Demény Péter verse

Yellowstone szeretnék lazacot fogni a yellowstone-ban ez a vágyam maradt miután az egyik boldogságomat elszúrtam a másikat megtaláltam felépítettem talán erre futja még iskolás koromban amerikába akartunk emigrálni nagyanyámnak nagyon fájt amikor elmondtam én meg nem értettem hát lehet szebb mint amerikában a diktatúra arra jó hogy maximálja az álmaid igaz hogy a gépfegyverkerítés mögött…

Tovább
Deák Botond versei

A lappangás kora A lehetséges csakis az, ami megtörténik. Az öreg emberek viszonylagos esettségét, egyformaságát talán csak a csökkent figyelem teszi, amivel feléjük fordulunk. A parkban történnek a tűzijátékhoz hasonló, apróbb katasztrófák. Vajon mit hordozhat gondolataiban ez a teljességgel szótalan, depressziós nő?! A lényével kérés, kérdezés nélkül is fáraszt minden ép és őrült, de nyitott…

Tovább
Krusovszky Dénes versei

Szépen eltüntetnek Beindították a fadarálót odalent, most egy szót sem lehet abból érteni, amit egymásnak mondunk, ha mondunk egyáltalán, de hát úgy látom, mozog a szád, előbb a nagy ágakat vágták le láncfűrésszel, aztán a törzset döntötték el, és most ez a darálás, pusztul a délután, árnyékuk sosem lesz már, mozog a szád vagy csak…

Tovább
Poós Zoltán versei

Hibás téglák Sokáig nem tűntek fel a hibás téglák a sírokon. Rosszul égtek ki, távolról olyanok voltak, mint az ásványok. Néhány zöldes árnyalatú lett, de voltak lilák is. A nap úgy csillogott rajtuk, mint az eozinos házakon, ahol a gazdagok élnek. A Szent Mihály temetőben a szegények hibás téglákkal rakták körbe a sírokat. A hibában…

Tovább
Biró Krisztián verse

Duga-1 Ma temették az öreget, aki mindig az orosz fakopánccsal riogatott. Persze nem tudtuk, mi lehet az, egy harkályt képzeltünk el, ami valószínűleg szereti a vodkát. Az öreg volt vagy negyven kiló, és csak akkor láttuk, ha átpattant hozzá a labda. Olyan nevetségesen fenyegetett, hogy néha direkt az ablakát céloz- tuk-tuk-tuk. Aztán hamar megunva a…

Tovább
A boldogtalan sírásó

A boldogtalan sírásó Éppen egy lengyel útikönyvbe ragasztott térképet forgatott, mert meg szerette vol­na találni azt a várost, ahonnan az az autóbalesetben meghalt fiatalasszony szár­mazott, akit nemcsak kiemelt a roncsból, de aztán a hullaházi tepsiből is ő rak­ta át a koporsóba, miután a temetkezési vállalkozó embere alapozóval és púderrel el­tűntette fejsérülése nyomait. Éppen a nagyítóját…

Tovább
Ágoston Tamás versei

Mint az életében Jégeső veri a hullaházat. A ballonkabátos léleklátó apám fölé hajol a mennydörgésben. Belenéz a fülébe, orrába, szájába. Felegyenesedik, felém fordul, vastag keretes szemüvegéről csöpög a víz. Ne aggódj, fiam, mondja, sündisznó lesz. Másnap, a nyekergő ágyon gorilla ugrál. Apám lelke az: megismerem a szagáról. Csalódottan állok a küszöbön: sündisznónak örültem volna, az…

Tovább
Jenei Gyula verse

Isteni műhiba 3. rendkívüli eseményre készülök. az időpont még kérdéses, de a dolog elkerülhetetlennek látszik, s húsz éven belül valószínűleg megtörténik. még nem tudni, pontosan hogyan. talán a szokásos szív- és hasi panaszok, görcsök… a kínzó főfájások lehetséges okaként az agydaganatot kizárják. újabb leletek: vérszegénység, erőteljes süllyedés. a nyálkahártyán és a bőrön pontszerű bevérzések, a…

Tovább
Halász Rita: Kánikula

Meztelenül fekszünk az ágyban. Három napja nem húzom fel a redőnyt, felesleges, éjjelre sem hűl le a levegő. Anyád utál, mondom Gergőnek, és virágpermetezővel spriccelem magamra a hideg vizet. Nem hibáztathatod érte, lássuk be, nem volt túl jó a belépőd, válaszolja. Vállat vonok, legalább apád szeret. Csak reménykedik, hogy egyszer ő is sorra kerül, mondja,…

Tovább
Nyilas Atilla versciklusa

Az ékesszólásról Safari I. „Háromezer-négyszázhetvenhetes számú Steinmetz Miklós úttörőcsapat, vigyázz! Fogadás balról (vagy jobbról?), zászlónak tisz-te-legj!” Elöl valami hókuszpókusz, látni nem lehet, aztán zúg a bután fenyegető „rendületlenül”. II. Volt ellene bármi kifogásod? Érthetetlen volt, de már akkor sem akartál feltétlenül mindent érteni. Kivetted belőle a részed, és nem váltott meg a benned bujkáló rosszkedv.…

Tovább
Pál Sándor Attila versei

Ballada a halálról Lehet a halál még annál is félelmetesebb, mint ahogy most gondoljuk? Meglehet. Meglehet. Egy tudományos kutatás szerint ugyanis az agy jóval tovább működik annál a pillanatnál, amikor a test már nem ad életjeleket. Jóval tovább. Az emberek pontosan tudják és érzékelik tehát, amikor más emberek megállapítják, hogy meghaltak. Pontosan tudják. Egy ember…

Tovább
Grecsó Krisztián verse

Magánapokrif A mindeneim mára üres árkok, Kopár földsávok a kincstári mezőn, Kifosztott oltár a harmadik napon, Tucatnyi mérgezett varjú a tetőn. Róluk mondatott le, intett, az Úr, És elhagytak engem ők könnyedén, Mintha nem én szültem volna őket, Általam voltak, mert léteztem én. Nem az én testem ők, nem az én vérem kelyhe, Nincs szükségük…

Tovább
Beck Tamás: Nincs happy end

Péter randi előtt légfrissítővel fújta be a hónalját. Családjában mindenki fogához ver­te a garast, ő sem költött tehát márkás dezodorra a kártérítésből, amit tegnap utalt át számlájára a vadásztársaság. A bükkösből föltévedt szarvasok ugyanis Péter konyhakertjében is lelegelték a cukorborsót, megrágták a gyümölcsfák rügyeit. Te­le volt a falu panasszal a veteményesek feldúlása miatt. A károsultak…

Tovább
Nagy Kata versei

Kellékvers Az írás nem társas műfaj. Dolgok, amiket írás helyett csinálok, amikor nem vagy itthon: Kiengedem a fürdővizet. Nézem, ahogy megtelik a kád. Felveszem a kedvenc ingedet, a cserszömörce fantázianevűt. Nyitogatom a hűtő ajtaját. A víz kihűl. Később felpróbálom a menyasszonyi ruhámat, a fátylat, amiről nem is tudsz, végül a gyűrűt. Eltervezem, miket fogok kérdezni…

Tovább
Závada Péter versei

Peremvidék Semmi sem ismétlődik ebben az otthontalanságban, csak a napszakok, formák idegensége, hogy egy makacsul sötétedő zsibbadtság peremén nincsenek szavaim arra, amit majd látni fogok. Még a domboldalban sorakozó szélerőművek se ismerősek, pedig mintha csak egymás fehér, forgó árnyékai volnának, pláne az, amit nem emberi kéz alkotott. Naivitásom a kukoricással, nyírfákkal szemben zavarba ejtő. Bármit…

Tovább
G. István László versei

Üres körték Az üres körték foglalatát benőtte a fű. Ártéri képlet. A posványillat nem a tájból, hanem a bőrödből árad, szaga mégsem riaszt, csak eltántorít attól, hogy emberek közé menjél. Mocsár a tüdőben, a belekben. Talán egy béka is lakik ott, ahova nem látsz. Reggelente fortyogás, lassú erjedés a délelőtt. A gondozónő hűvös keze jégvigasztalás.…

Tovább
Toroczkay András verse

Tükör Fogkrémet kenek az arcomra, borotválkozom, mint apa. Csak én fésűvel. Fésülnek, húzzák a hajam. Papa könyörög, induljunk, vár az iskola. Húzom – Donald kacsás rágógumi – az időt. Fogom a kezét. Piac utca, vörös függöny, fekete-fehér tévé. Kikapcsolt, sötét üvegén figyelem, ahogy állok a lakásban. Kávéskanálban görbülő arcom, a felnőttek beszédét hallgatom. Játékbolt kirakatának…

Tovább
Villányi László versei

Ajtónk fölött A márciusi havazás reggelén ablakunk alatt tipeg, szóra nyitja sárga csőrét: üres a madáretető. Eddig kenderike, fekete rigó, énekes rigó, fakopáncs, széncinege, barátposzáta, citromsármány, csicsörke, tengelic, kerti geze, füstifecske mutatta magát. Holnap kit várhatunk? Köszönöm, hogy reggelente kertünk harmatos füvében gázolhatok. Hetek óta felderítő repüléseket végez udvarunkon egy rozsdafarkú pár; ma fészket raktak…

Tovább
Antal Balázs: Védtelenül

Akkortól kezdve, hogy először kibiciklizik az elhagyatott, keskeny nyomtávú vasúti hídhoz a síkságot átszelő csatorna partjára, Detre lassanként meglátja a mozdulatokat, amelyektől teljessé válik a mozdulatlanság, meghallja a hangokat, amelyektől süket lesz a csönd. Minden alkalommal talán csak eggyel többet lát, talán csak eggyel többet hall, és mégis mindig összeáll. Egymás mellett karnyújtásnyira ível át…

Tovább
Vörös István versei

Egy kor kezdete …de még csak most képződnek azok a gyűrődések, amelyek a hegyek és a völgyek életünkben, s öröknek tűnnek majd. Rosszabb is lehet? De még csak most képződnek a jajszavak, s visszaverődnek. Felénk nyúlnak hideg kezek: a hegyek és a völgyek, az urak és a hölgyek, mind-mind csupa ideg. De még csak most…

Tovább
Németh Zoltán verse

Altatódal Aludj, kis Édesem! Látod, mindenki alszik, a maci, a kutyus, minden baba alukál, még a rossz, gonosz gyerekek is alszanak, a börtöntöltelék-gyerekek is, sőt még a bűnöző gyerekek is alszanak a börtönben, aludj, aludj kis Édesem! Szundiznak a véres kezű kortalan-vén pedofil játékmacik, húzza a lóbőrt a gyilkos sárga szamár, aki ma is két…

Tovább
Géczi János verse

A halálról Arra születtünk, hogy a szerencse vesztesei legyünk, a saját történetünkben se bízzunk. Van pillanat, mikortól az árnyékunk egy része nem követ minket, csak az a darabja, amelyik nem fél. Az őrület esetén baljós előjel a vigyorgás, elmebajnál pedig a szálak tépegetése s tekergetése az ágytakarón. Hogy nem figyelsz arra, aki álomból felébreszt. A…

Tovább
Tábor Ádám versei

Az áprilisi purgatóriumban Az áprilisi purgatóriumban sütkérezünk márnyári napsütésben vacogatunk a télvégi szélben a természet körében tisztulunk Vélelmeink tüze kiéget hideg- s héválló üres cseréppé res-ből akkor leszünk majd egésszé amint felsőbb létkörbe jutunk Addig az átmeneti állapotban sütkérezünk márnyári napsütésben vacogunk a még télvégi szélben az áprilisi purgatóriumban Szó    ég a közeli szavakat kell…

Tovább
Turi Tímea verse

A konyhában Amíg a férjeink beszélgettek, mi kimentünk a konyhába. Nem beszéltünk róla, de tudtuk, egyikünk sem él hiába. Köröttünk a ház, amiben előttünk is öröm és kétely lakott. Te megdicsértél azért, hogy látod, már lepucoltam az ablakot. Te láttad, és én büszke voltam, pedig ez sem volt az én érdemem. Nem mondtam el, de…

Tovább
Payer Imre verse

Téli anakreoni Fehérben mozdulatlan. Tömött fehér. Tapadnak. A jéggyémánt rügyekkel. Gallyakon függeszkednek. Puhán hangtalan hullás. Vakítón felszikrázik. A havon a hideg fény. Táncolnak kövér pelyhek. Az időtlen fehérben. Csak lélegezz. Ki és be. Most ne akarj túltörni. Hófényben. Örülj. Itt légy. Fehér ég fehér füttyel. Fehérben mozdulatlan. Fehérköd terület Nem a nap és nem a…

Tovább
Tornai József versei

Nincs semmi az égen Nincs semmi az égen, csak a Nap, süti eszelősen arcomat. Hányadik, nem számít, ez a nyár, az idő úgy mállik, mint a sár. Kilencvenegy éved nem a vég, hátha még elér egy hajnal-ég? Verseket is írsz, lám, bármelyik éppúgy beszél tisztán, mint eddig. A bátyja Ugyanúgy főzi a lekvárt, mintha a…

Tovább
Jász Attila versei

PADMA HUN, avagy a padon ücsörgés dicsérete i. [Fautyna nővér Debrecenbe utazás közben BSz-ra gondol – reggel, délelőtt] mai napig képtelen vagyok kitörölni a számát a telefonból. ami már nem is az övé nyilván. mintha várnám, hogy felhív, pedig nem szokott. inkább megjelenik váratlanul. bedobja könyvét a postaládába vagy becsönget, hogy megkerüljük-e a kacsás tavat,…

Tovább
Nagypál István versei

Szimfóniák   Lessing copfos kislány testének szimfóniája kisautó és katona papírhajóba mártva kavicsok és bogarak papírrepülőkbe göngyölve torkukszakadtából üvöltöttek egymásra néhány sötét pillanatra lement a nap hogy újra lássuk a homokvár közepén a szürke testet szobor vagy csonka csonka csonk torz harcmező morzsa-eső hullik üveggolyók a szemei a győztes mégis legyőzötten ül a rendőrautóban Alekszijevics…

Tovább
Hartay Csaba versei

Nem enged Valamiféle belakhatatlan terasz. A sosem ér rá senki lombsustorgásával. Alkalmak és időpontok tülekednek árván. Nincs érkezés, csak vak várakozás. Hogy majd egy távoli nyárban. Hogy majd egy távoli életben, újra ifjúságban. Önsajnálatban, önvádban. Önhazugságban. Mit akarunk a nyártól? El kellene végre fogadni, hogy lángoló sörényű. Befoghatatlan. Nem enged becézést. Sem utálatot. A nyár…

Tovább
Székely Szabolcs versei

15. Egy folyóról meséltél a múltkor, hogy olyan, mint itt az utca. Halforgalom szorgos, végtelen körútja, utcahossza. Nem szabad kilépni, mondják, forgalomban szigetnyi járda. Mindig feléd indultam el, mindenképp jó irányba. Szint alatt gyilkos halak a szag felé, hogyha úsznak. Vérszagra gyűlnek és nagy rajuk még nagyobbra duzzad. Én vagyok mindegyik hal, az is, amelyik…

Tovább