Megjelent az Alföld 2023. decemberi száma

Alföld 2023/12. Decemberi lapszámunkban közreadjuk a 2023-as Alföld-díjasaink laudációit: Bednanics Gábort Fodor Péter, Bodrogi Ferenc Mátét Lapis József, Győrffy Ákost Áfra János méltatta. Kilátó rovatunkban Melhardt Gergő ír Térey János Köztisztaság tér című költeményéről, Darvasi Ferenc íróval, szerkesztővel pedig Szöllősi Mátyás beszélget. Verset Kőrizs Imrétől, Takács Boglárkától, Pál Sándor Attilától, Jenei Gyulától, Izsó Zitától, Szegedi…

Tovább
Szabad-e versekkel gyurmázni?

Viszek egy szívet. Egymásra felelő versek, válogatta Győri Hanna, illusztrálta Grela Alexandra „A versek azért vannak, hogy az elme megérintse, megtapogassa őket, majd pedig gyurmaként játsszon velük, cinikusan dobálja, majd megrendülten földre ejtse azokat” – olvashattam  nemrég egy magyar–történelem szakos tanár, Boldog Zoltán elgondolkodtató Facebook-bejegyzésében. Az idén megjelent Viszek egy szívet versantológia egymásra felelgető szövegeit…

Tovább
Megjelent az Alföld 2023. júliusi száma

Alföld 2023/7. A júliusi Alföld középpontjában a Petőfi 200 emlékév áll: közreadjuk a „De lenn a földön van az ég” című meghívásos költőversenyünk nyertes pályaműveit Falcsik Maritól, Kukorelly Endrétől, Markó Bélától és Nádasdy Ádámtól, továbbá a pályázatra beérkezett verseket: Szlukovényi Katalintól, Simon Mártontól, Villányi Lászlótól, Csobánka Zsuzsa Emesétől, Láng Orsolyától, Buda Ferenctől, Tőzsér Árpádtól és…

Tovább