Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Követni igyekszem a pár éve meglódult, lendületes exportnak köszönhetően láthatósági mellényt kapott észt könnyűzene legfontosabb tendenciáit, és alig telik úgy el hónap, hogy ne hallgatnám meg Arvo Pärt valamelyik kompozícióját. A kortárs észt irodalomról viszont szégyenletesen keveset tudok. Nem mentség, hogy alighanem vagyunk ezzel így még páran. A kötetekre, amelyeket most ismertetni készülök, az idén…
Tovább
Irgalom meghalni otthon, saját ágyban, ingben, meztelen könyvek között meztelenül, meghalni mindenkinek, váratlanul, mintha egyenesen az égből kapnál ajándékot, elvesz egy kéz, elragad önmagadtól, megnyugodni, ahogyan Péter pap hirdeti vasárnaponként a tóközi kőszószékről, Kolozsváron, ötvenhét éves korában megnyugodott, mondja, és valami bibliai szakaszt olvas föl a lehetetlen összefüggések révült hitével, meghalni tárt szemekkel, mielőtt a…
Tovább
Vannak olyan verseskötetek, amelyek bármennyire egységesként kínálkoznak is föl olvasóik számára, idővel egyre inkább a túlzsúfoltság és a széttartás benyomását keltik. Az ilyen könyvek azért okoznak csalódást, mert bár bennük rejlik egy karakteres, megkapó, figyelemre méltó versvilág, de szerzőjük és szerkesztőjük érzékelhetően képtelenek lemondani arról, hogy minél több költeményt beillesszenek a kötetbe, akár azon az…
Tovább
Szirák Péter: Tíz évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára Debrecenben, s emlékszem, hogy az elején nem voltál elégedett a térrel. Kicsit átmozgattuk a székeket, és azt mondtam: Íme, egy igazi színházi ember. Ezt akkor túlzásnak érezted. Most itt vagyunk a XII. DESZKA Fesztiválon, mely úgy született, hogy a Drámaírók Kerekasztalának tagjai, többek közt Háy János, elhatározták, legyen…
Tovább
Félni való „Persze, hiszen neked fontosabb félnivalód van…” (Patrick Ness – Siobhan Dowd) Szerettem félni, mondaná, szobasarokban vártalak, sötét sarokban, álmos délután után. Futottam volna én veled, indultam volna, mondaná, de nem szól, nem beszél, mióta, nem tudom. Futottam boldogan, anyától el, sötét szobába és a fal mellett, szekrény mögé rejtőztem el, ölbéli kisgyerek. Nem…
Tovább
A képregény ma már nem nevezhető vakfoltnak a hazai média- és kultúratudományban. Rengeteg itthoni kutatója van, és évente több tucat magyar nyelvű publikáció születik ezen a területen. Maksa Gyula azonban mégis talált egy vakfoltot: a frankofón médiatudomány és Comic Studies eredményeinek tolmácsolójaként olyan területen járatos, amelynek jelentős része ismeretlen a hazai kutatók és a nagyközönség…
Tovább
a fordulat hálót fon a hév döngő és sikító álmot mostanában nem őrülök meg már kora reggel hagyom inkább a világot, bár tudom, a síromat ásom és jajongva ömlik a folyóba minden perc, mégis ha a boldogság nem ilyen lenne nem ez amiről gyakran biztosítanom kell magam, hogy valami ilyesmi az élet, akkor ez a…
Tovább
Színek könyve Poszthumán jarmaniáda 15. Hogy mi az idő, azt abból látod, ahogy beáll a fotón a pillanat, aztán a fotó is kezd tönkremenni, besárgul, gyűrődik, hajlik, reped és mállik, a kép még ott van, az elképesztően szép arc, a nagy görög szemek, az orr és a száj harmóniája közti repedések, recék még őrzik a…
Tovább
Kilátások Felmondták az öcséd albérletét, és elhatározta, a szívaortaműtétig kihúzza az utcán majd valahol. Elvégre a régi szép heroinista időkből az oslói hajléktalanok nagy részét ismeri. Úgy képzelte, elajándékozza az ingóságait, és kerekesszékkel vagy mankóval valahova eljut, mert mozgássérültbarát a norvég vasút, a közlekedéssel nem lesz gond, csak a hideggel. Pont most mondtak fel neki,…
Tovább
Állat Mert maradt bennem apámból valami, ami mindig önmagát itatja, és minden este inni kér. És ahogy a vodka a gyomorszájhoz ér, csókolva nyit bennem utakat, nyílásokat tör fel egyre mélyebben a testben, az orromba ragad az illata, minden korty után, mint a kölnivíz. Lenyelni vodkát, mustot, cointreaut, 4711-et, likőrt és cogniacot, grogot és rumot,…
Tovább
Izgalmas kézbe venni két olyan kötetet, melyek első pillantásra igen különböző utakat, megszólalásmódokat képviselnek, és látszólag egészen eltérő vershagyományokra is támaszkodnak, de valami ‒ főképp a látásmódot, a dolgokra való eredendő ránézést tekintve ‒ mégis összeköti őket. Ez a tapasztalat azért is érdekes, mert két, szakmailag igen szoros kapcsolatban álló költő, Bende Tamás és Horváth…
Tovább
Huszonöt évvel ezelőtt, Erdélyben történt látogatásunk alkalmával az egyik hargitai kis faluban az egész turistacsoportot megátkozta egy vén cigányasszony. Csíkszeredára menet uzsonnázni álltunk meg az apró helységben, s egy székelykapu tövébe letelepedve majszoltuk a vajas-szalámis zsemléinket, amikor odalépett hozzánk az a nő. Nem tudom, miért éppen a szakadt farmernadrágjában lezserséget imitáló fiatal orvost szólította meg,…
Tovább
Ian McEwan tizennegyedik regényével izgalmas feladatra vállalkozott, a Hamlet újraírására a még meg sem született gyermek szempontjából. Bár már sokan és sokszor feldolgozták a dán herceg történetét (pl. Iris Murdoch: The Black Prince), hasonlóan szokatlan és mégis az eredeti drámát ennyire hűen követő műre még talán nem volt példa. McEwan arra a nélküle talán soha…
Tovább
Egy A melankólia dicséretéről folytatott beszélgetés során merült fel a kérdés, hogy ez a könyv vajon eltérhet-e a hajdani Melankóliától. E felvetés azok elvárásain alapul, akik még a korai tanulmánykötet kimerítő esztétikai, művészettörténeti és filozófiai vonatkozásain keresztül nyertek betekintést a témába, és talán az egyik legemlékezetesebb olvasmányélményeik közé is tartozott. Feltehetően még akkor is ez motoszkál…
Tovább
Tudatom, jól vagyok Itt süt a Nap, színes, őszi falevelek hullanak vállamra. Ahol most élek, erdei vadak a társaim. Fát vágok téli tüzelőnek, gyümölcsökkel táplálkozom. Kávét főzök, töltök neked is. Beszélek hozzád az egyedüllétben, sorolom, amiket nem hallgattál meg. Tudatom, jól vagyok. Egy utolsó rönköt dobok a tűzre. Elhagyod a várost Megérkezvén a nagyvárosba rögtön…
Tovább
A rendszerváltozás óta a legkülönbözőbb témákhoz kapcsolódva és a legváltozatosabb formákban merül fel újra és újra annak kérdése, hogy mit kezdjünk az elmúlt diktatórikus rendszerek politikai és mentális örökségével. Különösen a két világháború közötti időszak és a Kádár-korszak értékelése körül bontakoznak ki éles viták, míg maguk az átmenetek, az 1918 és 1920, az 1945 és…
Tovább
Collegium Josephinum 44 őszét egy katolikus internátusban éltem túl. Itt naponta Ave Máriát kellett imádkoznunk, ami nem lett volna baj, de hozzá térdelni is kellett, amit (mint zsidóból lett buzgó református) eléggé rühelltem. A koszt is alig volt ehető, még ma is borzongok a káposztás buristól. A „kedves nővérek” sem voltak mindig kedvesek. Féltek persze…
Tovább
Kézfogás a svéd királlyal Egyedül apámnak árultam el, hogy svéd vagyok. Megmagyarázni még nem tudom, csak érzem, a legmélyebb valómban, hogy svéd vagyok. Jelentsen ez bármit is. Apám általában mindig viccel, de néha mégis nagyon oda tud figyelni arra, amit mondok. És megérteni. Hogy a mondás csak a felszín, szavak, de a többi…, az több.…
Tovább
Képzeljünk el egy egyszerű történetet, mintha filmet néznénk. Egy amerikai (vagy kanadai) fiú felcseperedését látjuk: első erotikus élményei saját bátyja által érik (aki ezért hálából macskaszemet ajándékoz neki, és elviszi úszni), de legjobban az anyjával szeret kettesben lenni, miközben gyermeki képzelettel veszi birtokba az őt körülvevő világot. Kamaszkorában elfogja az önkifejezési kényszer, szobrocskát készít magáról,…
Tovább
Piszkozat A szíve üres. A torkában dobog, buborék gyanánt, mely kipukkad s újrahólyagosodik, miközben ő még sehol sem tart a piszkozatával. Kórházi ágyon fekve dolgozik, mellette még egy ágy, azon aludt, és éjszaka odagurul majd át ismét visszaaludni. Az álom kút a nyelvhez, de talán jobb, ha nem túl mélyen merül bele, lévén ott már…
Tovább
XXXVI. fejezet amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik 1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar- vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá- sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar- cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca…
Tovább
A címlapról egy parasztgazda és egy virtigli pásztor néz ránk. Egyenes, nyílt tekintetük nem ereszt, életükhöz hív – azonnal belemélyedünk világukba. Beavatott tanúi leszünk a még egyszer vissza nem térő pillanatoknak a művész-etnográfus által. Nem kell ahhoz sem nánásinak, sem fotográfusnak, sem néprajzosnak lenni, hogy ez a könyv „kinyíljon”, és élményt adjon olvasójának; sokat jelenthet…
Tovább
Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…
Tovább
Az őr, aki a kőfejtőben elhunyt kisfiú hozzátartozóival beszélgetve arra gondol, mennyire vizelnie kell. A katona, aki egy szívesség teljesítése közben kocsmai verekedésbe keveredik, és a Vad Mundi, akinek rendes neve is van, de viselkedése miatt mindenki állatnak nézi. Térkép szélén lévő területek sűrű szövésű leírásai, a centrum és a periféria ellentétet képező kettőssége, az…
Tovább
Gyerekkoromban a nagymamám lakásának nagyszobájában, a fő helyen álló, de már ritkán használt íróasztalon néhány fotó és egy régi, íves alakú tintaitató mellett feküdt egy papírvágó kés. Mindig megnéztem, különös jószág, már az is furcsa volt, hogy fából készült a pengéje, és hát mit is lehet vele kezdeni? Levelet felnyitni, persze, de azt otthon meglehetősen…
Tovább
A repülőgépen több nyelven is közlik az alapinformációkat: németül, franciául és olaszul. Mint örök kisebbségi, a rétorománt, vagy ahogy az olaszok mondják, a romanciát várom. Várhatom. Harmincperces késéssel érkezem az egyébként óraműpontosságú országba. × L. és én Esterházyról beszélgetünk. Mély megrendülés a hangjában: próbálok beszélni a Hasnyálmirigynaplóról. E. P., aki beajánlott ide, úgy vélte jónak,…
Tovább
Az utolsó áldozat Elfordítjuk a fejünket, ha meglátjuk, hogy az anyja kitolja a napra, mert tudjuk, a mi bűneink miatt lett ilyen, a mi zárt ajtók mögött elsuttogott titkaink miatt nem hall, és a mi bűnös menekülésünk miatt nem tud lábra állni. Beszélni sem képes, de néha éneklő, gurgulázó hangokat hallat, olyan a torka, mint…
Tovább
Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…
Tovább
A kapcsolataink, legszemélyesebb életterünk alapján történő önmeghatározás és a mindezeket hátrahagyni kívánó lázas szabadságvágy – meglehetősen paradox módon – egyidejűleg sajátja az emberi életnek. A folyton különböző szerepeket öltő egyén, aki számára a kimondás, vallomás felszabadító erővel bírhat, mélyen belül a csendet óhajtja. Ez a két pólus ad gondolati alapot két 2017-ben megjelent kötetnek; az…
Tovább
Tompa Andrea harmadik regénye, az Omerta. Hallgatások könyve már most, fogadtatástörténetének korai fázisában is legalább akkora sikernek tekinthető a kritikusok és az olvasók körében egyaránt, mint az írónő első két regénye volt. Akárcsak a korábbiak, a mostani kötet is értelmezhető „Kolozsvár-regényként”, amennyiben az Omerta – az 1980-as (A hóhér háza, 2010), valamint a ’10-es és…
Tovább