Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Szöveghűség 1. A megroggyant zászlórúd tövében állok, rövid nadrágom a köldök fölé húzva, vértelen, pántos ingem világít, jobb vállamon be- tűzött sapka, nyakamban kendő. Bár bevégeztem az általánost. Zeng és danol az élet, zeneszó száll, ének. Ki sem fogy a nóta. Az új kenyér ünnepén, ébresztés után hasad el a konyhasátor vászna, a vasoszlop bokámra…
Tovább
Örökmozgó Szitál az ég. A márciusi hóban elkopott nyomok szívlapáttal a vállukon támolyognak felém. Most a fagyott pocsolyában látom repedni a jeget, kitakart oszlop egy tört karú óriás szemtükrében. Hagyd a tájat. Kívülről fújod az oszthatatlan prímeket, egyedül állsz te is a hózuhogásban. Fejed felett gépek emelkednek, a szárny visszabillen, innen már csak egyedül mehetsz…
Tovább
Midőn saját szívéhez esméred rajtam most erejét ki búcsút szív így mutat az életem aljas szerepét játszom s úri közönség mulat van csücsköd tán kamrád a röntgenképen pitvarod örök ritmusod marad rád míg vágyaim firtatod okulj végre valami példán én vagyok én helyetted nem lehetsz egyedüli példány szegett szárnyadat levetted szív nem küldhet már a…
Tovább
Argosz ugat távolról (köpeny) ott laknak a mozdulatai egy köpeny ujjában lebbenésében ráncaiban gombjai között ismerősek gyorsak és máshonnan kölcsönzöttek pontosan ismételd a mozdulatot mordul rá tízévesen vasreszelékek között a mester volt focista aki diótörő-reszelésbe avatja be épp a tanítványokat a rozsdás fém felületén sima fénylő rétegek nyílnak fel vaspor hull a lábak elé lopódzni…
Tovább
Body kiállítás Mielőtt belépsz a halottak közé, ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat az előcsarnok vérnedves, fűrészporos kővére, nagyböjt van, február, kavarog a hó, a csizmákról leolvad a sár, a veríték, a köpések nyoma. A pénztár előtt kígyózik a sor. A Kígyó mosolyog, tekereg, sziszeg: mindentudók lesztek, akár az Isten. Ereszkedj térdre, hajtsd homlokodat a zokogó küszöbre,…
Tovább
A katona elbambul Élettől duzzadó rozmaring- és levendulabokrok között állt meg végre, addigra lassult le annyira, hogy megérezze, előbb-utóbb utolérem, egy lila és egy kék virágsorfal közepén pihent meg, ott adta fel, visszalihegett rám, az arcán bágyadt, zavart, gondolattalan félmosoly, én koncentrálni akartam, nagyon erősen jelen lenni, hiszen jól tudtam, emlékeznem kell majd erre a…
Tovább
Karthago Előpakoltam a tányérokat a reggelihez, majd bekapcsoltam a Bartókot. A kicsalt kézmosás után a gyerekek is végre az asztalhoz ültek. Csörögtek a villák s a tompa kések a fehér porcelántányérokon, aláfestve Purcell melankóliáját. Emlékezz rám, ám sorsom feledd, lamentált Dido, és mielőtt belevesztem volna a lefelé hajló hangszurdokba, véget is ért a műsor. Hírmoslék…
Tovább
Többé nem Leginkább a tűnődő szavakat szerette anyanyelvében. Úgy indultam, hogy legyen időm eltévedni – olvastad a madárles lépcsőjén. Vajon nem az téved el, aki mindegyre a megszokott útvonalat választja? Mire hármat tekertem a pedálon, fejemben elkészült a levél, de akinek küldeném, már életén túl folytatja naplóját. Milyen sorsra van ítélve, aki a Nevetlen nevű…
Tovább
Autóspihenő, tábla „Utazó, jól nézd meg ezt a völgyet: Itt kezdődött az a tömegkarambol, Amit annyiszor láttál már máshol is, Itt rohant egykor bele a ködben Az első autóba a második, A harmadiknak semmi esélye nem volt, De a negyediket, ami le bírt fékezni, Csak az ötödik lökte a többihez, És a hatodik, ami öt…
Tovább
diogenész és az idea a délelőtti fájdalom oszlik, akár a dög. szűk utca népe hallgatag, egy koldus felröhög. bűzlő tetem, mint napsütés, csordul a sárga genny. rozsdát szitál a bűntudat a bádoglelkeden. a vásárcsarnok oldalán kis patkány ténfereg, kongó szerdai délelőtt, megduzzadt kék erek. koldusod ősz, zsíros haját magadban áztatod. rongyai közt melengeti az esti…
Tovább
Eső Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden, aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Különösebb érdeklődés nélkül figyel. Néhány…
Tovább
Rózsa (akvarell) Ó, rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy a szikrázó ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még utak, ha nem állok rendre türelmetlenebbül tovább. Rózsa (olaj) Ó rózsa, te legelső s a végső labirintus a tűző napon vagy az elborult ég alatt, vajon hány fele nyílhattak volna még…
Tovább
Emlék Bőrödön éreztem a geotermikus vihart, ahogy a napkitörés gigantikus mennyiségű részecskével, plazmaállagú anyaggal szórta tele a Föld mágneses erőterét. Megváltozott az arcod tompa ragyogása, ahogy a magnetoszféra összekuszálódott, és vörösen izzott a déli félteke fölött az ég. Tekinteted emléke bőrömbe égetett geomágneses napfoltvakítás. Vacsora Nyolcszázmillió naptömeg súlyával a világűrre nehezedő fekete lyuk bújt meg…
Tovább
Harminchárom kísérlet D. 365 napja – Eperjesi Ágnes kiállítása az Inda Galériában, 2017. szeptember 7. – 2017. október 20. Ha nem kaparnám meg két körömmel, három körömmel, akkor talán egy egész vesztegzárat is kitöltene ilyen simán, kegyetlenül, mint amikor valaki már kora délelőtt mosolyog, és estig még mások is. Mindenféle testi képződmény helyett, mert…
Tovább
Az árva szó ének egy elliptikus trénerről (Dávidnak) Nemrég múlt dél, ha ez még számít valamit ebben a rohanó világban. Lábam már a lábtepsikben, markomban a két fogantyú, kezdjem óvatosan, kimérten, felfüggesztve tekintetemet a szemközti nyárfa hártyássárga lombkoronájára. Meg vagyok veszve néhány hete a természetért, kivéve a saját természetemet, amitől egy percre nem szabadulhatok, s…
Tovább
Olvasó Véletleneket keres, néha maga is eszközük. Engedni se kell, elég nem ellenállni, és akkor belülről láthatóak, mint a kés. De mi van, ha a penge a vajban fontos szervet ér? Lemondania épp erről? Hiszen mennyi szögből látszik minden másnak! * Már az is csoda, hogy mást is lát, mint a fehéret és a feketét.…
Tovább
A munkanaplóból Nem tudni, halott vagy kitörésre készülő vulkán közelében lajstromozom a kavicsok recéit. Merev, érdes, de leginkább hideg a közeg. Érzem, lehetett vagy még lehetne itt, de nem tudom már, mi. Körülírok. A készület folytonos és kényszeres. Részletes feljegyzést készítek a technikus védőöltözetéről és túrabakancsának gyűrődéséről is. Hátha szintén utalnak arra a bizonyosra. Viszem…
Tovább
Ház körüli munkák 2. Ez a fáradt méz a legjobb napjaimra emlékeztet. Semmi kedvem bő esőktől hizlalt fűvel bajmolódni, vagy a cédulákhoz. Felvenni a fonalat, hogy akik lelki békéjüket lombsátorban vélik megtalálni, a kapunál loholnak. Hogy a jellegtelen kavics egykor szikla volt, vagy éppen kidekorált oszlop. Tény, hogy szopogathatom az ízek hiányára hangolódva, mielőtt az…
Tovább
Baziliszkusz Fénymódban hull a nyír- s alkonyformán a szőlőlevél, amikor átmész a völgyön, zúgó űrszél a kozmoszon. Pondró a tölgyön. Látod minduntalan magad fölött veres vadmadártorkát a semminek, hiába káromkodsz vagy vetsz jelet a homlokodra. Idővál- táskor átvedlik a figurája, olykor csendbundájú, nyugodt állat, a neve át-átalakul alak- változással, itt pikkely borítja, ott toll fedi…
Tovább
A macskák 1001 élete 1 Tél volt, sötét és barátságtalan. A fickó karórája kettes számrendszerben mutatta az időt. 11:32 volt. Tibikének magyarázta. Tibike a 10:30-as vendég, nyugdíjas tűzoltó. 11:32-kor már azt se tudja, hogy a világon van. De nem menne haza, amíg a pulton el nem alszik. Tibikét még soha nem hallottam beszélni. Szerintem néma.…
Tovább
Viharvarjú A semmiből támadt viharfelhő: varjúapa föléd tornyosul, de szárnyát nem védőn tárja szét, a napot takarja ki előled. Elkomorulsz, és belül esni kezd, zubog, patakzik szakadatlan a bőröd alatt, esik este is, és esik egész éjjel, még reggel is, mikor az álmatlanság hideg verítékében úszó hálóinged a szennyeskosárra teríted. Tükörbe nézel, a kékesfehér fényben…
Tovább
Halott vajdaságiakat olvasva Munk Artúr * Hinterlandban a gyerekek hógolyókkal ostromolták a várat, majd meghegyezték a szuronyokat, s foglyul ejtettek egy kóbor macskát. Előbb kiszúrták a szemét, aztán a padláson felakasztották. * A katonák mind meghaltak a háborúban. Tizenkét gyerekes családapák. Doberdóban vagy Oroszlengyelországban. Érkeztek a piros pecsétes csomagok, bennük órák, gyűrűk, noteszek, fényképek, hazai…
Tovább
Közben a lila cserepes úgy dobálja a virágokat ahogy a műanyagpipák esnek a szalagról a fújógépdoboz aljára belenyúlhatsz a granulátumteknőbe egy átlátszó lapáttal szórhatsz még bele a zsákból ennek a gyári doboznak az ajtaján át rálátni nagyon messzi hegységekre is ahol forgatási autók döcögnek levendulapermetet készíts amikor elkezdenek hullani a nyugalom miatt nem fogod sajnálni…
Tovább
Turniansky hrad (350 m) a kandallólapátra felsegítettem az izzó parazsat, és levittem a parkba. vártam, hogy ráhulljon türelmetlenül a hó. a parázs pezsgett, elevenen égtek el a hópelyhek. később a kastély háromszázhatvanöt szobájának összes derékig érő függönyét egyszerre mosták és szárították a tízhektáros parkban. hétszáz törékenységig dermedt, hófehér héj. séta olvadó réten: megkerültem a kastélyt.…
Tovább
Michel Foucault Varsóban Hol a kezed?, add a kezed!, a kezed!, húzd végig a péniszemen!, még merev, egy halott merev tárgy, add a kezed és fogd meg a farkam, a mutatóujjad dugd erőteljesen végbelembe, ez az egyetlen testrész, amely ép belőlem, az a tér, amelyet körülölel a simaizom, az egyetlen egészséges testrészem, és forradalmi!, add…
Tovább
Mind Mizsur Dániel, mind Horváth Imre Olivér első kötete (Karc, illetve Nem szimpátia) átgondolt és feszes szerkezetű. Míg Mizsur könyve ciklusokra nem tagolt egység, addig Horváthét három angol nyelvű idézet tagolja három ciklusra. A Mizsur-kötet azonban mintha az olvasás menetét is meghatározná. A versek akkor működnek a leginkább, ha a kötet elejéről kezdjük olvasni őket,…
Tovább
Van, hogy a vers olyan szöveg, amely nem léphet el a valóságától – nem attól, amit tárgyal, amit mozgósít, vagy bárhogyan is, de szövegez, hanem írójától mint a szöveg legközvetlenebb valóságától. Van, hogy a költő felől indulunk, és van, hogy sosem jutunk egyetlen verssorig sem. Azért fontos ez, mert a szövegek, sőt akár egy költői…
Tovább
A Főcsapos Az idő elforog lejár föl-le liftez az olajár a gázé úgyszintén labil de rá se ránts jő Vlagyimir Hírét hordozza hét határ őt magát három gépmadár s nem tudni melyiken csücsül ha híve vagy hát megbecsül Vlagyimir Vlagyimirovics viseli a te gondod is s modellje hasznos jó modell soha semmit nem kapkod el…
Tovább
Nem könnyű olvasmány. Závada Péter verseskönyvének koherens, intellektuális nyelve amellett, hogy új világok felépítésének igényével lép fel, egy olyan költészeti hagyományt is megszólítva teszi ezt, amely nem a közvetlen elődöké; a kötet verseinek nyelve nem a 2000-es vagy az 1990-es évek uralkodó lírai megszólalásmódjaihoz áll közel, sokkal inkább a modern és későmodern költészet legjelentősebb alkotásaival…
Tovább
Predesztináció Egykor az Úr a tenyerébe vett, és megpróbált saját arcára gyúrni, s már nincsen módom tőle szabadulni, ha felemel s kedvére nézeget, aztán csalódik, és a kínzott testet messze hajítja, pedig tudja jól, míg egy maréknyi sárért lehajol, hogy persze abba is lelket lehelhet, mégsem lesz más, mint akit eldobott, s ki élő volt…
Tovább