Vége a vitorlásversenynek. Nekifeszülnek a színes spinnakerek. Felpöttyözik a ta­vat, legalábbis madártávlatból úgy látszik, mozdulatlan a víz. Szinte repülnek a hajók pár centivel a tó fölött, nem lehet betelni a látvánnyal. A vitorlavászonnak jó nagy hasa nő. Gyomor, amiben

Input egy feléd nyitódó, szinte hangtalan mutatóujj, alig érzed, kijelöl. kis optikai szobád, az arcod, elsötétül kívül-belül. ha minden összeomlik, a szemedben kezdődik el. míg átvonul arcodon álmod éjjel, ezt a puha mosolyt vad vonások lepik el, ha ilyenkor

Az utolsó pillanatban esik be, a többiek már rég elfoglalták a helyüket. Vára­ko­zás­teljesen ülnek az üvegkalickáikban, nyelvek szerint csoportosítva, mint akik valami nyilvános tárgyaláson az ítéletükre várnak. Zuhognak majd rájuk a mondatok, mellékmondatok, jelzős szerkezetek, a kígyózó, széthúzott mondatrészek

Hogyan választ témát egy fiatal kutató? Ritkán beszélünk erről, ha mégis, akkor is csak egymás közt morgunk, hogy mi szükség már megint egy Iskola a határon-elemzésre, vagy miért nem foglalkozik ma senki Tóth Árpáddal. Ilyenkor nyilvánvalóan igazságtalanok vagyunk, hiszen

Valami sziklatetőn Ha azt mondom, kivonulok a világból, még nem mondok sokat. Csak a szomorúság beszélteti belőlem mindezt, csak a szomorúság. Ha azt mondom, valamitől félek, de nagyon, még nem mondok sokat. Valaki kiabál bennem, és nem hallgat el,

„Valaki más írta azokat a könyveket” (557.) – ez a kijelentés, amelyet a frissen fordított Önéletrajzi jegyzetek tartalmaz, tökéletesen példázza Jorge Luis Borges irodalomhoz való hozzáállását, úgymint önmagával ápolt kritikus viszonyát. A ma­gya­rul először olvasható mű az argentin szerző

Kató nevű nagynéném, akit sohase láthattam, fantom volt számomra. Vele kapcsolatos kutakodásaimnak egyetlen biztos pontja volt: a mesekönyv, amit a negyedik születésnapomra szánt ajándékul. Ennek első-belső oldalán kézzel írva ott áll az ajándékozás dátuma: 1944. január 5. 2018-ban azon

A kemény vízen át a hold America Doesn’t Like Me Napokkal azelőtt, hogy elfogtak volna az emberek, valami vibrálás volt a levegőben. Nem olyan sűrű, bőralámenős vibrálás, mint mikor örökéletvágyunkat üvöltözzük bele az éccakába, de vibrálás. Mindenre készen hegyeztem

„Az újkori európai képzőművészetben az akt műfajának elterjedésével a nőábrázolások egyre inkább eltárgyiasítják és erotizálják a női testet, amely a férfitekintetnek kiszolgáltatva az eszményi szépség mellett mindig felidézi a férfitest elleplezett vágyait is. Tanulmányaim és esszéim alapvetése, hogy az

2018-ban a Gondolat Kiadó jóvoltából két konferenciakötettel is gyarapodott a(z egyébként túlírtnak bajosan mondható) honi szociográfiatörténeti irodalom. Tóth Pál Péter szerkesztésében jelent meg a Politikatörténeti Intézetben 2016 májusában megrendezett A magyar szociográfia a 20–21. században című tanácskozás írott vál­tozata,

A magyar falu poétikái című, a Fiatal Írók Szövetsége 2016-os falu-tematikájú konferenciájának előadásaiból szerkesztett tanulmánykötet kérdésfelvetése – hogyan hozzák létre az irodalmi szövegek a falut, és milyen ábrázolási hagyományok alakultak ki az elmúlt két évszázadban – azért izgalmas, mert

Dosztojevszkij szívzsebszótár Cristea, Valeriu, a legcsodálatosabb Dosztojevszkij-kézikönyv, a →Dicționarul personajelor lui Dostoievski (Dosztojevszkij szereplőinek szótára) szerzője. Bizo­nyá­ra az általa teremtett műfaj dolgozott bennem addig, míg végül a magam szótá­rait elkezdtem írni.1 1983-ban jelent meg az első, 1995-ben a második

humor nincs humora – mondják a pultnál ülő vének, hajlik egymásra ezerrétegű bőrük, a poharak kerek nyomait ujjukkal kenik el, jósolnak belőlük. nincs humorod, pedig milyen fiatal vagy – mondja a francia törzsvendég, akivel kedvesnek kell lenni, sokat rendel

látók nem emlékszik éjjeleinek egyetlen álmára se fekete betűk a sötétben egy tisztánlátó el tudná olvasni őket de tisztánlátót egyet sem ismer nyitva hagyja az ablakot amíg lehet de amíg a fenyőerdő csendje észre nem veszi a nyitott ablakot

Szirák Péter: Engedjék meg, hogy bemutassam a beszélgetés résztvevőit: Bódi Ka­talin, a Debreceni Egyetem irodalomtörténésze, Kukorelly Endre író, költő, esszé­is­ta, Sepsi László író, szerkesztő, kritikus. Beszélgetésünk tárgya – az irodalmi kultusz és a sztárság – kapcsolódik a korábban elhangzott

Fodor Péter: Nagy büszkeség, hogy idén is három kitűnő és a lappal régóta szoros munkatársi kapcsolatban álló szerzőnknek mondhatunk köszönetet az Alföld-díjjal. Beszélgetésünk a Debreceni Irodalmi Napok programsorozatának része, így adó­dik indulásképpen, hogy arra kérjelek Benneteket, a kultusz témájához

A költőként három évvel korábban bemutatkozó Juhász Tibor első prózakötete egy szociografikus igényű, időnként a riport határáig vagy kissé azon is túlra merészkedő, többnyire jól megírt, ám váratlanul, mintegy félúton megvágott no­vel­laciklust foglal magába. Lírikustól szokatlan váltásnak tűnhet ez

Kedves Rrosé Selavy, láttam a madárkalitkás asszamblázst, először összezavarodtam, miért vannak ezek a tárgyak bezárva, olyan mintha egy tüsszentést tartanál vissza. A kávékavargatás meg a kockacukor jutott eszembe, a Nosztalgia asztalánál. A márványkockák a rácsok mögött hasonlítanak rám, boldog

Isten belső monológjáról Vándorlásaid legvégén szorozni, összeadni, kivonni illenék, s várni a kínok és bűnök szorzatainak végösszegét, a nemlét-zérót. De annyiszor megtetted ezt már ifjan, hogy e spirituális számtani műveletekkel, mondhatni, jócskán előre vagy: abban a hitben, hogy az

1961. április 12-én, szerdán hétköznapi vekkeróracsörgésre ébredek. A szomszéd szobából hallatszik át, Apukát és édesanyámat kelti fel, de napirend szerint nekem is szól. Reggelizés a konyhában. Apuka a borotvapengéjét élesíti újjá, fel és le csattogtatja a bal kezében tartott

A 70. évfolyamában járó Alföld folyóirat „Határ” címmel nyílt pályázatot hirdetett. Pályázni két kategóriában (vers és próza; esszé és tanulmány) lehetett. Egyéb műfaji megkötés nem volt, tematikusan is csak annyi, hogy a mű kapcsolódjék a pályázat címéhez, hívószavához. A két

Negyven éve hunyt el Féja Géza író, publicista. Azóta közel harminc kötete jelent meg, sokszorosa annak, amennyi életében. Egy-két kivételtől (köztük kalózkiadástól is) eltekintve, a hagyatékot gondozó Féja Endre (az író fia) szerkesztésében, elő- vagy utószavával. A legfrissebb két

Eseményhorizont Jöttek a pulthoz, azt hittem, sosem fogynak el. Én és ők, egy határ két oldalán, mit inkább lebontok, mint megőrzök, míg űrmértéket számolok, az időt záróráig. Egy pohár lesz, egy korsó, öröklétbe nyújtózó jövő idő. Sosem gondoltam, tömeg

A hallgatás falára Utólag persze könnyű lesz tisztán látni. Csak hát lesz-e valaha is utólag? És nincsenek-e most is figyelmeztető előjelek? Felemelt ujjak, összevont szemöldökök? Nem voltak-e és nincsenek-e komoly ellenvetések többek részéről, ismételten, kezdettől fogva? Ellenvetések, amiket soha