Tóth Krisztina: A majom szeme Tóth Krisztina második regénye, A majom szeme saját világot teremtő, önálló alkotás, de a 2013-as Akvárium hypertextusának, egyfajta átiratának is tekinthető, mivel a természetszerűen meglévő különbségek ellenére is nyilvánvaló, ahogy átfogóan rájátszik elődjére. Mindkét regény a kronológia felbontására épül, tér- és időkoordinátáik diktatorikus, elnyomó rendszert körvonalaznak (a kommunista múltban, illetve…
TovábbBaranyák Csaba
Alámerülés, felemelkedés
Jennifer Egan: Manhattan Beach, ford. Simon Márton A chicagói születésű író Magyarországon sajnos még mindig a kevésbé ismert amerikai alkotók közé tartozik, holott nincs híján sem a szélesebb körű, sem az irodalomszakmai elismeréseknek. Első regénye, a halott nővére után kutató lány európai utazása során feltáruló, forrongó 1960-as éveket bemutató The Invisible Circus (1994) később alapjául…
Tovább„csak egyenes, vízszintes vonalak”
Kiss Tibor Noé: Beláthatatlan táj Sokat kellett várni rá, de megérte. Kiss Tibor Noé harmadik regénye a sikeres pályakezdést (Inkognitó [2010], Aludnod kellene [2014]) követően nemcsak az eddigi életműben jelent nagyon erős folytatást; meggyőződésem szerint a 2020-as év kiemelkedő magyar irodalmi teljesítménye is. A létezésünk alapjait érintő, mégis könnyen vázolható cselekmény nem önmagában válik megrendítővé,…
Tovább„összeilleszteni a mozaik darabkáit”
Nagy Gerzson: Délután apámmal Nagy Gerzson Délután apámmal című regénye 2020 tavaszán jelent meg a szerző debütáló köteteként, fül-és borítószövegén neves elődök ajánlásával. Takács Zsuzsa a mű szenvtelenségét, írójának stílusérzékét méltatja, s az alkotóra hivatkozva Ottlik, Mészöly, Salinger, Camus hatását emeli ki, Zoltán Gábor pedig szellemes összefoglalóval igyekszik kedvet csinálni az olvasáshoz a szöveg testi-érzéki…
TovábbTrauma, retoricitás, katarzis
Tóth Krisztina: Fehér farkas Tóth Krisztina Fehér farkas (2019) című könyve paratextuálisan is jelölten novellákat tartalmaz. A tárca jellegű szövegeket összegyűjtő Párducpompa (2017) után az író visszatért a hagyományosabb elbeszélőformához, kötetszinten utoljára a Pillanatragasztóban (2014) láthattunk erre példát. A Fehér farkas 16 novellája is bizonyítja, hogy szerzője mára teljesen belakta epikus tereit, teremtett világát, így…
TovábbKész a leltár?
Garaczi László Hasítás (2018) című kötete a szerző immár ötödik lemur-könyve. Némi tartalomismertetést követően írásom – a keletkezésének pillanatában hozzáférhető Hasítás-kritikákat is számbavéve – arról fog szólni, hogyan illeszkedik a többi (kiváltképp a harmadik és negyedik) lemur-könyv sorába a legújabb mű, hogyan érintette ez a Garaczi-recepció elvárásrendjét, mennyire törvényszerű az idevágó olvasatok, recenziók vitatható érvényessége,…
TovábbA lét a tét
Négy elbeszéléskötetet – Vonalkód (2006), Hazaviszlek, jó? (2009), Pixel (2011), Pillanatragasztó (2014) – követően jelent meg 2017-ben Tóth Krisztina Párducpompa című, tárcanovellákat tartalmazó könyve. A négy korábbi kötet szerkezete egyaránt szigorú logikát követ. A Vonalkód 15 történetét a zárójeles alcímükben is jelzett vonalmetaforika köti össze; a Hazaviszlek, jó? 51 szöveget tartalmaz, öt ciklusra bontva, a…
TovábbHíd és korlát
Az év végéhez közeledve arra kértük több, a laphoz közel álló szerzőnket, hogy – visszatekintve az Alföld idei lapszámaira – válasszanak ki egy általuk fontosnak, gondolatébresztőnek vagy akár vitathatónak tartott közleményt, és szóljanak hozzá egy rövid, szubjektív jegyzetben, amely a szerzők és szerkesztők számára értékes visszajelzést, az olvasók számára további inspirációt jelenthet. A választott szöveg bármely rovatból származhatott, a megszólalásmódot illetően pedig…
Tovább„mindent kétszer mond, kétszer mond?”
Egressy Zoltán Szarvas a ködben (2016, a továbbiakban csak Szarvas) című regénye önmagában is olvasható, saját jogú alkotás, nem mellékesen azonban az író első regényének, a 2011-ben megjelentnak hipertextusa, „folytatása, kiegészítése”, a két mű összefüggése pedig poétikai következtetések levonására is alkalmat teremt. Ebben a vonatkozásban a 2014-es második regény (Százezer eperfa) még kevésbé mellőzhető, sőt…
Tovább