Európa szimfónia

A Monostori negyed lepusztult házai között süvítő szélben öt fokkal hidegebb van télen, mint Kolozsvár belvárosában. András sűrű hóesésben veszi ki a borítékot a postaládából, ott tépi fel és olvassa Maia levelét, miközben a szél az arcába vágja a havat. Elnézést kér, hogy csak most ír részletesebben, de eddig a hivatalos ügyintézés, a lakáskeresés és…

Tovább
Waldsee (Válaszlevelezőlapok)

milyen rettenetes vagy milyen gyönyörű dologról írjak, hogy akkor is megértsd, ha ott a mozdulatlan vizet és a csendes erdőt elnézve már semmit nem akarnál megérteni az itteni életünkből: én ilyen messziről könnyen elhiszek bármit, csak írjál majd részleteket, hogy jobban el tudjalak képzelni ott a tó partján vagy inkább a vízben, hiszen nyár van,…

Tovább
Szellemvadász

A legtöbben Gubinecz hallatlan udvariasságának tudták be, hogy a férfi felszálláskor általában maga elé tessékelte a többi buszra várakozót. Természetesen szó sem volt holmi nagyvonalúságról. Gubinecz maga akarta eldönteni, ki mellett foglal helyet a tömegközlekedési eszközön. A legjobban persze magányosan szeretett utazni. Ha szabadon talált egy duplaülést az utastérben, rögvest lehuppant rá aktatáskájával és szatyraival,…

Tovább
Simon Bettina verse

Vékony jég Anyám, amikor legutóbb együttástunk a kertben – virágágyásokatgondoztunk önkéntes alapon a főtéren,amiről nem tudott a közvezetőség,ezért este mentünk, és titokban léptük átaz elkerített részt –, azt mondtanekem – valójában csak úgy maga elé,mert a sötétben nem láttam az arcát,és ő se nézhetett rám, vagyis pontosabbazt mondani, maga elé mondta – halkan,nehogy lelepleződjünk –…

Tovább
Kiss Ottó versei

A bátyám öccse (Vonat) Bizonyos dolgokrólaz ember nem szívesen beszél.Vagy azért, mert nem akar,vagy azért, mert nem illik.De van, amikor kikívánkozikbelőlünk az is, amirőlnem kellene beszélnünk. Belőlem például most az kívánkozik ki,hogy tavaly névnapomra a bátyámhallókészüléket vett nekem ajándékba,mert azt gondolta, hogy azzal meghallom azt is,amit egyébként nem szoktam meghallani.Ha például el kell raknunk a…

Tovább
Makai Máté versei

Airbnb összebarátkoztam egy északi emberrel,bementem a lakásába,aludtam az ágyában,ettem a hűtőjéből,éreztem, amit ő érzett,városom volt az ő városa,családom a családja,ki-kihagyó figyelmemetnapokra lekötöttéka vörös homokkövekés a szőke homokkövek,azok a kisebb kiszögellések,és a magasban, csoportosansorakozó kéményeka háztetőkön,terveim voltak a tervei,gyűjteni egy vidéki házra,aztán mielőtt elindultunk volna, eltűnt,pedig mondani szerettem volnaneki valami emlékezeteset,ehelyett ropogós szavait tanulomaz északi embernek,és…

Tovább
Gerevich András verse

A tenger virágai Rogi Wieg emlékére Ezt a vidéket egykor tenger borította,de amikor újra víz árasztja el,már elhangzott a végső harsonaszó,kiürült az utolsó kehely,nem született új Noé, nem épített bárkát.Nézd a padlás ablakából inkábba repce- és kukoricaföldeket,a hullámzó sárga égen a vörös napot,a napraforgók melletti pipacsos rétet,szívd ki a pitypangból a kutyatejet,dörzsöld bele vérző szívedbe.Verseidben…

Tovább
Oláh András versei

fonákságaink csak az éjszakákat tartod fönn nekemszigorú számadásban – így van ezmióta elbillent szívünkben a merőleges –emlékszem: lábaid magad alá húzvagubbasztottál a fotelbena kandallóban száraz fahasáb ropogottvártam hogy megtörd a csöndetközben a számokat soroltam némán– kilencvennégyig jutottam: lám másfélpercnyi hallgatásban elfért az életünk –kilenc és négy… fogócskáznak velünka számok… csupa féltés vagyunk– megbuktunk mégis –…

Tovább
Szálinger Balázs verse

Nyitnikék I. A Benedek-hegyre Kálváriát kellett építeni, Mert csak így lehetett megoldani a hely Erkölcsvédelmi kérdéseket felvető Helyzetét. A hegy túl szép ahhoz, hogy ne temetkezzen bele A népvándorlás szinte valamennyi mocska: Germán, avar, magyar, tatár, török, Végül az Istent végleg leúsztató Én, aki A szentháromságot félkézre fogva egy Ideje mindig egy másik énben áll…

Tovább
Aczél Géza versei

torzószótár áraszt hogy fiatalságunk kétes hőse a világ túloldalán kicsi csapatával elindult a hegyekből a zsarnok ellen innen nézve talán rendben van hogy miként manipulálta az­tán e honban a nagy kalandot a szellemiekben enyhén szólva szerény politikai él­csapat arra a költészetben nincsen elég adat bár a castro-képlet kezdetektől némileg zavaros ám a komplex kutatásban valami…

Tovább
Falcsik Mari versei

die selbstjäger Jungnak és Rilkének ősi-ismerősen barlang szája tátog oda bújt be a fény: lénye lényege mióta egy éjjel egyszer rávillámlott bár tart is tőle tartana vele nem tudja meddig még: zsigerig átfázott de bentről a vak mély tükrözi tüzét s ami ringatatlan kucorgásnak látszott puha foltokban izzik a sötét számtalan kérdés fölmerülhet: hátha nem…

Tovább
Mohácsremix

A csinitáboron gondolkoztam, de láttam a programban, hogy a hetet divatbemutató zárja, ahol a szülők megtekinthetik az elkészült ruhakölteményeket egy gyerek fashion show keretében, és ez visszariasztott. A madártábornál tetszett az odúbarkácsolás, ott viszont a mikroszkópos bagolyköpet-elemzés bizonytalanított el. Vé­gül az írótábort választottam. Tomori Nagy Sándor író vezeti, akit már többször je­löltek József Attila-díjra. Reggel…

Tovább
Vörös István versei

Ez is csak hasonlat   Vajon csak anyagként és energiaként lehet leírni a világot? Ha okozatnak fogjuk fel a fényt, a jövőből is sötétség tátog? Vajon minden elmagyarázható? A lehetetlen nem lehet soha? Világnak szája, semmi homloka, az arc elé egy maszk téve: a szó. A szó elé egy maszk téve: a mondat. Az energiamegmaradás…

Tovább
Juhász Tibor: Ne írd le a nevem

– A nevemet ne, azt ne írd le, ahhoz nem járulok hozzá. Legyen elég annyi, hogy én őszinte vagyok. Nekem mindegy, hogy abból, amit mondok, mit hozol ki, de a nevem ne legyen ott semmilyen kurva cikkben, érted? Ilyeneket írjál majd inkább, figyelsz? Na. Ez egy retkes, szar élet. Ezt így, ahogy mondom, nyugodtan leírhatod.…

Tovább
A listáktól az „Apostolokig”

Takács Judit könyve, a Meleg század már címében is telitalálat: a meleg szó feltöltődése a homoszexuális, illetve leszbikus tartalommal ugyanis nagyjából a századdal egyidős, annak ellenére, hogy 1994-ben a fővárosi bíróság névszabatossági okokból nem volt hajlandó bejegyezni a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért nevű szervezetet, mondván, hogy a meleg szó nem köznyelvi, hanem szubkulturális, bizalmi.…

Tovább
Vitorlák szélben

Vége a vitorlásversenynek. Nekifeszülnek a színes spinnakerek. Felpöttyözik a ta­vat, legalábbis madártávlatból úgy látszik, mozdulatlan a víz. Szinte repülnek a hajók pár centivel a tó fölött, nem lehet betelni a látvánnyal. A vitorlavászonnak jó nagy hasa nő. Gyomor, amiben minden benne van, idegesség, izgalom és a megnyugvás is, a nyári koradélután jóllakottságérzése. Kis győzelmek és…

Tovább
Korpa Tamás versei

Input egy feléd nyitódó, szinte hangtalan mutatóujj, alig érzed, kijelöl. kis optikai szobád, az arcod, elsötétül kívül-belül. ha minden összeomlik, a szemedben kezdődik el. míg átvonul arcodon álmod éjjel, ezt a puha mosolyt vad vonások lepik el, ha ilyenkor ébredsz. rakódj le lépéseid alján. de ne pihenj a talpadban valahol. a lépések pontatlanok, tehát használhatók…

Tovább
Üvegkalicka

Az utolsó pillanatban esik be, a többiek már rég elfoglalták a helyüket. Vára­ko­zás­teljesen ülnek az üvegkalickáikban, nyelvek szerint csoportosítva, mint akik valami nyilvános tárgyaláson az ítéletükre várnak. Zuhognak majd rájuk a mondatok, mellékmondatok, jelzős szerkezetek, a kígyózó, széthúzott mondatrészek egyre szo­rosabban tekerednek majd a nyakuk köré, mígnem egy mondatvégre biggyesztett váratlan igekötő hirtelen végez velük.…

Tovább
Sárszeg és Poroska

Hogyan választ témát egy fiatal kutató? Ritkán beszélünk erről, ha mégis, akkor is csak egymás közt morgunk, hogy mi szükség már megint egy Iskola a határon-elemzésre, vagy miért nem foglalkozik ma senki Tóth Árpáddal. Ilyenkor nyilvánvalóan igazságtalanok vagyunk, hiszen nincs olyan mű, szerző, amiről, akiről ne le­hetne érvényesen megszólalni, újra meg újra, ráadásul mintha azzal…

Tovább
Petőcz András versei

Valami sziklatetőn Ha azt mondom, kivonulok a világból, még nem mondok sokat. Csak a szomorúság beszélteti belőlem mindezt, csak a szomorúság. Ha azt mondom, valamitől félek, de nagyon, még nem mondok sokat. Valaki kiabál bennem, és nem hallgat el, valaki kiabál. Ha azt mondom, lehunyom a szemeim, hogy pihenjek végre, még nem mondok sokat. Örülnék,…

Tovább
Családi fantom

Kató nevű nagynéném, akit sohase láthattam, fantom volt számomra. Vele kapcsolatos kutakodásaimnak egyetlen biztos pontja volt: a mesekönyv, amit a negyedik születésnapomra szánt ajándékul. Ennek első-belső oldalán kézzel írva ott áll az ajándékozás dátuma: 1944. január 5. 2018-ban azon kapom magam, hogy hajlamos vagyok eleve valamiféle drámaiságot beleérezni már a puszta évszámba is, úrrá lesznek…

Tovább
Selyem Zsuzsa novellája

A kemény vízen át a hold America Doesn’t Like Me Napokkal azelőtt, hogy elfogtak volna az emberek, valami vibrálás volt a levegőben. Nem olyan sűrű, bőralámenős vibrálás, mint mikor örökéletvágyunkat üvöltözzük bele az éccakába, de vibrálás. Mindenre készen hegyeztem a fülem, szaglásztam vaktában, és hanyagoltam a bolyt. Anyám fürkészve nézett, mi van velem, de nem…

Tovább
Kállay Eszter versei

humor nincs humora – mondják a pultnál ülő vének, hajlik egymásra ezerrétegű bőrük, a poharak kerek nyomait ujjukkal kenik el, jósolnak belőlük. nincs humorod, pedig milyen fiatal vagy – mondja a francia törzsvendég, akivel kedvesnek kell lenni, sokat rendel –, azt hittem, idősebb vagy, legalább huszonnégy, és milyen jól beszélsz idegennyelveket. komoly lány vagy –…

Tovább
Gyukics Gábor versei

látók nem emlékszik éjjeleinek egyetlen álmára se fekete betűk a sötétben egy tisztánlátó el tudná olvasni őket de tisztánlátót egyet sem ismer nyitva hagyja az ablakot amíg lehet de amíg a fenyőerdő csendje észre nem veszi a nyitott ablakot addig csak az ereiben utazó vér zúgását hallja a jó emberek egy eltűnőben lévő faj tagjai…

Tovább
Lesi Zoltán versei

Kedves Rrosé Selavy, láttam a madárkalitkás asszamblázst, először összezavarodtam, miért vannak ezek a tárgyak bezárva, olyan mintha egy tüsszentést tartanál vissza. A kávékavargatás meg a kockacukor jutott eszembe, a Nosztalgia asztalánál. A márványkockák a rácsok mögött hasonlítanak rám, boldog queensi otthonomra, testvéremmel és anyámmal összezárva. Nem tudom, most nőnek vagy férfinek érzed magad, de vége…

Tovább
Tőzsér Árpád verse

Isten belső monológjáról Vándorlásaid legvégén szorozni, összeadni, kivonni illenék, s várni a kínok és bűnök szorzatainak végösszegét, a nemlét-zérót. De annyiszor megtetted ezt már ifjan, hogy e spirituális számtani műveletekkel, mondhatni, jócskán előre vagy: abban a hitben, hogy az ember, akár Thalész lapos Földje, úszó korong valami óceánon, mely óceánnak a széléhez érve a korong…

Tovább
Bereményi Géza regényrészlete

1961. április 12-én, szerdán hétköznapi vekkeróracsörgésre ébredek. A szomszéd szobából hallatszik át, Apukát és édesanyámat kelti fel, de napirend szerint nekem is szól. Reggelizés a konyhában. Apuka a borotvapengéjét élesíti újjá, fel és le csattogtatja a bal kezében tartott dobozkát, elakad, rángatja, aztán dühében odavágja a kő­re, hogy az végleg bedöglik. – Ezt maga most…

Tovább
Sebők György versei

Eseményhorizont Jöttek a pulthoz, azt hittem, sosem fogynak el. Én és ők, egy határ két oldalán, mit inkább lebontok, mint megőrzök, míg űrmértéket számolok, az időt záróráig. Egy pohár lesz, egy korsó, öröklétbe nyújtózó jövő idő. Sosem gondoltam, tömeg is tűnhet végtelennek, itt mindenki a saját középpontja felé húz, ilyennek látszik most az éjszakai égbolt,…

Tovább
Kántor Péter verse

A hallgatás falára Utólag persze könnyű lesz tisztán látni. Csak hát lesz-e valaha is utólag? És nincsenek-e most is figyelmeztető előjelek? Felemelt ujjak, összevont szemöldökök? Nem voltak-e és nincsenek-e komoly ellenvetések többek részéről, ismételten, kezdettől fogva? Ellenvetések, amiket soha nem lehetett volna csak úgy lesöpörni az asztalról. Mégis minduntalan le lettek söpörve az asztalról. A…

Tovább
Nádasdy Ádám verse

Közlési vágy Lakásban, délelőtt, vegyes szobákban, mind különböző hőmérsékletű, a falnak mondanám, ha értené, hogy miért borzongat a hőkülönbség. Hogy miért vágyom az egyenletesre. Vonatra, amely nem áll meg sehol, rádióra, mely csak zenét sugároz, könyvre, melynek minden lapja fehér. Mert nincs mit mondanom. Hallgatva járok szobáról szobára, ez kellemetlen, próbálom hozzáedzeni magam az utastársakhoz,…

Tovább