Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Barátném Van nekem egy barátnőm, aki mindig tudja, mit mondjon nekem a halálról, és engedi, hogy gyakran felemlegessem. Állítja például, hogy én, ha majd találkozom vele, pofán vágom, és ellovaglok a naplementébe. Ez tetszik, mert tényleg nem tűröm a pimaszságot, ugyanakkor általában hirtelen és örökre leszek szerelmes. Ha panaszlom, hogy nem tudok másra gondolni, csak…
Tovább
Leonora Carrington A hallókürt című regényéről „Ez egy őrült bige”, mondta volna Leonora Carringtonról a mama, a legnagyobb elismeréssel. Ő, aki mindig a szabályok szerint játszott, és biztonságban érezte magát a társadalom által rákényszerített béklyók szorításában, képzeletben azért a lázadókkal kacérkodott. (Engem is rendszeresen figyelmeztetett, ne menjek férjhez soha, mert onnantól egy végnélküli mosogatás lesz…
Tovább
Max Porterrel Fenyvesi Orsolya beszélgetett Időben, mégis rohanvást szedem lépteimet a Nyugati téri irodaházba. Félrever a szívem, megállok egy pillanatra. Hát ilyen fontos lenne? Két napja tudom, hogy beszélgethetek egy órát Max Porterrel, aki a PesText Fesztivál meghívottjaként érkezett Budapestre, egyedi struktúrájú, kísérletező prózájával vált sikeres, egyben szakmailag elismert szerzővé. Első könyve, A bánat egy…
Tovább
Levegőt! A házban néha felvillan a fehér. Kénytelen vagyok semminek nevezni, mert olyankor eltűnik minden, a bútorok, a tárgyak, a színek, a sakál a sarokban, még a lekvárok is, pedig a lekvárok aztán soha. Ez anyácska lélegzete, jól tudom. És valóban, egy lélegzetvételnyi ideig tart csupán a semmi, majd ugyanolyan a ház, mint előtte volt…
Tovább
Max Porter: A bánat egy tollas állat; ford Totth Benedek Azzal, hogy azt mondom, hasonló könyvet írnék, vagy hasonlóképp írnék könyvet, mint Max Porter, még semmi jót nem mondtam el A bánatról. De híven ismerem azt az akarást, ami létrehozta ezt a művet, és amely akarásnak végül valódi megmunkálásává vált, sokkal inkább, mint választott témájának. …
Tovább