Mikó Csaba: A mutatványos
„Mutatványos vagyok. Kiszagolom, mi valódi, és mi nem.”[1] – hangzik el a magabiztos mondat Zólyomi András szájából, a végeláthatatlannak tűnő kalandok zárásaként. Mikó Csaba történelmi kalandregénye ugyanakkor egy olyan történetet mesél el, amelyben folyamatosan úgy érezzük, semmi sem valódi. Amikor már azt gondolnánk, hogy kezdjük összerakni a kirakós darabjait, és látjuk az egésznek legalább egy-egy részét, fondorlatos szerzőnk egy határozott mozdulattal rombolja szét az addig gondosan összerakott képet a fejünkben.
Kedves Olvasó! Ha szereted a bonyolult, kihívásokkal teli, részletgazdag kirakós játékot, és rendelkezel hozzá kellő türelemmel, valamint kitartással, akkor A mutatványost neked találták ki. Azonban ha úgy érzed, hogy megijedsz a kihívástól, javaslom, vegyél egy mély levegőt, és esetleg akkor is vágj bele! „Az egész nagy hajsza egy óriási kirakós volt”[2] – összegez a történet végén a regény narrátora, és való igaz, hogy olvasás közben sohasem lehetünk biztosak abban, hogy rájöttünk a megfejtésre. Jómagam nem találkoztam még olyan történettel, amely ennyi alkalommal hökkentett meg, majd íratta velem újra a fejemben már késznek vélt megoldást.
Mikó Csaba neve drámaíróként, valamint a színházi élet aktív résztvevőjeként csenghet ismerősen a fülünkben. Mindemellett az elmúlt évtizedben regényíróként is megmutatta magát: főként a kisiskolás korosztálynak kedvezett kalandos történeteivel (Mász Kálmán, a faljáró, 2011; Veszélyben a tölgy!, 2014; Kalandok a Balatonon 1. – Avagy a Lukrécia megmentése, 2023.). Az első, figyelemre méltó kalandregénye 2008-ban jelent meg a Tükörváros titka címmel, amelyben a fantasy műfajelemeivel is kísérletezett. Egészen 2022-ig kellett várnunk, hogy megjelenjen a következő, nagy terjedelmű írása, A mutatványos.
A kötet külső megjelenését tekintve remekül megkomponált munka. A borító színvilága mérsékelt, Gilicze Gergő egy komplementer színpár különböző árnyalataival dolgozott. A kép mélységét az aprólékosan kidolgozott rajzok (közlekedési eszközök, óraműszerkezetek, épületek, címerek) adják, amelyek maradéktalanul összehangban vannak a történettel. Az egész grafika egy kirakósként működik, ami előre vetíti és sejteti a történetet, ugyanakkor az olvasó a különböző darabokat csak az olvasás-befogadás folyamatában érti meg, majd helyezi el. A fülszövegben sűrítve olvashatóak olyan hívószavak, amelyek nem csak az érdeklődés felkeltésére alkalmasak, de előre jelzik a történet komplexitását és gazdagságát. „Pest, 1847. Zólyomi András, aki a gazdagok közt mutatványosként éli gondtalan életét, hirtelen egy összeesküvésekkel teli nyomozás kulcsfigurája lesz.” Kincsvadászat, fejtörők, sorsdöntő titkok. „És egy lány, aki összekuszálja a szálakat. […] Mikó Csaba steampunkelemekkel tarkított krimije alternatív magyarázat a forradalom kirobbanása előtti eseményekre.” És való igaz. Kutatjuk a hun király, Attila sírját, keressük a Szent Koronát. Hosszasan, fáradhatatlanul elemzünk – sorait pakolgatva, rendezgetve különféle módon – egy rövid verset, remélve, hogy általa megtaláljuk a kincset. Utazunk különféle, a korban elképzelhetetlennek tűnő közlekedési eszközön, felfedezünk tájakat, találmányokat, keressük az örök élet titkát. De legfőképpen megismerünk különböző sorsokat, élethelyzeteket, belső emberi küzdelmeket. Átérezhetjük azt, ami az egyéni életünkben is időről időre megtalál bennünket: a döntés felelősségét és fontosságát.
Kovács Gergely kritikájában[3] ifjúsági regényként („trendi lektűr”) olvassa Mikó szövegét, majd megállapítja, hogy „[é]rdeklődést keltő, illetve tananyagot kiegészítő olvasmányként hasznos könyv A mutatványos”. Kritikusi gondolatait mindezek alapján fejti ki, arra ad választ, hogy mire lehet jó ez az szöveg, azaz egy steampunkos történelmi regény. A történelem, a reformkor tanítására, a régészet mint stúdium népszerűsítésére a fiatalok körében, valamint a műértelmezés-műelemzés gyakoroltatására. Utóbbiban aligha vagyok biztos, tekintve, hogy maga a kritikus is egy óvatos mondattal jelzi, hogy „a szerző egyenlőtlen esélyekkel rángatja bele az olvasót egy olyan feladatsorba, amelynek ő tudja a megoldását, az olvasót viszont következetesen, előre kitervelten vezeti félre” – megjegyzem, egyetértek vele. A hasznosságon túllépve én egy másik olvasattal, befogadói magatartással közelítem meg Mikó Csaba történelmi krimijét.
Az elmúlt évtizedben a hazai irodalmi élet egyre nagyobb figyelmet fordított a szépirodalom és a populáris irodalom közötti különbség meghatározására, valamint elsimítására. A fogalomhasználat sem egyértelmű még, hogy szépirodalom, magas irodalom, széppróza, avagy lektűr, ponyva, szórakoztató irodalom a helyes terminus.[4] Jelen írásban abból gondolatból indulok ki, amelyet Varga Bea fogalmazott meg: a szórakoztató irodalom és a széppróza egymással párhuzamos terület, és más módon szerveződnek. Mindkettőnek megvannak a maga írói, mesterségbeli és értelmezési keretei.[5] Éppen ezért azt gondolom, hogy annak megfelelően, azzal a befogadói szándékkal érdemes közelíteni az adott szöveghez, amilyen céllal és műfajban íródott. Engem tehát az érdekel, hogy A mutatványos mennyiben és hogyan felel meg a történelmi kalandregény, valamint a krimi kategóriájának, továbbá ebben a viszonyrendszerben hogyan képes kapcsolatba lépni az olvasóval, hogyan tud rá hatni, hogyan meséli el a maga történetét.
A mutatványos műfaját tekintve történelmi kalandregény. És való igaz. A múltban játszódik, egy történelmi esemény hátterét dolgozza fel, és teszi ezt kalandosan, cselekménygazdagon. „A szórakoztató irodalom történetközpontú” – írja Varga Bea –, „az író történetet mesél el, és lehetőleg minél kerekebben teszi.”[6] Nos, Mikó Csaba regénye három nap eseményeit meséli el igen részletesen. Kibontja, mélyíti, kuszálja, csavarja a szálakat. Nem fukarkodik a szavakkal, történetmesélésének alapja a pontos és részletes elbeszélés. Mindezt kiegészíti azzal a narrációs gesztussal, hogy váltogatja az idősíkokat: hol a jelenben, hol pedig a múlt egy-egy pillanatában mutatja meg szereplőinek életét, sorsát – segítve ezzel az olvasót a karakterek motivációjának a megismerésében.
És ha önmagában nem lenne elég az olvasónak egy kalandokkal teli történet, amelyben hőseink különböző elképzelt technológiai vívmányok és találmányok segítségével utazzák be Kelet-Magyarország történelmi színtereit (ezzel kipipálva a steampunk címkének való megfelelést), szerzőnk az egész történetet titkok és kincsek feltárása építi. Mikó regénye ügyesen belesimul a krimi kategóriájába: az egész történet egy nagy logikai játék, amelyben folyamatosan újra kell rendeznünk az elemeket. Zólyomi a történet Sherlockja, aki csavaros eszű nyomozóként igyekszik irányítani a kutatást. Okfejtéseinek kibontása, valamint folyamatosan ismétlődő összegzése (a Lili iránt érzett naiv szerelme) teszi őt vonzóvá az olvasó számára. Ugyanakkor a magam részéről a történetmesélésben soknak éreztem ezt a folyamatos újrakeretezést. Eleinte még lelkesedéssel töltött el a váratlan fordulat, a megdöbbentő leleplezés, egy újabb irányváltoztatás, annak izgalma, hogy sohasem tudhatjuk, hogy ki mozgatja és irányítja a szálakat. Ám egy idő után lankadt a figyelmem, úgy éreztem, kiégtem ebben a nagy hajszában, és már csak a történet végére tudtam koncentrálni.
Maradva Varga Bea érveinél a szórakoztató irodalom legitimációját illetően, az ebbe a kategóriába tartozó szövegek „mélylélektani igényt” elégítenek ki azáltal, hogy tulajdonképpen meseként működnek az olvasó számára.[7] Archetipikus karakterekkel mesélik el ugyanazokat a konvencionális történeteket ismétlésszerűen azzal a céllal, hogy segítsék az olvasót egyéni élete kríziseink a feldolgozásában és a remény megtartásában. Egy-egy mű különlegességét az adja, hogy az írók hogyan tudnak eredetiséget belevinni ezekbe a hagyományos történetekbe, hogyan tudnak a szereplők és a szituációk által egy új látásmódot kialakítani ebben a megszokott keretben.
A mutatványos főhőse, Zólyomi András abszolút megfelel a szegény, nehéz sorsú, árva gyerek karakterének, aki furfangos esze és helytálló döntései által végül sokra viszi az életben. Ő a változás és változtatás lehetőségének szimbolikus alakja: a gazdagokat kiszolgáló mutatványosból válik a bajbajutottakon segítő magánnyomozóvá. Az ő ellentétfigurája a barátja, Bogdán László, aki tehetős családból származik, ezáltal minden lehetőség adott számára az életben való érvényesülésre. Az egyéni, belső küzdelmeit ugyanakkor mégsem tudja elrendezni, így óhatatlanul elbukik. A két férfi között helyezkedik el Lili, aki „egész életében – arra vár, hogy valaki megmentse. […] ráébred, hogy magának kell megteremtenie a lehetőségeit. Márpedig egy nőnek, akinek semmi joga nincs egy férfiak uralta világban, ugyan miféle lehetősége lehet? Csupán a szépségében bízhat.”[8] A regény hősnőjének a szerepét, ezzel együtt a nők helyzetét már a borító determinálja: „egy lány, aki összekuszálja a szálakat”. Adott tehát egy szép nő, aki helyzetéből adódóan csak sodródik a történet eseményeiben. Az „összekuszáló” tevékenységének alapját, a kibogozhatatlan szerelmi kapcsolatai adják a regény férfi szereplőivel. Sorsában megjelenik valamennyi akadály: nehéz családi háttér, bántalmazó apa, elhanyagolt feleség, nemi alapú megkülönböztetés (egy ambiciózus nő, aki nem járhat egyetemre). Ezt a sztereotipikus narratívát próbálja feloldani az, hogy Lili minden egyes lépését és cselekedetét a társadalmi konvenciókból való kitörés vágya mozgatja. Ennek ellenére tetteinek a történet szempontjából nincs igazi súlya, ami által a karakter végig passzív marad, csak sodródik az eseményekben. A mutatványos hősei mindannyian más utat járnak be: így lesz a történet a társadalmi normákból és keretekből való kilépés lehetőségeinek vagy épp lehetetlenségének a regénye.
Végezetül, ha már mesék, történetmesélés és kapaszkodók az olvasó számára. Kiemelkedő figyelmet érdemel Kucserák néni szélsőséges tanácsa Zólyomi András számára: „Magán múlik! Ha jól választ: élet; ha rosszul: halál!” – amely visszatérő motívuma a regénynek. Azt gondolom, nem is az útmutatás a lényeg itt, hanem a döntéshelyzet. Szereplőink a történetben folyamatosan lavíroznak: keresik a helyes utat, keresik a kincset, a megoldást, miközben keresik saját magukat is. Ezen a hosszú és fordulatos utazáson keresztül időről időre meg kell hozniuk egy-egy saját magukra vagy a közösségre nézve fontos döntést. Úgy vélem, ez az az alaphelyzet, amelyet mi, az olvasók is átélünk alkalomadtán, amikor úgy érezzük, hogy döntenünk kell, és úgy látjuk, csak két út áll előttük: a jó és a rossz – mégis az a jó hírem van, kedves Olvasó, hogy a legtöbb esetben ez nem igaz.
Mikó Csaba: A mutatványos, Lampion Könyvek, 2022.
[1] Mikó Csaba, A mutatványos, Lampion, 2022, 553.
[2] Uo., 579.
[3] Kovács Gergely, Mire jó egy steampunkos krimi? https://mesecentrum.hu/mesecentrum-kritikak/mire-jo-egy-steampunkos-tortenelmi-krimi.html (Utolsó letöltés: 2023. 07. 23.)
[4] Menyhért Anna, Lektűr, lélek, ÉS, 2008, LII. évf. 48. sz.; Bárány Tibor, Szépirodalom vs. lektűr, Holmi, 2011, 23. évf. 2. sz., 249–270.; Arató László, Védőbeszéd a ponyvairodalom mellett, Könyv és Nevelés, 2016, 18. évf. 2. sz., 23–34., Milbacher Róbert, A magas irodalom lektűrösödéséről, ÉS, 2021, LXV. évf. 27. sz.; Varga Bea, „Magas” irodalom és „lektűr”, ÉS, 2021, LXV. évf. 43. sz.
[5] Varga Bea, „Magas” irodalom és „lektűr”, ÉS, 2021, LXV. évf. 43. sz.
[6] Uo.
[7] Varga Bea, „Magas” irodalom és „lektűr”, ÉS, 2021, LXV. évf. 43. sz.
[8] Mikó Csaba, A mutatványos, Lampion, 2022, 549.
Hozzászólások