Megjelent az Alföld 2024. áprilisi száma

Alföld 2024/4. Verset Marno Jánostól, Krusovszky Dénestől, Csordás Katától, Tőzsér Árpádtól, Darvasi Lászlótól, Szabolcsi Viktóriától, Korpa Tamástól, Lövétei Lázár Lászlótól és Gerevich Andrástól, prózát Kovács Dominiktól és Kovács Viktortól, Biró Zsombor Auréltól, valamint Kiss Péter Attilától közlünk. Kilátó rovatunkban Bakó Endre Örley István családjáról, Balog Edit Otilia Konrád György önéletrajzáról ír. Tanulmány rovatunkban Ágoston Enikő…

Tovább
„Szinte újra pályakezdő lettem”

Új, Látható munka című sorozatunkban arra teszünk kísérletet, hogy egy-egy friss könyvről a szerzővel és a kötetszerkesztővel egy térben beszélgetünk: hasonló kérdésekről kétféle nézőpontból. Célunk ezzel az is, hogy ráirányítsuk a figyelmet a szerkesztői munka jellegére és fontosságára, valamint az, hogy a könyvek két „első olvasóját” párbeszédre hívjuk. Szálinger Balázs És most kelletlen elrugaszkodom című…

Tovább
Megjelent az Alföld 2023. februári száma

Alföld 2023/2. Februári lapszámunk középpontjában az elbeszélő próza kérdései állnak: Darvasi Ferenc Mándy Iván háborúvégi korszakát tekinti át, Szabó Gábor Krasznahorkai László első novelláskötetének látásviszonyait, Vincze Ferenc pedig a Duna-szigetek funkcióját vizsgálja Szálinger Balázs és Claudiu M. Florian táj- és emlékezetkonstrukcióiban. Szépirodalmi anyagaink között Géczi Jánostól, Nagy Tímeától, Závada Pétertől, Lanczkor Gábortól, Acsai Rolandtól, André…

Tovább
Körkérdés – Szálinger Balázs: Koncentráció

A napokban jelent meg Szálinger Balázs új verseskönyve Koncentráció címmel. A szerző arra vállalkozott, hogy nem valamely könyvkiadó gondozásában jelenteti meg legújabb könyvét, hanem magánkiadásban, számozott példányokban, előfizetői felhívás segítségével. Új körkérdésünkben három szakembert szólaltattunk meg, hogy fogalmazzák meg véleményüket a kötetről és a kiadásról. 1. Szálinger Balázs úgy döntött, hogy nem valamely könyvkiadó gondozásában jelenteti…

Tovább
Szálinger Balázs versei

Mikes Kelemen Zsigmond király nagyságán elmélkedik Úgy mesélik, mikor Zsigmond királyunkMegérezte Znaim ostromakor,Hogy közel a vég, a hadaitólBúcsút vett, a nagykapu elé járult, Bekérte magát a körülvett várba,A Szent Miklós templom boltja alattRendben lement a gyászmiséje, majdUtána, trónján érte a halála. Már azt hiszem, hogy csak a legnagyobbakTudnak a sértésről lemondani,Ami az élet. És van…

Tovább
Megjelent az Alföld 2021. szeptemberi száma

Alföld 2021/9. Szeptemberi számunkban verseket olvashatnak olyan kitűnő szerzőktől, mint Szálinger Balázs, Markó Béla, Buda Ferenc, Miklya Zsolt, Gömöri György, Nyirán Ferenc, Pauljucsák Péter és Juhász Róbert. Halasi Zoltán eposz-, Sopotnik Zoltán versregényrészlettel jelentkezik. Prózát közöl Szathmári István, Kalapos Éva Veronika, Borda Réka és Posta Marianna. Esszérovatunkban Neszlár Sándor afrikai útirajza, valamint Halász László és…

Tovább
„Szóalapú tájfesték”

Szálinger Balázs: 360°; 361° Nincs könnyű dolga az alaposságra törekvő értelmezőnek és kritikusnak, ha Szá­linger Balázs legújabb verseskötetéről, a 361°-ről szeretne állításokat megfogalmazni, ugyanis ez a kötet hangsúlyozottan folytatása a korábbi, 360° címmel megjelent könyvnek, vagyis érdemes őket együtt tárgyalni. Nem állítom azonban, hogy a 361° ne állna meg önmagában, ám sokkal izgalmasabbá, jelentésesebbé válik,…

Tovább
Szálinger Balázs verse

Sopronkőhida Negyvenhatig természeti képződmény voltam,Negyvenhatban A Pokol Nagykabátja –Így neveztek el búcsúzóul,Akik utoljára lépték át a határt.Végül, mivel mindnek mennie kellett,Az új nevemen nem szólított senki;Negyvenhattól kő voltam, és mögöttemEllenséges folyók meg nádasok.A város már jó évtizedek ótaDzsesszkultúra takarásában él,És nem tud róla, hogy itt mindennek vanEgy veszélyes, régi olvasata.A világ legesleggyorsabban kinyílóEjtőernyője volt ez…

Tovább
Szálinger Balázs verse

Nyitnikék I. A Benedek-hegyre Kálváriát kellett építeni, Mert csak így lehetett megoldani a hely Erkölcsvédelmi kérdéseket felvető Helyzetét. A hegy túl szép ahhoz, hogy ne temetkezzen bele A népvándorlás szinte valamennyi mocska: Germán, avar, magyar, tatár, török, Végül az Istent végleg leúsztató Én, aki A szentháromságot félkézre fogva egy Ideje mindig egy másik énben áll…

Tovább
Szálinger Balázs versei

Aranyvidék Arany buggyan a földből elő, Tér közepén törésvonal beáll. Hamarosan itt tornyok dőlnek el, És vöröset köhög a szentséges Jézus. A három templom terén most kezdik el Platók oltárától kihirdetni a törvényt. Ami népirtás, ma évődő, szinte pajkos, Ami folyó, fémesen folyik el. A mindenkori Kossuth Rádió A korábbi elit rendszerint odaszárad a bárka…

Tovább
Megjelent az Alföld májusi száma

Az Alföld májusban Csehy Zoltán életművét helyezi a középpontba. A szépirodalom rovatban egy versciklust olvashatunk tőle, mely jól rímel a lapszám illusztrációira is. Ez alkalommal ugyanis Alföldi Róbert fotógyűjteményének darabjait láthatjuk a folyóiratban, Csehy verseit pedig a színész-rendező gyűjteményében szereplő képek ihlették. A szerzővel Lapis József készített nagyinterjút, Papp Máté pedig a Nincs hová visszamennem.…

Tovább