Színek könyve Poszthumán jarmaniáda 15. Hogy mi az idő, azt abból látod, ahogy beáll a fotón a pillanat, aztán a fotó is kezd tönkremenni, besárgul, gyűrődik, hajlik, reped és mállik, a kép még ott van, az elképesztően szép arc, a nagy görög szemek, az orr és a száj harmóniája közti repedések, recék még őrzik a…
Továbbvers
Szeles Judit versei
Kilátások Felmondták az öcséd albérletét, és elhatározta, a szívaortaműtétig kihúzza az utcán majd valahol. Elvégre a régi szép heroinista időkből az oslói hajléktalanok nagy részét ismeri. Úgy képzelte, elajándékozza az ingóságait, és kerekesszékkel vagy mankóval valahova eljut, mert mozgássérültbarát a norvég vasút, a közlekedéssel nem lesz gond, csak a hideggel. Pont most mondtak fel neki,…
TovábbTerék Anna verse
Állat Mert maradt bennem apámból valami, ami mindig önmagát itatja, és minden este inni kér. És ahogy a vodka a gyomorszájhoz ér, csókolva nyit bennem utakat, nyílásokat tör fel egyre mélyebben a testben, az orromba ragad az illata, minden korty után, mint a kölnivíz. Lenyelni vodkát, mustot, cointreaut, 4711-et, likőrt és cogniacot, grogot és rumot,…
TovábbNyirán Ferenc versei
Tudatom, jól vagyok Itt süt a Nap, színes, őszi falevelek hullanak vállamra. Ahol most élek, erdei vadak a társaim. Fát vágok téli tüzelőnek, gyümölcsökkel táplálkozom. Kávét főzök, töltök neked is. Beszélek hozzád az egyedüllétben, sorolom, amiket nem hallgattál meg. Tudatom, jól vagyok. Egy utolsó rönköt dobok a tűzre. Elhagyod a várost Megérkezvén a nagyvárosba rögtön…
TovábbGömöri György versei
Collegium Josephinum 44 őszét egy katolikus internátusban éltem túl. Itt naponta Ave Máriát kellett imádkoznunk, ami nem lett volna baj, de hozzá térdelni is kellett, amit (mint zsidóból lett buzgó református) eléggé rühelltem. A koszt is alig volt ehető, még ma is borzongok a káposztás buristól. A „kedves nővérek” sem voltak mindig kedvesek. Féltek persze…
TovábbMarno János versei
Piszkozat A szíve üres. A torkában dobog, buborék gyanánt, mely kipukkad s újrahólyagosodik, miközben ő még sehol sem tart a piszkozatával. Kórházi ágyon fekve dolgozik, mellette még egy ágy, azon aludt, és éjszaka odagurul majd át ismét visszaaludni. Az álom kút a nyelvhez, de talán jobb, ha nem túl mélyen merül bele, lévén ott már…
TovábbTőzsér Árpád versei
XXXVI. fejezet amelyben Maurice dʼEsparvieu az őrangyaláról és az Isten↔Sátán metamorfózisról elmélkedik 1913-ban, Párizsban már november 3-án leesett a hó. Kész volt az Angyalok lázadásának XXVII. fejezete, és Maurice dʼEspar- vieu, a híres dʼEsparvieu-könyvtár igazgatójának s tulajdonosá- sának irodalmi érdeklődésű, de kicsit tudálékos fia, valamint Ar- cade, Maurice volt őrangyala már a Római utca…
TovábbGéczi János verse
Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…
TovábbCsobánka Zsuzsa Emese versei
Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…
TovábbGrecsó Krisztián versei
Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet már a…
TovábbBalázs Imre József versciklusa
Argosz ugat távolról (köpeny) ott laknak a mozdulatai egy köpeny ujjában lebbenésében ráncaiban gombjai között ismerősek gyorsak és máshonnan kölcsönzöttek pontosan ismételd a mozdulatot mordul rá tízévesen vasreszelékek között a mester volt focista aki diótörő-reszelésbe avatja be épp a tanítványokat a rozsdás fém felületén sima fénylő rétegek nyílnak fel vaspor hull a lábak elé lopódzni…
TovábbTakács Zsuzsa verse
Body kiállítás Mielőtt belépsz a halottak közé, ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat az előcsarnok vérnedves, fűrészporos kővére, nagyböjt van, február, kavarog a hó, a csizmákról leolvad a sár, a veríték, a köpések nyoma. A pénztár előtt kígyózik a sor. A Kígyó mosolyog, tekereg, sziszeg: mindentudók lesztek, akár az Isten. Ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat a zokogó küszöbre,…
TovábbEgressy Zoltán versei
A katona elbambul Élettől duzzadó rozmaring- és levendulabokrok között állt meg végre, addigra lassult le annyira, hogy megérezze, előbb-utóbb utolérem, egy lila és egy kék virágsorfal közepén pihent meg, ott adta fel, visszalihegett rám, az arcán bágyadt, zavart, gondolattalan félmosoly, én koncentrálni akartam, nagyon erősen jelen lenni, hiszen jól tudtam, emlékeznem kell majd erre a…
TovábbOrcsik Roland versei
Karthago Előpakoltam a tányérokat a reggelihez, majd bekapcsoltam a Bartókot. A kicsalt kézmosás után a gyerekek is végre az asztalhoz ültek. Csörögtek a villák s a tompa kések a fehér porcelántányérokon, aláfestve Purcell melankóliáját. Emlékezz rám, ám sorsom feledd, lamentált Dido, és mielőtt belevesztem volna a lefelé hajló hangszurdokba, véget is ért a műsor. Hírmoslék…
TovábbVillányi László versei
Többé nem Leginkább a tűnődő szavakat szerette anyanyelvében. Úgy indultam, hogy legyen időm eltévedni – olvastad a madárles lépcsőjén. Vajon nem az téved el, aki mindegyre a megszokott útvonalat választja? Mire hármat tekertem a pedálon, fejemben elkészült a levél, de akinek küldeném, már életén túl folytatja naplóját. Milyen sorsra van ítélve, aki a Nevetlen nevű…
TovábbKemény István versei
Autóspihenő, tábla „Utazó, jól nézd meg ezt a völgyet: Itt kezdődött az a tömegkarambol, Amit annyiszor láttál már máshol is, Itt rohant egykor bele a ködben Az első autóba a második, A harmadiknak semmi esélye nem volt, De a negyediket, ami le bírt fékezni, Csak az ötödik lökte a többihez, És a hatodik, ami öt…
TovábbKürti László versei
diogenész és az idea a délelőtti fájdalom oszlik, akár a dög. szűk utca népe hallgatag, egy koldus felröhög. bűzlő tetem, mint napsütés, csordul a sárga genny. rozsdát szitál a bűntudat a bádoglelkeden. a vásárcsarnok oldalán kis patkány ténfereg, kongó szerdai délelőtt, megduzzadt kék erek. koldusod ősz, zsíros haját magadban áztatod. rongyai közt melengeti az esti…
TovábbSimon Márton versei
Eső Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden, aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Különösebb érdeklődés nélkül figyel. Néhány…
TovábbMarno János versei
Rózsa (akvarell) Ó, rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy a szikrázó ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még utak, ha nem állok rendre türelmetlenebbül tovább. Rózsa (olaj) Ó rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy az elborult ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még…
TovábbGerevich András versei
Emlék Bőrödön éreztem a geotermikus vihart, ahogy a napkitörés gigantikus mennyiségű részecskével, plazmaállagú anyaggal szórta tele a Föld mágneses erőterét. Megváltozott az arcod tompa ragyogása, ahogy a magnetoszféra összekuszálódott, és vörösen izzott a déli félteke fölött az ég. Tekinteted emléke bőrömbe égetett geomágneses napfoltvakítás. Vacsora Nyolcszázmillió naptömeg súlyával a világűrre nehezedő fekete lyuk bújt meg…
TovábbSzijj Ferenc verse
Harminchárom kísérlet D. 365 napja – Eperjesi Ágnes kiállítása az Inda Galériában, 2017. szeptember 7. – 2017. október 20. Ha nem kaparnám meg két körömmel, három körömmel, akkor talán egy egész vesztegzárat is kitöltene ilyen simán, kegyetlenül, mint amikor valaki már kora délelőtt mosolyog, és estig még mások is. Mindenféle testi képződmény helyett, mert…
TovábbMarno János verse
Az árva szó ének egy elliptikus trénerről (Dávidnak) Nemrég múlt dél, ha ez még számít valamit ebben a rohanó világban. Lábam már a lábtepsikben, markomban a két fogantyú, kezdjem óvatosan, kimérten, felfüggesztve tekintetemet a szemközti nyárfa hártyássárga lombkoronájára. Meg vagyok veszve néhány hete a természetért, kivéve a saját természetemet, amitől egy percre nem szabadulhatok, s…
TovábbKőrizs Imre versei
Olvasó Véletleneket keres, néha maga is eszközük. Engedni se kell, elég nem ellenállni, és akkor belülről láthatóak, mint a kés. De mi van, ha a penge a vajban fontos szervet ér? Lemondania épp erről? Hiszen mennyi szögből látszik minden másnak! * Már az is csoda, hogy mást is lát, mint a fehéret és a feketét.…
TovábbPayer Imre versei
A munkanaplóból Nem tudni, halott vagy kitörésre készülő vulkán közelében lajstromozom a kavicsok recéit. Merev, érdes, de leginkább hideg a közeg. Érzem, lehetett vagy még lehetne itt, de nem tudom már, mi. Körülírok. A készület folytonos és kényszeres. Részletes feljegyzést készítek a technikus védőöltözetéről és túrabakancsának gyűrődéséről is. Hátha szintén utalnak arra a bizonyosra. Viszem…
TovábbGál Ferenc versei
Ház körüli munkák 2. Ez a fáradt méz a legjobb napjaimra emlékeztet. Semmi kedvem bő esőktől hizlalt fűvel bajmolódni, vagy a cédulákhoz. Felvenni a fonalat, hogy akik lelki békéjüket lombsátorban vélik megtalálni, a kapunál loholnak. Hogy a jellegtelen kavics egykor szikla volt, vagy éppen kidekorált oszlop. Tény, hogy szopogathatom az ízek hiányára hangolódva, mielőtt az…
TovábbGéczi János verse
Baziliszkusz Fénymódban hull a nyír- s alkonyformán a szőlőlevél, amikor átmész a völgyön, zúgó űrszél a kozmoszon. Pondró a tölgyön. Látod minduntalan magad fölött veres vadmadártorkát a semminek, hiába káromkodsz vagy vetsz jelet a homlokodra. Idővál- táskor átvedlik a figurája, olykor csendbundájú, nyugodt állat, a neve át-átalakul alak- változással, itt pikkely borítja, ott toll fedi…
TovábbToroczkay András kisprózái
A macskák 1001 élete 1 Tél volt, sötét és barátságtalan. A fickó karórája kettes számrendszerben mutatta az időt. 11:32 volt. Tibikének magyarázta. Tibike a 10:30-as vendég, nyugdíjas tűzoltó. 11:32-kor már azt se tudja, hogy a világon van. De nem menne haza, amíg a pulton el nem alszik. Tibikét még soha nem hallottam beszélni. Szerintem néma.…
TovábbKiss Georgina versei
Viharvarjú A semmiből támadt viharfelhő: varjúapa föléd tornyosul, de szárnyát nem védőn tárja szét, a napot takarja ki előled. Elkomorulsz, és belül esni kezd, zubog, patakzik szakadatlan a bőröd alatt, esik este is, és esik egész éjjel, még reggel is, mikor az álmatlanság hideg verítékében úszó hálóinged a szennyeskosárra teríted. Tükörbe nézel, a kékesfehér fényben…
TovábbFenyvesi Ottó versei
Halott vajdaságiakat olvasva Munk Artúr * Hinterlandban a gyerekek hógolyókkal ostromolták a várat, majd meghegyezték a szuronyokat, s foglyul ejtettek egy kóbor macskát. Előbb kiszúrták a szemét, aztán a padláson felakasztották. * A katonák mind meghaltak a háborúban. Tizenkét gyerekes családapák. Doberdóban vagy Oroszlengyelországban. Érkeztek a piros pecsétes csomagok, bennük órák, gyűrűk, noteszek, fényképek, hazai…
TovábbTóth Kinga verse
Közben a lila cserepes úgy dobálja a virágokat ahogy a műanyagpipák esnek a szalagról a fújógépdoboz aljára belenyúlhatsz a granulátumteknőbe egy átlátszó lapáttal szórhatsz még bele a zsákból ennek a gyári doboznak az ajtaján át rálátni nagyon messzi hegységekre is ahol forgatási autók döcögnek levendulapermetet készíts amikor elkezdenek hullani a nyugalom miatt nem fogod sajnálni…
Tovább