Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Egy költő (En dikter) Rég abbahagyta, hogy papírt és tollat használjon. Helyette rengeteg apró, fekete hangyát enged rá egy fehér márványlapra, amitől szinte magától egy új nyelv születik. Annyi az egész, hogy a megfelelő pillanatban leönti az írást olvadt üveggel. * Az élet elmarad. Aludjunk továbba következőeonig. A nap úgyis mindjártszupernova lesz,tök mindegy. Kötelező oktatás…
Tovább
Osztozkodás (Répartition – Consommation)[1] I. A vér a hasfalon át vájta ki magát, az előzmények adtak rá okot,eltérő igazságok szülik a vitát, a szerelmes szó hagyhat csak nyomot. A szomszédom elhagyta a lakásomat,a konyhásnő megérkezett.Ha magamnak vettem volna bútorokat,nem történnének mindezek. …
Tovább
A dögkút Én kerültem sorra. Lemásztam.Addigra már a levegőt haraptuk,nem laktunk jól.Lázlegyeket tapostam, mezítláb,cipőre sem jutott pénz.Sebekbe öltöztem, vakarództam,kóbor csontok fodrászoltak.Megérkeztem. Alattam a beteg hús.Lábujjaim átütötték a szaftos kérget.Belesüppedtem a belek gőzölgő barlangjába,valaha ez egy legelésző tehén volt.A nagybátyám által lopott zsebkéscsúszkált az öklömben.Simogattam a gerincét, a fokát,a markolatát, a hegyét;kihasítottam vele a bordátés a…
Tovább
Szimuláció M Nem, már nem emlékszem a részletekre, csak néhány szilánkra,hogy ott lapul továbbra is a megbántottságom iránta,ahogy elsőre még közönyt hazudva állok, ahogy ott„nem mutatom”, „tartom magam”, de váratlan ellágyulok,és az apátiám elárul, bókolásba átcsap, át,úgy hízelegve, mintha én kérném az ő bocsánatát,hisz ebből, ebből itt, hogy „ő meg én”, hiányzik egy bocsánat,és teljesítem,…
Tovább
Tátogás, írásjegy, sikoly, ugatás, hangyahús 1956. július 16. A Zöldkereszt üvegkazettás ajtajaelőtt várakozik az ötvenes férfinincs semmije, csak egy lyuk a nyakán,meg az ing alatt a bordák, hús híján.Későn esteledik, nyár van, későre jár.Hús az asztalon sincs, ha a hangyátfekete morzsának tekintem, amitamúgy is cipelni látszik, vagy fekvő„g”* betűnek, a régi Géczi János nyomán.Nővérem…
Tovább
Kagylómítosz „Egy izzó tőr, most már csakÁlom, mint az árkádsor…”(Simon Balázs: Az arktikus bika) Villant, mint az álom, a homokközepén a kövezett út, a tengerindigókék, hosszú libbenése.Liftek a hullámok, fel-le hoznakmegmaradt képeket, kagylókbelsejében történetek elnyújtottpillanatait. Rózsaszín barlangfalelőtt két kéz találkozik a fülledtdélutánban; a hőben nincs határ-vonal. Izgatottan rezegneka színek. Az ég messze nyúlóenfilade, egymásba nyíló…
Tovább
Kijelentkezés Menj innen, nincs itt számodra semmi,vissza se gyere! dD. többedmagával vanaz intézetben, mindannyian a kijelentkezés,kivonulás utáni, gyatra állapotban; néha körbekerékpározzaa környéket, megáll, mindig tudja, hol van, csakvégignéz az úton, olyan, mint egy ember arca,egy kibaszott ronda arc, kóstolgatja az utakat,az utak szakértője lesz, ez az út biztos körbemegyaz egész földön, lefekszik a betonra, egy…
Tovább
Tehát a styxi Úgy kezdődött, hogy nemVolt egy szöveg se jó, nyomodbanKanyarítani, azt a körmondatot,Lectisterniumra, élvezetre ésFeddő fintorra termett szájjalIgazítani a tőled tanult lélegzethez,A belélegzés ívébe csak, amiMellkast tágítva pusztít, és ígyÁtemel, Istenek tüdeje bírja,A kőboltozatot, ahogy egy peploszEmelkedik, kőráncait elrendeziEgy ismeretlen rendből származóSzándék, a gyász kevert dolog,Ha a mondás csavarmenete élőtÉs halottat egybebotlaszt, ígyIncselkedik…
Tovább
Két poszt 1. Hogyan érkezik, ha betoppan,s ha elmegy, miképpen távozik,arról semmi nem tudható, pedigjól értesültek, akik hallgatnakróla. Megkülönböztethető vagysem a látomástól a valóság,s mi teszi azokat, mint a lencse,kicsivé vagy naggyá? Hogy fénybőlburok feszül rajtuk, a tekintetérzékelheti-e? Egyszer aztmondom róluk, reggelente tisztazöldek, máskor, hogy a szín a szemadománya. Hiába hazudozok,igazam van így is, úgy…
Tovább
Citromelégia A bezártságot ünneplendő későn kelsz,ennyivel kevesebb a tehetetlenség.Megeteted az arcot, ami a fuldoklásakváriumában lakik. Adsz neki kávét.Alufólia gyűrődései csillámlanak.Minden kezdet. Az átváltozás valódi fájdalma,hogy ugyanaz maradsz.A szégyen kategóriái, katedrái, katedrálisai.Az utcára kilépni: ahogyan az iszonyú.Aztán ahogy az iszonyú is érdektelen lesz,a változás, ahogyan változik. Egy zsánerjelenet hátterébenvalaki a magasba emelve tart egy követ.Te mélyen…
Tovább
Halálgyakorlatok (RINGLISPÍL) 1 Valahol otthon lenni, abban az időben,abban a saját időben, kinyújtott, elnyújtott időben, ami nincs, csak volt, demégis azt szeretnéd, hogy legyen, mert szorít,présel Ez az idő, és félő, hogy már a kötőszavak sem lesznek, mirehazaérsz, hova haza?, abba a múltba, az övébe,a tiedbe, a gyerekkorodéba, ahol ott van még nagyanyád, a kicsikonyhában…
Tovább
Kutyadal én nem tudom, mi a szabadság,de olvastam róla sokat. és vágytam is,mert akkor még hittem a költőknek,elhittem nekik,hogy az jó, anélkül élni sem érdemes.de nem tudtam, merre keressem,s hogy milyen lehet.és nem tudtam, hogy végülmit is keresek. én nem tudom, mi a szabadság.először azt hittem, fel kell nőni hozzá,hogy ne a szülő, a tanár,hogy…
Tovább
panorámatelek azt a ruhát vettem neked, amin az aranycsíkoktekergőztek. az örökkévalóságnak szeretünk,de mint az ünnepélyes, emelkedett pillanatok,feslenek, kopnak, málnak le rólunk, kikanyarognakalólunk, akár a boldog útjaink. pattan a csat,lehúzom rólad a blúzt, meztelenül a kopott szőnyegenegymásra emlékezünk. sírunk, félni már nincs mitől.majd fested magadra újra – szemspirál, rúzs, zöldes,kaméleonszínű szemhéj – életünk egykori kontúrjait. ékszerek,…
Tovább
Háttér A Terek ciklusból A véres vízben kampós kötelek.A tetemet a fedélzetre vonják,hullámzó zátony, csillámló homokzsák,a résen kifordulnak a belek. A szonár befogta az éneket.Sok-sok halász jön, mind teszi a dolgát,késsel a fényes, tömör farokhoz lát,combig csizmában, vödrökkel temet. Süllyed a nap és fogy a bálnatest.Az óceánban gyűrűzik a dallam,a kék háttér most feketedni kezd,…
Tovább
Égfájó – álmok Bartusz-Dobosi Lászlónak Égfájó, még lehet, a sejtők hosszán, hárít, hihet, s ha ősz töm,hisz érzi mosolyát, igám, révül a közeli padfény, a kert az ösztön,vonnánk – minap, rég, itt köszönt, féltett vendég, hisz mondhatom,bánat, név tiltva, tanár úr, ma így váratlan, beszél az útról,vennénk – bent épp ne, hányadik álmom, az emlékezés…
Tovább
Éjtől éjig Éjtől éjig az idő végteleneljátszani az üdvösséggels megküszködni a kárhozattal. * Alkonyodik. Odakint galamb-csapat köröz szorgosan, siető-sen, sűrű, zárt kötelékben.Éles fordulóknál a legszélsőkmegszaporázzák szárnycsapá-saikat: le ne maradjanak:fegyelmezettek, akár a katonák. * A galambok elülte után jókoravarjúsereg jelenik meg. Keletiirányból napnyugat felé tarta-nak: éjjeli nyugvóhelyükre. Asereg magva, a derékhad sűrűtömegben, erőteljes szárny-csapásokkal tör előre,…
Tovább
A Megváltó bármilyen hihetetlen mindazamit mond és tesz higgyetek nekiaz idő őt igazolja majdaz ő vére csurog a keresztfána szögek ütötte sebekbőlaz ő horpadt melléből szakadnak kivégső kétségbeesésében a fájdalmas szavakés visszhangoznak kongó évszázadokon átéli éli lamma sabaktani lelke mintégő erdőben madár riadtan verdesamit atyja Ábrahám által Izsákkaltervezett egyszülöttjével megtesziő a Fiú igazán nem tehet…
Tovább
Hagyaték Álmomban megörököltem a kutyátokat.Öreg és loncsos szőrcsomó, mint egy elfáradt szerelem,ami csak megszokásból él.Ti távolodtatok, az állat ott maradt.Riadtan néztem szét magam körül, mint egy tetthelyen –ha ti már nem vagytok,ki fog enni adni majd neki?Rajtam kívül senki nem volt a térben,a tanácstalanság lett az örökségem,hogy akkor én leszek az a ziháló jelenlét,aki végigkíséri őt. A…
Tovább
Kettőezerhúsz Sosem láttam mégilyen békésnek a várost:téli fényekben fürdő arcok,rózsaszínné némuló gitárszó,galambszárnyak tompa repdesése. Akinek van füle, hallja. Idegenek, akiketa véletlen sodort ma össze,mosolyogva búcsúznak egymástól. Esto fidelis usque ad mortemet dabo tibi coronam vitae – egy több milliárd éves, fagyottkőszikla belép az atmoszférába,a Moszkváról kifut az utolsóNégyeshatos. Nyelvemlékek I. Eddig bírtam elnyújtani ezt a karácsonyt…
Tovább
A máskor annyira elbizakodott terek „de eljön értünk, és magához ölel nővérünk,a Halál, s fut velünk, innen, el”(Velünk, innen, el) 1. Olyan leszek, gondoltam, mint Ady, Rimbaud,és Verlaine, mint az összes lázadó, akinek életea tét: a jövője fényes, a jelene sötét,és verseimhez a barátnőm szerez majd gyászzenét.55-ben tüdőgyulladásomat tüdőbajnak hitték,és a Szabadság-hegyi Gyerekszanatóriumba vittek.A bőröndömbe…
Tovább
Két arc Anyám alszik.Holnap meghal.Nézem az arcát.Nem látom többet. Mindenen túl ez az arc.Nincs rajta szomorúság.Csak akarat van rajta.A távozás akarata. Csak a vereség van.Csak a kudarc.Alszik az anyám.Belealszik az elmúlásba. Ide kell egyszer vissza.Ehhez az archoz.Ahogy álmodik éppen.A kórházi ágyon. Ahogy vissza – apámhoz is.Az ő arca is mindig előttem.Megfonnyadt test – letakarva.Sárgult bőr…
Tovább
(La Montagna Incantata) Egy olasz férfi aludt a repülőtér várótermében,térdéről a padlóra hullott Thomas Mann Varázshegye:La Montagna Incantata. Szófiában hóvihar tombolt.Már világosodott, amikor végre ágyba kerültem.Odakint még zuhogott a hó,fájni kezdett a fogam.Amikor később rövid időre kisütött a nap,előbukkantak a közeli Vitosa-hegység hótól szikrázó sziklagerincei.Kerestem egy olyan kávézót, ahonnan nézhetem a hegyeket. Az esti könyvbemutatón…
Tovább
Grecsónak hívják Amikor minden szentnekMaga felé húzott a keze,És az élet all-in-on állt,Meztelenül ász, király, dáma, Zsírosra fogdosvaAz olcsó, cinkelt lapok is,A fájdalomcsillapítókDelírium-dagonyájában A lányomról álmodtam.Pontosabban egy lányról,Akinek IstenElhomályosította az arcát, De tudtam, Grecsónak hívják.Azóta, a délelőtti csodákKitanult ropogásában, Hogy sorsa a szentségem lett, Néha megtorpanok,És csak élvezem, hogy látom.Nem pixeles, elmosottAz arca, mint akit védenek…
Tovább
Majdnem mindent 1. A mennyország talán a szomszéd kertsarkánál kezdődik, ha jól viselkedünk,akkor jövőre már itt, napsütés utánkönnyen jöhet zápor, de semmi sembiztos, az irgalom kiszámíthatatlan,és fordítva, viszont ő mindig megbocsát,szeretné, hogy már gyerekkorodbana mennyországban érezdmagad, a felhevült almákat a kertben nyárizápor hűsíti ehető hőfokúra, a tengerfelől szél szárítja, dörzsölifényesre, malváziát iszom a naplemente alatt,az…
Tovább
falunap világháborús relikviák cserélnekgazdát benzinkútszagban, egérgerincroppan a gázpalackok között. faluszélifák katonás rendben, gyulladt térdű róka keringél az ady utcán. hol vagyunk,bukkan elő a kérdés a lassításrakényszerülő távolsági buszon.a templomtéren játékfegyvert pakolnak fehér lepedővel takart sörpadokraa búcsúsok, amíg bent öltönyös férfiakimáikba foglalnak egy szüzet. pár házzallejjebb valaki – a tiltás ellenére –füvet nyír. narancs hófogók a…
Tovább
Ritka események Hosszú zsák Egy hosszú zsákból nézek kifelé,a zsák vége a lábammal talána lépcső aljában van, de nem érzekbelőle semmit. A szememben mit láthatnak,akik vezekelni jönnek, csak a nagy erőfeszítést,hogy legalább egy percig forogjon lassabbana Föld, vagy egy másodpercig,bármilyen kicsi ideig, és ne legyen természet,csak a puszta élet, és az is működjön inkábblogikai alapon…
Tovább
Csapda Ha visszajönne a halott barát,nem barát volna már: az ismerősmosoly mögül kitűnne pőrén(halottak nem színlelnek!) a gyanakvás,hogy mire készülök, nem akarok-ecsapdát állítani – de esküszöm,én ilyet soha, még ha meg is fordulta fejemben, de ő volt az oka,ő sugározta a csapdát szorongva.Ezt nem lehetett szóba hozni persze,hiszen én ilyet soha, és belőle,ki mondja meg…
Tovább
A rozsdafa A rozsdafa mint forgó fémkéreg nőttálmomban – nem volt földhöz kötve,álmok halála táplálta, a fontos éselfelejtett szavaké, fémes utóízek, amelyekaz emlékezés éteres terébenis nehezen előhívhatók. Gyökerenem kapaszkodott, csak, mint a hüllőlába vagy az áramütött béka vonaglótagja, ütemesen mozgott, mutatta a törzsvonalát, mindig ugyanazt. A törzs acélzsilett,ahogy a mosogatóban hosszan felejtettezüstkések pengéje forog alúgos…
Tovább
A nap végén A gyűrött fotón a háttérben naplemente tombolt,mintha rátévedt mesterséges intelligencia lettvolna, a két arcon a búcsú mámora ragyogott,megcsusszanóban volt a vágy szinte mindigjoggal vezeklő villamosa, és a szempárokbanmegcsillant valami zavaró, hideg fény, Mirellanapja volt, csütörtök, hűvös, és ahogy a képetnéztem én, azt kívántam, bárcsak rajta volnék,s a búcsúzás után láztól felforrósodva bárcsakmagamba…
Tovább
Valahol Újvidéken Bagi Natáliának, aki előásatta velem a föld alól is ezt a verset Egyre élesebb a csend,felrémlik egyelakadt délelőtt,az ég színe, a várakozás,mintha még mindig csak állnék,kint felejtve, ott a házunk mögött. Május elseje volt,hűvös reggel, a fűnyálazta cipőmet,fázott a lábamon minden ujj.Az eget néztem, az utcamásik oldalát,ahonnan a nap kelt fel éppen,hideg volt,…
Tovább