Helytörténet
Ősz Gábornak
Ágyúk hangja nem adja hírül
a kivételes ünnepet
nincs kivilágított díszkapu
nem zúgnak a harangok
mint 1774. augusztus 15-én
papi szolgálatának
ötven éves évfordulóján
Zichy püspök tiszteletére
csak Istvánffy Benedek műve ugyanaz
elgondolhatod a hajdani áhítatot
a koncert után elmarad a tűzijáték
a hidakon nincsenek fáklyás lovagok
nem szólnak a dobok és a trombiták
az ablakokból bőkezűen
nem szórnak pénzt a város népére
a főtérről hiányzik a hatalmas hordó
nem csordogál vidáman a bor
mint 250 évvel ezelőtt
2274-re
a Rába lekerekíti a gyerekkorodban
vízbe dobott kavics éleit
elfelejtődnek a gerinctelenek
a hatalommániások aljasságai
hiába töröd a fejedet
már halálod nemére sem emlékszel
idegenként tévelyegsz városod utcáin
senki sem köszön rád
a templomban egy lélek sincs
de 250 és 500 év előttről
mégis hallod a muzsikát
megőrződött benned a hangok melegsége.
Csengő fények
Kollázs Robert Schumann leveleiből*
Természettől fogva kissé tartózkodó vagyok
a lakásom jobbról a tébolydával
balról a katolikus templommal határos
nem úgy nézem a tárgyakat
ahogy vannak
hanem ahogy szubjektíve felfogom őket
alig beszélek
esténként talán még leginkább
de a zongoránál legtöbbet
számomra a gyakorlati életet illetően
éppoly magas ideál létezett
mint a művészetben
oly szorosan bebáboztam magam
hogy csak kis szárnycsücskök
kandikálnak ki e bábból
ezek pedig könnyen megsérülnek
egy tenyérnyi kék folt az égen
sokszor több örömöt okoz
mint a felhőtlenül kék égbolt
nagyon szeretem
ha napsugár táncol a zongorán
mintha csak a hangokkal akarna játszadozni
amelyek maguk sem egyebek csengő fénynél
nagy tisztelője vagyok
a szép asszonyi és leányarcoknak
láttukra valósággal kuncogni tudok a gyönyörtől
de én tudok nagyon komoly is lenni
néha napokon keresztül
inkább vagyok tízszer kevesebb másoknál
de a magam embere
óvatosságból megcsináltam végrendeletemet
de oly tréfásan
ahogyan csak lehetett
mert sehogy sem tudom elképzelni
hogy valaha is meghaljak
nagy sietségemben és nagy elfoglaltságomban
még valami lexikonfélét eszkábálok itt össze
olvashatatlan szavakra
vissza kellett térnem a vendéglőbe
és egy széken aludnom
ha netán elborítana egy lavina
vagy lezuhannék a havasokról
avagy villám sújtana
ne sirass meg
mert szépen halnék meg
nagyszerűbben és vidámabban
mint a betegágyon
a művészet szabad
miként az ég
az egész világ kikötője
a messzeség csak hosszúra nyújtott közelség
alig tudnék szebbet elgondolni annál az óránál
amely azt megelőzi
amikor az ember csücsörített ajakkal
éteri melódiákat zümmög
óvatosan lábujjhegyen járkál fel-alá
és az ablaküvegen egész nyitányokat dobolgat
hiszen a szem a távoli tárgyakat
egymáshoz közelebb fekvőnek látja
s az ablak alatt meglesett muzsikálás
sokkalta légiesebbnek tűnik
szép a visszaemlékezés
bár néha öldöklő angyala a jelennek
Mi volt a legszebb
Tolnai Ottó emlékének
Ottóval átsétálni a Rába szigetén
Ottóval az volt a legszebb
hallgatni a csalogányt
a csalogány hangja volt a legszebb
Ottóval a megállóban várakozni
Ottóval az volt a legszebb
akárha jöhetne még a szabadkai villamos
a megálló kékje volt a legszebb
Ottóval a sziken barangolni
Ottóval az volt a legszebb
a szik füvében talált szobor
a szik szobra volt a legszebb
Ottóval az Adria vizébe gázolni
Ottóval az volt a legszebb
a kő tiszta fehérsége
az Adriából kiemelt kő volt a legszebb
Ottóval labdát rúgni
Ottóval az volt a legszebb
a felém guruló labda
Ottó passza volt a legszebb
Ottóval a Tiszán leúsztatott rönkök között
Ottóval az volt a legszebb
a rönkök illatában
az évgyűrűk rajza volt a legszebb
Ottóval a fecskék röptét nézni
Ottóval az volt a legszebb
az alkonyatban a palicsi tó fölött
a tengernyi fecske volt a legszebb
Ottóval nevetni
Ottóval az volt a legszebb
mikor halszagú ujját nyalogatja a macska
és Ottó felnevet
Ottó nevetése volt a legszebb.
(Megjelent az Alföld 2025/9-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Lévai Ádám tollrajza.)
Hozzászólások