Egy helyben toporgás

Vannak olyan verseskötetek, amelyek bármennyire egységesként kínálkoznak is föl olvasóik számára, idővel egyre inkább a túlzsúfoltság és a széttartás benyomását keltik. Az ilyen könyvek azért okoznak csalódást, mert bár bennük rejlik egy karakteres, megkapó, figyelemre méltó versvilág, de szerzőjük és szerkesztőjük ér­zékelhetően képtelenek lemondani arról, hogy minél több költeményt beillesszenek a kötetbe, akár azon az…

Tovább
Látni azt, hogy hol vagy

Szirák Péter: Tíz évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára Debrecenben, s emlékszem, hogy az elején nem voltál elégedett a térrel. Kicsit átmozgattuk a székeket, és azt mon­dtam: Íme, egy igazi színházi ember. Ezt akkor túlzásnak érezted. Most itt va­gyunk a XII. DESZKA Fesztiválon, mely úgy született, hogy a Drámaírók Ke­rek­asztalának tagjai, többek közt Háy János, elhatározták, legyen…

Tovább
Miklya Zsolt versei

Félni való „Persze, hiszen neked fontosabb félnivalód van…” (Patrick Ness – Siobhan Dowd) Szerettem félni, mondaná, szobasarokban vártalak, sötét sarokban, álmos délután után. Futottam volna én veled, indultam volna, mondaná, de nem szól, nem beszél, mióta, nem tudom. Futottam boldogan, anyától el, sötét szobába és a fal mellett, szekrény mögé rejtőztem el, ölbéli kisgyerek. Nem…

Tovább
Frankofón képregénykutatás nyolc felvonásban

A képregény ma már nem nevezhető vakfoltnak a hazai média- és kultúratudományban. Rengeteg itthoni kutatója van, és évente több tucat magyar nyelvű publikáció születik ezen a területen. Maksa Gyula azonban mégis talált egy vakfoltot: a frankofón médiatudomány és Comic Studies eredményeinek tolmácsolójaként olyan területen járatos, amelynek jelentős része ismeretlen a hazai kutatók és a nagyközönség…

Tovább
Deák Botond versei

a fordulat hálót fon a hév döngő és sikító álmot mostanában nem őrülök meg már kora reggel hagyom inkább a világot, bár tudom, a síromat ásom és jajongva ömlik a folyóba minden perc, mégis ha a boldogság nem ilyen lenne nem ez amiről gyakran biztosítanom kell magam, hogy valami ilyesmi az élet, akkor ez a…

Tovább
Csehy Zoltán versei

Színek könyve Poszthumán jarmaniáda 15. Hogy mi az idő, azt abból látod, ahogy beáll a fotón a pillanat, aztán a fotó is kezd tönkremenni, besárgul, gyűrődik, hajlik, reped és mállik, a kép még ott van, az elképesztően szép arc, a nagy görög szemek, az orr és a száj harmóniája közti repedések, recék még őrzik a…

Tovább
A cselédlány összetoldott meséje

„Eszembe jut a sok dolog, amit leírtak rólam – hogy én egy embertelen női démon vagyok; hogy egy elvetemült gazember ártatlan áldozata vagyok […]; hogy túlságosan tudatlan vagyok ahhoz, hogy tisztában legyek azzal, mi a helyes, s az akasztásom törvény általi gyilkosság volna; […] hogy olyan személynek látszom, aki jó­val felette áll alacsony társadalmi helyzetének;…

Tovább
Szeles Judit versei

Kilátások Felmondták az öcséd albérletét, és elhatározta, a szívaortaműtétig kihúzza az utcán majd valahol. Elvégre a régi szép heroinista időkből az oslói hajléktalanok nagy részét ismeri. Úgy képzelte, elajándékozza az ingóságait, és kerekesszékkel vagy mankóval valahova eljut, mert mozgássérültbarát a norvég vasút, a közlekedéssel nem lesz gond, csak a hideggel. Pont most mondtak fel neki,…

Tovább
Terék Anna verse

Állat Mert maradt bennem apámból valami, ami mindig önmagát itatja, és minden este inni kér. És ahogy a vodka a gyomorszájhoz ér, csókolva nyit bennem utakat, nyílásokat tör fel egyre mélyebben a testben, az orromba ragad az illata, minden korty után, mint a kölnivíz. Lenyelni vodkát, mustot, cointreaut, 4711-et, likőrt és cogniacot, grogot és rumot,…

Tovább
Intenzív foltok

Izgalmas kézbe venni két olyan kötetet, melyek első pillantásra igen különböző utakat, megszólalásmódokat képviselnek, és látszólag egészen eltérő vershagyományokra is támaszkodnak, de valami ‒ főképp a látásmódot, a dolgokra való eredendő ránézést tekintve ‒ mégis összeköti őket. Ez a tapasztalat azért is érdekes, mert két, szakmailag igen szoros kapcsolatban álló költő, Bende Tamás és Horváth…

Tovább
Beck Tamás: Átok

Huszonöt évvel ezelőtt, Erdélyben történt látogatásunk alkalmával az egyik hargitai kis faluban az egész turistacsoportot megátkozta egy vén cigányasszony. Csík­sze­redára menet uzsonnázni álltunk meg az apró helységben, s egy székelykapu tövébe letelepedve majszoltuk a vajas-szalámis zsemléinket, amikor odalépett hozzánk az a nő. Nem tudom, miért éppen a szakadt farmernadrágjában lezserséget imitáló fiatal orvost szólította meg,…

Tovább
Dráma az anyaméhben

Ian McEwan tizennegyedik regényével izgalmas feladatra vállalkozott, a Hamlet új­raírására a még meg sem született gyermek szempontjából. Bár már sokan és sokszor feldolgozták a dán herceg történetét (pl. Iris Murdoch: The Black Prince), ha­sonlóan szokatlan és mégis az eredeti drámát ennyire hűen követő műre még talán nem volt példa. McEwan arra a nélküle talán soha…

Tovább
Túl a szavakon

Egy A melankólia dicséretéről folytatott beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy ez a könyv vajon eltérhet-e a hajdani Melankóliától. E felvetés azok elvárásain alapul, akik még a korai tanulmánykötet kimerítő esztétikai, művészet­tör­té­neti és filozófiai vonatkozásain keresztül nyertek betekintést a témába, és talán az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményeik közé is tartozott. Feltehetően még akkor is ez motoszkál…

Tovább
Nyirán Ferenc versei

Tudatom, jól vagyok Itt süt a Nap, színes, őszi falevelek hullanak vállamra. Ahol most élek, erdei vadak a társaim. Fát vágok téli tüzelőnek, gyümölcsökkel táplálkozom. Kávét főzök, töltök neked is. Beszélek hozzád az egyedüllétben, sorolom, amiket nem hallgattál meg. Tudatom, jól vagyok. Egy utolsó rönköt dobok a tűzre. Elhagyod a várost Megérkezvén a nagyvárosba rögtön…

Tovább
A múlt a jelenben

A rendszerváltozás óta a legkülönbözőbb témákhoz kapcsolódva és a legváltozatosabb formákban merül fel újra és újra annak kérdése, hogy mit kezdjünk az el­múlt diktatórikus rendszerek politikai és mentális örökségével. Különösen a két vi­lágháború közötti időszak és a Kádár-korszak értékelése körül bontakoznak ki éles viták, míg maguk az átmenetek, az 1918 és 1920, az 1945 és…

Tovább
Gömöri György versei

Collegium Josephinum 44 őszét egy katolikus internátusban éltem túl. Itt naponta Ave Máriát kellett imádkoznunk, ami nem lett volna baj, de hozzá térdelni is kellett, amit (mint zsidóból lett buzgó református) eléggé rühelltem. A koszt is alig volt ehető, még ma is borzongok a káposztás buristól. A „kedves nővérek” sem voltak mindig kedvesek. Féltek persze…

Tovább
Méhes Károly novellája

Kézfogás a svéd királlyal Egyedül apámnak árultam el, hogy svéd vagyok. Megmagyarázni még nem tudom, csak érzem, a legmélyebb valómban, hogy svéd vagyok. Jelentsen ez bármit is. Apám általában mindig viccel, de néha mégis nagyon oda tud figyelni arra, amit mondok. És megérteni. Hogy a mondás csak a felszín, szavak, de a többi…, az több.…

Tovább
„Aztán megindult feléjük az idő”

Képzeljünk el egy egyszerű történetet, mintha filmet néznénk. Egy amerikai (vagy ka­nadai) fiú felcseperedését látjuk: első erotikus élményei saját bátyja által érik (aki ezért hálából macskaszemet ajándékoz neki, és elviszi úszni), de legjobban az anyjával szeret kettesben lenni, miközben gyermeki képzelettel veszi birtokba az őt körülvevő világot. Kamaszkorában elfogja az önkifejezési kényszer, szobrocskát készít magáról,…

Tovább
Marno János versei

Piszkozat A szíve üres. A torkában dobog, buborék gyanánt, mely kipukkad s újrahólyagosodik, miközben ő még sehol sem tart a piszkozatával. Kórházi ágyon fekve dolgozik, mellette még egy ágy, azon aludt, és éjszaka odagurul majd át ismét visszaaludni. Az álom kút a nyelvhez, de talán jobb, ha nem túl mélyen merül bele, lévén ott már…

Tovább
Tőzsér Árpád versei

XXXVI. fejezet amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik   1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar- vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá- sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar- cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca…

Tovább
Szociográfia, országismeret, népismeret

A címlapról egy parasztgazda és egy virtigli pásztor néz ránk. Egyenes, nyílt tekintetük nem ereszt, életükhöz hív – azonnal belemélyedünk világukba. Beavatott tanúi leszünk a még egyszer vissza nem térő pillanatoknak a művész-etnográfus által. Nem kell ahhoz sem nánásinak, sem fotográfusnak, sem néprajzosnak lenni, hogy ez a könyv „kinyíljon”, és élményt adjon olvasójának; sokat jelenthet…

Tovább
Géczi János verse

Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…

Tovább
„Az ember, a telep, a szomorúság”

Az őr, aki a kőfejtőben elhunyt kisfiú hozzátartozóival beszélgetve arra gondol, mennyire vizelnie kell. A katona, aki egy szívesség teljesítése közben kocsmai ve­re­kedésbe keveredik, és a Vad Mundi, akinek rendes neve is van, de viselkedése miatt mindenki állatnak nézi. Térkép szélén lévő területek sűrű szövésű leírásai, a cent­rum és a periféria ellentétet képező kettőssége, az…

Tovább
Kés, amint a papírba hasít

Gyerekkoromban a nagymamám lakásának nagyszobájában, a fő helyen álló, de már ritkán használt íróasztalon néhány fotó és egy régi, íves alakú tintaitató mellett feküdt egy papírvágó kés. Mindig megnéztem, különös jószág, már az is furcsa volt, hogy fából készült a pengéje, és hát mit is lehet vele kezdeni? Levelet felnyitni, persze, de azt otthon meglehetősen…

Tovább
Zug, 2018. február

A repülőgépen több nyelven is közlik az alapinformációkat: németül, franciául és olaszul. Mint örök kisebbségi, a rétorománt, vagy ahogy az olaszok mondják, a ro­manciát várom. Várhatom. Harmincperces késéssel érkezem az egyébként óra­mű­pontosságú országba. × L. és én Esterházyról beszélgetünk. Mély megrendülés a hangjában: próbálok beszélni a Hasnyálmirigynaplóról. E. P., aki beajánlott ide, úgy vélte jónak,…

Tovább
Izsó Zita versei

Az utolsó áldozat Elfordítjuk a fejünket, ha meglátjuk, hogy az anyja kitolja a napra, mert tudjuk, a mi bűneink miatt lett ilyen, a mi zárt ajtók mögött elsuttogott titkaink miatt nem hall, és a mi bűnös menekülésünk miatt nem tud lábra állni. Beszélni sem képes, de néha éneklő, gurgulázó hangokat hallat, olyan a torka, mint…

Tovább
Csobánka Zsuzsa Emese versei

Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…

Tovább
(F)eloldódások

A kapcsolataink, legszemélyesebb életterünk alapján történő önmeghatározás és a mindezeket hátrahagyni kívánó lázas szabadságvágy – meglehetősen paradox mó­don – egyidejűleg sajátja az emberi életnek. A folyton különböző szerepeket öltő egyén, aki számára a kimondás, vallomás felszabadító erővel bírhat, mélyen be­lül a csendet óhajtja. Ez a két pólus ad gondolati alapot két 2017-ben megjelent kötetnek; az…

Tovább
„A többi pedig az omerta”

Tompa Andrea harmadik regénye, az Omerta. Hallgatások könyve már most, fo­gad­tatástörténetének korai fázisában is legalább akkora sikernek tekinthető a kritikusok és az olvasók körében egyaránt, mint az írónő első két regénye volt. Akár­csak a korábbiak, a mostani kötet is értelmezhető „Kolozsvár-regényként”, amennyiben az Omerta – az 1980-as (A hóhér háza, 2010), valamint a ’10-es és…

Tovább
Párosult magány

Olyan világba születtem és növekedtem bele, amelyben az élet megszokott részének számított a levelezés. Egy emberi lény elővett egy vagy több papírlapot; tollal, ceruzával vagy betűkaros írógéppel leírta közlendőjét egy vagy több másik ember számára; összehajtogatta, borítékba csúsztatta, megcímezte, bélyeget ragasztott rá (gya­korlott levelezők nagy mennyiségben vettek különböző címletű bélyegeket), végül levélszekrénybe dobta vagy dobatta,…

Tovább