Az idén 40 esztendős Smid Róbert 2011-ben, az ELTE végzős hallgatójaként debütált az Alföldben. Ebben az évben két írása is napvilágot látott nálunk. Ha az áprilisi lapszámban megjelent recenziója lett volna az első, akkor a visszatekintő szerkesztő megállapíthatná: a pálya indulásának bevett módjáról van szó – tehetséges, az egyetemen jó tanároktól sokat tanult, a kortárs irodalomra figyelmes fiatalember adott hírt magáról az értekező prózai műfajok belépő szintjét jelentő rövid kritikában. Smid Róbert tudományos szocializációja ugyanakkor nem a bevett ütemben zajlott – erre a következtetésre kell jutnunk, ha elővesszük ugyanennek az Alföld-évfolyamnak a januári számát, benne a tanulmányrovat élén egy közel 40 oldalas értekezést olvashatunk Heidegger, Gadamer és Derrida antihumanizmusáról. Az (egyébként nem filozófia szakos) diplomaszerzés előtt álló szerző munkája nyelv, egzisztencia és igazság összefüggéseit tárgyalja a múlt századi bölcselet három klasszikus gondolkodójánál. Smid Róbert már e korai írásakor sem szűkölködött szakmai önbizalomban, a választott téma akár egy akadémiai doktori értekezéshez is elég muníciót szolgáltathatna, még sincs olyan érzésünk, hogy az érvelés vázlatos lenne, sőt épp az ellenkezője igaz: elmélyültség és lényeglátás munkál a sorok mögött.
Díjazottunk később sem lassított, az elmúlt két évtizedben nagykanállal merített azokból a tudományos diskurzusokból, amelyek az ember elgondolhatóságára a modernitásban és azon túl a legigényesebben és legösszetettebben kérdeztek rá. Hermeneutika és dekonstrukció vitája volt az első lépés ezen az úton, amelyet hamarosan pszichoanalízis és médiatudomány összetársítása követett, majd a kortárs ökológiai diskurzusoknak a humántudományi faggatása. Eleven emlék számomra, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban egy tanácskozáson milyen meggyőzően érvelt amellett a kiinduló állítása mellett, hogy amit „Paul de Man antropomorfizmusnak nevez a romantika beszédmódjában, kísértetiesen sok pontban egyezik azzal, amit Timothy Morton az ökomimézis technikájaként azonosít.” Örültem is, amikor előadása szerkesztett változatát 2019-ben az Alföldben tudtuk közölni. Ekkoriban Smid Róbert már egyike volt azoknak a kutatóknak, akik fordítóként, szerkesztőként s persze saját írásaikban kurrens nemzetközi tudományos eredmények közvetítésére, alkalmazására és továbbgondolására rendszeresen és magas színvonalon vállalkoztak. Mindeközben kritikusként, a kortárs irodalom szemléző olvasójaként, az éppen történő poétikai folyamatok érzékeny elemzőjeként is folyamatosan dolgozott.
Arra, hogy a világjárvánnyal vagy a lap külcsínének megváltozásával volt-e kapcsolatban, vagy épp egyikkel sem, őszintén szólva már nem emlékszem, mindenestre 2020 óta minden évben az augusztusi lapszámot igyekszünk a világirodalomnak és a műfordításnak szentelni. Nyilván véletlen egybeesés, hogy Smid Róbert írásai között is épp ekkortól kezdődően válnak egyre gyakoribbá a nem magyar nyelven született szépirodalmi művekre összpontosító értelmezések, s lesz egyre meghatározóbbá bennük az összehasonlító távlat. Díjazottunk ma már a honi komparatisztika fontos alakja, akinek nyelvismeretre, széleskörű tájékozottságra, izgalmas és időszerű kérdezésmódra alapozott tanulmányaira az augusztusi számunk összeállításakor tavaly és idén is építhettünk. Az Alföld-díj elismerés, köszönet és annak kifejezése: továbbra is számítunk rá(d).
(November 5-én a Debreceni Irodalmi Napok keretében, a Csokonai Fórum Simor Ottó Orfeumában ünnepélyesen átadtuk az idei Alföld-díjakat. Az Alföld folyóirat szerkesztősége 1978 óta ismeri el a lap kiemelkedő szerzőit ezzel a rangos kitüntetéssel, amelyet idén három kiváló alkotó és irodalomtudós vehetett át: Terék Anna költő, drámaíró; Eisemann György irodalomtörténész; Smid Róbert irodalomtörténész, kritikus. Az ünnepségen Terék Annát Áfra János laudációjával köszöntöttük, amelyet Lapis József olvasott fel, Eisemann Györgyöt Herczeg Ákos, Smid Róbertet pedig Fodor Péter méltatta. A díjátadót követően Lapis József beszélgetett a kitüntetettekkel. Az Alföld-díj nemcsak az irodalmi és tudományos teljesítmény elismerése, hanem annak a szellemi közösségnek az ünnepe is, amely évtizedek óta formálódik folyóiratunk körül.)
Fotó: Katona Ákos
Hozzászólások