„Mindig vágytam rá, hogy téli könyvet írjak. A magam téli regéjét vagy karácsonyi énekét. Nem sziruppal nyakon öntve, természetesen. A hótakarónak megvan az a jó tulajdonsága, hogy egy darabig minden emberi tevékenység nyomát elfedi, ugyanakkor meglátszik rajta a legcsekélyebb szennyeződés is.” – írja Térey János az Alföld decemberi (előkarácsonyi) számában, a Herczeg Ákos által készített…
TovábbTérey János
Az Alföld Pannóniában
Az idén újjászerveződő szerkesztőség egyik fontos célkitűzése az volt, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően rendszeressé váljanak a közönségtalálkozók és lapszámbemutatók. E terv megvalósítása lehetetlen volna anélkül a figyelmesség nélkül, amely a különböző szervezetek, orgánumok meghívásaiban nyilvánul meg, és amiért hálánkat ezúton is szeretnénk kifejezni. Idén a debreceni bemutatókon túl Kolozsvárra, Újvidékre és Hajdúböszörménybe jutottunk el,…
TovábbMegjelent az Alföld augusztusi száma
Az Alföld a meleg nyári napokra műfordításokat kínál: a szépirodalmi rovatban Petr Madĕra, Eva Luka, Wendy Rose és Ernest Wichner verseit, Ljudmila Ulickaja és Antonella Cilento regényrészleteit (utóbbinak az első magyar nyelvű fordítását), illetve Friedrich Schiller drámarészletét olvashatjuk olyan kitűnő műfordítók tolmácsolásában, mint Vörös István, Goretity József, Gyukics Gábor, Puskás István és Térey János. Utóbbi…
TovábbMegjelent az Alföld februári száma
„Van, akinek mindene van: / fűszerek, teljes érmesor, / vagy éppen szerelmes. / Van, akinek nincs mindene, / az is minden.” – írja Kőrizs Imre Miféle Amerika? című nyitóversében az Alföld februári számában. A szerzőtől verset olvashatunk a decemberi reggelek látványáról, valamint arról, hogy milyen a szerelem, ha olyan, mint egy film („mint mondjuk a…
Tovább



