Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
A kendő „…az Ő sebei által gyógyulunk mi…” (Ézsaiás) A véres saru.Véres lábfejek.Vérvörös lesz a fehér kendő is,ahogy a kereszt!Jézus.Kezei.Válla.Lábfejei.Vedd le a mocskos kötényt, mielőtt bejössz!Moss kezet az evés előtt!Igenis, Anyám!Miért különbözik ez az este minden más estétől?Méltatlan vagyok, Anyám! Mi az igazság?!Ha nem hallod meg, senki sem mondhatja meg neked!Elkezdődött, legyen hát!Húsomnak húsa,…
Tovább
A meder és a sziget A hegyvidékről az egykori folyó medrébeköltöztek, ahol a házak fölött mindig pára ül.Ködnek mondják, de sejtik maguk is, hogyfelhőivel az eltemetett víz eredt nyomukba. Az idő folyvást kavarog felettük.Örvényeiben lebegnek végig a szobákon,várva az éjszakát, amikor az áramlat lassul,és a hold messzebb csalogatja a hullámokat. Olyankor kiülnek a partra, megszárítják…
Tovább
A hallottak alapján már nem volt túl sok kedvem használni a mosdót, és lehet, hogy csak azért álltam meg ott szemben, hogy bosszantsam a fickót. De utána eszembe jutott, hogy a kórház elég messze van, és hogy az illető, bár fölmosót vagy bármi más, takarításhoz használatos eszközt nem láttam nála, talán mégiscsak rendet tenni volt…
Tovább
Haszid példázat Amikor a halak reszketnek az óceánban,víz lesz az emberek szemében,kimossa a tegnapi látványt,előmossa a holnapi látványt,átöblíti a látás terét, hogy ne maradjonhely másnak, csak amire nem kell nézni.Amikor a halak reszketnek az óceánban,víz lesz az emberek fülében,kimossa a tegnapi hangot,előmossa a holnapi hangot,átöblíti a hallás terét, hogy ne maradjonhely másnak, csak amit nem…
Tovább
Amit a versnek Onnan indul el, ahonnan egyáltalán nemvolna szabad, a stabilitás keresi hazáját. A régenritkaságszámba menő pillanatok hétköznappáváltak, kiszakadni, szintet ugrani vagy lépnilegalább. Ami normális esetben nyelv, az letta talaj, minden történő mozdulatom csiszol rajta.Azt akarom, hogy a földút egyszer véget érjen,akkor is, ha utána nincsen más, csak szakadék. Vetkőzni kellene, bújni, ordítani, hogy…
Tovább
Mari álma, járványidőben Ez a vonat nem térben megy, hanem időben.Sokszor megáll, egyre többen szállnak le róla,olyanok is, akiket jól ismertem gyerekkoromban.Reméltem, hogy velem maradsz,és nem szállsz le, hogy segítsél egy utasnak,akinek csak idáig szólt a jegye,vagy akinek átszállást rendelt a céljaegy másik, gyorsan tovarobogó vonatra. Teleki József naplójából Látogatóban voltam LunevillébenStanislas száműzött lengyel királynál,*meghívott…
Tovább
Kazánház Nagy a hó, kell az út, legalább a kapuig.Futok a seprűért, a lapátért.Míg túrom a havat, fél szemmela hóroncsot nézem a kerítés mellett,amely tegnap még hóember volt. Parazsat nyomtam az arcába,hadd lásson. A homloka beomlott,tenyerembe dőlt, sírva futottama kazánházba. Anya teát hoz, megitat.Apa kinn tornázik az erkélyen.Vattacsomót ragaszt az arcára,amely egész a földig ér.Bizony,…
Tovább
Csavargófej Mednyánszky Lászlónak 1 tele a szívem kővelúgy bolyongok a világbantrencséntől párizsigtekintetekkel a bőröm alattmit akar ez a piszkosgyűrött öreg kutyaaki ráadásul egy váci fuvarost szeretettez nem is emberha lehetne ledöfnénekmiért lógok ki a vacsoráikbóla báljaikból a szerelmeikbőlmiért nem védem a hontaz emberiséget ahogy kellde ettől az ő kelljüktől én mindigfesteni kezdtemmegbotránkozásaiktól szerettem belemindenkibe akibe…
Tovább
Rondel/28 Madarak hangja Madarak hangja az enyém,hangszigetelt szoba az erdő.A fák lombja, mint sárga felhő,miből levél hullik, a fény. Fűben lila virág, szerény.A szívről leesik a nagy kő.Hangszigetelt szoba az erdő,madarak hangja az enyém. S a pókfonál túlsó feléna külső hang lesz újra belső.Most ősz van, és most újra felnőaz égre a vadlúd-remény. Madarak hangja…
Tovább
Felezőszonettek Vér a kukoricalevélen Segítség segítség a művészet haldoklik Vagymár meg is halt Nem Fehéregyházánál szakadt megegy történelminek is nevezhető tévedésszámunkra Művészet Dzsidával-e vagy egy kozákollóval döfték le az embert s találkozott-eamott Karaffával akit halála előtt mégleköpött mindegy Vér a kukoricalevélen Vér a kukoricalevélen Leköpött mindegyHalála után majd találkozik Karaffávalaz ollóval ledöfött ember S dzsidára…
Tovább
Váratlanra várva Ugrásra készen várakozoma váratlanra, mi nem jön el sosem.Elhagyott parkolóudvar.Égre korhadt kerítés.Hová tűntek a régi terméskövek?A régi séták merre mentek el?Mint egy esőverte folyóa szűrt napfényben,hanggá váló zörejben.Foghíjtelki lom, spalettafolt.Kinyíló szem egy épület falán. Vagdosva Vagdosva, ide-oda illesztve:néma arcokból rám meredő tekintetek,homályba tűnő mozdulatok maradnak.Ezek beszélnek hozzám.Mint összepréselt váróterem,a jövő bizonytalan állókép.Valahol labda…
Tovább
Háború Abban az évben a háborúmégsem szerdára esett. Amikor kisüt a nap,északon az emberekszabadságot vesznek ki,hogy lássák az égitesttorkából kitörő sugarakat,így figyelték délebbrea tüzérséget is, a rakéta-kilövők fényes torkát. Már keveseknek voltannyira ismerősa légoltalmi szirénák hangja,hogy összeránduljona gyomruk. Hanem a buszona diákok a telefonjaikonkeresték, honnan istört be a hadsereg,és hol tört ki az a háború,amire…
Tovább
A halálversköltő Halálversköltő vagyok. Hazámban, Japánban egy szamuráj, ha dicsőséges szeppukut követ el, mielőtt beleszúrná a kést a lágyékába, még elmondhatja a körötte ülő és őt figyelő közönségnek a saját halálversét, amely általában a lét mulandóságáról szól, vagy arról, hogy az élet csak egy álom, káprázat ésatöbbi. Ezt a verset természetesen nem ő, a szamuráj…
Tovább
Fáraók Peribszen Egy üres jel csókolta meg, Semmit sem vett észre belőle. Szeretetgolyókkal Felrakott markolatúHúspuha késtVágott bele. Atombomba nyers szívből,Amely a boldogság perceiben Jézussal szórja tele a földet. Jézus, a legpuhább bilincs. Amon, a pamutkés. Bangladesben pedig vastag téli bundát varrnakAz északi fehér embernek. Hór Sza Posztószemek az arcon. Vattakönny csurog.A hang nyál a száj szélén.A csap berozsdásodott…
Tovább
Félek, hogy el fog menni Keszthelyi Rezsőre emlékezvevagyok azzal, hogy nem tudom,hangozhat, ez hogyan történik,sán hangzik, ha néha is csak,testem, még ha sokszorde, ó, miért is hoztam ezt mostidenyúlnak a platánok árnyékaizen rám, kérem, egy takarót,ersze, majd, de hadd érzékenyüljekozásban ugyan, de ilyenképpen,alahogyan így, gyereket szeretnékersze, a rozmaringok velem, ahogyan meghal,de nem is tudom.dére, és…
Tovább
Hallójáratok Lábuk alatt ropog a hó,mint szájamban a pirítós.Leheletük a levegőben lógszaporodó jégcsapokban;ízlelőbimbóim avatottanválogatnak a só s a vaj között.Meggörbül a teáskanna csőre,reggeltől délig azon röhögök.Ideérnek-e idén a fagyok,ez a kérdés emészt épp a vörösnapkorong felmerülésével.Ha agyagból vagy kiégvejól, nincs mitől tartanod az égben.Éjszaka még sárgásfehér volt,most meg püspöklila púp a térdem. Felfázás Isten és…
Tovább
Kilenc följegyzés az elszakadásról Szirák Péternek egyedül az anya folyton az elszakadás a csönd a sír * talán mégis a kertbeaz ablak elé hogy lássam hogy nincs * vonszolom viszemhordom hurcolomnem neheztelek Lélek * fölemelni még egyszermint egy lehántoltjéghideg nyárfát * mennyi mulasztásszemközt az elmúlássalhány félrehallás * mint a lélegzeta test melegeahogy még összeérünk * mondhattad volnaakkor amikorhorpadt…
Tovább
Felhőfoszlányok a hajnali fűben Részletek Slaggal locsolni mezítláb a füvetnyáron alkonyatkor, belefeküdnimeztelenül a magasra nőtt csalánba,hogy érezd a fantasztikus bizsergést,ahogy fájdalomból kellemes érzés lesz,amilyen az élet, ha jól csinálod, és nemfélsz az esetleges fájdalmaktól, melyekgyengeségünk jelei, de csak erősebbekleszünk tőle végül, bármennyire nehézis elhinni, de lehet fordítva is csinálni,lefeküdni a fűbe, nézni a csillagokat éslocsolni…
Tovább
hibátlan mint repedések a hibátlan pohárona zuhanás előtt egy fél pillanattalígy vagyunk mi is még önmagunk feleimnegyedeim nyolcadaim és a többiegészek a törtben míg fehér karjainkmint az orvosok némán összehajolnaka gépen baljós képlet ábrázolódikiksz egyenlő valamivel de nincsen okaggodalomra várjunk míg többet tudunkpár adattal és a te lelkeddel és ate lelkeden száradó nedves szemekbennémán összehajoló…
Tovább
Végtelen nyolcas Holik Tündének köszönettel a sorokért Hányingerrel kezdődött hajnalban.Talán az étel miatt forgolódtam kényszeresen,egyik irányban sem találva nyugtom.Mindig a csinálás, a teljesítménnyel mért létezés,az egyre pöffeszkedő határidőnaplóban a listakényszer.A feladatok, a kredenc, a szennyes és a por,és ablakot sem ártana végre,hogy tisztábban lássak át a dolgokon.Újabb és újabb ajánlatok a jóllétre,hirdetések a Facebookon,a…
Tovább
Lebontják a házunk Lebontják a házunk,látod, apa,már csak a falak állnak. Az volt a szobám, nézd,és mi vagyunkazok az árnyak. Ott volt az ágyam,ott tanultam járni,ott nevelkedtem. Apa, állj mostide mellém,és fogd meg a kezem. Látod, most dől le a fal,most borul leaz emlék. Tudod, apa, idemég most ishazamennék. Kapu az égre Éjjel olyan helyen…
Tovább
Azt mondja, álmában képtelen megenni a csirkeszárnyat. A panír alatti bőrös hús belecsomósodik a szájába, a hányinger kerülgeti. De nem ébred fel rá, a kukába köpi az egészet. A panírmorzsák kopognak a sörösüvegeken. Az apja dobja oda a betétdíjas üvegeket, amelyeket neki kell reggel kihalászni, és a CBA mögötti visszaváltóig elcipelni. Fütyül a szél a…
Tovább
A körtefakorszak Ferike nagyapja halála előtt kezdődött, és akkor borult virágba, mikor Anyuka már az anyósát is elföldelte, és csak ők ketten éltek a nagy házban. Azaz volt egy kutyájuk is, kis fekete, Sutyinak hívták. Ferike módszeresen tanítgatta: kergetőzött vele, beterelte az óljába, Sutyi engedelmesen a helyére forgolódott, kilógatta a fejét egy kis fülvakarásra, és…
Tovább
Árvíz Debrecenen, Mátészalkán át Jánkmajtisra vitt vonatunk,az Isten áldjon meg benneteket, rebegték felénkaz összeomlott házak közül a fejkendős nénikék,egy félénk kisfiú, Borbély Szilárd, olyan kíváncsisággalállt az út porában, mint tíz év előtt én a beregszászi utcán,tizenhét évesen kalandosnak tűnt katonaruhát viselni,még sapkát is adtak hozzá, kevertük a maltert, hordtuka téglákat, olyan büszkeséggel, mintha mi építenénkaz…
Tovább
Vers egy Aczél-sor töredékével A rózsák színe sosem tűnt el.A piros rózsák pirosak maradtak,a fehér rózsák fehérek maradtak,a sárga rózsák sárgák.Fogyatkoztak előlünk a sivár bakterházak. A sor fölé görnyedtenfolytattam a munkát, szaggattam a gyepet,a lósóskát, s eszembe jutott,hogy 1997-ben, avagy korábban,1983-ban tűnt fel,majd évre rá el.Olykor így, s olykor úgy,félévekkel váltva. Időnként darabokban bukkant elő,…
Tovább
Öregkori líra Aczél Gézának születésnapjára szeretettel, gondolva sok-sok jókedvű vagy épp szomorkodó együttlétre 1. Az öregkori líra akkor születik, amikor a költő öreg, vagy nem öreg, de az olvasó szempontjából régen meghalt, esetleg fiatalon. Így válnak öregkori vagy kései versekké az életkorban még idősnek egyáltalán nem tekinthető költők versei is. Az első versszak erről a…
Tovább
Ezek a furcsa kockák Variációk Aczél Géza-verskockákra Ezek a furcsa kockák, a bedobozolható létezés,az örökös küzdelem a kockacukrokba csempészhetőédességdózissal a keserűség ellen. Instant leveskockák,a forróvíz permanens hiánya. A költő az ízekköltöztetési szolgáltatója. Persze, geometriailagezek legfeljebb „csak” négyzetek, téglalapok, négyszögek,bár az egyik oldaluk még így is reménytelenül cakkos.Ha viszont a kockás füzetből indulunk ki, akkor térképzeteknélkül…
Tovább
Köszöntő Aczél Gézának Lám csak: az első 75 lepergett!Sok más ilyenkor csöndben elseperget,Te meg tempósan szántasz, vetsz s aratsz.Irigyelhet sok (párt)munkás, műparaszt,ki a rizsát ontja ránk félfövetlen.Győzd hát e klímasokkot is töretlen,s hanyatt ne lökjön semmiféle szél.Maradj, Gézám, mindvégig jó acél! (Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József…
Tovább
Aczél 75 Már öreg volt fiatalon is. És persze nagybeteg. A fél város gézabácsizta, holott még be sem töltötte a negyvenet. Itt fájt, ott fájt, itt szúrt, ott szúrt, sokat sejtető, jelentőségteljes arckifejezéssel nyomogatta a hasát. Felszisszenve jelezvén környezetének, amikor – s ez meglehetősen sűrűn előfordult – fájó pontra, beteg szervre talált, netán egyenesen egy…
Tovább
Csokonai Vitéz Mihály ébresztése Csokonai Vitéz! Versnek őt vedd elő,olyan gazdag mező, olyan tág mézelő,tele virágokkal a nektárt úgy ontja,máshová röpülni világnak porontya,édességet ont ránk, mely az ember ínyétúgy tölti el jóval, ma már el se hinnénk,hogy régidejéből még ma is eláraszt,únott világunkra fölfrissítő kontraszt. Egy sor tizenkét szótag. Beméri mindet,majd páronként raggat a sorokra…
Tovább