Teológiai paradigmák határán

Görföl Tibor: A kritika hangja és a valóság szeretete. A kereszténység korunk európai kultúrájában Ha létezik az európai keresztény tradíciót hordozó írásbeliségnek és szóbeliségnek olyan retorikai és pragmatikai állandója, amely a társadalmi-politikai értelemben vett keresztény világ megszűnése után, a hagyományközvetítő intézmények hatás- és hatókörének fokozatos szűkülése közepette is mintegy szükségképpen meghatározza a hitről való beszédet,…

Tovább
Győri László versei

Csokonai Vitéz Mihály ébresztése Csokonai Vitéz! Versnek őt vedd elő,olyan gazdag mező, olyan tág mézelő,tele virágokkal a nektárt úgy ontja,máshová röpülni világnak porontya,édességet ont ránk, mely az ember ínyétúgy tölti el jóval, ma már el se hinnénk,hogy régidejéből még ma is eláraszt,únott világunkra fölfrissítő kontraszt. Egy sor tizenkét szótag. Beméri mindet,majd páronként raggat a sorokra…

Tovább
Az emlékezet kitérői

Lanczkor Gábor: Sarjerdő „Nem a saját halálomra való fölkészülés jegyében írom ezt a könyvet.” – áll Lanczkor Gábor legújabb kötetének Rókusi temető című szövegében. Mégis, a halál, a számvetés, az alapos megfigyelés és megértés, ami e könyvet jellemzi, feltételezhetné azt is, hogy a kötetben az elbeszélő én saját sírfelirata is megjelenik végül, és ha így…

Tovább
Sirokai Mátyás versei

Két szempár között a legrövidebb út Mikor újra felnéznék,a jobb szemhéjam zárvamarad. Vannak napok,amikből nem szégyenmár délelőtt elmenekülni. Átkelés egy másik életbe,tizenöt méter magasan,egy kifeszített drótona háborgó beton felett.Két szempár közötta legrövidebb út. Mi történt, amígsötétben voltam,és mire gondoltam,mielőtt lehunytama szemem? Rád, és hogykönnyeddé.Könnyűvé. A legvékonyabb ágak végén is Ahogy megérintem a törzsét,mint egy hosszúra…

Tovább
Természetes hang

Győri László: Éjszakai híd A tisztaság akarása. Ez volt Győri László egy korábbi verseskötetének a címe. Akkor ezt írtam róla: „…jó a cím és annak tartalma akkor, amikor annyi a mocsok és a tisztátalanság a világban (persze mikor nem volt ez így?…), és ugyanakkor a normális ember (és költő) mindig arra vágyik, hogy ez ne…

Tovább
Felnyílt a szemük

Kecskés és felesége olyanok voltak, akár az első emberpár a bűnbeesés előtt. Naphosszat alsóneműben tébláboltak garzonlakásukban, egyáltalán nem zavartatva magukat önnön mezítelenségüktől. Egyelőre nem is fenyegette őket a kiűzetés édenkertjükből. Tetemes hátralékot halmoztak ugyan fel az elmaradt közüzemi díjakból, s a devizahitel törlesztőrészleteit sem fizették, a télvízre való tekintettel azonban éppen kilakoltatási moratórium volt érvényben.…

Tovább
Közel kerülni a fákhoz

Korpa Tamással Herczeg Ákos beszélget A lombhullásról egy júliusi tölggyel című kötetről Herczeg Ákos: Először érzem azt kortárs verseskönyvvel kapcsolatban, hogy minél többször olvasom, annál nehezebb megszólítani. Mert miközben, úgy vélem, nagyon is értem, amit mondani akar, annál határozottabban vonja ki magát a könyv a nyelv hatóköréből. Hogy érdemes közelíteni egy verseskötethez, ami „a fák…

Tovább
Ragály Regény

Térey János: A Legkisebb Jégkorszak Prófétának nevezik a réges-régvolt írókat, mondókat, értelmiségieket, fel- vagy megvilágosultakat. Szövegeiket évezredek óta olvassák. Térey János A Legkisebb Jégkorszak könyve néhány éve jelent meg először, több kiadást ért meg, folyamatos beszédtéma. Talán azért is, mert prófétai megnyilatkozásnak bizonyult, elemzése és megfejtése, alkalmazása napjainkban is időszerű. A könyv olvasásakor eszünkbe juthat,…

Tovább
Tábor Ádám versei

Kovidkor, kint Hódolat Csokonainak Szemet verő fénybenTúlkék olaszéggel,Vidám álorcábanJön a természet szembe velem.Éles ellenszéllel,Élet-ígéréssel,Frissítő ájerrelEgészen körülfog, átölel.Napos nevetéssel,Aerosol könnyével,Vírusos aurávalTélen is halálosan szeret. blake vɜːs blake vɜːs-ben írni nem bilincsbár szabadnak lenni kella vers előtt alatt utánannak ki énekelde ez a fogság nem utál-atos: ez indít elismeretlen vers-soron soha nem tudhatodhova érkezel (Megjelent az Alföld…

Tovább
Didi Xénia versei

Gipsz Sosem szerettem a gipszet, mert hideg volt, és fehérnyomot hagyott bőrömön, anyám a kórház mosdójábansúrolta le rólam, de az emlékek nyomát nem lehet lemosni.Tudtam, hogy beteg a hátam, ezért történik ez velem,hogy a rám öntött gipszből készítik el a vázat,anyám mindig sírt, miközben mosdatott, és azt ígérte,ha kibírom, ülhetek az ablak mellett a vonaton.…

Tovább
Bia hangjai

Bia hangja. Az erőszak irodalmi és nyelvelméleti reprezentációi, szerk. Balogh Gergő – Pataki Viktor Az immáron több mint egy évtizedes hagyománnyal rendelkező (s az utóbbi években már tárgykörükben is homogén vizsgálati fókuszú) egri irodalomtudományos tanácskozásokhoz szorosan kapcsolódó, legutóbbi, Balogh Gergő és Pataki Viktor által szerkesztett tanulmánykötet strukturális és tematikai alapját a 2019 májusában megrendezett Erőszak…

Tovább
Segítség

Dr. Novák belép a nyárligeti börtönbe, és az ügyeletesnél előveszi igazoló iratait. Hívták ide, tehát nem lehet gond a beengedéssel, de azért eltart némi ideig az ellenőrzés. Az elmeorvos eközben a személyzeti körlet folyosóján díszelgő faliújságot nézi. Középen Vitéz lófő dálnoki Miklós Béla fényképe. Alatta az ideiglenes kormányfő levele-nyilatkozata, melyben minden rendvédelmi dolgozót lelkiismeretes munkára…

Tovább
Pál Sándor Attila verse

Hortus Conclusus              Térey Jánosnak Az a szó, hogy föld, nem tudom, mikortóljelenti csak az elomló, barnás rögöket,a sárga homokot, a fehér csigaházakatrejtő tőzeget – ha egy dinoszauruszcsontotlelhetnék! –, a sarat, gumicsizmákfagyott talpnyomait őrző, szilárd talajta lábunk alatt ebben a családban.Amíg csak az úgynevezett emberemlékezetér, a férfifelmenők fejében holdak,katasztrálisok vagy kataszteriek,négyszögölök, ha meglékelhetnéd koponyájukat,mindegyikük dombos,…

Tovább
Ameddig csak elér a fény

Tóth Krisztina: Bálnadal Ahhoz képest, hogy milyen nagyformátumú költészetről van szó, meglepőnek tűnhet Tóth Krisztina lírai életművének nem túl nagy terjedelme. A válogatott és új verseket tartalmazó Porhó 2001-ben igencsak megrostálta a korábbi három kötet anyagát, és azután is csak három verseskönyv látott napvilágot a szerzőtől. A 2017 és 2020 között keletkezett verseket összegyűjtő Bálnadal…

Tovább
Szindbád főfelügyelő Nyugaton

Csabai László: Inspektor Szindbád Csabai László a Szindbád-univerzumot az új könyvében ott folytatja, ahol abbahagyta: immár a negyedik kötetben követhetjük nyomon a huszadik századdal egyidős nyomozó kalandjait. A történet a szokásos módon bivalyerős cliffhangerrel záruló előző könyv, a gigászi hosszúságú Szindbád, a forradalmár sztoriját rendkívül izgalmas irányban vezeti tovább. Élete legnagyobb dilemmája az 1956-os forradalommal…

Tovább
Kürti László versei

new age öltözködési tippeket olvasolneten, pedig temetésre készülsz.a halottnak új ing, új öltöny,néhány személyes ékszer.neked meg jó lesz, amibenaz anyádén voltál. akkor istél volt, emlékszel? bokáigálltunk a hóban, még össze-tartott a család, tapadt a hó.hatalmas hógolyókat kellettvolna görgetnünk, ott a sír-kertben. emberibb lett volna,de összetartozva sirattuk így is,nem úgy, mint fogunk az öregén,az idein, latyakos…

Tovább
Az Úr szőlőskertje

A faluból hosszabb kaptatón jutunk fel a hegyre. Nem túl meredek, de a végén mégis jól esik megállni, venni néhány mély levegőt, s egy pillanatra belefeledkezni a feltáruló panorámába. Az út mellett szőlőskertek, ültetvények sorjáznak, s köztük egy másik kert: hortus judeorum, a zsidók temetője. Az Úr szőlőskertje. Úgy jön ez az ézsaiási metafora, mint…

Tovább
Szaturnuszi mesék

Elérkezettnek látom az időt, hogy legalább magamnak számot adjak arról a reflektálatlan viszolygásról, amit a német nyelvterületek iránt érzek. Nyelv, amiben nincsenek nemek. Tizennégy évvel ezelőtt három hónapot tölthettem ösztöndíjasként egy Stuttgart melletti alkotóházban. Három tavaszias hónapot. Nyár elején jöttem haza, és a szüleimnél, Bozzaiban, a régi szobámban fejeztem be az előző ősszel, még Londonban…

Tovább
Izsó Zita versei

A vendégség vége Attól félünk, úgyiseljönnek majd,akikről megfeledkeztünk, és számonkérik,miért nem voltunk ott,miért nem jöttünk időben,pedig ők vártak ránk, de minem szólaltunk meg, nem mondtuk el,hogy ne töltsenek még,nem kérünk több cukrot a kávéba,nem szóltunk, hogy fázunk,vagy hogy megy a vonatunk, közben egyre nehezebb letta kabátunk a sok süteménytől,amit azért rejtettünk gyorsan a zsebünkbe,hogy nehogy észrevegyék,nem…

Tovább
Az irodalom természete

A ránk bízott kert, Ökoköltészet – Világirodalmi antológia, szerk. Bordás Máté, Sipos Tamás Bár az irodalom korszakolása szükségszerűen utólagosan történő folyamat, azonban úgy tűnik, hogy jelenleg körvonalazódik a világlíra egy új korszaka: az ökoköltészet. De mennyire szerencsés, vagy egyáltalán lehetséges a jelenből ráolvasni egy korszakhatárt a kissé alaktalannak tűnő, nem feltétlenül törésvonalak mentén szerveződő, soknyelvű…

Tovább
A fodrász

Sokan mondták már, hogy a vágóhídhoz túl közel nem érdemes fodrászműhelyt nyitni. Nevettem rajtuk. De sosem szabad nevetni a rossznyelveken. A gonoszok a jóakaróink, mert a szemünkbe mondják a bajt, ami fenyeget. Nem tudtam, nem értettem. Pedig a mesterem azt mondta, hogy mindent tudok. Nemcsak a szó szerinti szakmáról, mert ez a szakma bármilyen nehézségeket…

Tovább