A Groszcsek vadász nyulat fogott. Varjak keringtek fölötte, mint negatív hullócsillagok, és átkokkal károgták tele a szürke ég széleit. Ahogy a levegőbe szagolt, érzett némi kakukkfüves, zelleres illatot. Régi kányabecsináltlevesét, amit a Welzersheimék rókagombával bolondítottak meg állítólag egy kicsit. A nagyapjától tudta ezt, aki erdős volt Tab mellett valamikor, és telente minden héten négy madarat…
TovábbVass Norbert
Tájoló, határsáv, prikulicsok
Bodor Ádám: Az értelmezés útvesztői Bodor Ádám legtökéletesebb kérdezői alighanem a Puzdra menedékház fölött elvonuló, amorf felhőkonvojok. Ám mivel a Radnai-havasok lejtőin folytatott, eszményi eszmecserékről tudomásom szerint nem áll rendelkezésre lejegyzett változat, az idén nyolcvanhat esztendős szerző gondolkodásmódjának megismeréséhez A börtön szaga című kötet kínálja a legtöbb kapaszkodót. A 2001-ben megjelent könyv megrázó, gyönyörű, lírai…
TovábbVass Norbert verse
Matt Egy nem túl keskeny hídról nézvegomolygó vászon a nyugtalan Duna,kamionszélvédőkön lehetneolajzöld örvényeit kikeverni. A homokpad sársárgája, ahogy a pillérnélköltő galamb burukkol, kavicsok,nedves kacsatollak a kilukadt szemeteszsáknál,az iszap mattbronza, amit a csónakmotor kavar föl,az elcsatangolt rosszcsont kutya zsömleszíne.Fák törzsén a moha, a lúdbőrző víztükörrerákötő, parttalan ég, a lágy szél ereje. A nem túl keskeny híd…
TovábbTemetések könyve
„Meghalni könnyű. Élni nehezebb.” (264.) Így zárja egy kafkai katonakalandja ismertetését Doru Pop könyvének Doru Pop nevű elbeszélője. Mintha sóhajtana is közben egy nagyot. A Szocialista szappanopera halálok soráról szól, sóhajok között. Ki nem mondott szavakról és a nyomukban maradt koporsónyi űrről. Veszteségekről, meg a helyükre nyomuló elveszettségről. Elveszve lenni, és kutatni az élethez vezető…
TovábbPszichedelikus geopolitika és bűvös szociográfia Észtországból
Követni igyekszem a pár éve meglódult, lendületes exportnak köszönhetően láthatósági mellényt kapott észt könnyűzene legfontosabb tendenciáit, és alig telik úgy el hónap, hogy ne hallgatnám meg Arvo Pärt valamelyik kompozícióját. A kortárs észt irodalomról viszont szégyenletesen keveset tudok. Nem mentség, hogy alighanem vagyunk ezzel így még páran. A kötetekre, amelyeket most ismertetni készülök, az idén…
Tovább