Térey Könyvünnep 2026, Debrecen, 2. és 3. nap
2026 szeptemberében immár hetedik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Térey Könyvünnepet a Méliusz Juhász Péter Könyvtár főszervezésében. Térey János születésnapjának évfordulóján, szeptember 14-én, hétfőn a költő emlékének szentelt programokon vehettek részt az érdeklődők (középpontjában Térey húsz évvel ezelőtt megjelent Ultra című verseskötetével), az eseménysorozat további napjain pedig a magyar irodalom különböző alakjai kerültek a középpontba. A megszólaltatott irodalomtörténészek, írók és költők szakmai tapasztalatok és személyes élmények átadásával kerülhettek közelebb a beszélgetések közönségéhez.
A kedd délutáni Felel az idő című programon igazi születésnapi összejövetelre került sor énekkel, tortával és hegedűszóval. Az idén nyolcvanadik életévét betöltő Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész köszöntését Korpa Tamás nyitotta meg, majd a Csokonai Nemzeti Színház színésze, Újhelyi Kinga előadásában egy három dalból álló népdalcsokor hangzott el. A többek által ismert Sok születésnapokat… kezdetű népdal éneklésébe a közönség is bekapcsolódhatott. Debrecen városának nevében Puskás István alpolgármester köszöntötte az ünnepeltet, átadva neki a Cívis Díszoklevelet.
Cs. Nagy Ibolya pályáját Az én Cs. Nagy összesem című laudációban foglalta össze Ablonczy László, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója. Beszédében az első benyomásait és több személyes emléket felidézett egykori egyetemi csoporttársáról. A Dunántúlról származó irodalomtörténész Debrecenben tanult magyar–néprajz–népművelés szakon, és hamar bekapcsolódott a város irodalmi életébe. Ablonczy említette Cs. Nagy szakmai tevékenységének különböző területeit, mint egy elképzelt Cs. Nagy-összes kiadás kritikákból, tanulmányokból és tudósításokból összeálló köteteit. Kiemelte az Egyetemi Életnél, a Hajdú-Bihari Naplónál, valamint a Csokonai Kiadónál és az Egyetemi Kiadónál végzett munkáját, mely során sokat foglalkozott a határon túli, különösen az erdélyi magyar írókkal.
A laudációt követően Korpa Tamás egy a napokban érkezett levelet olvasott fel Születésnapi majdnem vers címmel, melyben „egy K. L. nevű tollforgató rímkovács” az ünnepelt iránt érzett háláját és tiszteletét fejezi ki. A társaival együtt kelet felől, a hegyek ormáról lelkesen integető levélíró Király László, akiről 2019-ben jelent meg Cs. Nagy Ibolya monográfiája.
Az ünnepelttel folytatott beszélgetést Bertha Zoltán és Ekler Andrea irodalomtörténészek vezették. Bertha Zoltán kiemelte, hogy amikor 1971-ben az Alföld Stúdió megjelentette első, egyetemisták publikálásának terepet biztosító antológiáját, Cs. Nagy Ibolya írása is szerepelt a kötetben. Emellett a Csokonai Kiadó két történelmi jelentőségű munkájára hívta fel a figyelmet: Szabó Dezső Az elsodort falu című regényének ötven év után történő újrakiadására, valamint Kányádi Sándor Sörény és koponya című kötetének megjelentetésére.
Bertha kérésére Cs. Nagy Ibolya szerkesztői és irodalomtörténészi pályájának alakulásáról mesélt, kiegészítve az Ablonczy által vázolt életutat. „Mindig az volt a vágyam, hogy kulturális újságíró legyek” – mondta. A Hajdú-Bihari Naplónál töltött időszakról pozitív emlékei vannak. A lap munkatársaként a kulturális rovat szerkesztője volt. A Csokonai, illetve az Egyetemi Kiadó történetéhez szintén hozzátett néhány érdekes adalékot. Kiemelkedő jelentőségű volt Sütő András négy kéziratának kiadása, emellett pedig két különleges kiadványról számolt be: megjelentették Csokonai apjának kirurguskönyvét (Csejtei István, A borbélymester hagyatéka, Csokonai Kiadó, 1990.), valamint Németh László lányának, Németh Magdának az édesapjához írt leveleit (Németh Magda, Levelek apámnak, Csokonai Kiadó, 1989.). Cs. Nagy örömét fejezte ki afelett, hogy a Csokonai Kiadó ma is létezik, és lehetővé tette egy olyan, Tréfás Györgyről készült képes album megjelentetését, amelyhez hasonló Tamási Áronról látott napvilágot 2021-ben.
Ekler Andrea Cs. Nagy Ibolya elemzéseinek tárgyára, a huszadik századi irodalomra, valamint a szerzők irodalomtörténeti hatására terelte a beszélgetés fonalát. Németh László és Sütő András, majd pedig Tamási Áron kerültek a középpontba. Cs. Nagy kifejtette, hogy Németh és Sütő találkoztak 1970-ben, de nem volt közeli a kapcsolat, „társas szellemi viszony” kettejük között. Az idősödő Németh László ekkor már nem követte olyan figyelemmel a fiatalabb írók pályáját, Sütő András számára azonban meghatározó emlékké vált ez az alkalom. Németh munkássága, elsősorban az esszévilága erőteljesen hatott Sütő írói tevékenységére. Tamási Áron életművének fennmaradását bizonyítja a színházi bemutatók és a hatalmas recepció mellett, hogy a Tamási Áron Alapítvány 1990-es megalakulása óta minden évben díjazhat olyan költőt vagy írót, aki valamilyen módon az ő szellemiségében alkot. Ekler Andrea szerint az iskola és a színház azok a legfontosabb terepek, amelyek fenntarthatják a huszadik század örökségének ismertségét.
A beszélgetés után Szabó Tünde, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatóhelyettese átadta a születésnapos tortáját, a Körömvirág Együttes pedig énekkel és hegedűszóval köszöntötte Cs. Nagy Ibolyát. A résztvevők a zenével már a következő programra is hangolódhattak, hiszen az említett együttes verskoncertje zárta az estét. A Húzódjál közelebb címet viselő alkalom előadói, Kocsis Csaba, Szászné Ökrös Beáta, Miczura Károly, valamint Pető István Kinde Annamáriára emlékeztek. Hegedű, gitár, csörgők és egyéb ritmushangszerek kísérték a költő megzenésített verseit. Többek között elhangzott A kényelem lételem, a Rózsavér, a Kell, a Szandra May felnő, választ, s eltűnik, valamint a Saját magánya című vers. Két vers származott más költőktől: Karácsonyi Zsolt Peremvers című alkotása, valamint Balázs Tibor Harminc esztendő a Gongban, Kinde Annamária halálára írt verse.
Az énekek között Pető István olvasott fel rövid szövegrészleteket, amelyek a 2014-ben elhunyt nagyváradi költő életének egyes momentumait ragadták meg. Kinde Annamária verseit kezdetben nem fogadták el a kiadók, a kilencvenes évek közepétől azonban sorra jelentek meg a kötetei. Elindította a Majomsziget című lapot, majd dolgozott szerkesztőként az Erdélyi Napló, a Nyugati Jelen és az Erdélyi Riport lapoknál, valamint a Várad folyóiratnál, illetve igazgatója volt az Ady Endre Sajtókollégiumnak. A koncert végére idézetekkel és családi életére vonatkozó információkkal kiegészített szakmai életutat láthatott át a közönség, zárásként pedig az együttes tagjai a közös éneklésre is buzdítottak.
A szerdai napon Kulin Borbála konferálta fel a Könyvünnep kiemelt vendégét, Grecsó Krisztiánt. A szerző Szirák Sára kérdéseire válaszolva sok személyes történetet mesélt két bemutatott kötete, a nagy sikerű Apám üzent, valamint a 2026-ban megjelent Ott maradtok egymásnak megírásáról. Elmondta például, hogy borítóinak tervezése során szándékosan nem dolgozik együtt borítótervező feleségével, említett regénye esetén azonban mégis az ő ötlete adta az alapot. Felesége lefényképezte régi családi házukban a konyhaasztal viaszkosvászon terítőjét, és erre a fényképre épített a borító tervezője, Baranyai András.
A regény mögött több évtizedes munka áll, Grecsó pedig szívesen beavatta közönségét a folyamat különböző állomásainak tapasztalataiba. Kísérletezett az irodalmi nyelvvel és az elbeszélői pozícióval. Elárulta, hogy első, ebben a témában írt próbálkozása egy esszéregény volt, amire Nádasdy Ádám azt mondta, „úgy ahogy van, egészében borzalmas. Te miért nem azt csinálod, amihez értesz?” Félbehagyta tehát az elkezdett próbálkozást, technikát váltott, és elkezdett újra történetet mesélni.
Hosszú ideig tartó családfakutatást végzett, melynek során meg kellett tanulnia kezelni az adatokat, és saját magában, lelki értelemben is feldolgozni az eredményeket. „El kellett végeznem a terápiát előtte, hogy ez úgy lehessen terápiás szöveg, hogy az olvasónak legyen az, és nem nekem.” – mondta. A családfakutatás során felhasználható alakokat és történetvázakat kapott, amelyeket kiszínezve, kiegészítve írta meg regényét. Saját korához, az általa ismert emberekhez közeledve szembesült azzal, hogy túl közel került a regényhez, szinte önéletírást ír. A történettől való eltávolodás céljával hozott létre egy alteregót, Eriket. Ez a név a naptárban a Grecsó születésnapján található névnap, ezért – ahogyan Szirák Sára fogalmazott – „Erik egyszerre lehetővé teszi azt, hogy nagyon személyes maradjon a történet, másrészt a kihátrálásnak a gesztusa is megtörténik”.
A személyes bevonódás mellett az is kihívás elé állította az írót, hogy az egyes családtagok beszámolói eltértek egymástól, és az emlékek nem egyeztek a megtalált adatokkal. El kellett tehát gondolkodnia a családi emlékezet működésén. „Funkcióit tekintve egyáltalán azért létezik, mert mindenki számára kell valami legalizációs bázis, hogy ahol most tart, akivé ő lett, az honnan nézve érthető, és honnan nézve tudja azokat a hétköznap estéket elfogadni, amely hétköznap estéket önmagának teremtett.” Változtatnia kellett a hozzáállásán ahhoz, hogy megértse, valójában nem hazugságokkal szembesül, hanem lehetőséget kap jobban megérteni felmenői gondolkodását és motivációit.
A regényben megjelenő különböző nyelvek, alakok létrehozására vonatkozóan Juszti mama karakteréről mesélt. Egyrészt le kellett építenie magában a nagymamája túlmitizált képét, hogy mint regénybeli alakot formálni tudja, másrészt pedig át kellett értelmeznie a parasztasszonyokról alkotott elképzelését. Az iskolai Móricz-elemzések alapján rögzült egyszerűen gondolkodó parasztasszonyt felülírta az egyik nagynénjével készített interjú. Körvonalazódott számára egy a lehetőségek hiányával küzdő női karakter, aki hihetetlen tudásvággyal és az alkotás iránti vággyal rendelkezett.
A férfi szereplehetőségeket és az útkeresés problémáját az író édesapjának mintájára megformált Ignác viszi színre a szövegben. Az apa mindig is színpadi ember szeretett volna lenni, de ezt az álmát nem sikerült megvalósítania. Útkeresési kísérletei sorban mind kudarcot vallottak. A regény üzenetét fejtegetve Grecsó mégis sikerként tekint családjának történetére. Szembesült a traumákkal, a regényben is felmerül számos komoly probléma, többek között az alkoholizmus és az alkoholbetegség kérdésköre is. Sokat dolgozott magában ahhoz, hogy megértse, feldolgozza és elengedje a múlt nehézségeit, és ez a folyamat nem ért véget, állandóan végzi ezt a munkát.
Azonban „nemcsak transzgenerációs traumák vannak, hanem előlegek is”. Az író és a testvére a felmenőiktől kapott szellemi örökségnek köszönhetik boldogulásukat. Az előző nemzedékek megmutatták az irodalom és az alkotás szeretetét, valamint a falun kívüli világban való helytállás lehetőségét. Ahogyan Grecsó fogalmazott: „a két generáció munkája beértnek tekinthető, és akkor lám, mégsem kudarc az apám munkája. Mert egészében nem csak a traumákat adta tovább, hanem lám, ezt a személetet is, aminek köszönhetően én most itt ülhetek.”
A beszélgetés során szó volt az Ott maradtok egymásnak című verseskötetről is. A cím Grecsó értelmezésében arra az élethelyzetre utal, amikor egy házaspárnak felnőnek a gyerekei, elmennek otthonról, a szülők pedig az utca végéig integetnek utánuk, míg végül ketten maradnak. Az első, A házasság hete című ciklus hétköznapi történeteket tartalmaz, amelyekben középpontba kerül „az a küzdelem, hogy meg kell próbálni túljutni a mélypontokon és szeretni egymást”. A versek olyan „időkapukat” ragadnak meg, amelyekben a szerző rádöbbent valamire, megértett valamit a múltjából. Grecsó két verset olvasott fel. Az első A házasság hete versei közé tartozó Sziszüphosz, a második pedig a Bibliai történeteim című ciklusból A tékozló fiú volt.
Szerda este a versek világával folytatódott a program, ekkor került sor ugyanis Fekete Vince Babérkoszorú-díjas erdélyi költő Gyönyörű apokalipszis című verseskötetének bemutatójára. Kemenes Henriette költő, szerkesztő először a kötet címéről kérdezte Fekete Vincét, aki az ötlet mögötti gondolatainak bemutatását egy Krasznahorkai-idézettel kezdte: „az apokalipszis tulajdonképpen a lét természetes állapota”. Kifejtette, hogy a születés pillanatából indult ki. Az ember úgy jön a világra, hogy hozza magával a „gének kártyapakliját” mint a születése előtt meghatározott dolgokat, majd pedig bekerül egy „társadalmi, kulturális, szociális térbe”, amely tovább formálja. „Ennek a kettőnek a kereszteződése, […] az lesz a te szép, gyönyörű, fentet is, lentet is, jót és rosszat is magában foglaló, gyönyörű apokalipszisod. Ez lesz maga a te életed” – magyarázta.
A költő beavatta a hallgatóságot a szerkezet megtervezésének folyamatába, melyet – Szabados Attila fogalmával élve – padlózásnak nevezett. A hosszabb versesköteteit úgy rakja össze, hogy kinyomtatja a verseket, és a papírokat a padlóra kirakva járkál fölöttük, „mint a teremtő a teremtménye fölött”, amíg felállítja a sorrendet. Így látja át az egész kötetet, és tudja szem előtt tartani az egymás után következő versek kapcsolódásai mellett az egyes ciklusok közötti párhuzamosságokat is.
A kötetben száz vers és két keretvers van, a négy ciklus előtt pedig egy-egy prímszám áll. Fekete saját bevallása szerint sosem került közel a matematikához, köteteiben azonban fontos szerepe van a számmisztikának. A prímszámok mögötti jelentés Borbély Szilárd Nincstelenek című regénye felől fejthető meg. Ahogyan a prímszámok nem oszthatóak semmivel, úgy Borbély Szilárd karaktere, a Mesijás is elkülönülő személy a falujában. „Szeretetlenségével és szeretni nem tudásával emelkedik ki a közösségéből.” Olyan dolgokat fogalmaz meg a hozzá közeli emberekről, amelyekről mások nem beszélnek, mert evidensnek tartják, vagy mert szégyellik. „Tehát itt a szégyen az, ami összeköti, behozza a prímszámokat, és behozza ezt a Mesijást.”
Fekete Vince felolvasta a felütő és a záró verset: a Gyöngygolyókat, valamint az Álomszert. Utóbbiról elmondta, hogy olyan személyhez szól, aki nem született meg, vagy még ezután fog megszületni, a kötet egésze tehát neki szóló mesélés arról, „ami volt, ami lesz, vagy ami lehetett volna”. Kemenes Henriette ezt a verset a kötet elejére való visszatérésként értelmezte, mintha a körkörös mozgásban újra a megszületés előtti pillanatnál tartanánk. A vers egymástól alig eltérő két része közül az első „a feltevés, ami esetleges”, a második pedig a „kijelentés, ami már a szándékot foglalja magában”.
Az erdélyi vagy székelyföldi írói létmódot Fekete Vince egyszerre érzi tehernek és ajándéknak. Nehézsége az, hogy sokan egy idealizált, hetven-nyolcvan évvel ezelőtti Székelyföld-képet keresnek. A Székelyföld szerkesztőjeként a költő gyakran találkozik azzal a problémával, hogy a folyóirat profiljához nem illő, erőltetetten „székelyeskedő” szövegek érkeznek, pedig a világ ott is megváltozott. Származásának köszönheti azonban, hogy megismerte a Kézdivásárhely környékén élő emberek gondolkodásmódját, és ezt autentikus módon tudja megjeleníteni írásaiban, például a Vargavárosban. Ma már félig Budapesten él, de rendszeresen visszajár szülőföldjére, és ott vesz részt irodalmi eseményeken, mert ott érzi otthon magát. Emellett úgy gondolja, kézdiszentkereszti udvaráról, „kilátójából” belátja a világot, „onnan mégiscsak kívülállóként lehet kívülről, felülről, nem belülről rátekinteni az egész összmagyar irodalomra”.
A Gyönyörű apokalipszis versei között vannak olyanok, amelyek kifejezetten a székely emberek hangján szólalnak meg. Ilyenek a Talponálló alcímű versek. Ezek egyszerű, hétköznapi történetek, amelyekben az élőbeszédszerű szöveg kimond mindent, amit át akar adni. A Levegőtlen tojás és a Szellem című verseket fel is olvasta a költő. A nyelvnek és a székely nyelvjárásnak fontos szerepe van Fekete Vince költészetében. „Ebből dolgozunk mindannyian” – mondta. „Ebből építjük fel, ebből teremtünk világot.” Kinde Annamáriát is azért tartja jó költőnek, mert alkotásaival meg tudott teremteni egy saját világot. Elmondta, hogy a nyelvjárás azonnal elárulja a származását, Magyarországon rögtön felismerik, hogy Székelyföldről jött, ő pedig az egymáshoz közelebb fekvő települések nyelvhasználata között is különbséget tud tenni.
Fekete Vince sokat mesélt az erdélyi irodalmi közegről. A magyarországi irodalommal kevés volt a kapcsolatuk, 1989-ig alig jutottak el hozzájuk a megjelent könyvek. Fekete kolozsvári tanulmányai alatt ismerkedett meg a Helikon szerkesztőségében olyan írókkal, költőkkel és szerkesztőkkel, akiktől azelőtt olvasott, akkor pedig tanulhatott tőlük, és a közösség tagjává válhatott. Szóba került többek között Király László, Farkas Árpád, Bogdán László, Szilágyi István, valamint Mózes Attila. Ahogyan Kemenes Henriette az irodalom előző nemzedékének kiemelkedő alakjairól fogalmazott a történetek felemlegetése közben: „nektek ők voltak a nagyok, nekünk meg ti vagytok a nagyok”.
Térey Könyvünnep, Debrecen, 2026. szeptember 14–18. A tudósítás a könyvünnep 2. és 3. napjának (szeptember 15. és 16.) eseményeit tárgyalja.
Hozzászólások