Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Piszkozat A szíve üres. A torkában dobog, buborék gyanánt, mely kipukkad s újrahólyagosodik, miközben ő még sehol sem tart a piszkozatával. Kórházi ágyon fekve dolgozik, mellette még egy ágy, azon aludt, és éjszaka odagurul majd át ismét visszaaludni. Az álom kút a nyelvhez, de talán jobb, ha nem túl mélyen merül bele, lévén ott már…
Tovább
XXXVI. fejezet amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik 1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar- vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá- sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar- cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca…
Tovább
Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…
Tovább
Az utolsó áldozat Elfordítjuk a fejünket, ha meglátjuk, hogy az anyja kitolja a napra, mert tudjuk, a mi bűneink miatt lett ilyen, a mi zárt ajtók mögött elsuttogott titkaink miatt nem hall, és a mi bűnös menekülésünk miatt nem tud lábra állni. Beszélni sem képes, de néha éneklő, gurgulázó hangokat hallat, olyan a torka, mint…
Tovább
Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…
Tovább
Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet már a…
Tovább
Éjszakai játszótér Egy táj részletei alakulnak a ködben. A közmunkások fákat ültetnek a fagyott földbe. Kutyasétáltatásból visszafelé alig ismersz a játszótér környékére. Éjjel visszamész, a sárga kivilágításban már egészen földöntúli. Mintha kizökkentél volna az időből, és kedvenc helyedre kerülnél vissza. De mégsem ugyanaz. Becsukod a szemed, a szél végigsimít arcodon. Mikor kinyitod, kihunynak a fények.…
Tovább
Argosz ugat távolról (köpeny) ott laknak a mozdulatai egy köpeny ujjában lebbenésében ráncaiban gombjai között ismerősek gyorsak és máshonnan kölcsönzöttek pontosan ismételd a mozdulatot mordul rá tízévesen vasreszelékek között a mester volt focista aki diótörő-reszelésbe avatja be épp a tanítványokat a rozsdás fém felületén sima fénylő rétegek nyílnak fel vaspor hull a lábak elé lopódzni…
Tovább
Body kiállítás Mielőtt belépsz a halottak közé, ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat az előcsarnok vérnedves, fűrészporos kővére, nagyböjt van, február, kavarog a hó, a csizmákról leolvad a sár, a veríték, a köpések nyoma. A pénztár előtt kígyózik a sor. A Kígyó mosolyog, tekereg, sziszeg: mindentudók lesztek, akár az Isten. Ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat a zokogó küszöbre,…
Tovább
(szino)líra torzószótár angyal ahogy a bizonytalan ködökbe visszatekintek első találkozásunk úgy esett hogy az angyal régi szokások szerint kicsinyítve míg izgatott gyermekét valamelyik szülő félrevitte az ugyancsak megereszkedett nyílászárók párnatömítésein át észrevétlenül beröpítette az apró karácsonyfát a kisasztalra aztán valahol valaki csengőt rázott a meleg szoba felé majd az udvarra gyanútlan gyerekeknek jelezve hogy…
Tovább
Antropológia Johann Georg Hamann emlékére 1. Minden reggel újszülött az ember, este meg hulla. Olykor nehéz kedvet beszerezni a nap elején. El kell hitetni a bensővel, hogy érdemes legyőzni a külsőt. Fantasztikus, hogy eddig ezt nem vette észre. Pedig ez az apró igazságdarab mindig is ott hevert a szobájában. Egyenesen az ágyban. Felelőtlenségnek tűnt, ha…
Tovább
Ingrid Schuster Vajon mit csinálhat most Ingrid Schuster, mondja felém, nekem a ballonkabátos férfi a Duna-parton, uram, akár egy Marlon Brando az Utolsó tangóban, arca borostás és meggyötört, és püffedt is egy kicsit, látom, ahogy hozzám ér, és a kabátja szárnyait viszi, hullámoztatja a szél, mint egy nagy varjú, uram, az utóbbi időben, hónapokban, években…
Tovább
A test A próféta első verse a gyomorból, Pócsmegyer, tizenhét december egy, péntek, amikor a temp- lom nevét említi, a név- telen templomét, az ősz- re gondol a hallgatás, el kell jutnia abba a másik városba, ahol nem laknak ismerősei, talán szerencsésebb lett volna rokonokra és üz- letfelekre bízni ezt a küldetést, ám tél van.…
Tovább
Cé cé cé pé (2.13) Julcsa szeretője a János. János vasutas volt. Illetve beszkárt. Mindig a sötétkék beszkártos ruhájában érkezett, és volt némi szaga. Öntudatos munkásember, becsönget, nem a konyhaajtón zörget a Julcsának, vagy a cselédszoba ablakán, hanem elvárja, hogy úgy engedjék be, mint vendéget. Bevonul, Jánosszagú kabátját az előszobafogasra akasztja, leül a konyhában a…
Tovább
Talasszofóbia A nyitás utáni két óra nyolc előtt és a zárás előtti kettő nyolc után. Ilyenkor az iskolai duplaórák hangjait, meztelenség önkéntelen gerjedelmét vagy szégyenét nem triplázza a csempe. A víztükör feszes, alig zavarja meg keringetés, ingerült lábtempó. A mennyezeti reflektorok gyér fényén nem segítenek homlokzati üveglapok: bár a medencealj három métere tisztán látható, a…
Tovább
A katona elbambul Élettől duzzadó rozmaring- és levendulabokrok között állt meg végre, addigra lassult le annyira, hogy megérezze, előbb-utóbb utolérem, egy lila és egy kék virágsorfal közepén pihent meg, ott adta fel, visszalihegett rám, az arcán bágyadt, zavart, gondolattalan félmosoly, én koncentrálni akartam, nagyon erősen jelen lenni, hiszen jól tudtam, emlékeznem kell majd erre a…
Tovább
Ermitázs Jelenetek Jedlik Ányos ifjúkorából Aranyászok Sokat kószált a határban, mely nyaranta úgy várta vissza, mint hősét a történet. Nagyszombat túl messze volt, az apja jött érte zötyögős kocsin. Pozsonyba íratták át a gimnáziumba, közelebb lesz, mondták, s legalább rendesen megtanul németül. De már az első évet végigbetegeskedte. Fuldokolt, fogyott, az árvaság parazsát érezte testén.…
Tovább
Karthago Előpakoltam a tányérokat a reggelihez, majd bekapcsoltam a Bartókot. A kicsalt kézmosás után a gyerekek is végre az asztalhoz ültek. Csörögtek a villák s a tompa kések a fehér porcelántányérokon, aláfestve Purcell melankóliáját. Emlékezz rám, ám sorsom feledd, lamentált Dido, és mielőtt belevesztem volna a lefelé hajló hangszurdokba, véget is ért a műsor. Hírmoslék…
Tovább
Nem alszik, nem szunnyad Szinai nehezen boldogult az ornátussal. Távolra is, közelre is rosszul látott. Péntek esti tóramagyarázata közben távollátó szemüvegét viselte, mert a szószékről látni akarta a hívek arcát, miközben hozzájuk beszélt. Az imaszöveget fejből tudta, csak a szokás és a rend kedvéért tartotta maga előtt nyitva az imakönyvet. Ahhoz nem kellett az okuláré,…
Tovább
Többé nem Leginkább a tűnődő szavakat szerette anyanyelvében. Úgy indultam, hogy legyen időm eltévedni – olvastad a madárles lépcsőjén. Vajon nem az téved el, aki mindegyre a megszokott útvonalat választja? Mire hármat tekertem a pedálon, fejemben elkészült a levél, de akinek küldeném, már életén túl folytatja naplóját. Milyen sorsra van ítélve, aki a Nevetlen nevű…
Tovább
Autóspihenő, tábla „Utazó, jól nézd meg ezt a völgyet: Itt kezdődött az a tömegkarambol, Amit annyiszor láttál már máshol is, Itt rohant egykor bele a ködben Az első autóba a második, A harmadiknak semmi esélye nem volt, De a negyediket, ami le bírt fékezni, Csak az ötödik lökte a többihez, És a hatodik, ami öt…
Tovább
diogenész és az idea a délelőtti fájdalom oszlik, akár a dög. szűk utca népe hallgatag, egy koldus felröhög. bűzlő tetem, mint napsütés, csordul a sárga genny. rozsdát szitál a bűntudat a bádoglelkeden. a vásárcsarnok oldalán kis patkány ténfereg, kongó szerdai délelőtt, megduzzadt kék erek. koldusod ősz, zsíros haját magadban áztatod. rongyai közt melengeti az esti…
Tovább
A cédula Bocz Ignácot megállítja a vonat. A nyomdász leszegi fejét, kerüli a szemkontaktust a vagonok végén kialakított őrhelyen puskával a kezükben posztoló katonákkal, mintha reális veszély lenne, hogy valamelyik leugrik felrángatni őt. Sok ilyen szerelvény hagyja most el kelet felé az országot. A nyárligeti állomáson néha megállnak vizet vételezni. Mikor a vödör beadásához kinyitják…
Tovább
Eső Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden, aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Különösebb érdeklődés nélkül figyel. Néhány…
Tovább
Rózsa (akvarell) Ó, rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy a szikrázó ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még utak, ha nem állok rendre türelmetlenebbül tovább. Rózsa (olaj) Ó rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy az elborult ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még…
Tovább
Emlék Bőrödön éreztem a geotermikus vihart, ahogy a napkitörés gigantikus mennyiségű részecskével, plazmaállagú anyaggal szórta tele a Föld mágneses erőterét. Megváltozott az arcod tompa ragyogása, ahogy a magnetoszféra összekuszálódott, és vörösen izzott a déli félteke fölött az ég. Tekinteted emléke bőrömbe égetett geomágneses napfoltvakítás. Vacsora Nyolcszázmillió naptömeg súlyával a világűrre nehezedő fekete lyuk bújt meg…
Tovább
Harminchárom kísérlet D. 365 napja – Eperjesi Ágnes kiállítása az Inda Galériában, 2017. szeptember 7. – 2017. október 20. Ha nem kaparnám meg két körömmel, három körömmel, akkor talán egy egész vesztegzárat is kitöltene ilyen simán, kegyetlenül, mint amikor valaki már kora délelőtt mosolyog, és estig még mások is. Mindenféle testi képződmény helyett, mert…
Tovább
Az árva szó ének egy elliptikus trénerről (Dávidnak) Nemrég múlt dél, ha ez még számít valamit ebben a rohanó világban. Lábam már a lábtepsikben, markomban a két fogantyú, kezdjem óvatosan, kimérten, felfüggesztve tekintetemet a szemközti nyárfa hártyássárga lombkoronájára. Meg vagyok veszve néhány hete a természetért, kivéve a saját természetemet, amitől egy percre nem szabadulhatok, s…
Tovább
Olvasó Véletleneket keres, néha maga is eszközük. Engedni se kell, elég nem ellenállni, és akkor belülről láthatóak, mint a kés. De mi van, ha a penge a vajban fontos szervet ér? Lemondania épp erről? Hiszen mennyi szögből látszik minden másnak! * Már az is csoda, hogy mást is lát, mint a fehéret és a feketét.…
Tovább
A munkanaplóból Nem tudni, halott vagy kitörésre készülő vulkán közelében lajstromozom a kavicsok recéit. Merev, érdes, de leginkább hideg a közeg. Érzem, lehetett vagy még lehetne itt, de nem tudom már, mi. Körülírok. A készület folytonos és kényszeres. Részletes feljegyzést készítek a technikus védőöltözetéről és túrabakancsának gyűrődéséről is. Hátha szintén utalnak arra a bizonyosra. Viszem…
Tovább