Vannak olyan, ma már Alföld-díjas irodalomtörténészek, akik pályájuk elejétől fogva szoros kapcsolatban állnak a lappal, így mi nemcsak szemlélői, hanem valamelyest formálói is lehettünk pályájuk alakulásának. Ugyanakkor akadnak olyanok is, akik rögtön teljes vértezetben, tanulmány értékű kritikával állnak elénk, és akik vonatkozásában a szerkesztő csak remélheti, hogy ezzel hosszútávú munkakapcsolat veheti kezdetét. Eisemann György feltétlenül az utóbbi csoportba tartozik.
Ötvenkét évesen jelent meg első publikációja az Alföldben, és az ezredfordulós Ady-revízió egyik mérföldkövének számító „nyolckezes” Ady-értelmezések című tanulmánykötetről szóló, a kritika műfaji elvárásain messze túlmutató bírálatában a szerző már megcsillogtatta a későbbiekben még sokat csodált erényeit. Páratlan problémaérzékenység, valamint széleskörű elméleti és irodalomtörténeti tájékozottság köszön vissza a mintegy tíz oldalnyi írásból, amely nemcsak egy-egy, azóta sokat idézett tanulmány utóéletéhez járult hozzá hozzászólás-értékű kommentárjával, hanem érdemi megfontolásokkal kapcsolódott az ezredfordulóra felélénkülő, az Ady-újraértést szorgalmazó szakmai diskurzushoz. De ugyancsak nehéz volna puszta könyvkritikaként tekinteni 2020-as, nem kevésbé terjedelmes, az Arany János kritikaikiadás-sorozat egyik kötetéről referáló írására, amely a szövegkiadás legapróbb elvi és gyakorlati dilemmáinak alapos végiggondolására is vállalkozott. Aligha szorul különösebb magyarázatra, mennyire üdvös, ha valakinek egyszerre van rálátása mások mellett az Ady- és Arany-líra hatástörténeti folyamataira, és képes megnyitni a romantika korának aktuális kérdéseit a modernségkutatásban és viszont. Legyen szó a Mikszáth- vagy Jókai-olvasást ösztönző elemzéseiről, monográfiáiról, vagy épp a későromantikus líra – az irodalom medialitásának koronként eltérő feltételeire is reflektáló – interpretációiról, Eisemann György írásai amellett, hogy egy-egy életmű árnyaltabb megértéséhez járulnak hozzá, az irodalom összetett alakulástörténeti folyamatait is megvilágítják. Sőt olykor még azokon is túlmutatnak.
Az Alföld 2026. februári számában megjelent Dallam és líra című tanulmánya, komoly zeneelméleti felkészültségről téve tanúbizonyságot, zene és vers kapcsolatát veszi górcső alá, nem csupán az írott és hangzó költészet mediális összefüggéseire, érzékelés és jelentésképzés bonyolult relációjára helyezve tehát a hangsúlyt, hanem számot vet a líra eredendő melodikus meghatározottságával, és – mozgósítva a szerző korai zenei tárgyú írásaiban megmutatkozó ezirányú tudását – végigkísér bennünket dallam és líra összetartozásának évezredes történetén. Ami az irodalom- és zenetudomány e találkozásából Eisemann György jóvoltából a zenei és lírai szemantika vonatkozásában létrejön, valóban fölülmúlhatatlan és megismételhetetlen; olyan kivételes összhangzattan csendül fel lapunk hasábjain, amelyben irodalmunk mesterei – Balassitól Aranyon és Vörösmartyn át Babitsig – a zenetörténet nagyjaival, Wagnerrel, Bach-hal, Liszttel vagy épp Bartókkal léphetnek interakcióba, miközben a háttérben A fekete zongora egzaltált taktusai is felcsendülnek. És bár olcsó retorikai fogásnak tűnhet ezen a ponton Ady versének „vak mesterében” felismerni a díjazottat, a költő egyik legjobb értőjét, a szakma iránti szenvedélye mégiscsak hasonítja az élet szélsőségeit megélő és azokat művészetté formálni képes zongoristához. Az Alföld-díjjal egy értékes irodalomtörténészi pálya iránti nagyrabecsülésünket fejezzük ki, és a hálánkat, hogy ez az út és a lap története évtizedek óta keresztezheti egymást. És nem utolsósorban, annak reményét, hogy ez még csak a kezdet, és tovább röpül az a bizonyos hajó „nagy, szűzi Vizekre”.
(November 5-én a Debreceni Irodalmi Napok keretében, a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumában ünnepélyesen átadtuk az idei Alföld-díjakat. Az Alföld folyóirat szerkesztősége 1978 óta ismeri el a lap kiemelkedő szerzőit ezzel a rangos kitüntetéssel, amelyet idén három kiváló alkotó és irodalomtudós vehetett át: Terék Anna költő, drámaíró; Eisemann György irodalomtörténész; Smid Róbert irodalomtörténész, kritikus. Az ünnepségen Terék Annát Áfra János laudációjával köszöntöttük, amelyet Lapis József olvasott fel, Eisemann Györgyöt Herczeg Ákos, Smid Róbertet pedig Fodor Péter méltatta. A díjátadót követően Lapis József beszélgetett a kitüntetettekkel. Az Alföld-díj nemcsak az irodalmi és tudományos teljesítmény elismerése, hanem annak a szellemi közösségnek az ünnepe is, amely évtizedek óta formálódik folyóiratunk körül.)
Fotó: Katona Ákos
Hozzászólások