Kényszer Kanzlerin Azt mondjátok, normálisbékésebb napokba képzelni magam,elhúzniegy puha párhuzamost a fejben.De hol vannak győztes álmaim?Kit válogattak be főhősnek helyettem?Tégy úgy, mintha élnél.Úgy teszek. Valakinek itt kikapartáka szívét. Jó korán.Lecsiszollak. Vattavilág. Azt mondjátok, hűség köt a nevelőkhöz,szálak, amiket vasból szőttek, és aranyból,eltéphetetlen, fémes idegszálak.De én már láttam olyat, akit nem feszít,ha egyedül marad egy üreges…
TovábbSzépirodalom
Zalán Tibor verse
Az idő múlékony illata (A múlt illékony ideje) Árkossy István képein eltűnődveTemplomba vagy álomba halandóelveszetten lép be – később talál rá a léteaz idő egymás alatti rostáinakvalamelyikén fönnakadva Kijózanítóébredés De előtte századok és zenékelszáradt rétegei telnek meg vérrel és színesolajjal Az időn átutazó vakon araszol létéérttovább és tovább mígnem a létezés az időbőlvisszanyúl érte Kék…
TovábbOláh András
tétjeink nincs más mint rezignáltan tudomásul vennielfogadni lenyelni hogy a szégyenkezés nem gyógyítkudarcot sem irigységet s a sóvárgás a valami másiránt természetes betegsége az emberneks ha lecsapták kezedről a nőt ha elhappoltáka pozíciót ha sárba döngöltek megtapostakcsak magadnak köszönheted mert te voltál gyengete választottad rosszul a barátaid te tévedtélte bénáztál te ültél fel rosszul a…
TovábbSzalay Zoltán novellája
Matchball Semmire nem vágytunk jobban azon a nyáron, mint a bűnbeesésre. Én a Matchball új pincérnőjével estem volna bűnbe, de ő észre sem vett. Azután vált érdekesebbé a helyzet, hogy megtaláltuk a SIM-kártyákat a Dunánál. Karcsi beletette az egyiket a mobiljába, a PIN-je 1234 volt, és a névjegyzékben csupa arabos nevet találtunk. Aztán egyszer csak…
TovábbNincsen remény
Michel Houellebecq: Szerotonin, ford. Tótfalusi Ágnes Michel Houellebecq legújabb regénye már címével is félreérthetetlenül jelzi, hogy ezúttal minden korábbi művénél kendőzetlenebbül néz szembe írásainak egyik alapdilemmájával, nevezetesen, hogy elérhető-e valamiféle boldogsággal azonosítható nyugalmi állapot a jóléti nyugati társadalom polgára számára. Az emberi (sőt állati és egyes kutatások szerint növényi) szervezet kiegyensúlyozott működéséért felelős ingerületátvivő anyag,…
TovábbMátyás Győző novellája
Képrapszódia Rozsdás hétköznap késődélután, bágyadtan hunyorgó őszi napfény, a sugárút kisöccsének látszó rövid mellékutca, három-négyszintes házak aljában a főútról kiszorult üvegportálos butikok, közöttük középtájon átlagos bankfiók. Az utca két vége felől egyszerre kanyarodik be egy-egy férfi szegényes öltözetben, az egyiken koptatott farmer, kinyúlt póló, gyűrött széldzseki, a másikon divatjamúlt konfekcióöltöny, viseltes lenvászon ing. Óvatosan, körbe-körbepillantva…
TovábbBeck Tamás novellája
Bűz Mentőautó száguld el szirénázva Nyári mellett, a falkaösztöntől vezérelt kutyák felvonyítanak a kerítések mögött a hang nyomán. A férfi dezodorjának illatanyagától agresszívvé vált darazsak zuhanórepülésben támadnak, Nyári kénytelen folyamatosan hessegetni őket. Hirtelen mozdulatai miatt messziről pantomimjátékosnak látszik. A mellékutca kiöblösödő torkolatában nagy testű autó tűnik fel, a volánnál ülő huszonéves csaj szemlátomást parkolóhelyet keres.…
TovábbNagy Kata versei
Egy szép őszi nap Hasonlatok jutnak eszembe a holdról,egy saját, nem olyan rossz, de versbe azért nem írom. Fenyők sziluettje a panelsor előtt, a szürkületfogsora a telepbe mar, az ég alján vékony csíkban habzik a fény. Fehér a semmi a nagyáruház polcain.A leértékelés kész átverés. Melleimben alszik a tej, kisbabám ínye alatt ébred a farkasösztön.Nyakába…
TovábbNádasdy Ádám verse
Határfajták Lehet egy kő, a földből épp kilátszó,lehet szögesdrót, ravasz, többszörös,lehet a nyílt tenger is körbe-körbe,ahol az égbolttal húz vonalat. Lehet egy év, ami után soha.Egy nap, amelytől kezdve mindig is.Egy fölismerés, amitől a lábada földbe gyökerezik, s nincs tovább. Lehet utolsó vasútállomás,légyzümmögés, tűző nap, őrkutya,mozdony jön odaátról, más olajszag,szabadságszínek, más név, más betűk. Határ…
TovábbMarkó Béla versei
Mentség Azt hittem régen, hogy éppen fordítvatörténik minden, és egyre könnyebbenviselem idővel a szenvedést, legyen szóegy gyorsan múló testi fájdalomról,vagy pedig arról a kínzó hiányérzetről,amely mindjobban eluralkodik rajtam,hogy ma is elmulasztottam, és holnap isel fogok mulasztani valamit, amitfeltétlenül meg kellett volna tennem,de mondom, ez régen is így volt, csakhogyakkor még hamar túltettem magam rajta,újabban viszont…
TovábbOravecz Imre kisprózái
Alkonynapló (Egy kísértetjárás vége) M.-mel kiskorában rendszeresen átjártam az ófalui Felvégbe, és megmutattam neki, hol állt a házunk, ki hol lakott, és hol mi történt velem. M. L.-lel ezt már nem cselekszem. Egy darabig a vasárnapi miséről némi kerülővel jöttem haza vele, de meg sem álltam, és nem mondtam semmit. Aztán ezt is elhagytam, mert…
TovábbWirth Imre versei
Azon a kiállításon aligvoltak nézők, és kiállítók isfonalat szorongattak izzadtan,amit a jegy mellé kaptak, nézték, hogy csurog a falakon a festék vödrökbe, a felszedett parkettamentén, aztán táncolt az a néhányember, ölelgette egymást férfiés nő, páran a régiek közül,más nem is kapott meghívót, csak ők,testükön viselték a vásznakat,szorosan feltekerve, mozognialig tudtak, de összedörzsöltékfestői felületük, nagy buli,ahogy…
TovábbNyirán Ferenc versei
Jugó Az alagsori étteremben stílszerűenpincepörköltet rendelsz. Piros,ütött-kopott zománcos lábasbankapod. Tőled délre ötszáz kilométerreeközben orvlövészek gyilkoljákaz utcára merészkedőket. Nőkvagy gyerekek, mindegy. Már csak ők maradtak a hegyekközött megbúvó városban.Meg az öregek, a semmirevalók. Bíborbanszületett Konstantincsontjai csörögnek a gránáttűzben. Ízlik a pörkölt, a ropogós kenyérhéj.Lágy belével kitunkolod a szaftot. Igen, fizethetsz kártyával. Előhúzolegy makk tízest. Viccesnek gondolodmagad.…
TovábbKerber Balázs versei
Egy lépésre Lilás-halk kavicsok között alszik a nap,a rózsaszínű ég egy leplet hajított le,és kókadt-barna a pad, nem messzea folyó már nem üdítő hidege, egy kutyaszimatol. Órát látni a halvány levegőben,mutatózene. Mennyi egy szilárd perc?Hogy mérhető a párkányfehér? Ha valakitámaszkodik, mint a tej. A fenti, bezárttáj. A csillagok házszámai, söprögetőködök. Kemény, szürke küszöb. A holdnálül…
TovábbFalcsik Mari versei
Újév reggelére Tiszta, szép, hosszú álom újév reggelére.Nyílt víz, napsütés, hajó, tompasárgaés tengerkék suhanások. És sok fehér.Madarak, felhőrongyok, fények a fedélzeten.Rajta egymáshoz nyitott mosollyal forduló,okos, erős lelkű emberek: mi. Te is ott voltál.Meg te is. A gyerekek is mind. Ételt kínáltunk,egyik a másikának, ki mit hozott: kenyeret,gyümölcsöt, süteményt. Megbeszéltüka gondjainkat, amik a szárazföldön várnak.Egyszerre valamin…
TovábbKustos Júlia versei
tales of brave ulysses Sz. P.-nek I. a napfényt próbálomújrafesteni éjszakákon át. II. a célt figyelem, tudva,hogy lépésenkéntnövekszik duplájára a táv.ha gyorsabban szedem lábaim,az úton úgy bukok fel, mint részegek:szűkölő félelemtől telvea záróra után. III. hetek óta bolyongok széles kerületeiden át. IV. az árbóc gerincemmé lesz,körmöm alól a viasz kiolvad.láthattok, de nem hallotok,hallok, …
TovábbKrusovszky Dénes verse
Áttetsző viszonyok 1. Szamarat bottal verni,madarat kalitkába zárni,kutya nyakába koloncot kötni,ökör orrába vaskarikát dugni,liba torkát csőre húzni,medvebocsot forró lemezre tenni,tehén tőgyére szivattyút fogatni,fecske fészkét bottal leütni,darázs odújába mérget fújni. 2. Közben meg, tényleg, mindez az enyém,mutatnék körbe, de nem találom a kezem. 3. A szerelmesek, mondják, gyakranannyira azonosulnak egymással,hogy átveszik a másik tulajdonságait,megváltozik az ízlésük,átalakul…
TovábbPetőcz András versei
Valami Paul Verlaine Arthur Rimbaud-nak valami kicsinke szalon– feküdni félcsupaszonvalami várkastély alatt– nekünk most ennyi maradtígy menekülünk valami test ami pőre– világít barna bőrevalami kicsiny parázna– úgy tesz mikéntha fáznatiszta libabőr valami múlt ami itt volt– mintha kabáton – rúzsfoltvalami aprócska kertrész-ben a megvénhedt kertész– gondozza éppen valami abszint mert részeg– aki mindig a…
TovábbMarno János versei
A kétség Sz. Cs. emlékének Gyötör a kétség, hogy mért vagyokinkább rosszul, mint sehogy. Halottbarátom fotóján egy mocsártükrében lógnak az égbe a fák.Kérgük fehére a felhőkbevesződve hamar úszna tovább –csakhogy a fotó szélcsendjenem hagyja cserben ott a nyomát. Fertőtlenítés „A könny a hagyma magva!” Mariann-nak Ma mintha sokkal tüskésebb volnéka tegnapinál, rózsásabb…
TovábbJenei Gyula verse
Helyzetek a hatalom megváltoztatja az embert, ahogya kiszolgáltatottság is. meg a közhelyek, a gondolkodásisémák. utóbbiak például egyformává teszik azokat, akikakár a legfényesebb szelekbe is szerelmesednek bele, akára legőszintébb hittel. a hatalom megváltoztatja az embert.de mi nem? apám idézgette kamaszkoromban (perszeez is közhely!): ostoba, aki negyvenévesen ugyanúgygondolkodik, ugyanazt hiszi, mint húszévesen. akkormég elvhű voltam, nem akartam…
TovábbCsikós Attila: Arccal a romantikába
A romantika szerette az átiratokat, mondja a tanár úr, és elnyúlik a padon. A lába kilóg az asztal alól. Zokni-szandál. Pesti értelmiségiek között ez a totál para, a peccatum originale. De egy profnál valahogy nem zavar. Lötyögteti a borát, és Schumannról mesél. Fesztelenül, hangosan gondolkodik koncert után. Most épp arról beszél, hogy Liszt egy levelében…
TovábbSzlukovényi Katalin versei
Hóember A közepe: hiány. Torkomban a gombóc.Öklömbe szorítom, kemény, hideg.Addig gyúrom, hempergetem szavakban,míg teste nő: így megragadható,birkózunk a fagyban kifulladásig,mert görget a teremtés kényszere,pedig legkésőbb tavaszra elolvada mindenkori hóember, de mostmég hízik, lassan nálam is nagyobb lesz,éjszaka az ablakon át merőn,világtalanul néz: gyerekkísértet. Nincs mit tenni Caplatunk a nagy büdös semmibekifeszített, keskeny és véges pallóna…
TovábbHartay Csaba versei
Nélkülük Az évszakokban ott a halál sérthetetlen fensége.Hogy mint a növekvő ítélet, rám is rabság és kín vár.Az évszakokat hagyjuk itt, ez az egyedüli bizonyosság.Télkívüli élmény túloldali létünk. Nemlétünk.Nem menekülsz meg. Besoroznak a folyosón várakozva.Az őszben ott a túlélés gyengülő izommunkája,hogy az utolsó korhadt ágkar is átnyúlik, elér.Milyen az a távoli, rég elhullott, de ma…
TovábbSomorjai Réka versei
Az én apáim Az én apáim Nyugatra szöknek. Impotenskarjaikkal ölelik anyámat, aki évek ótanem mossa ki az összeizzadt lepedőt.Mint nászajándékot, félreteszi a közelgődepressziónak. Az én apáim meztelenülindulnak útnak, lompos kutyáikat lenyírják,hogy pótolják kihullott hajukat.A hiány mindig érthetőbb.A testben új csatornákat nyit két szervközött a rák. Az én apáim fehér esőfelhőttolnak maguk előtt. Két háborúnyi nagyapalemázsált…
TovábbMarno János verse
Keletlenül Haninak Álmomban pucér pincérek szolgáltak felegy tengerparti vendéglő teraszán,fürgén, elegánsan cikáztak a citrom-sárga abroszú asztalok között,nem bánom, mondtam a lányomnak, egyszer énis megkóstolhatom a tenger gyümölcseit,öröm engedelmeskednem a lányomnak,álmaihoz igazítanom a napvilágot,egy palack fehérbort is rendeltünk,mivel úgy tudtuk, pénz áll a házhoz mégmásnap, épp annyi, amennyiért még nemkerülsz magadban szégyenpadra a tükörelőtt a…
TovábbG. István László versei
Kutyaszem Kutyaszemekkel ébredtem reggel. Kevésbéláttam a színeket. A szivárvány hét sávjahelyett fakó árnyalatok tömbjei úsztakát egymásba, mint akinek higanycseppcsúszkál a szemgolyóján. A tükörbenlátszott, mind a két szemem egy kutyáé.Megörültem, mostantól hűségesen követlek,akárhová mész. Nem számoltam azzal,hogy a kutyatekintet irritáló. Hatalmasterheket tettem arra, akire néztem. Mindenkijárását felhőként ülte meg a súly, enniadni, simogatni, sétálni vinni, egyáltalán,kezdeni…
TovábbIzsó Zita versei
A második erdő Az ágya feletti képenolyan sűrű erdő,mint egy gyertyákkal telepakolt torta.Ha elkezdeném számolni a fákat,valószínűleg pont addig jutnék,amennyi idős lesz néhány nap múlva,de felesleges lenne ünnepelni,úgysem fogna fel belőle semmit. A nővérek azt mondják,már egy ideje nem beszél,ezért betűtésztával etetik.De ahogy egyedül hagynak minket,megnyalja a száját,és szóba hozza a kiszáradt folyót. Mert mindenki…
TovábbSopotnik Zoltán verse
Rög „Akit őrültekházában ápolnak, az legalább valaki.”(Fernando Pessoa) Megint az angyalhullás, és én megint a leesőketszámolom. Rög, a szerzetes, aki a templom alattiállatkórházban segédkezik, gyógyszereket hoz nekem.Beteg állatok auráját fogja fel, azokból készíti, mondja,és ez már meg sem rémít, fel sem készít semmire. Töröttcsontokat, széthúzott gerinceket látok magam előtt, mikoriszom az első üvegcséből. Kicsit félek…
TovábbJász Attila versei
Fausztina nővér* betegnaplójából [DE. Presszióvers] Ha festenék az éjféli üres, neonvilágította peronokataz állomáson. A sínek sötét, hideg csillogását. A néma és reménytelen várakozást. De mégis.Pár perccel később már egy újabb nap lehetőségével, bár távolabb még a fénytől, és sokkal közelebba sűrű sötétséghez. És mégis, mégis, mégis. [VAKREMÉNY. Demensvers] Takács Zsuzsának és Lanczkor Gábornak Egy…
TovábbOrcsik Roland versei
Eutanázia Megvénült a hálószobánkelőtti cseresznyefa az utcán.Beköltözésünk első évébenmég utoljára lédús, roppanócseresznyével köszöntött.Bőségesen termett, nem is győztükenni, a járókelőknek is jutott.A kukacoknak is ízlett.Pedig akkor már elleptéka termeszek, védekezés gyanántgyantát csorgatott a beteg törzsén.Ám ezzel magával is végzett,kiszáradt a kérge. Már nemterem semmit, csupán évről évrea búcsú fanyar gyümölcsét.A csillogó gyanta gennyesauraként borítja a sebeit.Itt…
Tovább