Madártávlat
Nem felhő ez, csak kifogások.
Céltalanul menekíted az eszközt.
Télre lesz ágyad, lesz maradásod
tériszonyos, vacogó verebek közt?
Fürdik a porban az úr és a szolga,
míg homokoznak a szimpatizánsok.
Gyakorolj félelmet, csevegést.
Nem börtön, ha ragyognak a rácsok.
Volt akarásod mára bolyongás.
Ugrálsz, míg kiperegnek a magvak.
Hangodban csendül a gerinchúr:
bő alamizsnát küzdj ki magadnak!
Fűvel, sárral tömd el a hangját
tűrt csalogánynak, és ha megúszod,
hordd el az országot gabonánként:
hogyha keveslik, légy te a túzok!
Bárhol elélsz, vonulásod arányos.
Szárnyad alól kiszivárog a félszed.
Nem vakarózol, csak tovaröppensz,
és ha előny: felgyújtod a fészket.
A kíváncsiság kegyetlensége
„A ház akkora, mint a világ, jobban mondva maga a világ.”
(Jorge Luis Borges: Aszterión háza)
„Olyak leszünk, mint megkopott legendák.”
(Kovács András Ferenc: Erdélyi töredék)
Kíváncsiság fátyla rejti arcom,
Érdes bőröm védi cinkos legyektől.
Takarásból lép elő a főszereplő:
Kardja történelmi karton.
Ellenem siet. Tömött verejték
Babrál szemöldökén, szögletes gyöngyök.
Pajzsán tollas jelkép.
Múlt századba lógó fonalat göngyöl.
Iparkodik igazságot tenni,
Különválasztani a zabot a rozstól.
Magabiztos, siet. Nincs kérdezni
türelme. Húsomba kóstol.
Azt mondja, ismer, ismeri fajtám.
Rutinból levizsgáz, neki ez szakgyak.
Sziszegés szökken ajkán:
Meglásd, mindig lebuknak a fattyak.
Állok, talpig rémületben.
Ha válok, maradjanak a hegyek.
Apám ellen bosszúból születtem,
Hogy anyámnak bocsánat legyek:
Szeméből szilánkos nyári zápor,
Melléről szemcsés bűntudat pereg.
Elbuktam két ország vízrajzából.
Lenyomják torkomon a friss tejet.
Ha válni kell, váljunk hamar.
Övék vagyok, átüt a géneken:
Szagom, szarvam, a két feszült agyar.
Érintésük bőrömbe égetem.
Szeretetmantráikat szívből kontrázom.
Örökletes hibákból nincs hiány.
Két ország között pórázon
Sétáltatom a szkizofréniám.
Kitépi nyelvem: visszanő.
Mert mindig ott lesz a másik.
Bírom, ameddig bírni kell, reszkető
Tagokkal kifulladásig.
A kíváncsiság kitartó kegyetlensége
Kifogásokat sem keres már.
Pattog a popcorn kezében,
Mint ’89-ben Temesvár.
Száz éve veszettül válnak.
Értem perelnek, nem miattam.
Kezük szorítom: ragaszkodó állat.
Morzsolódom kérges indulatban.
Nem ismernek rám gomolyfelhőkben.
Nem vártak csillagszemű gyerekre.
Anya, Apa: felnőttem.
Nincs több szükségem felügyeletre.
Válok, ha válni kell.
Ami még belefér: pár huzatos medence.
Kihűlt szobákban mosódik el
Kopott névtáblák többnyelvű csendje.
Egy évszázad, s kiszellőznek a termek.
Búcsúzóul utószor még ágyába vizel
A fölbikázott, elégtelen gyermek.
És túlnő anyján, apján néhány centivel.
(Megjelent az Alföld 2023/2-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Normal Gergely grafikája.)
Hozzászólások