zavar (buka) Kiürült a fekete cipőkrémesdoboz, amiből kefévelkenték, fényesítettékcsillogóra, köpéssel és ruhaujjal,az ing aljával, hogy a cipő kitartsona városig, az ünnepségigés vissza. Szöggel kiluggatták,a kiürült fekete cipőkrémesdobozt, a két felérespárgát kötöttek, az egyikszembeállt a másikkal és hívta. A füléhez tartotta a fedelet, csodásállat képe volt rajta, nagy betűkkela gyár neve, de nem olvasottvagy írt: kiabált…
Továbbvers
Denise Riley versei
Az égbolt válaszol (Under the Answering Sky) Megbirkózom az egyedülléttel,lépést tartok a joviális reménnyeltalpalatnyi földemen.Talán majd valaki hív, később. Vajon mit gondolnak rólunk a holtak,hogy így sanyargatjuk magunkat, csakhogy válaszoljanak, talán sóhajtoznakis az efféle kísérletező közeledésre. Rajtakapnám, nem visszhangom,de garanciájuk, hogy eza fényes, lapos kék egy száj.A világé, mely visszaszól. Nincs mélysége e kéknek.Nem „hozza…
TovábbJarina Csornohuz verse
akiknek harcban kell meghalniuk (ті що мають загинути в бою) akiknek harcban kell meghalniuk,túl fényes a szemük,a háborúban soha senki nem dönt úgy, hogy harcban hal meg(ez amolyan hasztalan könyvbéli romantika), deha már az ilyen emberekről beszélünk –túl jól ismerem őket,feltűnésük az életedben megvilágosodásra hasonlít, mint egy „aha, itt vagy”,amint megpillantod őket,látják, hogy felismered, kik…
TovábbDylan Thomas versei
És nem fog uralkodni a halál (And death shall have no dominion) És nem fog uralkodni a halál.A meztelen halottak lesznek egyekaz emberrel a szélben, a nyugati holdban.*Ha csontjukat lerágták, és tiszta csontok se lesznek:a karjuknál, lábuknál lesznek csillagok.Habár megtébolyulnak: lesznek józanok,habár a mélybe buknak: újra mind magasba száll,habár elvész a szerető: de nem a…
TovábbD. H. Lawrence verse
Kígyó (Snake) Egy kígyó érkezett a vizesvályúmhozInni egy forró, forró napon, a nagy hőség miattMég pizsamában voltam. A terebélyes, sötét szentjánoskenyérfa súlyos, különös illatú árnyékábaÉrkeztem a lépcsőn korsómmal,Most pedig várnom, állnom és várnom kell, hisz megelőztek. A vályogfal repedéséből nyújtózott le a homálybaÉs lágyhasú, sárgásbarna lazasággal kúszott a földig, át a vályú peremén,És torkát a…
TovábbMegjelent az Alföld 2026. októberi száma
2026/10. Októberi lapszámunkban külön rovatban foglalkozunk a 260 éve született Fazekas Mihállyal: az életmű emlékének szentelt kerekasztal-beszélgetés alkalmával Debreczeni Attilát, Gulyás Juditot és Kovács Gergelyt Radnai Dániel Szabolcs kérdezi; Béres Norbert Lúdas Matyit a nemzetközi és magyar folklór kópéfiguráinak hagyományában értelmezi; Fülöp Dorottya pedig az új kritikai kiadás munkálatait és eredményeit mutatja be. A Szépirodalom…
TovábbKenzie Allen versei
Csendes, mint a villám (Quiet as Thunderbolts) Mint egy gyilkosságot,titkoltam előled a nevem, örökségem,vállam és az apró rést alatta, ahol megsérülhetek. Gyufaszálakkáfaragtam a Longhouse-t, hajgumivaltömtem tele a kagylót, festett Ute-* kávéscsésze, vasteknős, az identitásserpenyőnyi villanása, mandulaszemfigyel fehér könyvespolcok, városi fényképek, gyümölcsösök, temetőkközül. Magányos vasalódeszka heverrégi lakhelyünk előtt az utcán, Lisszabonban gyertyát gyújtottam minden nőnek,akit…
TovábbThom Gunn verse
Siralom (Lament) Halálod kimerítő munka volt.Előbb a sok teendő macerált,Ahogy a beteg torkot irritáljaA köhögés száraz retorikája.Majd röntgenre meg vizsgálatra vártál(Ültödben napi két regényt átrágtál),A hosszú órák, gyógyszer, amit adtak,A megszokott rendből kimozdítottak. Sokat fogytál, de jólnevelt maradtál,Remélted, az maradhatsz, aki voltál,Hogy új és új bajodat meg se lásd.Nem így a tűt. A gerinccsapolást.Azt nagyon…
TovábbFarkas Arnold Levente verse
A falakon kívül Mindketten azon voltak, hogyünneppé varázsolják az estét.Gyerekkorom összes félelmétés szorongását láttam alakot ölteni. Amikor hazajött,elmondta, hogy fodrásznál volt.Egyedül téged találtalakalkalmasnak arra, hogy meg- osszam veled bíborom gondjátés dicsőségét. Hogy akkor mi van,ha ezek közül írunk be bármit. Milicistát nem látok.És Gül Baba a szívéremutatott. Mert a boldog lop. * A férfiak legfeljebb…
TovábbSzékely Szabolcs verse
Attól fél, hogy untat Tükördarab kezedben törött tükör vagy ablakmagát mutatja minden boldog-boldogtalannakablakban vagy tükörben magát mutatja mindenragyogjon fel kezedben egy villanásnyi filmentörött üveg mutasson valami jobbat náladlátszani próbál minden figyelmet kér magánakfigyelni próbálsz tényleg találsz is persze jobbata boldogtalan darabkák boldogan ragyognaküveg csapódik ablak szélnek ereszt a városvilágos még az égbolt de véraláfutásossötét vacog…
TovábbGyőri László versei
Csel A kettes számú háborúmiatt lett csonka, félkarú. Két kézzel fogta a világot,s a világ a karjára vágott. Töprengve néz a kapára,hogyan foghatná igába? Hámot, szíjat köt magára,hátha mint férfi kapálna. Fűzi a szíjat a nyélre,pendül az ész leleménye.Átkozott haza, te édes,mit szólsz fiaid eszéhez? Csellel, fortéllyal egészekaddig, míg el nem enyésznek. Karóra Karodra csatolnád…
TovábbTatár Sándor versei
Derűre (p)engedély? „Az elmém… hát talán még penge.Habár nem éppen szaracén.Társai tán már szétszéledve,de kitart még egy darab-én.” – Így kezdeni, eleve rossz az:émelyeg tőle fiatal;ép ösztöne s veleje borzad.(„Óbaszki: még egy lila dal!”) A hegygerinc, a naplemente –ennyi, amit itt adni tudsz;de ne hidd, hogy ez talmi cucc, mert benne van, amit ki nem…
TovábbOláh András versei
sorsunk hogy hazatérjünk „De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs.” (Karinthy Frigyes: Levél kisfiamnak) gyilkosaink máris horogra akadtakaz éjszaka mégis csupa fájdalomrászorulunk egy lélegzetvételnyi szünetreárnyakat fésül a gyanútlan kerti fényismerős fák kísérneksorsunk hogy hazatérjünkránk halkul a szívverésmígnem testet ölt benned is…
TovábbVillányi László versei
Helytörténet Ősz Gábornak Ágyúk hangja nem adja hírüla kivételes ünnepetnincs kivilágított díszkapunem zúgnak a harangokmint 1774. augusztus 15-énpapi szolgálatánakötven éves évfordulójánZichy püspök tiszteletérecsak Istvánffy Benedek műve ugyanazelgondolhatod a hajdani áhítatot a koncert után elmarad a tűzijátéka hidakon nincsenek fáklyás lovagoknem szólnak a dobok és a trombitákaz ablakokból bőkezűennem szórnak pénzt a város népérea főtérről hiányzik…
TovábbKukorelly Endre verse
Egy almafa kivesz „Mondják állatokról, és növényekről, midőn életműszereik elromlanak, s mint olyanok élni megszünnek” Czuczor – Fogarasi Hervad már ligetünk.Egy régi fa letörtágbogát rángatom,hogy jobb legyen a kert.De nem lesz jobb a kert,ha egy fa kikészül,nem lesz jobb semmi sem, igaz, rosszabb se lesz. Az almafámról egykorhadt ág leszakadt,a nem tudom, mifé-le viruló bokortetejére.…
TovábbNádasdi Éva versei
Mi már soha többet nem megyünk a strandra A diákjaidhoz rohanva azt üvöltöd;„megkértem őket, és makimeszelik nekem az eget”. Meg sem vársz,sarkadra lépek, ha arra megfordulsz,rám nézel, és nem veszel nekem több gumiszemet.Leeszem az összes cukorkát az ehető karkötőmről,csak figyelj rám, mint ahogyan a cigánygyerekekre isodafigyeltél az iskolában. Emléked vagyok még, vagy már csak tévécsatornád?Nefelejccsel…
TovábbBende Tamás versei
Mare Tranquillitatis Amikor 1969. július 16-án,egy kora délutánonMr. Collins útnak indult,megremegett a keze.Pedig az idegességsosem volt jellemző rá. Hogy átküzdje magát a pánikon,a repülés első óráit azzal töltötte,hogy a vészhelyzeti forgatókönyveketújra és újra átvegye. Igyekezett nem gondolni arra,hogy azok mit sem érnek,és hogy a legkisebb hibais végzetes lehet. Gyere vissza –ez a két szó, amit…
TovábbPál Dániel Levente verse
A koporsóban nem lesz anyanyelvem A koporsóban nem lesz anyanyelvem,ahogy születésem előtt se volt,s hogy csimpaszkodtam édes anyamellen,számban ige, név, anya, nyál összefolyt. Huszonnyolc, július, nyolcvanvalahány,Budapest, Magyarország, Ká-Európa,bámult ki anyám a kórház ablakánszülési fájdalmaiba kapaszkodva. Ellobbant szemében a nyáréjszaka,száján sóhajok feküdtek keresztbe,sh végre! ésh fiú! ésh túl vagyok rajta! –markolt magához ölébe temetve. Becézett, dúdolt,…
TovábbBalogh Robert versei
Ópapa meséje Szibériáról Fúrtunk egy lyukat a vagonba’,azon keresztül végeztük a dolgunkat,a fejünket letakartuk pokróccal, hogy ne lássanak. Aki meghalt, elégették. A mozdonyt halottakkal fűtötték.Az erőseket kiválogatták, a gyengéket elégették.Akit elvittek elégetni, azt elégették, és otthagyták elégetve. Nem volt kegyelem. Rohadt élet ez, elégetik az embert, aztán fizetnek érte.Az ördögöknek megbocsátunk, de a szárnyasokat levágjuk?Ha…
TovábbAcsai Roland versei
Gergely Ágnes két sorára A hold sötét igéibőlkihallhatod a csendet.A csillagok ábrázatamégis rendet teremthet. A hold sötét igéibőlzuhognak rád a titkok.Ennyi, amit felszántanál:egy teljes holdnyi birtok. Tücsöktelen zsoltár Gergely Ágnesnek szeretettel A vanban ott az Isten, a nincsben semmi sincs,a leszben bízni minden, a volt rozsdás kilincs. Kinyithatod az ajtót, a zár kattanni fog,felismered azonmód, …
TovábbGyukics Gábor versei
belsőségek melegítsük fel a társalgástbeszélj magadhozkérdezzválaszoljérezd át az érvek minden aspektusát de maradj ébera szavak hajlamosak félrevezetnine szakítsd félbe őket antiszolipszizmus a hitelesség nem játszikkomoly szerepet a pszichedelikusvilágegyetem cirkuszábanegy nem pszichedelikussoha nem tud megvilágosítaniegy pszichedelikust olcsón élniegyszerűfélreérthetetlen mondatokkal operálniösztönösenöntudatlanulmindent előre értvetudvamég mielőtt érzékszerveinketeléri az információ utalás ezek a tükörmágiátmegjelenítő szemgolyókkét óriási üstökösként ütközve összesátrat vertek…
TovábbG. István László versei
Ima egy láng körül Ahogy a gyertyafény süllyed a viaszba,úgy látszol a földről, Istenem. Lobogszmég néhányat kanócod felett, ha vanszél, mely kívülről elviseljen. Kívüledsenkim sincs, és most ez a fény szélkénteltérít attól, hogy lássalak. Jobb lennemagam lenni a szél, hogy jelzéseidhajlítsam, s hajlítgassanak. Mit jeleza gyertya? Minden nap Istenszületése napja lenne, s mostmégis halottvirrasztást mutat,…
TovábbVárady Szabolcs versei
Kabátária A jó hangulatú könyvbemutatóvéget ért, indult a közönség haza,fogyatkoztak a terem végében a kabátoka fogasokon. Indultam volna én is,csakhogy a kabátom – hé, hol a kabátom?Nagyon jó kabát, nagyon szeretem,és a hőmérséklet kinn fagypont alatt.Mit lehet tenni, várni kell, kivárni.Hazaér, és belenyúl a zsebébe.A kulcs megvan, de nem nyitja az ajtót.Hol az ajtó? Pesten?…
TovábbCsehy Zoltán versei
Prágából hazafelé Kedvetlen, dohogós Kundera-olvasásszáguldó vonaton. Elmefitogtató túlhabzás. Rutinos önmagakelletés. Szócikkekben a hullaszag. Hol vagy, régi derű? Hol van a régi kedv,álarcos jelenések tüneménye, hol? Minden bölcs buta. Túl bölcs a bolondozás. Játékod mi miatt unom? Költött tájak ölén túl sok ecsetvonás.Túl sok szín kavarog. Nézem az ablakon gyűlő koszt. Jegenyék lombozatába fújt zacskók híznak,…
TovábbSzabolcsi Viktória versei
Szkafander Toronyházak vagyunk.Éjszakára lekapcsoljuk a villanyt,ne repüljenek belénk a madarak.Lehúzzuk a fejünkről az üvegfalat,a vákuum kiszippantja tüdőnkbőla levegőt. Mielőtt a testnedvekaz alacsony nyomáson felforrnak.Mielőtt a mínusz kétszáz fokbanmegfagyunk. Végigvesszük,honnan jöttünk, hová megyünk.Felhőnek néz minket a Föld.Ez lesz az utolsó kép.Kék üveggolyó, fehér viharok.Aztán a mozdulat vége.Ahogy a nyelv hegyeelengedi a hangot.Ahogy a köröm érintia talajt…
TovábbMarno János versei
Ablakmélyedésben Az arc nem áll, nem homlok, orr vagy száj,fullasztó ecsetvonás mind, oly táj,melynek takarja talaját a mocsár, vagy a láp,és ott áll az alak egy ablakmélyedésben,halottnak hinnéd, ha nem mutatna rád,és intene magához, mint egy tanáraz alvó nebulóját. A vászon háta csupa ránc.Túl nagy a teher, bár nem tudja, mit cipel.Mögötte a penészes fal,…
TovábbPetőcz András versei
Magad vagy Öregember-szonett Legföllebb kicsinkét, mondja az anyám,az íze kedvéért csupán, félszeg mosoly,cinkos kacsintás. Pohár a kézben, nemreszket, csontos ujjak, a szeme könny- be lábad, ennyi az egész. Nem mutatja,hogy erős az ital, csak nevet, ahogyannevetni tud, kis legyintés, s ezzel lezármindent – még élek, suttogja. Köhécsel, s mindeközben elképesztően egyedül.Gondoskodik maga-magáról, ha ugyanlehet. Ebéd…
TovábbHorváth Imre Olivér versei
Bihari módra Egyik héten ő szedi a tormát,busszal viszik ki a határba,a novemberi fagyba kell mélyenbelehajolnia. Sajog a lába, háta,dereka, csupán a sorvégen pihen.Merevségét hóna alá dugja, kortyszeszért várja a céges traktort,ne bánja a szelet. Így az izmaisem tiltakoznak, majd műszak végéntapogatja ropogósra fagyott térdét. Másik héten ő adja a plazmát,busszal viszik városról városra,huszonötezer, csak…
TovábbVörös István versei
Hát így keletkezett az állam A férfiasnak képzelt életés más fölösleges beszédekfelelnek meg a szenvedélynek? Pedig a szenvedély csak hallgat,helyette szólnak nagyhatalmak,mindig kilesik az alkalmat. Az életesnek képzelt férfi,nem képzeled, hogy fogja tűrnia nő árnyékát rávetődni. A hallgatás a szenvedélyem,meg is jelent egy emlékérem,aztán egy új lakó az égben. Az érmen csak egy csukott száj…
TovábbKállay Eszter versei
gyökérzet nyitott ég alatt Almának a rítus tartott meg,a fürdéshez hasonló, egyszerű rutin.ezeket az izmaimat eddig tényleg sosem használtam,lassan, óvatosan mozdítom a lapockámat,mintha egyetlen szárnycsapást sem tettem volna még.levelenként tapintom ki, fejjel lefelénövekszik bennem egy fa,gyökere a tüdőm két felében ereződik,lüktetésétől megérzem, hogy élek. egy kicsit távolabb az óceán nagy levegőt vesz.a szikla törött csontszilánk,…
Tovább





























