Kissé fáradtan érkezem meg a Debreceni Ünnepi Könyvhétre, hiszen előző este a Fiatal Írók Szövetségének budapesti alapozó mulatságán vettem részt a Lumenben. Nagy az izgalom: vajon elmossa-e az eső a megnyitót? De a borúra derű érkezik, amikor Buda Ferencnek, a programsorozat idei díszvendégének köszöntője elfeledteti velem a fáradságot. Aurája van. Egy jelenség. Delejező személyiség. Indián. Sámán. Valami van.
Két év után újra személyesen találkozhatunk a könyvhét megszokott időpontjában, így van ez már 1929 óta (azóta a koronavírus-járványon kívül még egy alkalommal maradt el a rendezvény, 1957-ben). Jó végigsuhanni a „könyvutcán”, nézelődni, ismerősökkel találkozni, belakni a teret. A banános dobozokból is kikerülnek az antikvár könyvek, de friss, ropogós kiadványokkal is találkozhatunk. (El ne felejtsem megvenni Kun Árpád takarító férfiját!) Rögtön fel is keresem az Alföld – FISZ – Kalligram közös standját, hogy megcsodálhassam a kínálatot.
Közben feszült várakozás: megérkeznek-e időben Buda Ferencék Tiszakécskéről? A debreceni születésű költő a Bem tér 7. alatt gyerekeskedett, ez igen közel van a Kétmalom utca 17. számhoz, Térey János „Boldog-ház”-ához. Csak épp hatszázöven méterrel arrébb és negyven évvel később kezdődnek ott a dolgok. Micsoda irodalmi tengely! Gyűlik a tömeg, megérkezik Buda Ferenc. Sok régi arc, ismerős köszönti, ötven éve nem látott gimnáziumi osztálytársak ölelkeznek össze.
Elkezdődnek a köszöntők, átadják az idei Könyvhét gyermekrajz-pályázatának díját – nekem a legjobban az a süni tetszik, amelyik Az ember tragédiáját olvassa.
Csobog a szökőkút, népes tömeg veszi körbe az emelvényt, s Buda Ferenc az olvasás elemi erejéről és alapvetéséről beszél. Az iskolázatlan édesanyjának köszönheti, hogy igen hamar, már iskola előtt két évvel megtanult olvasni. Két osztályt végzett édesanyja árván maradt kamaszlány volt, és egy tanító gyermekének dadájaként pallérozhatta ismereteit. „Az első anyámtól kapott könyvajándék 1942 húsvétjára egy Petőfi összes költeményeinek olcsó kiadása, a második ugyanebben az esztendőben, karácsonykor az esendő, hazudós fabáburól szólt.”
Azt is a hallgatóság lelkére köti, hogy fordítsanak annyi időt az olvasásra, amennyit csak lehet. A Gutenberg-galaxist nem számolhatja fel a digitalizáció. Mindkettő a javunkra lehet: „ha dióhéjban lakom is, de tág a világom”.
A megnyitó után jöhet a „könyvportya” – a kifejezést Puskás István mondta a sajtótájékoztatón, azóta is ízlelgetem magamban –, majd a MODEM-be sétálunk át, ahol Szirák Péter beszélget Buda Ferenccel.
Talán nem a végével kellene kezdenem, de ez pulzál bennem azóta is, egy kirgiz közmondást idéznek fel a beszélgetőpartnerek Buda Ferenc visszaemlékezéséből: „kelgen döölöt ketken meenet” / „az érkező öröm / a távozó gyötrelem”.
- „Ezt akkor fordítottad, amikor 1978-ban meghalt Nagy László, és később tudtad meg, hogy éppen abban a pillanatban történt. Azt kívánom, hogy amikor ezt felidézzük, akkor semmi ilyen tragikus körülmény ne legyen, hanem annak az adománynak örülhessünk, hogy itt voltál, hogy láthattunk és hallhattunk.” (Szirák Péter)
- „Ne csak a kirgizek szóljanak, szóljanak az ujgurok is! »Nem én vagyok görbe, az út kanyarog« – mondja a kígyó.” (Buda Ferenc)
Nagy találkozás volt, talán az ilyen dolgokért érdemes.
Szöveg és fotó: Szirák Sára
(A megnyitó szövege és a beszélgetés leirata az Alföld folyóiratban fog megjelenni. A Debreceni Ünnepi Könyvhét június 9-12. között várja az érdeklődőket.)
Hozzászólások