Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Vége a vitorlásversenynek. Nekifeszülnek a színes spinnakerek. Felpöttyözik a tavat, legalábbis madártávlatból úgy látszik, mozdulatlan a víz. Szinte repülnek a hajók pár centivel a tó fölött, nem lehet betelni a látvánnyal. A vitorlavászonnak jó nagy hasa nő. Gyomor, amiben minden benne van, idegesség, izgalom és a megnyugvás is, a nyári koradélután jóllakottságérzése. Kis győzelmek és…
Tovább
Input egy feléd nyitódó, szinte hangtalan mutatóujj, alig érzed, kijelöl. kis optikai szobád, az arcod, elsötétül kívül-belül. ha minden összeomlik, a szemedben kezdődik el. míg átvonul arcodon álmod éjjel, ezt a puha mosolyt vad vonások lepik el, ha ilyenkor ébredsz. rakódj le lépéseid alján. de ne pihenj a talpadban valahol. a lépések pontatlanok, tehát használhatók…
Tovább
Az utolsó pillanatban esik be, a többiek már rég elfoglalták a helyüket. Várakozásteljesen ülnek az üvegkalickáikban, nyelvek szerint csoportosítva, mint akik valami nyilvános tárgyaláson az ítéletükre várnak. Zuhognak majd rájuk a mondatok, mellékmondatok, jelzős szerkezetek, a kígyózó, széthúzott mondatrészek egyre szorosabban tekerednek majd a nyakuk köré, mígnem egy mondatvégre biggyesztett váratlan igekötő hirtelen végez velük.…
Tovább
Hogyan választ témát egy fiatal kutató? Ritkán beszélünk erről, ha mégis, akkor is csak egymás közt morgunk, hogy mi szükség már megint egy Iskola a határon-elemzésre, vagy miért nem foglalkozik ma senki Tóth Árpáddal. Ilyenkor nyilvánvalóan igazságtalanok vagyunk, hiszen nincs olyan mű, szerző, amiről, akiről ne lehetne érvényesen megszólalni, újra meg újra, ráadásul mintha azzal…
Tovább
Valami sziklatetőn Ha azt mondom, kivonulok a világból, még nem mondok sokat. Csak a szomorúság beszélteti belőlem mindezt, csak a szomorúság. Ha azt mondom, valamitől félek, de nagyon, még nem mondok sokat. Valaki kiabál bennem, és nem hallgat el, valaki kiabál. Ha azt mondom, lehunyom a szemeim, hogy pihenjek végre, még nem mondok sokat. Örülnék,…
Tovább
Kató nevű nagynéném, akit sohase láthattam, fantom volt számomra. Vele kapcsolatos kutakodásaimnak egyetlen biztos pontja volt: a mesekönyv, amit a negyedik születésnapomra szánt ajándékul. Ennek első-belső oldalán kézzel írva ott áll az ajándékozás dátuma: 1944. január 5. 2018-ban azon kapom magam, hogy hajlamos vagyok eleve valamiféle drámaiságot beleérezni már a puszta évszámba is, úrrá lesznek…
Tovább
A kemény vízen át a hold America Doesn’t Like Me Napokkal azelőtt, hogy elfogtak volna az emberek, valami vibrálás volt a levegőben. Nem olyan sűrű, bőralámenős vibrálás, mint mikor örökéletvágyunkat üvöltözzük bele az éccakába, de vibrálás. Mindenre készen hegyeztem a fülem, szaglásztam vaktában, és hanyagoltam a bolyt. Anyám fürkészve nézett, mi van velem, de nem…
Tovább
humor nincs humora – mondják a pultnál ülő vének, hajlik egymásra ezerrétegű bőrük, a poharak kerek nyomait ujjukkal kenik el, jósolnak belőlük. nincs humorod, pedig milyen fiatal vagy – mondja a francia törzsvendég, akivel kedvesnek kell lenni, sokat rendel –, azt hittem, idősebb vagy, legalább huszonnégy, és milyen jól beszélsz idegennyelveket. komoly lány vagy –…
Tovább
látók nem emlékszik éjjeleinek egyetlen álmára se fekete betűk a sötétben egy tisztánlátó el tudná olvasni őket de tisztánlátót egyet sem ismer nyitva hagyja az ablakot amíg lehet de amíg a fenyőerdő csendje észre nem veszi a nyitott ablakot addig csak az ereiben utazó vér zúgását hallja a jó emberek egy eltűnőben lévő faj tagjai…
Tovább
Kedves Rrosé Selavy, láttam a madárkalitkás asszamblázst, először összezavarodtam, miért vannak ezek a tárgyak bezárva, olyan mintha egy tüsszentést tartanál vissza. A kávékavargatás meg a kockacukor jutott eszembe, a Nosztalgia asztalánál. A márványkockák a rácsok mögött hasonlítanak rám, boldog queensi otthonomra, testvéremmel és anyámmal összezárva. Nem tudom, most nőnek vagy férfinek érzed magad, de vége…
Tovább
Isten belső monológjáról Vándorlásaid legvégén szorozni, összeadni, kivonni illenék, s várni a kínok és bűnök szorzatainak végösszegét, a nemlét-zérót. De annyiszor megtetted ezt már ifjan, hogy e spirituális számtani műveletekkel, mondhatni, jócskán előre vagy: abban a hitben, hogy az ember, akár Thalész lapos Földje, úszó korong valami óceánon, mely óceánnak a széléhez érve a korong…
Tovább
1961. április 12-én, szerdán hétköznapi vekkeróracsörgésre ébredek. A szomszéd szobából hallatszik át, Apukát és édesanyámat kelti fel, de napirend szerint nekem is szól. Reggelizés a konyhában. Apuka a borotvapengéjét élesíti újjá, fel és le csattogtatja a bal kezében tartott dobozkát, elakad, rángatja, aztán dühében odavágja a kőre, hogy az végleg bedöglik. – Ezt maga most…
Tovább
Eseményhorizont Jöttek a pulthoz, azt hittem, sosem fogynak el. Én és ők, egy határ két oldalán, mit inkább lebontok, mint megőrzök, míg űrmértéket számolok, az időt záróráig. Egy pohár lesz, egy korsó, öröklétbe nyújtózó jövő idő. Sosem gondoltam, tömeg is tűnhet végtelennek, itt mindenki a saját középpontja felé húz, ilyennek látszik most az éjszakai égbolt,…
Tovább
A hallgatás falára Utólag persze könnyű lesz tisztán látni. Csak hát lesz-e valaha is utólag? És nincsenek-e most is figyelmeztető előjelek? Felemelt ujjak, összevont szemöldökök? Nem voltak-e és nincsenek-e komoly ellenvetések többek részéről, ismételten, kezdettől fogva? Ellenvetések, amiket soha nem lehetett volna csak úgy lesöpörni az asztalról. Mégis minduntalan le lettek söpörve az asztalról. A…
Tovább
Közlési vágy Lakásban, délelőtt, vegyes szobákban, mind különböző hőmérsékletű, a falnak mondanám, ha értené, hogy miért borzongat a hőkülönbség. Hogy miért vágyom az egyenletesre. Vonatra, amely nem áll meg sehol, rádióra, mely csak zenét sugároz, könyvre, melynek minden lapja fehér. Mert nincs mit mondanom. Hallgatva járok szobáról szobára, ez kellemetlen, próbálom hozzáedzeni magam az utastársakhoz,…
Tovább
Eltévedt, lehulló A vég kezdetleges. Egyetlen funkciója, hogy elfödi a folytatást. Tekintetedben egy eltévedt Amerikával oly egyedül vagy, mint a kerítésoszlopok sötétedés után. Azután mégis megvilágít a lámpatestek lehulló glóriája. Folyásirányok Turi Tímeának 1 A történetek néha visszafelé folynak. El a tengertől, irány a forrás! De a hegyek mélyén sötétség várja őket, nem szabad élet.…
Tovább
Sok utas volt azon a villamoson. Ketten voltunk összesen. Dehogy ketten. Mentünk valami buliba, még éjfél előtt oda akartunk érni. Igen. Ketten. A Moszkva téren találkoztunk. Nem. Előzőleg egy másik buliban voltunk, ahol megkísérelted ellopni a Ráma margarint. Miféle Ráma margarint? A hűtőben volt egy akkora dobozos kiszerelés, amekkorát még sosem láttunk. Annyira megtetszett neked,…
Tovább
Az én fényem Hatodik cetli. Pócsmegyer, tizennyolc október huszon- négy, szerda. Názáretinek neveztek. Nem én húztam meg a lányok haját az is- kolában. Debrecenben van egy kép az oltár fölött, amin Szent Anna olvasni tanítja a gyermek Szűz Máriát. Nagyon megható, de amikor én testben él- tem, a nők nem tudtak ol- vasni. Ötödik cetli.…
Tovább
Tölt A Pokol Tornásza biccentésre vár – mutatványszámba megy, ahogy az idő telik, nem úgy a felespohár. A Pokol Tornásza lassan tölt, és ha végzett, sem leszek elégedett. Hát fél ember vagyok én? Lassítsak a tempón? Templom a testem, hogy unatkozzam? Körtelikőr, ördögi kör. Hitler is emlős állat. A Windows folytatása más eszközökkel. A…
Tovább
Síron túl Feleségem emlékére utolsó arc először a szag köszön rád az elhasználódott testek szaga a reménytelenség lehelete talpra állsz-e még kérdeztem köpcös kis kezelőorvosodtól akinek úgy fityegett arcáról a mosoly mint leázott plakát vihar után olyan férfi akit biztosan megcsal a felesége ha egyáltalán van neki maga még azt akarja hogy talpra álljon nézett…
Tovább
bizalom nyolcéves vagyok, amikor a nyári táborban titkokat vallunk meg egymásnak, olyan dolgokat, amiket senki sem sejthet. és szabályunk szerint, még ha nem is hihetők, igaznak kell lenniük. apu májusban felkötötte magát. előttem a test lengése – hiába nem láthattam –, mint egy ágra száradt, barna falevél, a pók rángása a láb kitépte után, hervadó…
Tovább
Tektonika Ponte Vecchio Egy vízcsepp furcsa módon életben maradt a Ponte Vecchión a hajnali zápor után. Délre már nyoma sem volt az esőnek, de ez a vízcsepp tartotta magát a lapos lazúrkövek titkos árnyékában. Az amerikai turista, John Giorgio cipőtalpa jutott hozzá a legkö- zelebb, amikor lába lecsúszott a szegélyről, de kb. 0,4 milliméter- re…
Tovább
Régi glossza Petrihez „Minden költő infantilis”, Mert folyton-folyvást szeretetre vágyik. De ezt szavakkal veszi meg. Szinte megvész a szeretetért. Aztán vagy szeretik, vagy nem. Egyébként tudjuk: „kit anya szült, Az mind csalódik végül”. És kit nem szült anya? Visszatérés Zbigniew Herbert emlékének Inkognitó úr elgondolkodik milyen lenne ha egyszer álruhában térne vissza szülővárosába sűrű bajusszal…
Tovább
A város szíve egyetlen sziget. A Lee-folyó azt öleli körül, hidakon visz az út egyik oldalról a másikra, kerengőben járva a céltalan jöttmentek életét színesíti, mintha csak térfélcsere lenne félidőben. Egyetlen lemez két oldala, A és B, aztán a bakelitet meg kell fordítani, magától nem mozdul, vékony és érzékeny a tű, ami a hangokat előcsalogatja.…
Tovább
gyűjtemény volt egy képeslapgyűjteményem, azokról a bikinis csajokról, a kilencvenes években, akiknek mára egész biztosan lepergett fenekükről a tengerhomok. kitolt dombok az ég felé, pálmafás délelők, árnyéktalan élmény, nyári tenger, félrecsúszott kísérlet volt kitalálni, hogy melyik csípő, boltos medence milyen lelki alkattal tud csak beteljesülni igazán. látogatók, finnyás kóstolgatók vagyunk mi csak ezen a partvidéken.…
Tovább
Amikor Szűcs Gerzson tanító megpillantja a pékséget, a bejáratánál ülő honvédkabátos alak tűnik fel neki először. Hátát a házfalnak támasztja. Nem ritka dolog ez. A leszerelt bakák göncei a szegényeknél kötnek ki. Azok aztán jönnek ide koldulni. Ha fillért nem is kapnak, egy darabka kenyeret törnek nekik. Hátha a túlvilágon ezt majd beszámítják. Ennek a…
Tovább
Megszűnt szabóság Úgy néztem a szabót, akár egy örök dolgot, mint aki volt, s marad költözésem után is, akár a ház, ahol a szűkös műhely kuporgott az alagsorból nyíló ablakos ajtajával, én meg fölötte laktam, jöttem, mentem előtte, olyan biztosan ott volt, ahogy eljött a holnap, s mire a két hét nyári szabadság befejeződött, megtört…
Tovább
Szoross Ezen töpreng ország-világ: ki mostan itt a fő szoross? Választására nincs szabály, ő mégis minket ostoroz. Kinyitja a lezárt kaput, kapucnijával integet: Gyertek vacsorra jó fiúk, én osztom itt az elveket. Ha az éhkopp gyomorba vág, vár itt e sajgó régió, ezek játszanak ostobát, s nem értik (félre), mi a jó? S megmozdul lomha…
Tovább
Világítás Amíg vannak élők, terjeszkedik a temető is. Meredek domboldalon kúszik egyre feljebb, talán a mennyország felé. Hatvanhét éves vagyok. Négy évvel idősebb halott apámnál. De halott anyámnak még mindig gyermeke lehetnék, tizenhét évvel fiatalabb vagyok nála most is. Leguggolok, hogy megigazítsam a félrebillent virágcserepet, és amikor hirtelen felegyenesedem, furcsán megszédülök, érzem, hogy mindjárt elesem.…
Tovább
Hogyan készül a kenyér? Nyakunkon a Péter-Pál, a szakértők rekordterméssel kecsegtetnek, kezdetét veszi a búza betakarításának szent ünnepe. Az aratóknál, a part alatt személyes elbeszélgetésre kerül sor a varjak közt, egy baráti kölcsön visszafizetésével kapcsolatban. Hangos szavak, károgás, mentegetőzés, ígéretek, fenyegetőzés, szárnylobogtatás, később, munka után, a nagymelegben, békülékeny sörözés a sarki kisközért előtti lépcsőfokra telepedve.…
Tovább