Nagybácsik Diké körül

Pongrácz Tibornak Volt 2018-ban egy igazságról szóló konferencia a debreceni egyetem filozófiai intézetében. Előadásom címéül ezt adtam: „Az igazság stílusai”. Szövege azóta megjelent a Teóriák stílusai című könyvemben (Akadémiai Kiadó, 2021). Előadásom elé szántam ezt a – már akkor látnom kellett – bevezetésnek sajnos hosszúra nyúlt, csak később befejezett, faustian égi–földi (földalatti) színterű, játékos esszé-prológot.…

Tovább
Kalon – Prepon

„Schön, im Griechischen kalos, greift weitüber das  hinaus, was den Sinnen gefällt. Es ist ebensoein Ausdruck für das, was in einer Gesellschaft anerkanntist und in aller Geltung steht.”Hans-Georg Gadamer: Schönheit[1] Ha belebocsátkozunk a kettős és egymástól gyakran alig elválasztható fogalom magyarázatába, aligha kerülhetjük el, hogy vagy valaminő megfakult szépségeszme igézetében éljünk, vagy pedig egyfajta etikai…

Tovább
Fohász a látásért

Lelki alkatom a kirándulókéval ellentétes. „Miért mentél oda?” – kérdeztem egy nagy kirándulótól. „Mert ott van” – válaszolta megvetően. Hát én nem azért megyek oda. Hanem azért, mert tudom, hogy mi van ott. Vagy legalább sejtem. Ebben persze van egyfajta sznobéria, hiszen az ember kiválasztja magának Párizst vagy Bolognát, Stuttgartot vagy Lendvát. És van egyfajta…

Tovább
Lover’s eye

„Hányszor elmagyaráztam már önöknek, hogy legfőbb tévedésük: alábecsülik a szem jelentőségét! Értsék meg végre, hogy a nyelv elleplezheti az igazságot, de a szem soha.”Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita 1781-ben Wales hercege, a majdani IV. György a londoni operában első látásra beleszeretett Mrs. Maria Fitzherbertbe. 1785 november 3-án írt levele mellé a herceg eljegyzési gyűrű…

Tovább
Áldott partok

Sétálgatások Rejtő Jenővel, -nek, -ben. Vagy mi. Az ifjúságom – ez Rejtő. El is múlt. Ha hű szeretnék lenni az emlékéhez, a stílusához, a lényéhez, akkor valahogy így kellene kezdenem. De talán még inkább hű vagyok, ha ez egyszer lemondok a poénról, és az igazságot választom. Mert elmúlt ugyan, de nem Rejtővel együtt, hanem annak…

Tovább
A viszonzatlan szerelem és az unalmas házasság találkozása egy boncasztalon

Történetünk kissé szövevényes, de azért is érdemes lenne végigmondanom, mert akkor talán magam is megérteném. A kulturális kapcsolatok monarchikus krónikáját ott kell hát elkezdenem, hogy Gaston de Foix-nak, aki Candale grófja volt, a tulajdon unokahúgát, Chaterine de Foix-t, Foix grófjának leányát kellett feleségül vennie. Nem volt apelláta. Ez régen, na­gyon régen történt. A két hírneves…

Tovább