Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Borcsa Imola: Magnebéhat [Az Alföld folyóirat elkötelezett amellett, hogy különféle módokon irányítsa rá a figyelmet a kritikai diskurzusra. Örömmel adunk helyet a jelen összeállítás fölvezető gondolatait is jegyző Balázs Imre József által vezetett kolozsvári kritikai műhely három írásának, és azzal igyekszünk hozzájárulni a műhelymunkához, hogy fölkértünk három tapasztalt kritikust, hogy röviden szóljanak hozzá a recenziókhoz.…
Tovább
Aranyossi Magda: Én régi, elsüllyedt világom; Nádas Péter széljegyzeteivel Nehéz megmondani, hogy egyáltalán mi a főszöveg. Aranyossi Magda újra kiadott emlékiratának aktualitását elsősorban a szerzőnő unokaöccsének, Nádas Péternek Világló részletek című memoárja adja, és igen nehéz nem afelől olvasni „Magda nagynéném” írását. Miközben az új kiadás maga is különnemű szövegek összessége: az Én régi, elsüllyedt…
Tovább
A fotóról szóló elméleti írások egyik leggyakrabban hivatkozott darabja az 1931-ben megjelenő A fényképezés rövid története Walter Benjamintól. A cím keltette elvárásokkal szemben Benjamin írása nem fotótörténeti esszé, hanem könyvismertetés: a szerző öt, akkoriban frissen megjelent fotóalbumot tekint át. Szilágyi Sándor (Benjamin messianisztikus kultúrkritikája = Uő.: A fotográfia [?] elméletei, Bp., Vince, 2014, 236.) a…
Tovább
Szálinger Balázs: 360°; 361° Nincs könnyű dolga az alaposságra törekvő értelmezőnek és kritikusnak, ha Szálinger Balázs legújabb verseskötetéről, a 361°-ről szeretne állításokat megfogalmazni, ugyanis ez a kötet hangsúlyozottan folytatása a korábbi, 360° címmel megjelent könyvnek, vagyis érdemes őket együtt tárgyalni. Nem állítom azonban, hogy a 361° ne állna meg önmagában, ám sokkal izgalmasabbá, jelentésesebbé válik,…
Tovább
Horváth Márk – Lovász Ádám – Nemes Z. Márió: A poszthumanizmus változatai. Ember, embertelen és ember utáni „A poszthumanitás a 21. század alapvető kulturális, társadalmi és tudományos kérdései köré szerveződik.” (7.) Ezzel a mondattal kezdődik Horváth Márk, Lovász Ádám és Nemes Z. Márió közös kötete, és A poszthumanizmus változatai valóban komolyan is veszi ezt az…
Tovább
Lázár Ervin: Százpettyes katica Az Osiristől a Móra által átvett kiadói jogoknak köszönhetően, kortárs illusztrátorok együttműködésével indult el az elmúlt években egy új gyerekirodalmi Lázár Ervin-életműkiadás. A sorozat az újraközlések mellett szövegek újrarendezésével új kötetet is létrehozhat, ahogyan ez novellák esetében bevett kiadói gyakorlat. Ilyen újszerűen szerkesztett kötetnek tekinthetjük a Százpettyes katicát Dávid Ádám szerkesztésében,…
Tovább
extrodaesia. Enciklopédia egy emberközpontúságot meghaladó világhoz, szerk. Horváth Gideon, Süveges Rita, Zilahi Anna Nem véletlen, hogy ma Magyarországon nem a hivatalos, akadémiai keretek között zajlik a bölcsészettudomány legújabb fordulata. A különböző poszthumán megközelítések ugyanis éppen a tudomány hagyományos és csak lassan változni képes működését (az antropocentrikus előfeltevésektől a hétköznapi praxisig) kezdi ki. Így az elmúlt…
Tovább
Kerber Balázs: Conquest A 2014-es csellengő, ténfergő Alszom rendszertelenül közérzeti hely(zet)versei után sokkal nagyobb terekben hasítunk Kerber Balázs új kötetében. A kortárs lírában népszerűnek nevezhető konceptkötet kifejezetten léptéket, sőt közeget, univerzumot váltott az elsőhöz képest. És ezt a szemléleti ugrást Kerber versnyelve is „kénytelen volt” követni. Tehát egy merőben eltérő, az eddigiekhez képest új stratégia,…
Tovább
Clara Royer: Kertész Imre élete és halálai; ford. Marczisovszky Anna Több mint egy évtizede majdnem minden egyetemi szemeszterben szóba kerül valamelyik kurzusomon Kertész Imre egy-egy műve – leggyakrabban, „természetesen”, a Sorstalanság. Az utóbbi években egyre feltűnőbb egy furcsa, talán kicsit riasztó tapasztalat. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem e tapasztalatot, amelyet a hallgatók felől (nem mindenki…
Tovább
Bereményi Géza – Vető János: Antoine és Désiré. Fényképregény az 1970-es évekből „A patetizmust pontos arányban kell keverni az iróniával”, olvashatjuk Bereményi Géza és Vető János fényképregényének első fejezetében, nem sokkal azután, hogy színre léptek a címszereplők. Minden bizonnyal az elbeszélő hangját halljuk, gondolnánk elsőre, de ez korántsem ilyen egyszerű. Vajon a fényképsorozat odaértett narrátorát,…
Tovább
Irodalomtörténeti szempontból a kortárs Jókai-recepció egyik legizgalmasabb tulajdonsága, hogy az életművel szinte mindenki foglalkozik a szakmából (és persze a szakmán kívül is). Hogy pontosítsunk kicsit: kevés olyan magyar kutatóhelyet vagy iskolát ismerünk, amely az utóbbi két évtizedben ne bővítette volna jelentősen a Jókai-szakirodalmat színvonalas munkákkal. Az ebből fakadó sokszínűség a legkoncentráltabban talán a hagyományosan kétévente…
Tovább
Bartók Imre: Jerikó épül Bartók Imre Jerikó épül című regénye az utóbbi időszak egyik legkülönösebb sorsú alkotása, melynek eddigi, röpke egy esztendőt felölelő fogadtatástörténete ugyanakkor nagyon is szimptomatikus, amennyiben felmutatja a kortárs irodalmi nyilvánosság működésének több törvényszerűségét. A mű megjelenését felfokozott várakozás övezte, amely egy, a születési idejét tekintve még mindig a „fiatal” prózaírók nemzedékéhez…
Tovább
Kukorelly Endre: Pálya, avagy Nyugi, dagi, nem csak a foci van a világon 1986–2018, bő három évtized különböző műfajú írásaiból (tárca, novella, szonett, naplórészlet, nekrológ, hozzászólás, kvázi-interjú stb.) áll össze Kukorelly Endre új kötete – ennyi idő alatt meglehetősen sokat változott az az átláthatatlanul sokrétű kulturális jelenség, amit sportnak hívunk (a szabálymódosításoktól az olimpiai sportáglistákon…
Tovább
Elég sűrű egymásutánban jelennek meg a Közelképek írókról sorozat kötetei, a Szilágyi Istvánról szóló monográfia (MMA Kiadó, 2018) mégis fokozott figyelmet érdemel az író kivételes művészi rangja s az életművéhez kapcsolódó elvi dilemmák folytán. Ugyanis a magyar és a romániai magyar széppróza történetét meghatározó lehetőségek és kívánalmak hasonlóképpen szabták meg az 1960-as években „beérkezők” útkeresését.…
Tovább
1939. június 11., vasárnap, 15 óra 50 perc. A párizsi Louvre történetének egyik legnagyobb botránya, amikor fényes nappal, a teremőrök szeme láttára ellopták az épületből a 18. századi francia festő, Antoine Watteau egyik mesterművét, a L’Indifférent-t. A műkincslopás annál is inkább a figyelem középpontjába került, mivel a Louvre-ban akkor már 28 éve – a Mona…
Tovább
Képregény és irodalom kapcsolatának problematizálása évtizedek óta tartó folyamat. A külföldön különböző színtereken, például terjesztésben, könyvtárakban, frissen induló képregényes képzések keretében előtérbe kerülő, és leginkább a szóhasználatban (angolul: comics? commix? graphic novel?; itthon: képregény? grafikus regény? album?) megnyilvánuló legitimációs törekvések célja nem az, hogy az irodalmi kánonból a képregény számára is kimetsszenek egy szeletet, hanem…
Tovább
Jonathan Franzen az egyik legjobban jegyzett kortárs amerikai szerző: terjedelmes regényeinek megjelenését kitüntetett kritikai és olvasói figyelem övezi, kialakult rajongótábora mellett számos ellenséget is sikerült szereznie az amerikai kultúra és média kurrens állapotára tett megjegyzései révén, és korábbi esszéi is kitüntetett hivatkozási pontnak számítanak a kortárs irodalmi és kulturális összefüggések tárgyalásakor. Franzen 2018-as esszékötetében, a…
Tovább
A ghánai születésű, Alabamában felnevelkedett Yaa Gyasi 2016-os, monumentális debütáló regénye, a Hazatérés tizennégy nézőpontot megszólaltatva, három évszázadon, kontinenseken, polgárháborúkon és bevándorlási hullámokon átívelve öleli fel hét egymás utáni generáció történetét, a tizennyolcadik századi Ghánától egészen a huszadik századi Harlemig. Eszünkbe juthat Kate Atkinson Fénykép Ezüstkeretben című családregénye, amely hat generáció életét mutatja be, azonban…
Tovább
Minden összehasonlítás sántít – olykor nagyon, olykor kevésbé –, de talán hasznos lehet; induljunk ki tehát egy párhuzamból. Carl Czerny (1791–1857) nagy tehetség volt; elég, ha annyit mondunk, hogy Beethoven tanítványául fogadta, jóval később pedig ő tanította Liszt Ferencet. Biztos, hogy jelentős zongorista és kiváló tanár volt. Amiért mégis fennmaradt a neve, azok az etűdök…
Tovább
Nem csak az ember, de egy nép, egy kultúra vagy akár egy pusztulás szélére jutott kis vidéki falucska is csak addig képes életben maradni, amíg van, aki emlékezzen rá, felidézze a szokásait és azokat a szabályokat, amelyek valamikor meghatározták a létezését. Az Égből hullott három alma az ősi örmény kultúra és folklór emlékezetének és megőrzésének…
Tovább
A morális korlátok közé szorított, aljzatra nyomott testnek természetes, hétköznapi közegében kiszámíthatóan kell viselkednie – annyi vizet szorítania ki, amennyivel súlya csökken. De mi történik akkor, ha valamilyen okból kifolyólag a víz kezdi el kiszorítani a testet, amely közben harcol a természet törvényeivel, és tudja, hogy előbb vagy utóbb úgyis vissza kell kerülnie oda, ahova…
Tovább
„Barna föld”, „barna talaj”: talán így lehetne visszaadni Daniel Höra 2012-es regényének eredeti címét (Braune Erde), amelyről az olvasó a nemzetiszocialista mozgalomra, illetve a hozzájuk kötődő paramilitáris szervezetre, a Sturmabteilungra asszociálhat, akik „barnaingesekként” híresültek el. A könyv 2018-ban, a Scolar Kiadónál jelent meg magyar nyelven, Bán Zoltán András fordításában. A magyar cím – Betolakodók –…
Tovább
Az elsősorban negatív érzelmekhez és pillanatokhoz köthető szégyen az egyéni tapasztalaton túl a kollektív emlékezetnek (eredendő bűn, Kulturschande), az irodalomnak (Rushdie, Coetzee, Rousseau) és más művészeteknek (René Magritte vagy Suzzan Blac képei, Bergman filmje, Mundruczó darabja, Cercei szégyenmenete a Trónok harcában stb.) is megkerülhetetlen tárgya. Az elmúlt években a pszichológia (Andrew L. Morrison, Feldmár András)…
Tovább
A tizenegy fejezetből álló tanulmánykötet előszavában a szerző az olvasó segítségére siet, hogy a címbe helyezett limes jelentését meghatározza, majd a „láthatatlan” jelzővel kiegészített terminusból létrejövő szókép feszültségét bontja ki, így kijelölve az összetett struktúrába rendezett írások közös nevezőjét. Ezek az irodalmi-kulturális jelenségek között rendre észrevehetetlenül meghúzódó határvonalak, amelyek lehetnek időben, szemléletben vagy akár mediális…
Tovább
„Valaki más írta azokat a könyveket” (557.) – ez a kijelentés, amelyet a frissen fordított Önéletrajzi jegyzetek tartalmaz, tökéletesen példázza Jorge Luis Borges irodalomhoz való hozzáállását, úgymint önmagával ápolt kritikus viszonyát. A magyarul először olvasható mű az argentin szerző szövegeit évek óta gondozó Scholz László kitartó munkáját dicséri, ezúttal a Jelenkor Kiadónál megjelent Jól fésült…
Tovább
2018-ban a Gondolat Kiadó jóvoltából két konferenciakötettel is gyarapodott a(z egyébként túlírtnak bajosan mondható) honi szociográfiatörténeti irodalom. Tóth Pál Péter szerkesztésében jelent meg a Politikatörténeti Intézetben 2016 májusában megrendezett A magyar szociográfia a 20–21. században című tanácskozás írott változata, míg a Budapesti Corvinus Egyetemen 2017 márciusában (Tóth Pál aktív közreműködésével) megtartott konferencia anyagát, írásunk tárgyát,…
Tovább
A magyar falu poétikái című, a Fiatal Írók Szövetsége 2016-os falu-tematikájú konferenciájának előadásaiból szerkesztett tanulmánykötet kérdésfelvetése – hogyan hozzák létre az irodalmi szövegek a falut, és milyen ábrázolási hagyományok alakultak ki az elmúlt két évszázadban – azért izgalmas, mert egyúttal arra is rákérdez, hogy mi a falu, és létezik-e még. S miközben a szövegekből e…
Tovább
A költőként három évvel korábban bemutatkozó Juhász Tibor első prózakötete egy szociografikus igényű, időnként a riport határáig vagy kissé azon is túlra merészkedő, többnyire jól megírt, ám váratlanul, mintegy félúton megvágott novellaciklust foglal magába. Lírikustól szokatlan váltásnak tűnhet ez az elsőre szikárnak ható realizmus, mely a szövegek domináns eleme, ám egyrészt az elbeszélő empátiája ezt…
Tovább
Negyven éve hunyt el Féja Géza író, publicista. Azóta közel harminc kötete jelent meg, sokszorosa annak, amennyi életében. Egy-két kivételtől (köztük kalózkiadástól is) eltekintve, a hagyatékot gondozó Féja Endre (az író fia) szerkesztésében, elő- vagy utószavával. A legfrissebb két mű, 2018-ból: az Atyámfiai és A régi Budapest. Az életmű természetszerűleg szerényebb a kötetek nagy számánál.…
Tovább
Garaczi László Hasítás (2018) című kötete a szerző immár ötödik lemur-könyve. Némi tartalomismertetést követően írásom – a keletkezésének pillanatában hozzáférhető Hasítás-kritikákat is számbavéve – arról fog szólni, hogyan illeszkedik a többi (kiváltképp a harmadik és negyedik) lemur-könyv sorába a legújabb mű, hogyan érintette ez a Garaczi-recepció elvárásrendjét, mennyire törvényszerű az idevágó olvasatok, recenziók vitatható érvényessége,…
Tovább