Magad vagy
Öregember-szonett
Legföllebb kicsinkét, mondja az anyám,
az íze kedvéért csupán, félszeg mosoly,
cinkos kacsintás. Pohár a kézben, nem
reszket, csontos ujjak, a szeme könny-
be lábad, ennyi az egész. Nem mutatja,
hogy erős az ital, csak nevet, ahogyan
nevetni tud, kis legyintés, s ezzel lezár
mindent – még élek, suttogja. Köhécsel,
s mindeközben elképesztően egyedül.
Gondoskodik maga-magáról, ha ugyan
lehet. Ebéd a lakáshoz, bevásárol, és
ha kell, cipekedik is, nincs vele senki.
Magad vagy!, kiabál vissza a múltból,
onnan, ahonnan nincsen mód vissza.
Jobb így
Öregember-szonett
Jobb így, mondogatom, jobb úgy,
hogy alig. Az alvás az csúcs, igen,
az a csúcskategória, hisz’ minden
olyan, mintha, valamikor, egykor.
Anyám aludt így. Álmodta magát,
bele abba, ahova majdan mindenki.
Szuszogott, hangosan, és én nem.
Nem ébresztettem fel, ott, amikor.
A kórházi ágy nem válasz semmire.
Fekszel, szemed csukva, épp alszol,
közben nagyon is kórház, idegen.
Nem ébresztelek fel!, gondoltam.
Jobb lesz így, mint kint, a valóság,
átalszod magad oda, s vissza: nem.
Anyám tanítása
Öregember-szonett
Anyám tanítása ott van
mindenik mozdulatomban.
Ott a szememben,
mikor is zajokra rebben.
Mindegyre őrzöm,
még itt a földön,
küzdök is véle,
harcolok érte,
csak a szemére,
arra ne kéne
sohase gondolnom,
ahogyan félve
pillant a nővérre:
s nézem telefonon.
Megjelent az Alföld 2025/6-os számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tillmann Hanna grafikája.)
Hozzászólások