Térey János versei

Málnaföldek mindörökre Málnaföldek mindörökre, A homokbucka tövében az erdő, S te? Fiatalságod fogságában, Apád idénymunkásaként. Hajnali személyvonat Elsárgult üvegén át nézed A mindörökre szóló málnaföldeket. Milyen intim, szobaszerű egy személyvagon. Üveg alatt, fekete-fehér képeken a tenger. Foltozott, fekete műbőr ülésen Utaztok apád földjére, s a földről a piacra. Szerelmedet úgy hívják, Malina. Mutatóujjával nem csak…

Tovább
Visky András verse

Irgalom meghalni otthon, saját ágyban, ingben, meztelen könyvek között meztelenül, meghalni mindenkinek, váratlanul, mintha egyenesen az égből kapnál ajándékot, elvesz egy kéz, elragad önmagadtól, megnyugodni, ahogyan Péter pap hirdeti vasárnaponként a tóközi kőszószékről, Kolozsváron, ötvenhét éves korában megnyugodott, mondja, és valami bibliai szakaszt olvas föl a lehetetlen összefüggések révült hitével, meghalni tárt szemekkel, mielőtt a…

Tovább
Miklya Zsolt versei

Félni való „Persze, hiszen neked fontosabb félnivalód van…” (Patrick Ness – Siobhan Dowd) Szerettem félni, mondaná, szobasarokban vártalak, sötét sarokban, álmos délután után. Futottam volna én veled, indultam volna, mondaná, de nem szól, nem beszél, mióta, nem tudom. Futottam boldogan, anyától el, sötét szobába és a fal mellett, szekrény mögé rejtőztem el, ölbéli kisgyerek. Nem…

Tovább
Deák Botond versei

a fordulat hálót fon a hév döngő és sikító álmot mostanában nem őrülök meg már kora reggel hagyom inkább a világot, bár tudom, a síromat ásom és jajongva ömlik a folyóba minden perc, mégis ha a boldogság nem ilyen lenne nem ez amiről gyakran biztosítanom kell magam, hogy valami ilyesmi az élet, akkor ez a…

Tovább
Csehy Zoltán versei

Színek könyve Poszthumán jarmaniáda 15. Hogy mi az idő, azt abból látod, ahogy beáll a fotón a pillanat, aztán a fotó is kezd tönkremenni, besárgul, gyűrődik, hajlik, reped és mállik, a kép még ott van, az elképesztően szép arc, a nagy görög szemek, az orr és a száj harmóniája közti repedések, recék még őrzik a…

Tovább
Szeles Judit versei

Kilátások Felmondták az öcséd albérletét, és elhatározta, a szívaortaműtétig kihúzza az utcán majd valahol. Elvégre a régi szép heroinista időkből az oslói hajléktalanok nagy részét ismeri. Úgy képzelte, elajándékozza az ingóságait, és kerekesszékkel vagy mankóval valahova eljut, mert mozgássérültbarát a norvég vasút, a közlekedéssel nem lesz gond, csak a hideggel. Pont most mondtak fel neki,…

Tovább
Terék Anna verse

Állat Mert maradt bennem apámból valami, ami mindig önmagát itatja, és minden este inni kér. És ahogy a vodka a gyomorszájhoz ér, csókolva nyit bennem utakat, nyílásokat tör fel egyre mélyebben a testben, az orromba ragad az illata, minden korty után, mint a kölnivíz. Lenyelni vodkát, mustot, cointreaut, 4711-et, likőrt és cogniacot, grogot és rumot,…

Tovább
Beck Tamás: Átok

Huszonöt évvel ezelőtt, Erdélyben történt látogatásunk alkalmával az egyik hargitai kis faluban az egész turistacsoportot megátkozta egy vén cigányasszony. Csík­sze­redára menet uzsonnázni álltunk meg az apró helységben, s egy székelykapu tövébe letelepedve majszoltuk a vajas-szalámis zsemléinket, amikor odalépett hozzánk az a nő. Nem tudom, miért éppen a szakadt farmernadrágjában lezserséget imitáló fiatal orvost szólította meg,…

Tovább
Nyirán Ferenc versei

Tudatom, jól vagyok Itt süt a Nap, színes, őszi falevelek hullanak vállamra. Ahol most élek, erdei vadak a társaim. Fát vágok téli tüzelőnek, gyümölcsökkel táplálkozom. Kávét főzök, töltök neked is. Beszélek hozzád az egyedüllétben, sorolom, amiket nem hallgattál meg. Tudatom, jól vagyok. Egy utolsó rönköt dobok a tűzre. Elhagyod a várost Megérkezvén a nagyvárosba rögtön…

Tovább
Gömöri György versei

Collegium Josephinum 44 őszét egy katolikus internátusban éltem túl. Itt naponta Ave Máriát kellett imádkoznunk, ami nem lett volna baj, de hozzá térdelni is kellett, amit (mint zsidóból lett buzgó református) eléggé rühelltem. A koszt is alig volt ehető, még ma is borzongok a káposztás buristól. A „kedves nővérek” sem voltak mindig kedvesek. Féltek persze…

Tovább
Méhes Károly novellája

Kézfogás a svéd királlyal Egyedül apámnak árultam el, hogy svéd vagyok. Megmagyarázni még nem tudom, csak érzem, a legmélyebb valómban, hogy svéd vagyok. Jelentsen ez bármit is. Apám általában mindig viccel, de néha mégis nagyon oda tud figyelni arra, amit mondok. És megérteni. Hogy a mondás csak a felszín, szavak, de a többi…, az több.…

Tovább
Marno János versei

Piszkozat A szíve üres. A torkában dobog, buborék gyanánt, mely kipukkad s újrahólyagosodik, miközben ő még sehol sem tart a piszkozatával. Kórházi ágyon fekve dolgozik, mellette még egy ágy, azon aludt, és éjszaka odagurul majd át ismét visszaaludni. Az álom kút a nyelvhez, de talán jobb, ha nem túl mélyen merül bele, lévén ott már…

Tovább
Tőzsér Árpád versei

XXXVI. fejezet amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik   1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar- vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá- sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar- cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca…

Tovább
Géczi János verse

Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…

Tovább
Izsó Zita versei

Az utolsó áldozat Elfordítjuk a fejünket, ha meglátjuk, hogy az anyja kitolja a napra, mert tudjuk, a mi bűneink miatt lett ilyen, a mi zárt ajtók mögött elsuttogott titkaink miatt nem hall, és a mi bűnös menekülésünk miatt nem tud lábra állni. Beszélni sem képes, de néha éneklő, gurgulázó hangokat hallat, olyan a torka, mint…

Tovább
Csobánka Zsuzsa Emese versei

Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…

Tovább
Grecsó Krisztián versei

Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet már a…

Tovább
Jász Attila versei

Éjszakai játszótér Egy táj részletei alakulnak a ködben. A közmunkások fákat ültetnek a fagyott földbe. Kutyasétáltatásból visszafelé alig ismersz a játszótér környékére. Éjjel visszamész, a sárga kivilágításban már egészen földöntúli. Mintha kizökkentél volna az időből, és kedvenc helyedre kerülnél vissza. De mégsem ugyanaz. Becsukod a szemed, a szél végigsimít arcodon. Mikor kinyitod, kihunynak a fények.…

Tovább
Balázs Imre József versciklusa

Argosz ugat távolról (köpeny) ott laknak a mozdulatai egy köpeny ujjában lebbenésében ráncaiban gombjai között ismerősek gyorsak és máshonnan kölcsönzöttek pontosan ismételd a mozdulatot mordul rá tízévesen vasreszelékek között a mester volt focista aki diótörő-reszelésbe avatja be épp a tanítványokat a rozsdás fém felületén sima fénylő rétegek nyílnak fel vaspor hull a lábak elé lopódzni…

Tovább
Takács Zsuzsa verse

Body kiállítás Mielőtt belépsz a halottak közé, ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat az előcsarnok vérnedves, fűrészporos kővére, nagyböjt van, február, kavarog a hó, a csizmákról leolvad a sár, a veríték, a köpések nyoma. A pénztár előtt kígyózik a sor. A Kígyó mosolyog, tekereg, sziszeg: mindentudók lesztek, akár az Isten. Ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat a zokogó küszöbre,…

Tovább
Aczél Géza versei

(szino)líra torzószótár   angyal ahogy a bizonytalan ködökbe visszatekintek első találkozásunk úgy esett hogy az angyal régi szokások szerint kicsinyítve míg izgatott gyermekét va­lamelyik szülő félrevitte az ugyancsak megereszkedett nyílászárók párnatömítésein át észrevétlenül be­röpítette az apró karácsonyfát a kisasztalra aztán valahol valaki csengőt rázott a meleg szoba felé majd az udvarra gyanútlan gyerekeknek jelezve hogy…

Tovább
Kántor Zsolt verse

Antropológia Johann Georg Hamann emlékére 1. Minden reggel újszülött az ember, este meg hulla. Olykor nehéz kedvet beszerezni a nap elején. El kell hitetni a bensővel, hogy érdemes legyőzni a külsőt. Fantasztikus, hogy eddig ezt nem vette észre. Pedig ez az apró igazságdarab mindig is ott hevert a szobájában. Egyenesen az ágyban. Felelőtlenségnek tűnt, ha…

Tovább
Szathmári István novellája

Ingrid Schuster Vajon mit csinálhat most Ingrid Schuster, mondja felém, nekem a ballonkabátos fér­fi a Duna-parton, uram, akár egy Marlon Brando az Utolsó tangóban, arca borostás és meggyötört, és püffedt is egy kicsit, látom, ahogy hozzám ér, és a kabátja szárnyait viszi, hullámoztatja a szél, mint egy nagy varjú, uram, az utóbbi időben, hó­napokban, években…

Tovább
Farkas Arnold Levente verse

A test A próféta első verse a gyomorból, Pócsmegyer, tizenhét december egy, péntek, amikor a temp- lom nevét említi, a név- telen templomét, az ősz- re gondol a hallgatás, el kell jutnia abba a másik városba, ahol nem laknak ismerősei, talán szerencsésebb lett volna rokonokra és üz- letfelekre bízni ezt a küldetést, ám tél van.…

Tovább
Kukorelly Endre regényrészlete

Cé cé cé pé (2.13) Julcsa szeretője a János. János vasutas volt. Illetve beszkárt. Mindig a sötétkék besz­kártos ruhájában érkezett, és volt némi szaga. Öntudatos munkásember, be­csönget, nem a konyhaajtón zörget a Julcsának, vagy a cselédszoba ablakán, ha­nem elvárja, hogy úgy engedjék be, mint vendéget. Bevonul, Jánosszagú kabátját az előszobafogasra akasztja, leül a konyhában a…

Tovább
Fehér Renátó verse

Talasszofóbia A nyitás utáni két óra nyolc előtt és a zárás előtti kettő nyolc után. Ilyenkor az iskolai duplaórák hangjait, meztelenség önkéntelen gerjedelmét vagy szégyenét nem triplázza a csempe. A víztükör feszes, alig zavarja meg keringetés, ingerült lábtempó. A mennyezeti reflektorok gyér fényén nem segítenek homlokzati üveglapok: bár a medencealj három métere tisztán látható, a…

Tovább
Egressy Zoltán versei

A katona elbambul Élettől duzzadó rozmaring- és levendulabokrok között állt meg végre, addigra lassult le annyira, hogy megérezze, előbb-utóbb utolérem, egy lila és egy kék virágsorfal közepén pihent meg, ott adta fel, visszalihegett rám, az arcán bágyadt, zavart, gondolattalan félmosoly, én koncentrálni akartam, nagyon erősen jelen lenni, hiszen jól tudtam, emlékeznem kell majd erre a…

Tovább
Turczi István verse

Ermitázs Jelenetek Jedlik Ányos ifjúkorából Aranyászok Sokat kószált a határban, mely nyaranta úgy várta vissza, mint hősét a történet. Nagyszombat túl messze volt, az apja jött érte zötyögős kocsin. Pozsonyba íratták át a gimnáziumba, közelebb lesz, mondták, s legalább rendesen megtanul németül. De már az első évet végigbetegeskedte. Fuldokolt, fogyott, az árvaság parazsát érezte testén.…

Tovább
Orcsik Roland versei

Karthago Előpakoltam a tányérokat a reggelihez, majd bekapcsoltam a Bartókot. A kicsalt kézmosás után a gyerekek is végre az asztalhoz ültek. Csörögtek a villák s a tompa kések a fehér porcelántányérokon, aláfestve Purcell melankóliáját. Emlékezz rám, ám sorsom feledd, lamentált Dido, és mielőtt belevesztem volna a lefelé hajló hangszurdokba, véget is ért a műsor. Hírmoslék…

Tovább
Szántó T. Gábor novellája

Nem alszik, nem szunnyad Szinai nehezen boldogult az ornátussal. Távolra is, közelre is rosszul látott. Péntek esti tóramagyarázata közben távollátó szemüvegét viselte, mert a szószékről látni akarta a hívek arcát, miközben hozzájuk beszélt. Az imaszöveget fejből tudta, csak a szokás és a rend kedvéért tartotta maga előtt nyitva az imakönyvet. Ahhoz nem kel­lett az okuláré,…

Tovább