Németh Zoltán versciklusa

Fáraók

Peribszen

Egy üres jel csókolta meg, 
Semmit sem vett észre belőle.

Szeretetgolyókkal 
Felrakott markolatú
Húspuha kést
Vágott bele.

Atombomba nyers szívből,
Amely a boldogság perceiben 
Jézussal szórja tele a földet. 

Jézus, a legpuhább bilincs.

Amon, a pamutkés.

Bangladesben pedig vastag téli bundát varrnak
Az északi fehér embernek.

Hór Sza

Posztószemek az arcon.  
Vattakönny csurog.
A hang nyál a száj szélén.
A csap berozsdásodott hátamon
Összeismerkedni a koporsóval
A testet megtanítja az emlékezet fájni
Akkor is, ha.
A sírból szólnak
Nyers fáslihangon.

Haszehem

Ők a laposférget tanítják
Információtárolásra a doboziskolában, 
És a katicabogár pöttyein keresztül 
Kommunikálnak az ellenséggel, 
Amely elérhetetlen, 
De a sivatag homokja megőrzi.

A hátára fekszik a laposféreg, 
Apró lábaival gépel az oxigénmolekulák oldalára, 
Amelyet az egyiptomi kaptárméh nyel le,
emberi hanggá alakítja szárnymozgásaival, 
És az írnokok lejegyzik.

Így tudunk élni
Örökkévalóságig. 

Noferkaszokar

Viharhomokot kevertünk
A szárnyhomokba.
Virágzó növényekkel 
Háziasítani
Repülő madarakat.

Mézzel összetapasztani
Az eget
A földdel
És a csillagokkal.

És
Megpróbálunk
Adatokat is tüsszenteni neked.

A boldogság címeres adatait.

I. Teti

Az arcára rávarrtak egy terítőt, arcnak.

A lábára rászögeltek egy gerendát, lábnak.

Kis szívét szervkereskedők operálták át
A sivatagban, hogy változzon oázissá.

Vagy ha nem, legalább sakállá.

(Megjelent az Alföld 2022/5-ös számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Zoltai Bea munkája.)

Hozzászólások