Átültetés Mit mondana a telefonba kedvenc mellékszereplőd, valami olyasmit, hogy megismered a puttonyosról, de mi az, hogy puttonyos, állsz a sarkon, fúj a szél, süt a nap, hajladozol, szirénaszó a kórház felől, kétüléses kisteherautó fékez előtted, és rájössz, hogy az utastér mögötti zárt raktér, az a puttony, kedvenc mellékszereplőd bikanyakú férfi farmeringben, lendületesen vezet, kerülgeti…
Továbbvers
Felnőni a vershez
A Tilos az Á! Kiadó kötetei eddig is üde színfoltot jelentettek a magyar könyvkiadás palettáján, az idei könyvhétre szánt „16+-os” kötetük azonban úgy újszerű, hogy közben a szó legnemesebb értelmében konzervatív, „értékőrző” vállalkozás. Péczely Dóra szerkesztésében ugyanis egy olyan versgyűjteményt adtak közre, amely a kortárs költészet világába vezeti be a fiatal olvasót – „kapudrog a…
TovábbBorda Réka versei
Az akropoliszi kagyló A kagyló őrzi szülőhelye morajlását. Azt mondják. Ha füledhez emeled, elkaphatod a delfinek társalgását és egy repülőgép becsapódását. Megrázod, felsistereg az adóvevő. Fiatalok hangja keveredik az éterben, az eszköz megöleli, mégis elengedi, mint rája a prédának vélt palackot. A torkok dobolása egyszer csak elmaszatolódik, amikor bombák és forradalmak robbannak mellettük. Megint megrázod.…
TovábbMezei Gábor versei
hungária krt. lassú esőcsíkok, záróvonalak lógnak épp középről. balra város, jobbra park. és a legbővebb nap 12 egyenlítői óra. közel a tét nélküli számvetés, a belátás súlyta- lansága. de ma sem tőled függött semmi, és azzal, hogy itt a nullponton túl levá- lasztod magad, könnyebbedni nem fogsz. gyökér nélkül csüngő levélsor, ebben a sajátos nehézkedésben…
TovábbTakács Zsuzsa verse
Fogadd el, fogadd el! Mibe bele nem szólnál? – csattant föl kísérőm, a Vak Remény. Meglepett a keménysége. Csak az életbe és a halálba, másba nem – feleltem dacosan. Megszállt az ellenkezés szelleme. Nem föladni, hajtogattam magamban. A gyerekonkológián a műtők előtt vártunk reggel nyolc óra óta. Aztán kijött egy sebész, és találomra odalépett egy…
TovábbMarno János verse
Emésztés a holtak házában A pénz ugat, kutyánk a dögkútban vonítja épp a legutolsókat, magam az udvari budin böngészek a fölszeletelt hírlapok között. Régi álmom, hogy megszabaduljak a szartól, amit udvariasságból a népek tompán életnek hívnak. Nincs éle tudniillik a hangjuknak, sem fénye, amint a szarból mégiscsak aranyat csinálnak – lévén az ősök túlnyomó többsége…
TovábbG. István László versei
Sakktábla A sírok között mászkáltam. Rettenetes rendben, ahogy sakktábla világos-sötét mezői követik egymást, váltakozva tűntek fel a csoportok, egyik a másik után, bezsúfolva álltak az apró sírhelyek körül, s minden másodiknál temettek, úgy, mint akik szülnek, mégis fegyelmezetten, valami papféle irányított szertartását követve, de rengeteg hullát tettek egy sírba, mindenki a magáét hurcolta, vonta, lódították…
TovábbTóth Csilla versei
Realitás Hitt is meg nem is a szemének, amikor látott. A férfi nagydarab húsokat árult, magáról vágta le a combját, a mellét, kinek-kinek igénye szerint, vigyétek, mondta, nektek adom, míg végül nem maradt más belőle, csak egy hang, alig hallható. Hitt is meg nem is a szemének, amikor látott. A nő a butikban szárnyakat növesztett…
TovábbZala Eszter versei
Boncolás a kőpadon Abból is látszott, milyen élettelen volt, hogy a hirtelen kapott szerelem rögtön átfolyt rajta, bele egy másik, gondosan őrzött vázába, ahol a poros krizantémok egymás után hervadtak el. A konditerem kék fényét bámulva sírt, rémülten attól, hogy ez csak párhuzam, ő pedig kísérlet. Hajnali vonatindulás Egyszer odament egy hajléktalanhoz, mert az reggeli…
TovábbHartay Csaba versei
Előző hit És ha mondjuk nincs hazatalálás. Csak a bolyongás, mint vonatút, kivilágított vagonokkal. És átsuhanni minden pályaudvaron, kattogni éji síneken. Már leszállnál, de nem vár senki. Alagút, alagútba érkező távirat. Lecsavart életek, dohogó, utolsó pöfékelés, füstlombozatú távolodás. És ha mondjuk nincs hazatalálás, akkor az eltévedésben találok otthonomra. Tűz lobog az alagút torkában. Lángoló gyík…
TovábbGéczi Marno János versei
Hallgasson Jöjjön, megmutatom. Hallgasson. Hallgassa, ahogy kézen fogva jár a képe és a hangom, mely kásás anyagával fel-feltolul a felső regiszterekbe, ez azonban a kézfogásra csak még nyomósabb alkalom. S ha mégsem hisz nekem, hallgasson a szívére: elvégre ott vagyunk, az ország legrangosabb szívkórházában, vagy más szóval szanatóriumában. Ahol szanálják a magaféle eseteket, az elesetteket,…
TovábbKovács Edward versei
A bizonyosság Csak azt tudom, hogy engem is koporsóba helyeznek majd, megborotválnak előtte, rám adják az egyik frissen vasalt nadrágomat és ingemet, amely oly sima lesz, akár az arcvonásaim, a többi ruhámat kidobják, nem kell a lom a házhoz, nem kell a megemlékezés, a gyász, a pátosz, azt mondják, a múlt úgyis csak akadályoz a…
TovábbNádasdy Ádám verse
Ijedt zavarban felkapott lepel Mit tanultam tőled? Főleg a nyugalmat, aki sokat ugrál, nekimegy a falnak, nem a robbanás kell: fontosabb a kontroll, ne a kabátról írj, inkább csak a gombról, nem a teljesség kell, a lényeg: a részlet, csatok, övek, kapcsok, rövidáru-készlet, kis kincset keresni, sarat lepucolni, jobb ízű a munka, ha régi a…
TovábbBuda Ferenc verse
Csalárd ökör A 200 éves Arany Jánosnak, hódoló tisztelettel Este van, este, már lement a Nap is, setét lőn, mint a tenta, Nem ereget füstöt a kémény, S a kert-garádon át kilépvén Gereblye-nyél ha főbe kólint, Eperfa-lomb reája bólint. Röpkednek baglyok s denevérek, Czingár szúnyog örvend a vérnek, Földi béka, görög (vagy albán?), Lomhán mereng…
TovábbTóth Krisztina verse
Kikapcsolom a gépet Lementem a vízig. Huszonhét éve egész más volt a part. Csónakház állt itt, balra egy stég, szemetes minden és kihalt. Hova lettek a ferde fák mind? A holtág bűze megcsap. Hová a lomb, hová levél? Vagy ezt is képzelem csak? Áramló test, elszáradt évek nem hulltak még színére. Nedves hajunk indája lóg…
TovábbBalázs Imre József versei
Elágazó sorsok erdeje (fészek) madár vagyok egy házra látok innen ahol emberek gyülekeznek énekem felhangosítom rákoppintok magamra hosszú volt a repülés idáig napokig tartó ébresztő mozgás és könnyű altató a légáramlatok pihéim közt járnak át meg át melegítenek és forrósítanak mintha csak napfényt beszívni ülnénk itt mindannyian a nap alatt s a fák közé nem…
TovábbVass Tibor verse
Tiszta sor Az El, Kondor, pláza idejéből Álljatok növekvő sorrendbe, gyerekek. Vagy csökkenőbe, nem oszt, nem szoroz, csak álljatok már nagyság szerint, az anyátok úristenit, és igazodjál normálisan. Akkor most felrajzolom a házirendelet. Aki beradír, az lesz az öltözős tisztasági felelős. Anyám törli magát ismerősei közül, anyám többé nem a saját ismerőse, nem lesz másé…
TovábbHáy János versei
Külön Azt hitte, büntetlen rugdalhat be ajtókat, mert a múlt, olyan, hogy elmúlt, ha tudja, már nem lesz legalább közte és közte, ami mindig is volt, hogy az én és a te. A másik meg, hogy így adok el véres rongyot, s veszek újra, már mióta unja a régit, vagy veszek le valami mást. S…
TovábbGrecsó Krisztián versei
Mondatok 1. Fordulásból, úgy képzelem, úgy adnám az elsőt. És a viasz bőrű isten üvegszeme megrepedne. Pofon lenne vagy rúgás, valamiért ez mindegy. De a mozdulat rebbenése, az ijedt állatoké ilyen. Vagy mintha polkába dőlnék, vetném a párom. Ahogy a hasadozott, lékelt földet ásta ősszel az apám. Huzalizmok, rostok feslett kötege pattan el ilyenkor. De…
TovábbKorpa Tamás versei
Okrúhly laz (587 m) egy napokkal ezelőtti sóhaj mostanában ideérő szelénél nem ismerek szívszorítóbb csapdát. mikor a sóhaj már rég feloszlott, és a szélnek nincs is hová visszatérnie, ezért mindenbe belekap, csak félrefésüli találomra a fenyvest a telepített erdő végtelenül hosszú, didergő folyosóin. egy korábbi tisztáson a sóhaj útjában egy angyal állt, száj nélkül. nem…
TovábbVillányi László versei
Mi végre Mint amikor megmozdult a föld, s csak annyit érzékeltél, hogy benned is bizonytalanná vált minden abban a néhány másodpercben. Így élsz évek óta. „Július elején még nem vettem őszibarackot a piacon, mintha elodázhatnám a november eljövetelét.” Pillanatok sokaságát birtokolta, a késésben ért időben állomásról állomásra. Mit hoz a szél, nézi a reggeli felhőket,…
TovábbOlty Péter versei
Féreg A tárgyakra vetült nemben a kétség bizonyossága az álmatlan elé tárul. Ez elméletileg helytáll. Az érv, hogy tagadásával csak újból megerősíti a szkepszist ugyanakkor nem elég lágy, hogy aludhasson. Az újabb tagadástól mint- ha más szintre ereszkedne, s ezt kétségbe lehet vonni megint, mint maradék álmot. S ha kétsége megint mélyebb szinten nyer megerősítést,…
TovábbG. István László verse
Olaj a vízen Vízen az olajszennyeződés, úgy emlékszem rád, nem tengerből merítem, a csapból se az folyik. De olajfoltos az emlékem mégis, mint tekintetedben az alkohol kenőzsírja, hogy amire nézel, az máshol van, nem ott. Amire most nézel, az hol van? Talán nem élsz. Két és fél éve nem tudni rólad. A bűzszalag, ami körbe…
TovábbJuhász Tibor versei
Kereset Másfél hónapja nem láttam. Külföldön dolgozik, de most azt mondja, nem megy vissza, mert nem fizették ki. Első itthoni vacsorája után magához int. Az állomás melletti garázssorhoz indulunk. A pajszert ő viszi. Lever egy újnak látszó lakatot. Felkattintja zseblámpáját – a fény benzineskannákon, befőttes üvegeken, tőkéken, deszkahalmon siklik, majd lemondóan újra és újra végigpásztázza…
TovábbKerber Balázs versei
Szél után veszíteni szappantesttel kétoldalt feliratok oda bekormányoz oda beviszi és hideg összeszűkül a kád kicsap a víz csempe-négyzetháló sikló és csúszó sikló-menekülő tekintet ugrik a szem a száj alagútja habszemöldök betűcsúcsok ékezetkásák táblán hegyen vagy egy nyártölte vidám deszka villan habokban rámutat a ragtáblára igealakok piros négyzetekben mint egy hölgy szeme hullámkatalógus és térkép…
TovábbZávada Péter verse
Oidipusz (1) Magad vagy a táj. Ujjaid a fák csontsovány gallyai, kopár dombfejtetőd bástyává koronázza a lemenő nap. Pórul járt öreg, kikapart szemüregedben botorkálsz faltól falig, remegő kezed magad elé kinyújtod. Mintha a koponyába befelé látnának a szemek, a járásokon végighalad pillantásod, a széksorok párhuzamosai egyre beljebb terelnek, míg a színpad mélyén kigyullad a test…
TovábbTakács Zsuzsa versei
A szürke ballonos álom újra kísértett A szürke ballonos álom újra kísértett. Egy vendéglő sarokasztalánál veled ültem, aztán másokhoz telepedtem, de a táskámat nálad hagytam. Időközben késő este lett, és mire visszajöttem, már nem voltál sehol. Egyedül maradtam a hodályszerű étteremben, gépzene szólt, táskám ott hevert a fehér abroszon, mint magányos test egy damasztlepedőn. A…
TovábbZalán Tibor versei
Tűnődések az elmondhatóságról Nehéz elmondani ami történetesen elmondhatatlan Persze minden elmondható csak a kimondással sérülnek az anyagon a varratok az eresztékek A kifejezés kudarca botrány a szégyent mégis könnyed mozdulattal hangyát a reggeliző asztalról söpörjük le Ami bent marad ami nem válik kívül láthatóvá és itt a láthatón a hallást is értsük pazarlón virágot bont…
TovábbKovács András Ferenc verse
Visszhangzó villanella Dylan Thomasnak ifjú hódolat – „Do not go gentle into that good night” Dúlt napok rendje éj sarába vájt Féregjárat – nem véd a kósza héj. Rés, rés – szavak közt fény ragyog szabályt. Idős kor bölcsnek vél zavart irályt – Homályba vész, mit égi csóva, kéj, Dúlt napok rendje éj sarába vájt……
TovábbPetr Maděra versei
Venezia (Venezia) Kísértetek városa, megroggyant falak, újjászületés, színek fölcsapó áradása, maskarák, a házaknak jelük van. Fekete és bájos, vizes hajjal érkezik, csalogányvér a borozó folyosóján, arra folyik a nevetés, ahol sósan kialszik a világűr. Érthetetlenül éneklő bariton a víz hálója fölött, falakat keresztelő fülemüledal. Egyetlen sík hullám űz a végekig egy madárrajt a lábam nyomából.…
Tovább