Gyerekkönyvkalauz

Zólya Andrea Csilla: Gyermekirodalmi dzsípiesz A (kortárs) gyerekirodalomban való eligazodás már hagyományosnak számító nyilvános fórumainak a gyerekkönyvtárak (és könyvtárosok mint akár egyszemélyes intézmények), a kiadói marketing, a különféle internetes oldalak, blogok vagy a gyerekkönyves díjak számítanak. A tudományos hangoltságú diskurzus is fellendülőben van, a tanárképző és egyéb egyetemi műhelyek mellett folyóiratok, elhivatott folyóirat-szerkesztők, kritikusok vagy…

Tovább
Szamosparti Hollywood

A budai Vitéz János gimnázium udvarán álló platánfa időalagutakat rejt. Erre már többen rájöttek a hetedik osztályból, így voltak közülük olyanok, akik Mátyás király udvarába (Mészöly Ágnes: A királyné violája), a kiegyezés kori Budapestre (Wéber Anikó: Az ellenállók vezére) vagy az ötvenhatos forradalom kellős közepébe (Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben) kalandoztak. Karola, Bende és…

Tovább
Kamaszoknak írni csapatjáték

Az íráshoz – főleg a regényíráshoz – fenék kell. Hányszor hallottam ezt a remek summázatát az írói hivatásnak Lackfi János és Vörös István tanár úrtól a Pázmányon indított Kreatív Írás Program szemináriumain! Több száz oldalnyi ifjúsági regénnyel a hátam mögött már tapasztalatból tudom, hogy egy komplex prózaszöveg megalkotása valóban döntően magányos tevékenység, de abban a…

Tovább
Az érettség szintjein

Első gyerekdarabomról sírva mentek ki az óvodások. Addig csak felnőtt közönségnek írtam, fogalmam sem volt, hogyan kell szólni a 4-6 éves korosztályhoz. Erre egyébként azóta sem jöttem rá, de iskolásokkal, főleg felső tagozatosokkal már előfordult, hogy szót tudtam érteni. Először egy Piroska és farkas-adaptációra kértek fel, egy bábdarabra. Ebből lett a Farkas kontra Piroska. A…

Tovább
Érzékeny kor

Kiskamaszoknak írni, bevallom, számomra nagyon kényelmes. Kicsit olyan, mintha egy részem ott ragadt volna valahol tizenhárom éves korom környékén, pöttyös és csíkos borítók között, valami mély biztonságérzettel, hogy mindig lesz következő kötet. Sőt, kedvemre válogathatok is, hiszen a választék megnyugtatóan kifogyhatatlannak tűnt. Akadt olyan könyv, melybe legszívesebben beköltöztem volna, e lehetőség híján viszont annyiszor elolvastam,…

Tovább
Rebellis szereplők és az írás csodája

Szeretem a gyerekek arcára kiülő döbbent arckifejezést, amikor az alkotás folyamatáról beszélgetve elárulom, hogy a szereplőim nem mindig fogadnak szót nekem, sőt időnként határozottan nem hajlandóak azt csinálni, amit én szeretnék. A legtöbb gyerek ilyenkor értetlenül néz, szemükben látszik a ki nem mondott kérdés: hogyan lehetséges, hogy más történik a mesében, mint amit elterveztem, ha…

Tovább
Párbeszédes képtörténet

David Hockney – Martin Gayford: A képek története gyerekeknek, ford. Papolczy Péter, illusztrálta Rose Blake Egy jó kép többet mond ezer szónál, tartja a régi mondás. Különösen fontos ez gyerekeknek készülő oktató-nevelő vagy szórakoztató olvasmányok esetében. Már Comenius is ezt az elvet vallotta, amikor Orbis Pictus című munkájában képek segítségével vezette be a világ titkaiba…

Tovább
Szamosvári Bence verse

Feketeáfonya Nem kell aratni, vetni.Egy kobak száz boka,Egy koma száz lova,Ordasság megszületniBárhova máshova. Előlünk napok bújnak,De vannak eszközül éjek,Az okok megokulnak,Ha kerülnek körülmények. * Ez is csapás, bokrét,Hogy kivert az eged,E kis csapás, onnét,Hogy ide vezetett.Vesd magad messze el,Rázd le a pinceberket,Ha nem, megereszkedel,Elnyesik embernyelved. Száz lator egy ménes. Bennem megbízhatsz néha,De szétnézz, mert végesA…

Tovább
Beavatás a versélménybe

Fenyő D. György: Útikalauz a vershez A versolvasás élmény, utazás. A tanítás ideális esetben olyan alkalmazott irodalomtudomány, amely a befogadó/az olvasó, vagyis a diák élményét helyezi első helyre, és ennek az élménynek az átélését támogatja a műértelmezéssel. A költészet tanítása tehát igazán szép kihívás. Az alapjai már egészen kiskorban kezdődnek, a gyerekek az első mondókákkal…

Tovább
Nap aranya, Hold ezüstje

Élt egyszer egy nagyhatalmú király, kinek a birodalma nagyobb volt, mint amit a Nap reggeltől estéig, a Hold estétől reggelig bejár. Palotája a főváros feletti fennsíkon terpeszkedett. Minden égtáj felé arannyal borított kapuk nyíltak, az eget pedig ezüsttel fedett tornyok és kupolák ostromolták. Gazdag volt az ország és gazdag volt a város, de a palota…

Tovább
Kamaszdilemmák a regényekben

Nem tudok anélkül írni, hogy a regényemben ne jelenjen meg egy jellemzően kamaszkori trauma vagy nehézség, mellyel a főhősömnek kell szembenéznie. Amikor alkotni kezdek, első lépésként mindig egy diákokat érintő – és engem is foglalkoztató – dilemmát és kérdést választok témámnak, melyre a regény születése közben a szereplőimmel együtt keresem a megoldásokat és a válaszokat.…

Tovább
Micimackó, gonosz öreg medvém!

Mennyek és pokol. Színpadi mesék, történetek gyerekeknek és felnőtteknek; szerk. és ford. Pászt Patrícia A Mennyek és pokol című mesedráma-válogatás 2021-ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában, amelynek nem titkolt célja a mai lengyel drámairodalom népszerűsítése Magyarországon. A mai lengyel fiataloknak szánt drámairodalom több nehézséggel is küzd. Az első probléma, hogy bár számos gyermekeknek szóló…

Tovább
Turbuly Lilla verse

Békülős Volt egy… Volt egy labdám. Messze elgurult.Egész délután azt kerestem.Este lett meg, a Hold hasába bújt,nem hagyott el mégse engem. Volt egy virág: egy kék harang.Sütötte nap, itattam vízzel.Azóta égboltot rajzolok         azzal a kékharang színnel. Volt egy kagylóm. Tengernél találtam.Nem lakott már senki benne.Fülemhez tettem, mormogott –vágyott vissza a tengerbe. Volt egy cicám: pöttömke párduc.Nem…

Tovább
Felhőgyár

Botond és a jegesmedve Mintha sötét burokból szabadult volna, amit a hajnali fény éles pengéje hasított föl. Nem tudta, hol van, nem értette, mit érez. Mindene fájt. A lába merev volt, akár a beton, a karja ki akart szakadni a vállából. Magzatpózban feküdt a földön. Megpróbált föltápászkodni, de a dereka nem engedelmeskedett. Megpróbált körülnézni. A…

Tovább
„küllő leszek egy zöld biciklin”

Balázs Imre József: MadárÁBÉCÉ, illusztrálta Kelemen Kinga Balázs Imre József legújabb kötete, a MadárÁBÉCÉ negyven ismert és kevésbé ismert, a Kárpát-medencében élő, illetve itt is előforduló madárfajt mutat be gazdag és szemléletes leírásokon keresztül. E lenyűgöző látványvilágot teremtő kötet időnként játszi könnyedséggel tekint ki a szűkebb kelet-közép-európai környezetünkből, és kalauzol el távolibb, egzotikusabb vidékekre, amikor…

Tovább
Egy lépés előre, két lépés hátra

Rojik Tamás: Árulás A 2000-es évek elején, Lois Lowry Az emlékek őre és Suzanne Collins Az Éhezők Viadala című bestsellereinek és azok filmes feldolgozásainak hatására indult el a young adult irodalomban és a popkultúrában a 2010-es éveket végigkísérő, ma is töretlenül tartó disztópiahullám. Ezalatt a közel húsz év alatt számos – elsősorban külföldi – példát…

Tovább
Az igény és az irodalom

Az író olvas. Reggel fél tíz körül például megáll a könyvespolc előtt, óvatosan a fiókos szekrényre helyezi a teásbögréjét, lehajol, a legalsó polcról kihúzza A Magyar Nyelv Értelmező Szótárát, kinyitja az I betűnél, és olvasni kezdi. Az író hiú lény, elsősorban önmagát keresi, legyen szó tükörről, év végi listáról vagy értelmező szótárról. Író, olvassa az…

Tovább
A narrátor diktatúrája

Schmal Róza: Nagy folyók haragja I. – A Ladann könyve Egy spekulatív fikciós szövegnek még mindig sok sztereotípiával kell megküzdenie az olvasók körében. A fantasy esetében ilyen többek között a mágia, a sárkányok és a középkorszerű világ jelenléte, a jó és a rossz harca, illetve az eszképizmus. Ezeken az elterjedt markereken már túlhaladt a műfaj,…

Tovább
Kósa Eszter versei

Egy idegen test változatai A test akvárium. Szájon át kiönt,ha közelít a hold. A mellkas vizébenaz álom parányi alga, lebeg. Nap-szakok partjain szárad, mint forróhomokpárnákon a nyál. Szívmedúzapumpál a belek korallzátonya felett. A test szoba, az állkapocsban tükör,nedvesen feszül. A vitrinszájban díszek,porcelánfogak. Mandulaoltár ragyog.Lassan szárad a gyomor, máj, garat,mint a vizes ruhák. Csontcsipeszekérhálók gubancos kötélsorán.…

Tovább
Kiberkritika

Stanisław Lem: Kiberiáda; ford. Murányi Beatrix „Amikor a kozmosz még nem volt úgy elkanászodva, mint manapság, hanem minden csillag szép rendben sorakozott, úgyhogy könnyen meg lehetett őket számlálni balról jobbra vagy felülről lefelé, azonkívül külön csoportosultak a nagyobbak és kékebbek, a kisebbeket és sárgásakat pedig, mint másodosztályú égitestet, a porba taszigálták; amikor a térben még…

Tovább
Penitencia és áldozat Ottlik köpenyéből

Regős Mátyás: Tiki Beigazolódott a Patyik Fedon életével kapcsolatos kritikusi bizakodás. Tényleg van még muníció Regős Mátyásban, aki az erős kezdés után ragaszkodott a gyermekkor témájához, amelyhez új formát választott. Egy különösen feszes szerkezetű, minden mondatával újat, meglepőt tartogató kisregénnyel emelte a tétet és a jövőbeli kötetekkel szembeni szakmai elvárásokat. A 123 oldalba sűrített folyamatos…

Tovább
Oláh András versei

sufniba zárt emlékezet ropognak a gerendák        a sufni kopott ízületei a padlástér eresztékeiitt bújócskáztunk valahaa ládák és zsákok alkotta ösvények közötts a leghátsó zug homályábanrejtőzött a lelakatolt titokaminek végére járni sohasem tudtunkéltre kelnek a tüsszentésre ingerlő finom poroka pókhálók a cserép alá bújt darázsfészeka madártani megfigyelőállásahonnan át lehetett lesnia szomszédban bikinifelső nélkülnapozó fiatal tanítónőreakinek barnán elomló…

Tovább
Bárki függ valamitől

Lehetnék bárki. Kortárs és kortalan versek, szerk. Péczely Dóra Két olyan, az utóbbi években egyre gyakrabban tárgyalt kérdéskörhöz is kapcsolódik a Lehetnék bárki megjelenésének ténye, amelyek összefüggésében önmagán jelentősen túlmutat az antológia. Az egyik kérdés az ifjúsági irodalom és ezen belül az „ifjúsági vers” kérdése. Fontos fejleménye volt az elmúlt két évtized magyar irodalmának, hogy…

Tovább
Kökörcsin és a menedzserek

A nagy zakózás Az iskolakapun három kifogástalan fekete jobb cipő lépett ki egyszerre. Jó, csak majdnem kifogástalan, mert a Gabeszét már az összes tesója végighordta ünnepélyekre, de azért rendesen bekenték fekete pasztával, ne lássák, hogy mindjárt szétesik. A három kifogástalan szabású, sötét zakó csak úgy feszült az izmos vállakon. Na jó, Ropi válltömése lötyögött, mert…

Tovább
Kiss Ottó verse

Vonatos dal Rokonok üzentek,vendégül látnának,pakoltam plüssöt ésa kedvenc párnámat.Mondták, hogy egyedülkellene utazzak,egyike volnék asok bátor utasnak. Látjátok, én most indulok                                           el az úton,nem tudom, hogy merre visz, de                                           túl a múlton,belenézek a jövő nagy                                           távcsövébe,az a jó, hogy semmi nincs ott                                           kőbe vésve!Látjátok, én most indulok                                           el az úton,nem tudom, hogy merre visz, de                                           túl…

Tovább
Komolyan venni

Hogyan dolgozik egy ifjúsági regényíró, kérdezik tőlem szinte mindenütt, interjúkban, író-olvasó találkozókon, még az e-mailben is, amelyben felkértek erre az esszére. Részben értem a kérdést, hiszen külső szemmel valóban érdekes boszorkánykonyhának tűnhet az ifjúsági irodalom. Ha felnőttek írnak felnőtteknek, leginkább saját magukból és a környezetükből merítenek, ahol általában szintén a felnőttek vannak többségben (kivéve például…

Tovább
Péntek Imre versei

Fénylő tetők A zsákhuzat ismét elszakadt,dunyhája a mélységes kék ég,hallja, hogy trappolnak a lovak,elérve az opál messzeségét. Valaki űzi őket, nyergében ülve,pattint zsinóros ostorával,a vad cipók immár kihűlve,tarisznyája nyakában rá vall.  A fenyőág rezeg, madár repült el,borong a fénylő tetők csonkja,a moha mélységes mélyen zöldell,kialszik az alkonyvégi pompa. Visszaszökni Megrémült a fázós fecskepár,a fészek rezdült,…

Tovább
Márton Ágnes

Jó így, a semmivel vértezel            In memoriam Tarján Tamás Nem haragszom, de engesztela perc, csalogat és üldöz.Fülelek, mintha síneketfaggatnék, jön-e a lekésett vonat, mintha tölgy alá ásottcirmos kurrogását várnámegy idegen padláson, mint-ha változhatna a végkifejlet. Elkóborolnak a mesterek,mint szagigézett kandúrok,akiknek páholy volt ölünkés sortyogó tonik szavunk. Visszasandítasz: sorsfogó?Így hallatszik odaátról.Frappírozott Tom és Jerry,kergetőzést palástol,kibicnek…

Tovább
Acsai Roland versei

Én igen, én nem Elveszi, visszaadná, de már elvette: nála maradhat.Megveszi, átveri, bármelyik oldala várja a partnak. Parttalan árad a víztelen, fénytelen tükre kiszárad.Mélyei őrzik a partot, viharra csak egymaga várhat. Meddig a rügy, mikortól virág, vagy gyümölcs? Átviszi ezt ismáshova, észrevétlen módon járja át fenti a lentit. Kezdete, vége se kezd vele semmit az…

Tovább