Fecske Csaba versciklusa

Síron túl Feleségem emlékére utolsó arc először a szag köszön rád az elhasználódott testek szaga a reménytelenség lehelete talpra állsz-e még kérdeztem köpcös kis kezelőorvosodtól akinek úgy fityegett arcáról a mosoly mint leázott plakát vihar után olyan férfi akit biztosan megcsal a felesége ha egyáltalán van neki maga még azt akarja hogy talpra álljon nézett…

Tovább
Kustos Júlia versei

bizalom nyolcéves vagyok, amikor a nyári táborban titkokat vallunk meg egymásnak, olyan dolgokat, amiket senki sem sejthet. és szabályunk szerint, még ha nem is hihetők, igaznak kell lenniük. apu májusban felkötötte magát. előttem a test lengése – hiába nem láthattam –, mint egy ágra száradt, barna falevél, a pók rángása a láb kitépte után, hervadó…

Tovább
Gömöri György versei

Régi glossza Petrihez „Minden költő infantilis”, Mert folyton-folyvást szeretetre vágyik. De ezt szavakkal veszi meg. Szinte megvész a szeretetért. Aztán vagy szeretik, vagy nem. Egyébként tudjuk: „kit anya szült, Az mind csalódik végül”. És kit nem szült anya? Visszatérés Zbigniew Herbert emlékének Inkognitó úr elgondolkodik milyen lenne ha egyszer álruhában térne vissza szülővárosába sűrű bajusszal…

Tovább
Kürti László versei

gyűjtemény volt egy képeslapgyűjteményem, azokról a bikinis csajokról, a kilencvenes években, akiknek mára egész biztosan lepergett fenekükről a tengerhomok. kitolt dombok az ég felé, pálmafás délelők, árnyéktalan élmény, nyári tenger, félrecsúszott kísérlet volt kitalálni, hogy melyik csípő, boltos medence milyen lelki alkattal tud csak beteljesülni igazán. látogatók, finnyás kóstolgatók vagyunk mi csak ezen a partvidéken.…

Tovább
Ágh István versei

Megszűnt szabóság Úgy néztem a szabót, akár egy örök dolgot, mint aki volt, s marad költözésem után is, akár a ház, ahol a szűkös műhely kuporgott az alagsorból nyíló ablakos ajtajával, én meg fölötte laktam, jöttem, mentem előtte, olyan biztosan ott volt, ahogy eljött a holnap, s mire a két hét nyári szabadság befejeződött, megtört…

Tovább
Péntek Imre versei

Szoross Ezen töpreng ország-világ: ki mostan itt a fő szoross? Választására nincs szabály, ő mégis minket ostoroz. Kinyitja a lezárt kaput, kapucnijával integet: Gyertek vacsorra jó fiúk, én osztom itt az elveket. Ha az éhkopp gyomorba vág, vár itt e sajgó régió, ezek játszanak ostobát, s nem értik (félre), mi a jó? S megmozdul lomha…

Tovább
Markó Béla versei

Világítás Amíg vannak élők, terjeszkedik a temető is. Meredek domboldalon kúszik egyre feljebb, talán a mennyország felé. Hatvanhét éves vagyok. Négy évvel idősebb halott apámnál. De halott anyámnak még mindig gyermeke lehetnék, tizenhét évvel fiatalabb vagyok nála most is. Leguggolok, hogy megigazítsam a félrebillent virágcserepet, és amikor hirtelen felegyenesedem, furcsán megszédülök, érzem, hogy mindjárt elesem.…

Tovább
Olty Péter versei

Sorbonne, 2007 Íme megjelent a többlet. Egy túl- exponált fotót mutat, melyen ha közvetetten is, de látható a fényfelesleg egy fehér pacában. Még a vízesés is elmosódik, hogyha lassú volt a zársebesség, jegyzi meg; tehát az istenarc túl- csordulása sem leírhatatlan. Többlet és hiány között különbség volna? – hümmögött a doktorandusz, mintha a fentiekre ráelőzne…

Tovább
Demény Péter verse

Yellowstone szeretnék lazacot fogni a yellowstone-ban ez a vágyam maradt miután az egyik boldogságomat elszúrtam a másikat megtaláltam felépítettem talán erre futja még iskolás koromban amerikába akartunk emigrálni nagyanyámnak nagyon fájt amikor elmondtam én meg nem értettem hát lehet szebb mint amerikában a diktatúra arra jó hogy maximálja az álmaid igaz hogy a gépfegyverkerítés mögött…

Tovább
Deák Botond versei

A lappangás kora A lehetséges csakis az, ami megtörténik. Az öreg emberek viszonylagos esettségét, egyformaságát talán csak a csökkent figyelem teszi, amivel feléjük fordulunk. A parkban történnek a tűzijátékhoz hasonló, apróbb katasztrófák. Vajon mit hordozhat gondolataiban ez a teljességgel szótalan, depressziós nő?! A lényével kérés, kérdezés nélkül is fáraszt minden ép és őrült, de nyitott…

Tovább
Szilánkok az üvegtestben

Létezik az a kicsit édeskés közhely, hogy az ember sosem felejti el az elsőt. Nos, Simon Márton Dalok a magasföldszintről című 2010-es debütáló kötete volt az első kortárs verseskötet, amelyért besétáltam a könyvesboltba, és saját pénzemből, gon­dolom, a nem kifejezetten busás egyetemi ösztöndíjamból megvettem. De nem csak emiatt emlékezetes ez a kötet. Annak a mindenekelőtt…

Tovább
Krusovszky Dénes versei

Szépen eltüntetnek Beindították a fadarálót odalent, most egy szót sem lehet abból érteni, amit egymásnak mondunk, ha mondunk egyáltalán, de hát úgy látom, mozog a szád, előbb a nagy ágakat vágták le láncfűrésszel, aztán a törzset döntötték el, és most ez a darálás, pusztul a délután, árnyékuk sosem lesz már, mozog a szád vagy csak…

Tovább
Poós Zoltán versei

Hibás téglák Sokáig nem tűntek fel a hibás téglák a sírokon. Rosszul égtek ki, távolról olyanok voltak, mint az ásványok. Néhány zöldes árnyalatú lett, de voltak lilák is. A nap úgy csillogott rajtuk, mint az eozinos házakon, ahol a gazdagok élnek. A Szent Mihály temetőben a szegények hibás téglákkal rakták körbe a sírokat. A hibában…

Tovább
Biró Krisztián verse

Duga-1 Ma temették az öreget, aki mindig az orosz fakopánccsal riogatott. Persze nem tudtuk, mi lehet az, egy harkályt képzeltünk el, ami valószínűleg szereti a vodkát. Az öreg volt vagy negyven kiló, és csak akkor láttuk, ha átpattant hozzá a labda. Olyan nevetségesen fenyegetett, hogy néha direkt az ablakát céloz- tuk-tuk-tuk. Aztán hamar megunva a…

Tovább
Ágoston Tamás versei

Mint az életében Jégeső veri a hullaházat. A ballonkabátos léleklátó apám fölé hajol a mennydörgésben. Belenéz a fülébe, orrába, szájába. Felegyenesedik, felém fordul, vastag keretes szemüvegéről csöpög a víz. Ne aggódj, fiam, mondja, sündisznó lesz. Másnap, a nyekergő ágyon gorilla ugrál. Apám lelke az: megismerem a szagáról. Csalódottan állok a küszöbön: sündisznónak örültem volna, az…

Tovább
Jenei Gyula verse

Isteni műhiba 3. rendkívüli eseményre készülök. az időpont még kérdéses, de a dolog elkerülhetetlennek látszik, s húsz éven belül valószínűleg megtörténik. még nem tudni, pontosan hogyan. talán a szokásos szív- és hasi panaszok, görcsök… a kínzó főfájások lehetséges okaként az agydaganatot kizárják. újabb leletek: vérszegénység, erőteljes süllyedés. a nyálkahártyán és a bőrön pontszerű bevérzések, a…

Tovább
Pál Sándor Attila versei

Ballada a halálról Lehet a halál még annál is félelmetesebb, mint ahogy most gondoljuk? Meglehet. Meglehet. Egy tudományos kutatás szerint ugyanis az agy jóval tovább működik annál a pillanatnál, amikor a test már nem ad életjeleket. Jóval tovább. Az emberek pontosan tudják és érzékelik tehát, amikor más emberek megállapítják, hogy meghaltak. Pontosan tudják. Egy ember…

Tovább
Grecsó Krisztián verse

Magánapokrif A mindeneim mára üres árkok, Kopár földsávok a kincstári mezőn, Kifosztott oltár a harmadik napon, Tucatnyi mérgezett varjú a tetőn. Róluk mondatott le, intett, az Úr, És elhagytak engem ők könnyedén, Mintha nem én szültem volna őket, Általam voltak, mert léteztem én. Nem az én testem ők, nem az én vérem kelyhe, Nincs szükségük…

Tovább
Nagy Kata versei

Kellékvers Az írás nem társas műfaj. Dolgok, amiket írás helyett csinálok, amikor nem vagy itthon: Kiengedem a fürdővizet. Nézem, ahogy megtelik a kád. Felveszem a kedvenc ingedet, a cserszömörce fantázianevűt. Nyitogatom a hűtő ajtaját. A víz kihűl. Később felpróbálom a menyasszonyi ruhámat, a fátylat, amiről nem is tudsz, végül a gyűrűt. Eltervezem, miket fogok kérdezni…

Tovább
Závada Péter versei

Peremvidék Semmi sem ismétlődik ebben az otthontalanságban, csak a napszakok, formák idegensége, hogy egy makacsul sötétedő zsibbadtság peremén nincsenek szavaim arra, amit majd látni fogok. Még a domboldalban sorakozó szélerőművek se ismerősek, pedig mintha csak egymás fehér, forgó árnyékai volnának, pláne az, amit nem emberi kéz alkotott. Naivitásom a kukoricással, nyírfákkal szemben zavarba ejtő. Bármit…

Tovább
G. István László versei

Üres körték Az üres körték foglalatát benőtte a fű. Ártéri képlet. A posványillat nem a tájból, hanem a bőrödből árad, szaga mégsem riaszt, csak eltántorít attól, hogy emberek közé menjél. Mocsár a tüdőben, a belekben. Talán egy béka is lakik ott, ahova nem látsz. Reggelente fortyogás, lassú erjedés a délelőtt. A gondozónő hűvös keze jégvigasztalás.…

Tovább
Toroczkay András verse

Tükör Fogkrémet kenek az arcomra, borotválkozom, mint apa. Csak én fésűvel. Fésülnek, húzzák a hajam. Papa könyörög, induljunk, vár az iskola. Húzom – Donald kacsás rágógumi – az időt. Fogom a kezét. Piac utca, vörös függöny, fekete-fehér tévé. Kikapcsolt, sötét üvegén figyelem, ahogy állok a lakásban. Kávéskanálban görbülő arcom, a felnőttek beszédét hallgatom. Játékbolt kirakatának…

Tovább
Villányi László versei

Ajtónk fölött A márciusi havazás reggelén ablakunk alatt tipeg, szóra nyitja sárga csőrét: üres a madáretető. Eddig kenderike, fekete rigó, énekes rigó, fakopáncs, széncinege, barátposzáta, citromsármány, csicsörke, tengelic, kerti geze, füstifecske mutatta magát. Holnap kit várhatunk? Köszönöm, hogy reggelente kertünk harmatos füvében gázolhatok. Hetek óta felderítő repüléseket végez udvarunkon egy rozsdafarkú pár; ma fészket raktak…

Tovább
Vörös István versei

Egy kor kezdete …de még csak most képződnek azok a gyűrődések, amelyek a hegyek és a völgyek életünkben, s öröknek tűnnek majd. Rosszabb is lehet? De még csak most képződnek a jajszavak, s visszaverődnek. Felénk nyúlnak hideg kezek: a hegyek és a völgyek, az urak és a hölgyek, mind-mind csupa ideg. De még csak most…

Tovább
Németh Zoltán verse

Altatódal Aludj, kis Édesem! Látod, mindenki alszik, a maci, a kutyus, minden baba alukál, még a rossz, gonosz gyerekek is alszanak, a börtöntöltelék-gyerekek is, sőt még a bűnöző gyerekek is alszanak a börtönben, aludj, aludj kis Édesem! Szundiznak a véres kezű kortalan-vén pedofil játékmacik, húzza a lóbőrt a gyilkos sárga szamár, aki ma is két…

Tovább
Géczi János verse

A halálról Arra születtünk, hogy a szerencse vesztesei legyünk, a saját történetünkben se bízzunk. Van pillanat, mikortól az árnyékunk egy része nem követ minket, csak az a darabja, amelyik nem fél. Az őrület esetén baljós előjel a vigyorgás, elmebajnál pedig a szálak tépegetése s tekergetése az ágytakarón. Hogy nem figyelsz arra, aki álomból felébreszt. A…

Tovább
Tábor Ádám versei

Az áprilisi purgatóriumban Az áprilisi purgatóriumban sütkérezünk márnyári napsütésben vacogatunk a télvégi szélben a természet körében tisztulunk Vélelmeink tüze kiéget hideg- s héválló üres cseréppé res-ből akkor leszünk majd egésszé amint felsőbb létkörbe jutunk Addig az átmeneti állapotban sütkérezünk márnyári napsütésben vacogunk a még télvégi szélben az áprilisi purgatóriumban Szó    ég a közeli szavakat kell…

Tovább
Jász Attila versei

PADMA HUN, avagy a padon ücsörgés dicsérete i. [Fautyna nővér Debrecenbe utazás közben BSz-ra gondol – reggel, délelőtt] mai napig képtelen vagyok kitörölni a számát a telefonból. ami már nem is az övé nyilván. mintha várnám, hogy felhív, pedig nem szokott. inkább megjelenik váratlanul. bedobja könyvét a postaládába vagy becsönget, hogy megkerüljük-e a kacsás tavat,…

Tovább
Hartay Csaba versei

Nem enged Valamiféle belakhatatlan terasz. A sosem ér rá senki lombsustorgásával. Alkalmak és időpontok tülekednek árván. Nincs érkezés, csak vak várakozás. Hogy majd egy távoli nyárban. Hogy majd egy távoli életben, újra ifjúságban. Önsajnálatban, önvádban. Önhazugságban. Mit akarunk a nyártól? El kellene végre fogadni, hogy lángoló sörényű. Befoghatatlan. Nem enged becézést. Sem utálatot. A nyár…

Tovább
Székely Szabolcs versei

15. Egy folyóról meséltél a múltkor, hogy olyan, mint itt az utca. Halforgalom szorgos, végtelen körútja, utcahossza. Nem szabad kilépni, mondják, forgalomban szigetnyi járda. Mindig feléd indultam el, mindenképp jó irányba. Szint alatt gyilkos halak a szag felé, hogyha úsznak. Vérszagra gyűlnek és nagy rajuk még nagyobbra duzzad. Én vagyok mindegyik hal, az is, amelyik…

Tovább