Ima egy láng körül
Ahogy a gyertyafény süllyed a viaszba,
úgy látszol a földről, Istenem. Lobogsz
még néhányat kanócod felett, ha van
szél, mely kívülről elviseljen. Kívüled
senkim sincs, és most ez a fény szélként
eltérít attól, hogy lássalak. Jobb lenne
magam lenni a szél, hogy jelzéseid
hajlítsam, s hajlítgassanak. Mit jelez
a gyertya? Minden nap Isten
születése napja lenne, s most
mégis halottvirrasztást mutat, ha
Isten iránt lobbanok szerelemre.
Ahogy gyertyafény süllyed viaszba,
úgy olvadnak az ima eresztékei: minden
kérés, hála, panasz, magasztalás
hűlő lávafényed fehérrel fedi.
Lobogsz még néhányat kanócod
felett, ahogy tükörben lobog a szó,
a huzat – ha úgy nézek bele, hogy
a kép is figyelje, amit az arcomból
neked mutat. Zúgjon, ha szólok
hozzád, ha kialszik, a láng helyetted
és helyettem figyel. Mert, ha van szél,
amely kívülről elviseljen, van szél,
amely téged belül visel –
A kondenzcsík
Miért úsznak ki a betűk
a lelkemből, Uram? Ha
könyvet veszek elő, hullámzanak
a szavak. Csak a kondenzcsíkot
látom régi szövegedből, mintha
füst venné körül az arcodat. Hangodat
már rég csak álmom kivert fészkében,
ha hallom, hozzákeverednek zajok,
úgy ismerem föl, hogy közben másra
gondolok. Mintha vízvezeték zubogása
terelne hangörvényeddel zajtalan
vizekre, amire figyelnem kéne, az figyel
helyettem fészekben kihűlt helyemre.
Nem örül neki, amit ott talál. De a könyv
sokáig rejtekemben tartott. Most
elúszik, sáros patak, amiben
szennyesem találom, téged csak
magázva hívlak, mint a vak. Taníts meg
újra tegezni Téged. Hiányzik a Te, a szó.
Ha hozzád fordulok, csak mint, aki
egyik oldaláról a másikra, álmot
keresve forgolódik, pedig az kellene,
hogy felébressz. Ne álmaim kísértsd,
hanem éber tekintetemben ragyogjon
a Te tükrödben, bármilyen szöveg szerint
a Nap. Minden napomban naptalan
a fény, mintha egy más égitest venne
fénykörébe, ne engedj el, és ne szoríts
a sötéthez, még ha a sötétből kiszorítható
is olykor némi tapasztalat. Miért úsznak
ki a betűk a lelkemből, Uram? Mondd
velem az ábécét, az első, a második
betűt, hogy jottányi se vesszen el
a felfénylő jelekből. Utánad mondok
bármit, csak jelezz. Most a kondenzcsík
mutatja emlékezetemből, hogy milyen,
ha mellettem lehetsz.
(Megjelent az Alföld 2025/7-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Székelyhidi Zsolt fotográfiája.)
A fotón Payer Imre és Tatár Sándor.
Hozzászólások