Az élet tágassága
és szűkössége. Mindig
van mire várni. Egy hangra, például.
Vagy egy vonatra, amelyik órák óta késik.
Aztán a túlfűtött kocsikban, elcsigázottan,
már nem is emlékszel: hová is akarsz eljutni.
Nem jut eszedbe egyetlen város neve sem
ahol legalább pillanatokra boldog voltál.
Vagy elégedett. Magaddal biztosan nem.
Már az óvodában is egyedül szerettél játszani.
Magányosan. Az olcsó műanyagból készült
orvosi táskával. Ma is emlékszel a színére,
a furcsa szagára. Az óvónénit Éva néninek hívták.
Paprika volt a jeled. Valahol olvastad, hogy
az ember óvodai jele meghatározza a személyiségét.
Csípős vagy. A kalauz még két kocsival arrébb jár,
de te már előkészíted a jegyedet. Óvatosságból?
Gyávaságból? Valószínűbb, hogy bizalmatlanságból.
Egy hangra vársz. De csak zörejeket hallasz mindig.
Ez a világ a zörejek világa. Érdes szavak,
mondatok. A hangosbemondó recsegése:
„A hármas vágányon gép közlekedik!”
És a hármas vágányon tényleg gép közlekedik.
Súlyosan robog el melletted az élet. Állsz hülyén,
kezedben a ki tudja, hová szóló jegyekkel.
A huzatos peronon sok ember jön-megy
kisebb-nagyobb csomagokkal. Mi mást tehetsz?
Begombolod magadon a kabátot. A sáladat
hűvösen lebegteti a szél.
Felőlem aztán le is
Akkor legyen ez.
Hirtelen kimegyek
a fészerbe fát vágni,
teljesen indokolatlanul, hiszen
nyár van, negyven fok.
Talán a szerszám nyelének
hűvös érintése hiányzott?
Vagy a lendítés? A koncentráció?
A csend a fémes suhintás után?
Egy rozoga kosárba gyűjtöm
a hasábokat.
Szorít a munkavédelmi cipő.
Mostanában mintha
összementek volna a dolgok, a dolgaim.
Kevesebb lett körülöttem a levegő,
mint egy öregember körül,
aki ragaszkodik a nyűtt kardigánjához,
és akitől elszökdösnek az emlékei.
Valahogy belülről fázom.
Mondanám is, hogy hidegen hagy
a világ, felőlem aztán le is kapcsolhatnák
a főkapcsolót az arra illetékes szakemberek.
Béke lenne a nyílt vasúti pályán,
a vonatok nem rohannának egymásba
a menetrendi bizonytalankodások miatt.
Mikor megélezem a fejszét,
már megy le a nap.
Az alkonyi fényben
faforgácsok, törmelékek mindenütt.
Egy hosszú küzdelem nyomai.
(Megjelent az Alföld 2023/6-os számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Balogh Kristóf József munkája.)
Hozzászólások