Gerevich András verse

A tenger virágai Rogi Wieg emlékére Ezt a vidéket egykor tenger borította,de amikor újra víz árasztja el,már elhangzott a végső harsonaszó,kiürült az utolsó kehely,nem született új Noé, nem épített bárkát.Nézd a padlás ablakából inkábba repce- és kukoricaföldeket,a hullámzó sárga égen a vörös napot,a napraforgók melletti pipacsos rétet,szívd ki a pitypangból a kutyatejet,dörzsöld bele vérző szívedbe.Verseidben…

Tovább
Gerevich András versei

Emlék Bőrödön éreztem a geotermikus vihart, ahogy a napkitörés gigantikus mennyiségű részecskével, plazmaállagú anyaggal szórta tele a Föld mágneses erőterét. Megváltozott az arcod tompa ragyogása, ahogy a magnetoszféra összekuszálódott, és vörösen izzott a déli félteke fölött az ég. Tekinteted emléke bőrömbe égetett geomágneses napfoltvakítás. Vacsora Nyolcszázmillió naptömeg súlyával a világűrre nehezedő fekete lyuk bújt meg…

Tovább
Gerevich András versei

Folyó Ciripelés és brekegés: hangfolyó éjjel az erdőben. A távolban átúszik rajta egy kéken és vörösen villogó néma mentőautó: Kháron diszkóhajója. Víz A légkondi búgása hideg hangfolyó. Beszívja a párás hőséget, hallod a gép gyomrából a csöpögést és csobogást. Lélegzeted, kipárolgásod és felszálló izzadtságod kicsapódik, lecsepeg, csövek és csatornák érrendszerén át csurog a tengerhez. Többmilliárd…

Tovább