Prágából hazafelé
Kedvetlen, dohogós Kundera-olvasás
száguldó vonaton. Elmefitogtató
túlhabzás. Rutinos önmagakelletés.
Szócikkekben a hullaszag.
Hol vagy, régi derű? Hol van a régi kedv,
álarcos jelenések tüneménye, hol?
Minden bölcs buta. Túl bölcs a bolondozás.
Játékod mi miatt unom?
Költött tájak ölén túl sok ecsetvonás.
Túl sok szín kavarog. Nézem az ablakon
gyűlő koszt. Jegenyék lombozatába fújt
zacskók híznak, ezüst tüdők.
Elkoptam magam is, vagy kiürült a nyelv.
Tűnő mámor. A versritmus előbbre visz?
Rám tör lassan a bús, szimfonikus magány,
s több tételben unatkozom.
A rómaiakhoz
Ad notam: Horatius, Carmina, III, 2
Eddzék az ifjak még, ami edzhető!
A fitneszérzet önbizalomtüzén
hevülve érjen férfiassá
korcs ivadéka a hős apáknak!
Lószart se ér egy elfuserált puhány,
s kedves, ha vénen ontod a sok rizsát:
a háború nem gombnyomásos
játszadozás, hanem ősi virtus!
Méltán magasztos halni, ha halni kell.
Másnak. De van pár ötleted is, kinek!
Ha célba ér a sok vonaglás,
fölragyog úgyis a szent szivárvány!
Arcod fakultabb, mint a halott fenék.
Mit ember épít, nyersanyagul marad.
Pazar családi birtok állt itt,
s most a romokra kutyák vizelnek.
Virtuskodásod bére a szép halál.
Békésen is csak sírba taszítanak.
Egy Prada-öltönyben rohadni
gusztusosabb-e vagy egy gatyában?
Hellén mezőkről álmodom! Egy bögöly-
raj dong a töppedt szarkupacok fölött.
Aszott kis életedre gondolj,
és stilizálj, mitizálj időben!
Bár sánta lábát húzza a Büntetés,
végül csak eljő. Bár szenilis kicsit,
szelektíven, de ostorával
jól odacsap, ha gyanús a képed!
Az állam hajójához
Alkaiosz-motívumokra
Süllyed hajócskád, Állam, e versben is.
Nem kell vihar sem, önmaga szétesik;
mit tépjen itt, ha nincs vitorla,
s fantom az árboc a múlt ködében?
Luxusmedencében kilyukadt lavór.
Még úszol egyet? Rozsda zabál belül,
a habfürdő s a klór szagától
sem leszel elragadóbb, hajócska!
Inkább borozzunk? Fölvizezett a bor.
Szőlőt se látott. Élvezetekre vágysz?
Zsibbasszon el csaló felejtés,
vagy legalább butaságod élvezd!
Fölfújt flamingó úszik a part felé,
lágy rózsaszínben ring a habok fölött.
Unottan nézi végtusádat
műmosolyában a szenvtelenség.
(Megjelent az Alföld 2025/7-os számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Székelyhidi Zsolt fotográfiája.)
Hozzászólások