Takács Zsuzsa verse

Fogadd el, fogadd el! Mibe bele nem szólnál? – csattant föl kísérőm, a Vak Remény. Meglepett a keménysége. Csak az életbe és a halálba, másba nem – feleltem dacosan. Megszállt az ellenkezés szelleme. Nem föladni, hajtogattam magamban. A gyerekonkológián a műtők előtt vártunk reggel nyolc óra óta. Aztán kijött egy sebész, és találomra odalépett egy…

Tovább
Marno János verse

Emésztés a holtak házában A pénz ugat, kutyánk a dögkútban vonítja épp a legutolsókat, magam az udvari budin böngészek a fölszeletelt hírlapok között. Régi álmom, hogy megszabaduljak a szartól, amit udvariasságból a népek tompán életnek hívnak. Nincs éle tudniillik a hangjuknak, sem fénye, amint a szarból mégiscsak aranyat csinálnak – lévén az ősök túlnyomó többsége…

Tovább
G. István László versei

Sakktábla A sírok között mászkáltam. Rettenetes rendben, ahogy sakktábla világos-sötét mezői követik egymást, váltakozva tűntek fel a csoportok, egyik a másik után, bezsúfolva álltak az apró sírhelyek körül, s minden másodiknál temettek, úgy, mint akik szülnek, mégis fegyelmezetten, valami papféle irányított szertartását követve, de rengeteg hullát tettek egy sírba, mindenki a magáét hurcolta, vonta, lódították…

Tovább
Tóth Csilla versei

Realitás Hitt is meg nem is a szemének, amikor látott. A férfi nagydarab húsokat árult, magáról vágta le a combját, a mellét, kinek-kinek igénye szerint, vigyétek, mondta, nektek adom, míg végül nem maradt más belőle, csak egy hang, alig hallható. Hitt is meg nem is a szemének, amikor látott. A nő a butikban szárnyakat növesztett…

Tovább
Zala Eszter versei

Boncolás a kőpadon Abból is látszott, milyen élettelen volt, hogy a hirtelen kapott szerelem rögtön átfolyt rajta, bele egy másik, gondosan őrzött vázába, ahol a poros krizantémok egymás után hervadtak el. A konditerem kék fényét bámulva sírt, rémülten attól, hogy ez csak párhuzam, ő pedig kísérlet. Hajnali vonatindulás Egyszer odament egy hajléktalanhoz, mert az reggeli…

Tovább
Hartay Csaba versei

Előző hit És ha mondjuk nincs hazatalálás. Csak a bolyongás, mint vonatút, kivilágított vagonokkal. És átsuhanni minden pályaudvaron, kattogni éji síneken. Már leszállnál, de nem vár senki. Alagút, alagútba érkező távirat. Lecsavart életek, dohogó, utolsó pöfékelés, füstlombozatú távolodás. És ha mondjuk nincs hazatalálás, akkor az eltévedésben találok otthonomra. Tűz lobog az alagút torkában. Lángoló gyík…

Tovább
Géczi Marno János versei

Hallgasson Jöjjön, megmutatom. Hallgasson. Hallgassa, ahogy kézen fogva jár a képe és a hangom, mely kásás anyagával fel-feltolul a felső regiszterekbe, ez azonban a kézfogásra csak még nyomósabb alkalom. S ha mégsem hisz nekem, hallgasson a szívére: elvégre ott vagyunk, az ország legrangosabb szívkórházában, vagy más szóval szanatóriumában. Ahol szanálják a magaféle eseteket, az elesetteket,…

Tovább
Kovács Edward versei

A bizonyosság Csak azt tudom, hogy engem is koporsóba helyeznek majd, megborotválnak előtte, rám adják az egyik frissen vasalt nadrágomat és ingemet, amely oly sima lesz, akár az arcvonásaim, a többi ruhámat kidobják, nem kell a lom a házhoz, nem kell a megemlékezés, a gyász, a pátosz, azt mondják, a múlt úgyis csak akadályoz a…

Tovább
Nádasdy Ádám verse

Ijedt zavarban felkapott lepel Mit tanultam tőled? Főleg a nyugalmat, aki sokat ugrál, nekimegy a falnak, nem a robbanás kell: fontosabb a kontroll, ne a kabátról írj, inkább csak a gombról, nem a teljesség kell, a lényeg: a részlet, csatok, övek, kapcsok, rövidáru-készlet, kis kincset keresni, sarat lepucolni, jobb ízű a munka, ha régi a…

Tovább
Buda Ferenc verse

Csalárd ökör  A 200 éves Arany Jánosnak, hódoló tisztelettel Este van, este, már lement a Nap is, setét lőn, mint a tenta, Nem ereget füstöt a kémény, S a kert-garádon át kilépvén Gereblye-nyél ha főbe kólint, Eperfa-lomb reája bólint. Röpkednek baglyok s denevérek, Czingár szúnyog örvend a vérnek, Földi béka, görög (vagy albán?), Lomhán mereng…

Tovább
Tóth Krisztina verse

Kikapcsolom a gépet Lementem a vízig. Huszonhét éve egész más volt a part. Csónakház állt itt, balra egy stég, szemetes minden és kihalt. Hova lettek a ferde fák mind? A holtág bűze megcsap. Hová a lomb, hová levél? Vagy ezt is képzelem csak? Áramló test, elszáradt évek nem hulltak még színére. Nedves hajunk indája lóg…

Tovább
Balázs Imre József versei

Elágazó sorsok erdeje (fészek) madár vagyok egy házra látok innen ahol emberek gyülekeznek énekem felhangosítom rákoppintok magamra hosszú volt a repülés idáig napokig tartó ébresztő mozgás és könnyű altató a légáramlatok pihéim közt járnak át meg át melegítenek és forrósítanak mintha csak napfényt beszívni ülnénk itt mindannyian a nap alatt s a fák közé nem…

Tovább
Vass Tibor verse

Tiszta sor Az El, Kondor, pláza idejéből Álljatok növekvő sorrendbe, gyerekek. Vagy csökkenőbe, nem oszt, nem szoroz, csak álljatok már nagyság szerint, az anyátok úristenit, és igazodjál normálisan. Akkor most felrajzolom a házirendelet. Aki beradír, az lesz az öltözős tisztasági felelős. Anyám törli magát ismerősei közül, anyám többé nem a saját ismerőse, nem lesz másé…

Tovább
Háy János versei

Külön Azt hitte, büntetlen rugdalhat be ajtókat, mert a múlt, olyan, hogy elmúlt, ha tudja, már nem lesz legalább közte és közte, ami mindig is volt, hogy az én és a te. A másik meg, hogy így adok el véres rongyot, s veszek újra, már mióta unja a régit, vagy veszek le valami mást. S…

Tovább
Grecsó Krisztián versei

Mondatok 1. Fordulásból, úgy képzelem, úgy adnám az elsőt. És a viasz bőrű isten üvegszeme megrepedne. Pofon lenne vagy rúgás, valamiért ez mindegy. De a mozdulat rebbenése, az ijedt állatoké ilyen. Vagy mintha polkába dőlnék, vetném a párom. Ahogy a hasadozott, lékelt földet ásta ősszel az apám. Huzalizmok, rostok feslett kötege pattan el ilyenkor. De…

Tovább
Korpa Tamás versei

Okrúhly laz (587 m) egy napokkal ezelőtti sóhaj mostanában ideérő szelénél nem ismerek szívszorítóbb csapdát. mikor a sóhaj már rég feloszlott, és a szélnek nincs is hová visszatérnie, ezért mindenbe belekap, csak félrefésüli találomra a fenyvest a telepített erdő végtelenül hosszú, didergő folyosóin. egy korábbi tisztáson a sóhaj útjában egy angyal állt, száj nélkül. nem…

Tovább
Villányi László versei

Mi végre Mint amikor megmozdult a föld, s csak annyit érzékeltél, hogy benned is bizonytalanná vált minden abban a néhány másodpercben. Így élsz évek óta. „Július elején még nem vettem őszibarackot a piacon, mintha elodázhatnám a november eljövetelét.” Pillanatok sokaságát birtokolta, a késésben ért időben állomásról állomásra. Mit hoz a szél, nézi a reggeli felhőket,…

Tovább
Olty Péter versei

Féreg A tárgyakra vetült nemben a kétség bizonyossága az álmatlan elé tárul. Ez elméletileg helytáll. Az érv, hogy tagadásával csak újból megerősíti a szkepszist ugyanakkor nem elég lágy, hogy aludhasson. Az újabb tagadástól mint- ha más szintre ereszkedne, s ezt kétségbe lehet vonni megint, mint maradék álmot. S ha kétsége megint mélyebb szinten nyer megerősítést,…

Tovább
G. István László verse

Olaj a vízen Vízen az olajszennyeződés, úgy emlékszem rád, nem tengerből merítem, a csapból se az folyik. De olajfoltos az emlékem mégis, mint tekintetedben az alkohol kenőzsírja, hogy amire nézel, az máshol van, nem ott. Amire most nézel, az hol van? Talán nem élsz. Két és fél éve nem tudni rólad. A bűzszalag, ami körbe…

Tovább
Juhász Tibor versei

Kereset Másfél hónapja nem láttam. Külföldön dolgozik, de most azt mondja, nem megy vissza, mert nem fizették ki. Első itthoni vacsorája után magához int. Az állomás melletti garázssorhoz indulunk. A pajszert ő viszi. Lever egy újnak látszó lakatot. Felkattintja zseblámpáját – a fény benzineskannákon, befőttes üvegeken, tőkéken, deszkahalmon siklik, majd lemondóan újra és újra végigpásztázza…

Tovább
Kerber Balázs versei

Szél után veszíteni szappantesttel kétoldalt feliratok oda bekormányoz oda beviszi és hideg összeszűkül a kád kicsap a víz csempe-négyzetháló sikló és csúszó sikló-menekülő tekintet ugrik a szem a száj alagútja habszemöldök betűcsúcsok ékezetkásák táblán hegyen vagy egy nyártölte vidám deszka villan habokban rámutat a ragtáblára igealakok piros négyzetekben mint egy hölgy szeme hullámkatalógus és térkép…

Tovább
Závada Péter verse

Oidipusz (1) Magad vagy a táj. Ujjaid a fák csontsovány gallyai, kopár dombfejtetőd bástyává koronázza a lemenő nap. Pórul járt öreg, kikapart szemüregedben botorkálsz faltól falig, remegő kezed magad elé kinyújtod. Mintha a koponyába befelé látnának a szemek, a járásokon végighalad pillantásod, a széksorok párhuzamosai egyre beljebb terelnek, míg a színpad mélyén kigyullad a test…

Tovább
Takács Zsuzsa versei

A szürke ballonos álom újra kísértett A szürke ballonos álom újra kísértett. Egy vendéglő sarokasztalánál veled ültem, aztán másokhoz telepedtem, de a táskámat nálad hagytam. Időközben késő este lett, és mire visszajöttem, már nem voltál sehol. Egyedül maradtam a hodályszerű étteremben, gépzene szólt, táskám ott hevert a fehér abroszon, mint magányos test egy damasztlepedőn. A…

Tovább
Zalán Tibor versei

Tűnődések az elmondhatóságról Nehéz elmondani ami történetesen elmondhatatlan Persze minden elmondható csak a kimondással sérülnek az anyagon a varratok az eresztékek A kifejezés kudarca botrány a szégyent mégis könnyed mozdulattal hangyát a reggeliző asztalról söpörjük le Ami bent marad ami nem válik kívül láthatóvá és itt a láthatón a hallást is értsük pazarlón virágot bont…

Tovább
Kovács András Ferenc verse

Visszhangzó villanella Dylan Thomasnak ifjú hódolat – „Do not go gentle into that good night” Dúlt napok rendje éj sarába vájt Féregjárat – nem véd a kósza héj. Rés, rés – szavak közt fény ragyog szabályt. Idős kor bölcsnek vél zavart irályt – Homályba vész, mit égi csóva, kéj, Dúlt napok rendje éj sarába vájt……

Tovább
Petr Maděra versei

Venezia (Venezia) Kísértetek városa, megroggyant falak, újjászületés, színek fölcsapó áradása, maskarák, a házaknak jelük van. Fekete és bájos, vizes hajjal érkezik, csalogányvér a borozó folyosóján, arra folyik a nevetés, ahol sósan kialszik a világűr. Érthetetlenül éneklő bariton a víz hálója fölött, falakat keresztelő fülemüledal. Egyetlen sík hullám űz a végekig egy madárrajt a lábam nyomából.…

Tovább
Szijj Ferenc versei

Ritka pillanat Kicsiny Balázs: John Argyll hercege Mindig van ott egy küszöb, mintha letettek volna egy fejszét, élével felfelé, nem juthatok át, pedig talán nekem szólt régen egyszer egy hívás rengeteg ember közül, csak akkor még nem tudtam, mit jelent a név, az érintés, szorítás vagy taszítás, a ritka pillanat. Visszafordulok, nem állhatok ott tétlenül,…

Tovább
Krusovszky Dénes versei

Minotaurusz Tolvaj Zoltánnak Máshogyan képzeltem a labirintust, de ezzel is beérem. Az elektromos zene megtört ütemei foszlányokban szivárognak a felszín felé, és nem bírok tovább ellenállni nekik. Az utcán dohányzók susognak, mint a fűzfák, a biztonsági őrök fenyőkként nyújtózkodnak, mintha egy erdő sűrűjében járnék, és ebben az alvilági szélben gyorsan roppannak az erőtlenebb ágak. Odabent,…

Tovább
Tóth Kinga verse

Építők 1 a köztes szobában tárgyak esnek a ruhából nyugodt az evés csendben a fej vihar vág ketté egy fát kisfiú szaladgál oroszlánüvöltés egy idősebb segít a kezekből mancs és karom játszom veled mondja egy nő is ül ott anyaalak a haja nagy kóc mint egy állat ül ez nem film nem kitalált jelenet hárman…

Tovább
Tornai József versei

Hej, az öregség „költészete”! Mikor hirtelen fejbe taszít a fájás, és a rövid sétákhoz is kell a bot, vagy orvosnak panaszkodni talán más, és az izzó nők iránt is közömbös vagyok én, a Don Giovanni és Casanova? Stafétát rendeznek nekem a betegségek: alig gyógyul az egyik, már ott az új nyavalya, lábgörcs táncával töltöm az…

Tovább