Útravallók – Szerkesztők versantológiája
Szondi György nem nyugszik. A Napút fényköre hatja át még mindig, és ezen nincs is mit csodálkozni. Habár már az utolsó utáni, a 222+1 szám is elkészült, szinte vele egy időben hagyta el a nyomdát egy igen szép, főszerkesztőhöz méltó gesztuskiadvány: az Útravallók – Szerkesztők versantológiája. Húsz olyan, legalább egy kötettel rendelkező szerkesztői stáb versválogatása a 264 oldalra duzzadt könyv, amely szerkesztői csapat a Napút folyóirat 1999–2022 közötti időszakában tevékenykedett. Különlegessége abban rejlik, ami főszerkesztői indíttatás is lehetett talán, hogy felszínre görgesse azokat a versköveket, amelyek képesek méltóképpen reprezentálni egy felkészült szerkesztői munkaközösség szellemi életterét. Vagy ahogyan maga Szondi György fogalmaz a kötet fülszövegében: „ez a gyűjtemény a versekben is élő naputas társaink együtt-emlékét őrzi meg”. Egyszerre emlék- és értékmentés tehát a kötet, baráti versmécsek fel-fellobbanása, mely képes megvilágítani valamit a Napút értékrendszeréből is.
A névsorrendben közölt szerzők közül az a Babics Imre áll legelöl, aki jelen pillanatban is az online felületre kikerült versek nívós anyagáért felelős. Az ő versszűrőjén kell, hogy „átmenjen” a megjelenni vágyó vers. Munkáját nagy műgonddal végzi, ahogyan saját mércéje is magasra helyezett. A Gnózis (2013) című nyolcszáz oldalas, monumentális regénye kb. 40 000 hexameterből áll. Felvett viszont a könyvébe prózai megszólalásokat és az Útravallókban is megjelentetett Szfinx című versét. A Kő ködön (2021) kötetéből hét darabot válogatott be a szerző. Az Árbócőr a lenti, szennyes „szövegdagály”-t írja körül, míg az ellenpontra épülő strófapár az Odafenn, a Menny „könnycsepp-szobrait” láttatja.
Báthori Csaba hatvanöt vers-, próza-, esszé-, tárcakötet szerzője, melyeknek egy része műfordítás. Az ő nevéhez fűződik József Attila minden versének és verstöredékének német nyelvű fordítása, amely nemzetközi vonalon is elismertté tette, ahogyan Rilke hozzáférhető leveleinek magyarra ültetése is az ő érdeme. „Elfogyni, de nyomot hagyni: / ezt a vízcsepptől tanultuk. Halkan / lenni és énekelni: ezt a szúnyogtól / tanultuk… A türelmet / a kövektől örököltük…A leleményt / és ravasz céltudatot a kúszónövényektől / örököltük…” – olvassuk Illeszkedés című versében, mely a végén abba a konklúzióba torkollik, hogy „a lélek tükre / nem a szem, hanem a tettek”.
Boldogh Dezső publikációs művésznevét 2000-ben vette fel, eredeti neve: Fülöp Gábor. Több kötete is napvilágot látott, legutóbbi a Találkozások Pán fiúval 2018-ból (Magyar Napló Kiadó). Ebbe a kötetbe beválogatott versei közül a szonettkoszorúval kísérletező költeményt emelném ki. A Fél-koszorú érdekessége, hogy a petrarcai szonettformát astrofikus alakban „importálja”, központozás nélkül. „Mielőtt halódnál lassan tévelyegve / csípj beléd hogy élsz még csak nyugoszol / mielőtt átjutsz túlnan térfeledre / orczádon legyen elégedett mosoly…”
A Napút prózarovatának gazdája, Borbély András a lap indulásakor látta el szerkesztői feladatát. Ő az antológiában szereplő költők közül az egyedüli, aki hosszú hallgatás után új versekkel jelentkezett. A gyergyóremetei származású költőnek a Napút Online-on 2022. október 15-én megjelent művei már úgy lettek beharangozva, mint eme antológia való vers-előzetesei, amelyek mellett más költemények is feltűnnek: Az utolsó értelmiségi generáció egy letűnni készülő nemzedék apokaliptikus végítélete, melyben „nincs semmi remény”. „Esténként, amikor összegyűlnek, régi mozgalmi / dalokat énekelnek egy parkban, táncolnak lángoló / fák között, míg égett lóhússzagot fúj rájuk a szél.”
Csáji László Koppány sokféle, magas fokú, nemzetközileg is elismert minőségben dolgozik: író, költő, műfordító, kulturális antropológus, ügyvéd. „Egy képversével nyert első díja révén került a Polisz, majd megalakulásától a Napút folyóirat alkotói körébe. Naputas lett. Azóta is az, de immár szerkesztőként” – olvasható a szerző Önszócikkében. A Városi kesergő negyvennégy olyan rímhelyzetet teremt, amelyben kétszótagú, -li végződésű szóra talált rá, s azokkal játszik el. Kedveli az alliterációt („szótlan szirmok szőrszálként kitépve” – Haza[felé]) és a hapax legomenonokat (pl.: csillagálmok; haránthallgatások; hullámbőröd; tükörhomály; sóhajdunna). A női nemet a szovátai születésű Domokos Johanna költő, műfordító, irodalomkutató, egyetemi oktató, a lapp irodalom fordítója és Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas költő, író, műfordító képviselik. Domokos Johanna első verseskötete még 1994-ben jelent meg (Prélude). A Napút 2020. augusztusi, női misztika-számának (Szívem, te szívem) egyedüli szerkesztője. Az antológiában az Egy tört ének diribdarabjait olvashatjuk, melynek kulcsszava a fény (tizenötször fordul elő a műben). A töredékesség olykor grammatikai síkon is tetten érhető (pl. alany nélküli versmondatban: „ajkakon fodrozik”, vagy az ikes ige toldalékhiányában: „a szívbe minden belefény”).
„Szinte már közhely Rakovszky Zsuzsa költészetével kapcsolatban annak hangsúlyozása, hogy leginkább a folytonosság, az átjárhatóság és a tiszta költői hang jelenléte a meghökkentő ennek a pályájának az alakulástörténetét figyelve” – írta róla Borbély Szilárd az Élet és Irodalom hasábjain (1994). Három verset olvashatunk a Fortepan kötetből (Otthon, Dal, Csillag), és két részletet magából a Fortepan ciklusból. Itt tipográfiailag nem különülnek el az egyébként paratextusként működő címkék: bombatölcsér, gyerekkocsi-felvonulás, illetve címek: vitrin, meggybefőtt, korszakhatár. Az üres sor kihagyása kissé kuszává teszi a versolvasást, de ez semmit nem von le az egyes eufemisztikus versmondatok értékéből (pl. „mikor idő s tér csapdájába estem”; vagy „Egy újabb nappalt nyelt el a sötét”).
Gosztola Gábor (1945–2018) mellett még ketten nincsenek már közöttünk: Németh András (1956–2021) és Prágai Tamás (1968–2015). A „hunyt szerkesztők” verseinek válogatása a főszerkesztőt illeti meg, de hogy aztán így történt-e a szövegmutatványok beiktatása az antológiába? Csak sejthető. Gosztola Gábor képzőművészként beírta nevét a művészettörténetbe, de egy kötettel is gazdagította a magyar irodalmat. A Napút arculata is az ő nevéhez fűződik. Ars poetica-szerű versét idézem most ide tőle: „Mikor már nem leszek semmi más / csak kiáltás úszó porban, vízért, nap ellen, / elejt a szél / egy veréb lábnyomáról / viszi szavak terhét / a földre a fény” (Mikor már).
Németh Andrásról írja egyik szerkesztőtársa: „Világolt műveltsége. Nem adott a külsőségekre, de tántoríthatatlanul a belértékek becsére.” A Sors kegyéből című versében az elmúlás tör elő transzcendens világképpel: „Osztozom itt lenn / földdel az égen – / Képzeletemben / ott van az Isten.” A Hazatérő Horatius falernumi birtokánban a formai virtuozitását is megvillantja: tizennégy háromsoros bokorrímű, soráthajlásokban gazdag verset ír meg.
A fiatalon, negyvenhét esztendősen elhunyt Prágai Tamás is hű, oszlopos szerkesztőként tevékenykedett a szerkesztőségben a kezdetektől fogva haláláig. A lap névadója és alapembere. Emlékére Szondi György elsőkötetes szerzőket elismerő Prágai Tamás-díjat alapított, melyet tíz alkalommal ítéltek oda. Az önreflexivitás verse a Megkopott költő, melyben így fogalmaz: „És nem kezdek verset úgy, hogy / »nem kezdek verset úgy, hogy…«” A Falu záró szakasza megszemélyesítések sorozatából építkezik: „Kint a macskaképű holdat / elnyeli a fonott messzeség…”; A holnap ma sem / ér ide hamarabb. // Az almárium üveghideg szemében már a csönd ül – / megtorpan, csöndül, / s a polcokon, héjukba zárva / mozdulatlan álmuk görgetik az almák.”
A legtöbb – tizenhat – verssel Halmai Tamás mutatkozik be az antológiában. Talán nem véletlenül, hiszen fiatal kora ellenére 2005 és 2022 között negyven kötetet mondhat magáénak. A szökevény kertész című verséből idézek: „Kertnekvalót a nyelvből elkerítünk, / és elnevezzük éneknek, imának. / Ott nőnek nemesített szavaink, / a páros rímek és a jambusok…” A Madárméz zárlata erős befejezésű: „magvaváló kertben gyümölccsé feslünk”, akárcsak az Üres lovaké: „Dúskál bennünk az Isten, ettől fájunk”, vagy a Feloszlatott bánatok völgye: „Ha forráshoz igyekszel, vízen sétálj.” Végül három szonett zárja a Halmai-versblokkot.
Hegyi Botos Attila költő, filozófus, alkotóművész, ökológus, a Napút főszerkesztő-helyettese, honlapgazda. Első kötete az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában jelent meg rögnyi Ég (2011) címmel, melynek címadó verse bekerült az antológiába is. Az In illo tempore olyan, kézzel írt teremtéshimnuszok tárháza, amely kalligrafikus szépségével önálló esztétikai tárgyként is funkcionál (bibliofil kiad.; Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2018). 2021-ben jelent meg lírai Evangéliuma, amely három könyvet foglal magába. „Ahogy meghal / a költő, s megszületik / a vers” – az Átvilágítás című versének záró passzusa ez a barthes-i tételmondat, amely a szerző haláláról híresült el. A szerző, mihelyst megírja művét, mintegy leválik alkotásáról, megszűnik tovább létezni, és csak versének ütőere lüktet tovább.
Hegyi Zoltán Imre Jobb agyféltekés rajzolás című ekphraszisz-versgyűjteményének megjelenése a tervek szerint a 2023-as évre van beütemezve a Dr. Kotász Könyvkiadónál. Ebből kapunk egy nyolc darabból álló kis ízelítőt az antológiában. Vladimir Fokanov Woman Carrying a Bull (Bikát hordozó nő) és Birtalan Zsolt (vak)ablakképe alá született meg két Altató című verse. Az Altató (November) mindhárom versszaka ugyanúgy indul, és az anaforikus kezdés („Az ablakaink jönnek, hogy ne…”) refrénszerű zárlatba torkollik: „ments meg, uram, minket”. (Az Ontológia és a Napi program is anaforikus szerkezettel indul, ami egyfajta alapritmust ad a verseknek.) „A tenyerembe venni a hiányt. És / nézegetni. Ahogyan hiányzik” – a Napi program telitalálatos zárlata, melyben paradoxonná minősül át a hiány hiányának nézegetése.
(Nézzük csak, ki is vagyok? Palacsinta-sűtő-maratonista, bodzaborász, alternatív prédikátor, tördelőszerkesztő, tiszteletbeli biciklista.) Ezzel határozza meg magát Kállay Kotász Zoltán a Napút Önszócikkét is kifordító Énszópikkjében, mely a Cédrus Művészeti Alapítvány első köteteként jelent meg Önlexikon címmel, s amely Szondi György monumentális egyéni munkája. Kállay Kotász Zoltán szabadverseiben az álom és a valóság „kézzel foghatósága, megragadhatósága” áll a középpontban. A Kopogás című versében keveredik az álom az ébrenléttel. Az Apokaliptikus sorvezető rondó formára emlékeztető versfelépítése egyfajta gondolatritmust ad a költeménynek: „Ha szeretni tudsz, szeress. / Ha nem tudsz szeretni, légy jó. / Ha jó sem tudsz lenni, légy erkölcsös. / Ha erkölcsös sem tudsz lenni, legalább tartsd be a törvényeket… stb.”
2004 és 2011 között volt a versrovat szerkesztője Király Farkas, akinek az antológiába beválogatott versei a leginkább homogén versvilágot mutatják. A kisbetűs címadások és versmondatkezdések (kivéve az Apámnak, neked című verset) egységessé teszik a beemelt szövegeket. A talán leginkább erősnek nevezhető nyitósor a „ma reggel lehullt / egy versszaknyi tél” (november 19.). A U – U – jambikus lüktetés beültetése a verszárlatba szintén telitalálatos megoldás (augusztus 24.). A dátumos címadás kiragad az „egészből” egy napnyi időkeretet, hogy aztán azt megtöltse (vers)térrel, azaz mondanivalóval. Önmeghatározásra az Apámnak, neked című költemény második strófájában lehet rálelni: „Nekem az otthon: önmagam. / Más otthont nem ismerek. / Nem kell más, csak hogy / jól érezzem magam magamban.”
2022-ben az Arany János-díjat Kovács katáng Ferencnek ítélték oda. Kapcsolata a Napúttal igen szoros: már a kezdetektől vállalt felelősségteljes feladatot a lapnál, később szerkesztője lett az online felületnek. Műfordítói munkásságáért 2017-ben elnyerte a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját. Szondi György ekképpen ír róla laudációjában: „Önzetlen lény, csak használni, gyógyítani tud minden íze, porcikája. Kovács Ferenc, a katáng – a szikár érzékenység, az éltető, érdek nélküli hasznosság: nyílni, nyitni, adni.” Kovács katáng Ferenc 2015 nyarán Oslóban írta Henrik Ibsennek ajánlom című hosszabb terjedelmű versét, amely a svédországi Ághegy című skandináviai folyóiratban jelent meg még abban az évben. Itt most néhány soros Márai-idézet (Füveskönyv – Az igényről, illetve Napló 1943-1944) ad keretet a versnek, amelyet itt-ott átdolgozott a szerző.
Suhai Pál a Napút Online Levélfa rovatának szerkesztője. A Sok színes, paksi kép életrajzi ihletettségű szövegdarab, amely a nyitó és a záró képben szövegközi utalásokkal él. („Velem is fut egy rossz szekér – Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában és „viszi, mint hozta: el-tova / a Duna?” – József Attila: A Dunánál) Suhai Pál költészetét Búzás Huba ekképpen jellemzi az Agria 2016. tavaszi lapszámában: „Suhai Pál verseinek markáns arcéle, erős csontváza van, lírai feltárulkozásai őszinték. A létélmény, a megrendültség életérzésének, a pillanatnyi lelkiállapotoknak, néha a csönd bensőséges hangulatának és mindenkor egy emelkedett gondolkodású értelmiségi attitűdjének lírai »lepárlásai«.”
A Napút egy (volt) vele. Megálmodója s az álmok valóra váltója Szondi György, a főszerkesztő, a kultúrdiplomata, a neves bolgarista, az irodalomtudós, a költő, a műfordító, a nyelvész. Egy bizonyos: önzetlenségéből fakadóan számos szerkesztő- és más költő/írótársát segítette kötetekhez, míg a magáéról mindig képes volt alázattal lemondani. De hogy az antológiába felvett verseiről is szóljak: a Rabló és a Romantika címűek még első (és egyetlen) verseskötetéből valók (Értem, értem, értem, Kráter Műhely Egyesület, Bp., 1994). A Romantika Arany-mottója („…túlérző fájvirág…”) megelőlegezi a szerző „jajvirág” szavát. Olyan az egész költemény, mintha ezért az egyetlen szóért született volna meg. Számomra meggyőzőbbek a rímbe szabott versei (Képtelen hang, Pőrére pacuhát).
Tamási Orosz János FelesKönyve harminchárom hosszabb-rövidebb szövegtestet emelt be az antológiába, melyeket külön címekkel (címkékkel) látott el. Olykor a népi folklór is beszivárog a verssorokba: „kifordítom, befordítom, mégis / bunda a bunda; gyúanyag / a szó, alítom, de benned farkast kiáltó, hazug hang fakad” (Vezér-cikk). Az (ön)irónia is sajátja: „elfut az óra és nem marad semmi remény / arra, hogy fűbe harapjon a lila tehén” (közművelődés); vagy az (hommage a Weöres), amely a „Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő” pentameter sorra játszik rá: „cégtábla hirdeti: vízvezeték-szerelő. / de kit érint meg e hangzás? Él-e még Költő?”
S végül Zalán Tibor költeményei zárják a versantológiát, aki a Napút B2-es páholyának „lakója”, érdemi tárcaírója 2009-től a lap megszűnéséig (2022). Felezőszonettjeivel jelentkezik már egy jó ideje különböző orgánumokban, ahogyan itt is: a kétszer hétsoros strófára osztott, rímtelen, központozás nélküli költemények közül a Döglött madár egy önsorsportré: „Ha meghalok egy döglött madarat találnak az / orvosok a szívemben ki majd csak harmadnapon / fog felrepülni a kristályegekbe…” Az utolsó sorok újra vizionálják a nyitó képet, ekképp: „Harmadnapon fog felrepülni A kristályegek / idelenn megtelnek orvosokkal kik a halott / szívében verdeső döglött madarat keresik”. Végezetül három szerkezeti egységre (Bevezetés, Tárgyalás, Befejezés) tagolt Haláldolgozatát olvashatjuk, amely verset Zelei Miklós (1948–2021) emlékére írt. A költőtárs elvesztése előbb „ferde havazást”, majd „ferde esőt” láttat, míg a végén: „Meg-megállva / ferdén az időben Lassan a végéhez ér ő / is Tudja Látványosan vagy az elhagyásával”.
Az Útravallók ezzel véget is ér. Pontosabban érhetne. Fizikai valójában valóban itt a vége, de szellemiségében talán épphogy a kezdete valaminek. Mondjuk az újralapozásnak. Persze ki mondta azt, hogy egyvégtében olvasandó a kötet? Bárki ott ütheti fel, ahol szeretné, akár a szerzői apparátusra is fittyet hányva. Mert ahogyan Halmai Tamás fogalmaz a kötet szép ívű előszavában: „Mert bárhol ütjük föl e könyvet: centrumot olvasunk. A költészet szíve mindig ott dobog, ahol valaki megfeledkezik saját szándékáról, és átengedi a nyelvnek a szót.” A kényelmesen kézbe vehető kötet külcsíne szavatol a belbecsért, a még mindig fénylő Napútért.
Útravallók – Szerkesztők versantológiája, Cédrus Művészeti Alapítvány, Budapest, 2022.
Hozzászólások