Megjelent az Alföld 2024. májusi száma

Alföld 2024/5. Verset Villányi Lászlótól, Simon Adritól, Markó Bélától, Gál Ferenctől, Nemes Z. Máriótól, Lesi Zoltántól, Csehy Zoltántól, Csizmadia Bodza Rékától, Lukács Flórától és Géczi Jánostól, prózát Szántó T. Gábortól, Halasi Zoltántól és Beck Tamástól közlünk. Portré rovatunk középpontjában a 70 éves Géczi János áll: a szerzővel Áfra János beszélget, Vass Norbert pedig tanulmányában az…

Tovább

Edgár portugál szakos volt a pesti bölcsészkaron. Utána tíz évig különböző iskolákban tanította a nyelvet, és különböző könyvkiadóknak fordított ugyanebből a nyelvből. Utána – még mindig nyelvismerete jóvoltából, illetve a nyelvtudáson alapuló kinti kapcsolatok révén – parafát és festett fajanszlapokat, úgynevezett azulézsót forgalmazott. Vállalkozása életképesnek bizonyult, olyannyira, hogy nem győzte az adminisztrációt, így tehát könyvelőt…

Tovább
Leszámolás az élet misztikumával

Szijj Ferenc: Ritka események Szijj Ferenc új kötete rendkívül nyugtalanító. Nem azért, mert túlontúl tragikus eseményekről szólna, hanem mert úgy üresíti ki az élet bármely vonatkozásában értett csodálatosságának gondolatát, hogy olvasás közben kétségbe vonjuk még azt is, hogy valaha rendelkezett-e egyáltalán ilyennel. A költemények e hatását elősegítik a költő poétikájára jellemző befelé forduló versvilág pillanatképekre…

Tovább
A fekete özvegy

Odabentről finom csembalómuzsika hallatszott ki. Zenészek próbáltak a nagyteremben, ugyanott, ahol ki szokták teríteni a testet, bár a mostaninál már nem lehetett hosszas virrasztásokkal húzni az időt, az évszak ellenére szokatlanul magasra szökött a hőmérséklet, a bomlás bármikor megindulhatott. Mi lehet ez, talán Rameau, gondolta a Vakond, vagy esetleg Pergolesi? Szép, hát persze, felemelő, naná,…

Tovább
Zsoltárszemle

Visszatekintés a Tiszatáj zsoltáros tematikájú lapszámára A tematikus gyűjtemények egyfókúszúságot ígérnek, de ez korántsem jelent egyhangúságot. Eredet és parafrázis – A Zsoltárok könyvének aktualitása címmel jelent meg a Tiszatáj tematikus lapszáma 2022 decemberében. A zsoltártematika úgy működik, mint a prizmán belépő fény. Az egységes téma ellenére sokszínűbb anyagot elképzelni is nehéz lenne, még úgy is,…

Tovább
Farkas Gábor versei

[hangtalan kékleni]                                        kabai lóránt emlékére A semmibe kapaszkodó szilánkokszerinte ugyanúgy fénylenek, mint akézfogásba rejtett gyűlöletminta,vagy mikor szégyenből viszünk virágot. Azt állítja a magányról, hogy tanít,akár a falra rótt árnyék felette.Hallgat a csengő – erdő jött helyette,eloldotta a keresést, dolgait, mindent. Most csendben van, mint az üresség.Beszéljünk meg – vetem fel – egy ügyet még.Nem…

Tovább
A nemzeti múlt szakralizálása Kölcsey Ferenc Hymnusában*

A 19. század a modern nemzetek kialakulásának kora Európában. Sokan „nemzetépítés”-ről beszélnek – mintha a modern nemzeteket mesterségesen, ideológiai szándékokkal hozták volna létre az újkorban. Mérvadó elméletek azonban amellett teszik le voksukat, hogy a modern nemzetek – a közös kulturális mintázat, a közös identitás – létrejöttét a dinamikus modern polgári társadalom működése tette szükségessé, s…

Tovább
Az érett, nagy középkor

Adamik Tamás: Latin irodalom az érett középkorban (12–13. század). A keresztény Európa virágkora Adamik Tamás könyvsorozatának negyedik, záró kötete a 12–13. század, az ún. „érett vagy nagy középkor” időszakának irodalmára épül, melyet a korszak eszmei gazdagsága és magas művészi színvonala miatt (17.) virágkornak vagy aranykornak is nevezünk. A könyv egyik nagy érdeme, hogy az irodalomtörténeti…

Tovább
Új Ohrwurm-jegyzetek

(tíz szutykos szurikáta) Szemes egy ünnepélyes színű, bordó töltőceruzával piszkálta a körmét – amilyenek rendesen gyásztanácsadók asztalán hevernek. Körülményeiről megfeledkezve, orrán át szuszogva dolgozott, vagyis hát bal keze körmeit a jobb kezébe fogott ceruza csőrével hámozta meg. Megelégedéssel töltötte el, hogy a koszcsíkot, mint valami elöregedett szilikont, a rézhegy tömör, alaktartó karavánokba rendezve tolja elő…

Tovább
Az elsők

Hanna féloldalasan ült a kád szélén, bal kezét a vízbe lógatta, hallgatta a csapból zubogó víz hangját. Szinte teljesen meztelen volt, csak a zoknija maradt a lábán. A fürdőszobára ráfért volna egy alapos takarítás, a szilón barnásvöröses lepedék és fekete penészpöttyök telepedtek meg. A kád szélén egyetlen műanyag flakon, rajta egy fotó valami tajtékzó hullámról,…

Tovább
Győri László versei

Ép ésszel mire mész? Vess búzát az Északi-sarkon,forró égövön ültess fenyőfát,dideregj a délszaki parton,izzadj, ha mész-mész a jégmezőn át – ép ésszel mire mész? Kérj bocsánatot a sértőtől,tettesd a sértettet, hogyha sértesz,a dühöt vedd a megértőtől,ne válaszolj annak, aki kérdez – ép ésszel mire mész? Gyönyörködj abban, ami ocsmány,ne kötekedj a gonosz gazokkal,ne láss át…

Tovább
A megközelítés gyakorlatai

Gerevich András Légzésgyakorlatok című könyvéről Martzy Réka és Szűcs Anna Emília beszélget Szűcs Anna Emília: Említetted, hogy elolvastad a kritikákat, én pedig szándékosan nem. Ebben meg is mutatkozik rögtön a kritikusi hozzáállásunk különbsége. És hogy főleg leíró-értelmező jellegű recenziókat találtál, ami azért nem lep meg engem, mert az én egész jegyzetem is alapvetően az értelmezésre…

Tovább
Rosie 5.

„Gyertek fel, mielőtt elmentek.” „Nagyon kedves, de vár a sofőr, rohanunk a reptérre.” Az előttem álló nők beszélgetnek. De jó neki, gondolom, elrepül valahová. Legszívesebben nekidőlnék, hátha elvisz. Fülelek, de az eget bámulom, körbe mindenhol alacsony házak, kicsit lejjebb, az utca végén, ahol a kanyar egy lejtős szakaszt zár le, még jobban kinyílik a világ,…

Tovább
A veremszekrény

Egyszer volt, hol nem volt, régesrégen, még az ükapám ükunokájának idejében, amikor a nyárra mindig tél lett, a derűs napon meg gyakran beborult, élt-éldegélt a ferdeszájú Sankó, akinek ferde szája ferde szavakat mondott. Sankó csak úszni tudott jól, de azt árral szemben is. Egy levegővel a folyó alján maradt annyi időre, míg az anyja kiszaggatott…

Tovább
Belső tízezer

Erős voltam. Mondta az Öreg. Karja egészen lassan hanyatlott le, és csak egészen lassan tudta megemelni. Általában ez történt, elindult egy mozdulat, úgy tűnt, van benne lendület, vagy legalább olyan gyors lesz, mint bárkinél egy hétköznapi mozdulat, amikor valaki becsukja az ajtót, kiemeli a halat a folyóból, vagy csak felemeli a hamutálat, hogy a tartalmát…

Tovább
Bánfalvi Samu versei

Pestisdoktor A pestisdoktor keze alól indítom a beszédet:vissza akarok költözni a test óhazájába, lecsiszolni az éleket,az ujjbegyek dárdahegyét. Kopjon az érdes felhám,szakadjon a hályog, tisztuljon a korrupt látás. A doktor gyógyfüvei bódítanak, de így is fel tudom sorolnigyerekkoromtól kezdve, min sírtam és hol: a döbbenet volt a legtöbb,amit egy sérülés kiváltott, meredtem a felszakadt bőrre,mikor…

Tovább
Egy tanácskozás története

Valóság, elkötelezettség, közéletiség. A tokaji írótábor 1986-os tanácskozása, szerk. Kákay Viola, Soltész Márton Értékes, fontos dokumentumkötetet szerkesztett Kákay Viola és Soltész Márton – ha létezik egy témának tökéletes monografikus feldolgozása, az övék annak látszik. A szerzők rendkívüli alapossággal dokumentálják a tanácskozás minden mozzanatát, előtörténetét, az előkészületeket, a hivatalos levelezést, a jegyzőkönyvet, a visszhangot, amely magába…

Tovább
Tizenhat út a változás felé

Ughy Szabina: Az átlátszó nő „Van néhány pillanat az életben, ami mindig jelen idejű, ami, mint egy útjelző, ott van, megtartja az egész életünket” (115.) – áll Ughy Szabina második prózakötetében, amely tizenhat eltérő életkorú, különféle családi és társadalmi hátérrel rendelkező nő sorsába nyúlt betekintést, és mutatja fel azokat a meghatározó pillanatokat és ráeszméléseket, melyek…

Tovább
Mikor a Hold eltűnik az égről

Az eget kémlelem én is, hogy látni-e még a Holdat. Nem egyszerű, mert az időjárás tavasszal általában csapadékos. Ezen az estén is egymást kergetik a felhők, de néha kivillan az ég. Szemünket arra a pontra szögezzük, ahol a Holdat ilyenkor észlelni lehet. Ha a legélesebb szemű megfigyelő is azt mondja, a Hold eltűnt, az a…

Tovább
Fecske Csaba versei

A megbocsátó Feleségem emlékére fészekből kilökött fiókatehetetlenül vergődtéla kemény és hideg földönelérhetetlen magas volt az égsenki sem tanított meg a szárnyaidat használniszüleidnek fontosabb dolga akadtvizet hordani a tengerbehomokot a sivatagbajó ha célja van az embernekküzd érte végül eléri vagy ha nemörömét leli saját magábanvilággá mentél hamuba sült pogácsa nélkülamit kerestél nem találtad talán nem is…

Tovább
Rosie 4.

Látod, ez biztos valamilyen mancsos állat volt, mondja Rosie. Egy nyomra mutat, hosszan előttünk a homokban jól láthatóan járt valami, az hétszentség, de hogy cickány lenne, ahogy ő mondja, kötve hiszem. Honnan a fenéből tudná. Még szoknom kell, milyen tudálékos. Annyiféle állat nyomai lehetnek, jegyzem meg. Mire előredobja a karját, rám néz, és mosolyogva azt…

Tovább
A vers születései

Szabó T. Anna: Vagyok Vagyok. Nemigen lehetett volna ennél pontosabb címet találni a Szabó T. Anna összegyűjtött és új verseit tartalmazó kötetnek. Szabó T. költészete ugyanis igencsak sajátos törvények szerint formálódik. Ahogyan a fülszöveg fogalmaz: „Ez a költészet nem önmagába zárt, hanem dialogikus. Egyrészt sokszor szólítja meg önmagát és az olvasót, másrészt beszélget a magyar…

Tovább
Nagy Tímea versei

Kétségek múzeuma Engednek a fák, kérgek peregnek az ismétlődőhidegben. Megfeketednek a héjak, mégsemfeslik ki a varrás a kabáton, amit ránk adott anyánk.Szelíden vesszük vállainkra a leölt állatokat, de amikora rózsa felé nyújtjuk kezünk, az indulásban elenyészneknyájaink. Úrvacsorai kendő takarja a hasadékokat,vendégeinket csukott szemmel várjuk. Ujjainkúgy fűzzük egymásba, ahogy nagyszüleinktől láttuk,oda ereszkedünk, ahol a szőnyegen nyomot…

Tovább
Élő Csenge Enikő versei

Álmomban megmutattam a tengert tetszettpedig hát iszonytatóés ami iszonytató attól te félni szoktálés amitől félni szoktál az felzabál tégeddehát mit tehetnékne vigyelek el a tengerheza horizontig nyúló sószaghozhomokhoz és sziklákhoz és kövekhezne mutassam meg neked a thalassám csak azért mert félszmert búvóhelyekre kuporodvaremegsz mint a kocsonyareszketsz mint a nyárfalevélmonddmiért vagy egy beszari alakhát nem nyugtat…

Tovább
Rosie 3.

Rosie a környezeti változókról mesél nekem, nemrég látott egy dokumentumfilmet. Érdekes ez nála, azt mondja, hogy életkorából fakadóan mind többet foglalkozik az őt korábban teljességgel hidegen hagyó természettudományokkal. Könyvek, műsorok, podcastek, netes cikkek, blogok. Mivel épp esik, a csapadékról beszél először, aztán jön a hőmérséklet, de a többit nem várom ki. Jön utánam, és azt…

Tovább
Zalán Tibor versciklusa

Felezőszonettek A közhelyekről A közhelyekről próbálták meg győzködni egymásthanyatló levelezésük ezen szakaszábanValójában tanácstalanok s gyámoltalanokvoltak Megmerítkezés és feleszmélés közöttkutattak a keskeny ösvény után De inkább apusztulás hálója felé sodródtak Képernyőnsziget és matrac Egy film amit nem néz meg senki A filmet majd nem nézi meg senki A matrac aszigetnek ütődik A pusztulás hálójábanszétrobban a képernyő…

Tovább
„A képet nézni kell, nem érteni”

Károlyi Csaba: Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel Láttunk már olyat az irodalomban, hogy járvány idején jóravaló ifjak elmenekülve a veszély, a fenyegető halál és mindennek testi-lelki terhei elől, történetekkel szórakoztatták egymást, hogy kitöltsék a feltoluló időt, és értelmet adjanak napjaiknak, életüknek a hányattatások idején, legalább tíz napon át. S bár nyilvánvaló, hogy Károlyi Csaba…

Tovább
Megjelent az Alföld 2024. áprilisi száma

Alföld 2024/4. Verset Marno Jánostól, Krusovszky Dénestől, Csordás Katától, Tőzsér Árpádtól, Darvasi Lászlótól, Szabolcsi Viktóriától, Korpa Tamástól, Lövétei Lázár Lászlótól és Gerevich Andrástól, prózát Kovács Dominiktól és Kovács Viktortól, Biró Zsombor Auréltól, valamint Kiss Péter Attilától közlünk. Kilátó rovatunkban Bakó Endre Örley István családjáról, Balog Edit Otilia Konrád György önéletrajzáról ír. Tanulmány rovatunkban Ágoston Enikő…

Tovább
Tojásgyárból az egzotikus városba

Alács Anna: Képeslap El Idilióból A Képeslap El Idilióból című képeskönyv a Csimota Könyvkiadó 2023-as újdonságai közé tartozik. A kiadó működésére jellemzőek az igényes, innovatív kiadványok, valamint az olyan trendteremtő műfajok és formátumok népszerűsítése, mint a papírszínház vagy a silent és design könyvek. Alács Anna illusztrátori, grafikus dizájneri munkáiról ismert, 2021-ben Vibók Ildi Zrínyi Ilona…

Tovább
Rosie 2.

Kevés esély van rá, hogy ideteszi a kezét. Nagyjából annyi, hogy visszafordulnak a dolgok. Mindig ezekről beszélünk. Hogy ideteszi-e a kezét, és hogy visszafordulnak-e a dolgok. Azt mondja, hogy a februári tavasz abszurdum, és hogy ebbe fogunk belepusztulni, meg hogy Greta közellenség a saját hazájában, meg hogy Putyin úgyis ledobja, miért ne dobná, mikor van…

Tovább