fonákságaink
csak az éjszakákat tartod fönn nekem
szigorú számadásban – így van ez
mióta elbillent szívünkben a merőleges –
emlékszem: lábaid magad alá húzva
gubbasztottál a fotelben
a kandallóban száraz fahasáb ropogott
vártam hogy megtörd a csöndet
közben a számokat soroltam némán
– kilencvennégyig jutottam: lám másfél
percnyi hallgatásban elfért az életünk –
kilenc és négy… fogócskáznak velünk
a számok… csupa féltés vagyunk
– megbuktunk mégis – azóta folyton
szembe kell nézni kudarcokból építkezve
kitörölni fonákságainkat hogy egy
másik álomban túlélhess mert még
tartozik nekünk az éjszaka
felejtés ellen
az ajtó mögött állt az öreg sifon
a faragásmintákra már nem emlékszem
csak alul a hatalmas fiókra
s az elegáns rézfogantyúra
amit az ószeres is megcsodált
jó volna visszatérni egyszer
abba a depresszió nélküli világba
körülszaglászni végigtapogatni a tárgyakat
szavukat venni hogy mellettünk maradnak
érezni a kemence melegét
a fonott szalma illatát amelyből táskák
szőnyegek készültek
csimpaszkodni a létrán és kúszni a
padlástérbe rejtett kukoricazsákok között
vagy a kút kávájának támaszkodva
bámulni a mélyben hullámzó eget
hallgatni a kavics csobbanását
kutatni elrejtett kincseket
megkérdezni az álmokba szőtt karikásostort
a foszladozó falat a törött kerítésléceket
s átölelni még egyszer anyát
mielőtt rásötétül a sívó homok
terméklista
folyton a lemaradásaimmal
küszködöm – magamba szűkültem
mióta kiraboltál – elmúltak
a bandázások a kocsmázások is
csak a pénztárgépszalag maradt
amelyre felírtad a vásárolnivalót
gondosan részletezve a termék jellegét
mert egyébként elfelejtem összekeverem
mást hozok – mégis minden olyan természetes
mintha az egy sima egy fordított
elve szerint készült volna
mihasznaságaink gyűrűjében
küszködünk – a mű pihen
az alkotó vakon ténfereg –
mégsem tágítasz mellőlem
mert bár kifosztottál többször is
a bérleted határozatlan időre szól
(Megjelent az Alföld 2019/10-es számában.)
(Borítókép: pixnio.com)
Hozzászólások