Hosszú az út hazáig

A terepjáró keresztülvágott a mezőn. A búza magas volt, ropogott a kocsi kerekei alatt. Szénaszag csapott be a letekert ablakokon keresztül, kimosta az orrunkból az égő házak és az üzemanyag szagát. Bámultam a végtelennek tűnő sárga mezőt az ég alatt. Ment le a nap. Tudtam, hogy egy órán belül jön a szürkület, aztán a sötétség.…

Tovább
Karafiáth Orsolya verse

A tószt „Az ilyesmi úgy kezdődik az embernél, hogyfenyegetve érzi magát a nap minden percében.”(Tar Sándor: Meghalni nem) 1. Hohó, hitel az nincs, mutat Kati a falra,és a Miszter úr röhög, hogy igen, hitel alma,de azért adjon csak még egy pálinkát nekia Kati, különben beveri a pofáját. Kati pofáját már többen beverhették,attól olyan ortopéd a…

Tovább
Élők és holtak közös térben bujkálnak

Sándor Iván: Amit a szél susog „Az én viszonyom a történettudomány tételeihez meglehetősen ambivalens. Lehetnek jobb, még jobb kategóriák, végtére a történelem, mondhatnám a sors mindannyiunknál erősebb, de a gondolat, a művészet tud valamit, amire a történelem nem képes. Feltárja az emberi helyzetet, és lehatol a dolgok okaihoz” – állítja Z., az író, Sándor Iván…

Tovább
Barátok

Két teremtés a Liskánybokorba vezető úton. A bal oldalin kopott karimás sapka. Álla borostás. Orra pisze. Ő Putyi bácsi. A jobb oldalin nincs sapka. Fején a szőrzet rövid, de tömör. Fülei feltűnően nagyok. Ő Pepi. A nyárligeti piacról tartanak hazafelé. Putyi bácsi egyszer csak megáll, és leveszi Pepi hátáról a zsákot, amiben az el nem…

Tovább
A populáris kultúra már (nem csak) a spájzban van

Poptechnikák. Komplexitás a népszerű kultúrában, szerk. H. Nagy Péter, L. Varga Péter Írás előtt azon tanakodtam, érdemes-e még álmélkodni azon, hogy a populáris kultúrát is lehetséges olyan eszközökkel vizsgálni, mint bármely más, intézményes(edett) háttérből érkező terméket. Van-e (még) helye azoknak a magyarázatoknak, amelyek úgy láttatják a popkultúrát, mint ami fel akarja törni a kánon elefántcsonttornyának…

Tovább
„Az történik egy íróval, ami az életműve alapján jár neki”

Szilasi Lászlóval Béres Norbert beszélget Béres Norbert: Békéscsabán születtél, egyetemi tanulmányaid megkezdéséig ebben a városban éltél. Arra kérnélek, hogy mesélj arról, milyen szerepet töltött be a hetvenes-nyolcvanas évek Békéscsabája a szocializációdban, az olvasóvá nevelésedben! Szilasi László: Esterházyt megkérdezték egyszer New York-ban, hogy milyen volt a szocializmus, és azt válaszolta az a nagyon vicces ember, hogy:…

Tovább
Saját élet

Anyám nővére Drezda bombázásakor és utána A drezdai légiriadók alatt, bár őket nem érintette, nagyon csendben voltak: óvatosság volt ez, félelem, részvét, vagy talán maga a megelőlegezett gyász. Később aztán azonnal úrrá lett rajta a rettegés, ha hajnalban hirtelen megszólalt a férje ébresztőórája, felberregett a kertjükben a motoros fűrész, megdördült az ég, döngve becsapódott egy…

Tovább
Szabados Attila versei

Az áldozat A csirkét azonnal levágtuk. Vérétkutyáink nyalogatják a betonról.A megkopasztott állatot, mint egysápadt újszülöttet, két kézzelemeled fejed fölé. Árnyéka befedihomlokodat. Te nem nyúzol,az embertelen. Végtagjait vízbedobod. A fémtál alján szivárgó vérgomolyog. A tüdőt most az egyszermegkapom. Tegnap kazettánnéztük, hogy az ókori Egyiptombanminden szervet külön edénybe tettek.Arcodon undor, kiszakadt azepehólyag. Aranyszélű tényáronelém teszel szívet, tüdőt,…

Tovább
Horváth Eve versei

Fehérzaj Grímur lapátolja a havat. Vashang. Hófüggöny. Az óembert levetette, egyetlen flaneling,fején sportos usanka, keze durva, égőpiros. Bemegy a kunyhójába, ő maga építette, kicsikesparheltbe rakja a hasábokat. Ropog a fa, odakint ropog a hó. Rusztikus vágódeszkánrecseg a hagyma. Különben valószínűtlen csend, a fenyők ágai megadóan szórjákle fehér súlyaikat, és a láthatatlan is bevillan egy percre.…

Tovább
„A fájdalom az enyém”

Kalapos Éva Veronikával Bódi Katalin beszélget Bódi Katalin: Bár inkább azt szoktuk meg, hogy a szépírók írnak, és remélhetőleg erről az oldaláról is fogunk beszélni a szerzőségnek, a sorozat címéből kiindulva – „a szépíró olvas” – kezdjük az olvasmányélményekkel. Akár az új regényed kapcsán, de akár a régebbi regények vonatkozásában is nagyon izgalmas az a…

Tovább
Kiss Tibor Noé verse

mindenki roncs roncsok vagyunk Tar Sándornak felteszem a lábam az ablakpárkányra hintáztatom magam a műrattanszékenaz ablakkeretben három döglött poloska a sarokban pálcikalábú kaszáspóka vasszekrény ajtaja megremeg a huzatban zörög mint apa régi mazdájaa filmekben késsel vágják fel a borítékot nekem jó lesz hozzá a golfslusszkulcs isanya esténként a füstölgő vulkánokat nézi nem irigylem csak szomorú…

Tovább
Karácsony a Dunán

Csont Volt egy vékony, magas lány a faluban, az osztálytársunk lett két évre, többször lebukott, és végül minket is elhagyott. Máig nem emlékszem, mikor és hogy tűnt el, semmi konkrétum nem maradt meg. Mert amikor ez történt, elvesztettem az érzékelésemet. Heteken át csak bóklásztam, kiléptem az időből. Jártam az öblöt, a nádast, és dobáltam a…

Tovább
Toroczkay András versei

Kétely „At eighteen our convictions arehills from which we look; at forty-fivethey are caves in which we hide.”(F. Scott Fitzgerald) Fél évvel azután, hogy meghalt anya,bementem a Casinóba, ami terménybolt lett azóta.Ott volt egy srác, A-nak hívom. Szőke, lágy beszédű,előtte tequila. Valamiért mellé ültem, és beszélni kezdettanyáról. Azt hiszem, akkor már nyár volt.Fél évvel azután,…

Tovább
Négybe szelt sünmáj

A Groszcsek vadász nyulat fogott. Varjak keringtek fölötte, mint negatív hullócsillagok, és átkokkal károgták tele a szürke ég széleit. Ahogy a levegőbe szagolt, érzett némi kakukkfüves, zelleres illatot. Régi kányabecsináltlevesét, amit a Welzersheimék rókagombával bolondítottak meg állítólag egy kicsit. A nagyapjától tudta ezt, aki erdős volt Tab mellett valamikor, és telente minden héten négy madarat…

Tovább
G. István László versei

A béke esélye Amikor nincsenek nevek, merta lent nyugvó, zavartalan ég mindentoda feltükröz, fent kanyarognakkiszáradt sárcsomók közt az utak,felfelé hull a túlérett, darázsvájtakörte, kútba dobott kavics fentpörög, mint lapjavesztett érme,amin a fej vonaltalan mintája,egy arctalan hős rajza felhőfoszlánybanoszlik el, amikor hold, nap éscsillagok odalent, víz alól gyújtjákderengésbe a másik arcát, mindenfénycsík vízgyűrűként ragyog, mindenúj nap…

Tovább
Zalán Tibor versei

Fövenyparton Az óra akkor állhatott meg Az idő nem Azidő szerencsére szarik az órákra és afélreérthető érzelmekre Végül csak annyitkellett megértenie az őszinteségnek egyponton találkoznia kell a durvasággal Atöbbi már menni fog magától gondolta Ahogyeddig Szóval szórta be az álom parcelláit Az ábránd parcelláit sóval szórta be a szélAzt gondolta magáról neki menni fog hogy…

Tovább
Csobánka Zsuzsa Emese verse

Outsider, 41                                 KJI munkái elé Bennem egyre hosszabbra nyúlnaka szalmabálák árnyékai,nyár vége van, létem halkan neszez.Öleltem már annyit, tudjam, ha valaminek vége lesz,és hazudni is kész voltam a pirkadó parketta lépteit idegen lakásban.Osonni az évszakok tanítottak,41 év, a fenébe is, hogy lett ennyi most,utánaszámoltam, de bárhogy forgatom,a múló lét számlákat nem fedez. Villant a gép, laptop fényében…

Tovább